KAZINCZY FERENC: AZ ÉN ÉLETEM. 0161


1. Egy bátor szavam az Abaúj vármegyei gyûlésen, Kassán, 1794.

Vitéz Imre, testvére Jánosnak, ki követte vala e megyének 1825-ben is a diétán, 1793-ban lefordíta s kinyomtatta Kassán egy nyomorult firkát e cím alatt: A kõmívesek nem jakobinusok. Pater Szuhányi jezsuita, akkor nevelõje a báró Vécsey Miklós gyermekeinek, késõbb supremus studiorum director ( (lat.): tankerületi fõigazgató ) a kassai kerületben, egy hasonló érdemû munkát nyomtattata: A kõmívesek jakobinusok, s a két munka szabadon forga a kezekben. De mivel Szuhányi azt is beszélé, hogy második Leopold császárnak halálát kõmíveseknek lehet tulajdonítani (Leopold maga is kõmívess volt, s még Bécsben is buzgó kõmíves, s a maga prágai koronázásakor ezeknek ada által nevelésül egy gyermeket) - s az udvar a Szuhányi állítását komplimentnek ( (fr.-ném.): bók ) nem veheté: ezen itt említett gyûlésben felolvastaték a parancsolat, mely a Szuhányi munkáját a tilalmazott írások lajstromába számította.

Amint a parancsolat felolvastatik, az imádkozni nagyon szertõ Szent-Imrey Pál megszólala: quidcunque demum dicamus, Latomi certe Jacobini sunt. ( (lat.): bármit beszéljünk is, a szabadkõmûvesek bizonyosan jakobinusok )

Én értem, hogy ez a vak ember Szuhányi és Bodenlosz Mihály exjezsuiták által van feldühítve, mert miként tudhatta volna õ, mi a kõmíves, felkelék, s szemeimet Bodenloszra szegezvén s feleletemet nem Szent-Imrey Pálhoz, hanem Bodenloszhoz intézvén, hangosabban, mint szokásom és illett, e szókat mennydörgém: Civitatem miscere et reges sicario more tollere, non Latomorum est, sed Jesuitarum ( (lat.)> A társadalomban villongásokat támasztani s a királyokat orgyilkos módon megölni nem a szabadkõmûvesek, hanem a jezsuiták szokása ) (ne gondolja olvasóm, hogy ezen szókat most öltöztetem ezen classicus latinitásba; ( (lat.): klasszikus, formás latinság ) éppen e szókkal [p 0162] mondottam. Még azon esztendõben fogattatván el, sok okom volt a szót emlegetni).

A Szemeréyn, Abaújban lakó Fáy Mihály úr ült mellettem. Elrettent a szóra. Hátranyúlt baljával, nekem, ki mellette jobb kézre ültem, lopva rántá meg mentémet, s ezt súgá: ezt a szót jól feljegyezd magadnak, mert bizonyos lehetsz benne, hogy azok, akiknek mondád, feljegyzik, és ezért ugyan elébb-utóbb meglakolsz.

Ettõl és az ilyektõl rettegtem én, midõn elfogattatám; mert mit vétettem különben?

2.

Alsó-Regmec, Abaújban

14-dik December. 1794. Vasárnap.

Búsan múlt el az egész nap. Magunkban valánk, az anyám, József öcsém és én. Ma éjjel kezdett fagyni, s huszonnégy óra alatt keményen béfagyott. Én az egész napot az Ábel halálá-nak ( Kazinczy Gessner-fordítása (Der Tod Abels) ) fordításában töltöttem. Vacsora után hamar lefeküdtünk.

Az anyám már szendergett, s csak a mellette lévõ szobában volt gyertya; két szobaleánya ott vetkezõdött. Az õ ablakokon megkoccantották a rostélyt. Az anyám kikiáltott, hogy mi az? - Vendég jött, felelének a leányok; az urat tudakozzák. - Az anyám parancsol, hogy nyissanak ajtót, s lássanak a vacsorakészítéshez. A két leány kimegy, megnyitja a pitvarajtót, s egy zöld kurtkás ( (szl., rég.): rövidke ködmön, kabát ) tiszt, két nyomában lévõ közemberrel belép. A lyányok, minthogy az úr után tudakozódott, bévezették a jobb kézre lévõ szobába. - Az épületet Regmecen, amelyben az anyám akkor lakott, így feküdt:

[p 0163] (2 ... ] N 1. volt a pitvar. - N 2. az a szoba, ahol József öcsém feküdt; - ágya helyét feljegyzettem, mint a magamét a N 3-ban és az anyámét a N 6-ban. - A lyányok N 5. voltak a tüzelõnél, ( (nép., rég.): tûzhely ) Horváth Ferenc 70 esztendõs gazdánkkal.

A tiszt csörtetõ karddal az öcsém felé ment. Én jól láthattam és hallhattam, mert az ajtó a közfalon nyitva volt. Sok komplimentek közt ezt mondá nékie: Ich bedaure in einem so unangenehmen Geschäft zu kommen. Ich habe Befehl von Seiner Königlichen Hoheit dem Palatin, Sie nach Ofen zu begleiten. -- ( (ném.): Sajnálom, hogy ilyen kellemetlen ügyben jöttem. Parancsom van õ királyi fenségétõl, a nádortól, hogy önt Budára kísérjem. ) Az öcsém elrémülve: Wen denn? - ( (ném.): Kit hát? ) A tiszt: Sie! - ( (ném.): Önt. ) Az öcsém: Aber wen doch? - ( (ném.): De végre is melyikünket? ) A tiszt: Sie, Herrn Franz von Kazinczy. - ( (ném.): Önt, Kazinczy Ferenc úr. ) Az öcsém: Das bin ich nicht! - ( (ném.): Az nem én vagyok! ) Erre a tiszt elholt: mert a parancsolat úgy volt kiadva, hogy aki a rabját elszalasztja vagy elmellõzi, a legkeményebb büntetést s kasszírozást ( (ol.- ném.): behajtás, számonkérés ) várjon magára. - Und wo ist der denn Ihr Herr Bruder? - ( (ném.): S hol van akkor az ön fivére? ) kérdé a tiszt. - Da! - ( (ném.): Ott! ) felele az öcsém, s mutata az ujjával. A tiszt felém jött, s a két közember nyomban követte. It elmondotta könyv nélkül tanult komplimentjét. - Ich unterwerfe mich den [p 0164] Befehlen Seiner Königlichen Hoheit - ( (ném.): Alávetem magam õ királyi fensége parancsának. ) mondám. - Und wann werden Sie gehen wollen? - ( (ném.): S mikor szándékoznak indulni? ) Also gleich! - ( (ném.): Tüstént! ) mondá a tiszt. Kleiden Sie sich nur an, ich habe Befehl Ihre Schriften mitzunehmen. - ( (ném.): Öltözködjék fel, parancsom van, hogy iratait is magammal vigyem. ) Én eléggé jókedvû voltam, noha ez a jókedv csak az ijedtség paroxizmusa ( (gör.-lat.): önkívület ) volt, azt kérdeni tõle, hogy hány szekere van? - Miért az? - Az én írásom nem kevés. - Tehát tessék azt félretenni, amit az úr ott kérdésben foroghatónak gondol, hogy általvehessem, s Budára vihessem; a többit elpecsétlem itt, s majd elküldik felhányni azt, akire az bízva van. - Azonban az qanyám mint az ordító oroszlán, akinek szedik a kedves fiait, megnyitja a 2-dik szoba ajtaját, s onnan kiálta ezt: - Fiam, Ferenc, az istenért... Irtóztató hang! Hányszor nem hallám azután is álmaimból felriadván! Hányszor nem olvadtam emlékezetére könyükké! - Az anyám az ágyamig jött, ahol én öltöztem. - Édes asszonykám, mondám, látja, asszonyám, hogy én csendesen vagyok, hogy nem rettegek. Esküszöm az Istenre, hogy nem csináltam semmit, és hogy azt hiszem erõs hittel, hogy nemsokára ismét itthon leszek. - A szoba fûtetlen volt, és nem vettem volt felsõ ruhát magamra, s általfáztam, míg a tiszt az írásaimat elpecsételte, s én egy csomó írást kiválasztottam, hogy magunkkal elvigyük. - Sie dürfen alles mitnehmen, was zu Ihrer Gemütlichkeit dienen kann - ( (ném.): Ön mindent magával hozhat, ami kényelmét szolgálhatja, csak a pénzét adja át, adok róla elismervényt, s a pénzt itt lepecsételjük. ) mondá a tiszt -, geben Sie mir nur das Geld über, ich gebe Ihnen davon einen Schein, und das Geld wird hier versiegelt. - S hát hogy megyünk? - kérdém. - Forsponton, itt mindjárt lovat kell parancsolni a faluban s szekeret, ha az úr a maga kocsiján nem akar jöbbi. - Itt nincs ló a faluban, tehát háljunk itt, s tiszt úr rendeljen lovakat a szomszédból. - Az nem lehet! Ha nincs az úr lovait fogják, mert nékünk még ma Újhelyben kell lennünk. - Általmentünk a kandallós szobába. Az anyám a tizenhárom közembernek, aki dzsidásan az udvaron várt, bort adatott; a tiszt nem akart sem [p 0165] bort, sem kávét, sem vacsorát. Míg befogtak, én búcsúzó sorokat írtam Teréznek, ( Radvánszky Teréz, Kazinczy szerelme ) Bárczay Ferinek, ( Kazinczy jó barátja ) Laci öcsémnek, s fél óra alatt mennem kellett. Minden sirt Horváth Ferencen kívül, aki nem sírt soha. Az a konyhaszolgáló, akit az õsszel kegyetlenül megvertem magam, hogy egy vén embert a beárulása miatt megvágattatott, sírva csókolta kezemet, mikor a szekérig mentem. A szegény anyám odalett. Felültem, bátran, hogy másokat biztassak példáimmall: de állapotom irtóztatóságát jól érzettem. A dajkám, Brevákné, közöttök volt a síróknak.

Feljött a fogyó hold, mikor indultam. Széphalmon Tímár Jánost felverte az álomból a lovak kopogása. Megértvén inasomtól, mi történt légyen, azonnal szaladt az anyámat vigasztalni. - Meglássa a Tekintetes Asszony, micsoda következése lesz még ennek a veszedelemnek. A mi szegény urunk most fogja igazán megmutatni, ki volt légyen. --

Több volt éjfélnél, midõn Újhelybe értem. A Baksi-malom felé, azaz a csörgei töltésre kelle kerülni, mert a Torzsásnak menni lehetetlen volt. - A tiszt egy fertelmes korcsmaszolgáló mellett maradt az alsó szobában, engemt pedig a felsõ szobába külde fel katonáival, kik a szobában kivont fegyverrel strázsáltak. Ez a ház a paulinusok ( (lat.): pálos (szerzetes) ) vendégfogadója volt.

(2 ... ]

1. Vendégfogadó

2. Az én szállásom fölül

3. Szekér- és lóállás

4. Udvar

Az érettem kiküldött tiszt Mészáros (azután Herczeg Koburg, most gróf Meerfeld) regemetjebeli [p 0166] ulánus ( (tör.-szl.): lándzsával fölfegyverzett könnyûlovas ) fõhadnagy Ehrenstein volt, linzi postamesternek fia, egy káplárral s tizenkét közemberrel. Terebesrõl, Zemplén vármegyében.

Elfogattatásom elõtt egynehány nappal egy gubás kém iddogált a regmeci korcsmán, s tudakozta, ha itthon vagyok-e? Ha nincs-e valamely utam? Nem tartok-e töltött fegyvert?

A tiszt mondja, hogy Mihályiban ( helység a régi Zemplén vármegyében ) forspontot hajtatott és azzal jött, jobbra térvén a falu végén a temetõnél, a mikóházi út mellett lévõ, cselédek által lakott kúriára, ott tudakoztak engem is. Osztán ha a falusiak nincsenek-e együtt? Melyet hogy megtudhassanak, s így a támadható felzendülést megelõzzék, a káplár elment a bíróhoz, hogy õ a tisztjével utazik, kereket tört, s szekérre van és lóra szüksége.

15. December 1794. Újhelyben.

A tiszt virradta ( (rég.): virradat ) felé jött fel, s lefeküdt. Jól megvilágosodott, midõn a város bírája, Dusicska (zsidó volt, keresztyénné lett, vasas regementben szolgált, otthagyta, mert invalidussá ( (lat.): rokkant ) lett, s Rolynál tiszttartóskodott egy ideig Felsõ- Regmecen) elõjött, s a tiszt ennek parancsolta, hogy délutánra négy szekérbe való lovak légyenek készen. Ez a rendelés gyaníttatta velem, hogy többek is hozódnak. - Amint letekintettem az ablakról, meglátám Schirmer felcsert, kit az anyáymhoz vittek lóháton. Felkiáltottam. Kértem,y mondaná meg, hogy én csendesen vagyok, s énvelem szépen bánnak. Sõt megírtam a tiszt engedelmével, hogy ha az anyám nem késik, még megláthat. - Szerencsés voltam még egyszer meglátni, s venni anyai áldását. Ó, az a tekintet, midõn ismét elment, s a szekérbõl felpillantott reám egy gránátszín ( (lat.): vörös ) bundában! Még most is sírok emlékezetére. Az öcsém, József, vele volt; eszerint õtet is láttam még egyszer.

Elõjöve Julis húgom is. S végre öt órakor nyílik [p 0167] az ajtó, s Szulyovszky Menyhért egy juhászbundában s egy fiatal ember, akit nem ismertem, két tiszttel belép. Az idegen ember Tancsics Ignác volt, gróf Sztáray Mihály úrfiának nevelõje, a két tiszt pedig kapitány Fekete... a Jelasics (azelõtt Pálffy János) setét pompadour ( (fr.): vörös ) hajtókájú gyalog regementjébõl és ulánus kapitány Sigárdy úr, Gálszécsbõl, kit Kassán sok ízben láttam.

Kapitány Fekete, akit a mi elfogattatásunkra kiküldött õ királyi hercegsége, a palatínus, Leopold fõherceg, és aki eszerint az egész utazási kommandót ( (lat.): katonai különítmény ) maga vitte, víg tónust ( (gör.-lat.): hangnem ) adott, kontramandálta ( (fr.): visszarendel ) a fegyveres strázsát, bébocsátotta hozzánk ismerõseinket; úgyhogy a szoba a húgommal, Balásházy Mihállyal stb. eltölt mindjárt. Vígan beszélgetvén s valamint vacsorálván, fogatott, és indultunk. Pedig oly setét volt, hogy minden lépten félhettünk a feldõléstõl. Az én szekeremen ültem én és Ehrenstein fõhadnagy. - A másikon Szulyovszky és Sigárdy kapitány, a harmadikon Fekete Tancsiccsal. Egy szekeren négy ulánus elõrement szállást rendelni és lovakat. - Leérvén a szekérhez, elõszólítottam egy lámpástartó újhelyi szemlélõt, s megnéztem az órámat. Postamester Farkasnénak jó éjszakát kiáltottam az ablaka alatt. - Éjfélkor értünk Liszkára, ( Olaszliszka a régi Zemplén vármegyében ) s a bírónál szállottunk meg, s le nem vetjezve aludtunk valamit.

16. december 1794. Liszka, Szerencs, Köröm.

A postamester, Wéber uram, aki újhelyi patikárius Kaltenstein vagy megnemesedése után Hidegkövi uramnak leánmyát vette el, kávéra hítt. Szemere Albert Liszkán volt, meghallotta ottlétünket s bajunkat, s látni jött. Megígérte, hogy noha irgalmatlan az út, vigasztalására jõ az anyámnak; és azt köszönettel jegyzem fel itt, meg is cselekedte. Innen leveleket írtunk, én Szemere Albert által. Szulyovszky postán. A tisztek csak belépillantottak a levélbe, és abból [p 0168] állott a levelek revíziója.- ( (lat.): ellenõrzés ) Szulyovszky valamikor hozzám férhetett, mindég, de mindég rimánykodott, hogy ne valljak reá, tekintsem idejét, gyermekeit, sõt magamat is. Aki másról sem hiszi, hogy hallgatni tud, nem bízik az magához. Én azt akkor is érzettem; s az idõ megmutatta, hogy magamat meg nem csaltam az emberemben. - Délre, de igen késõn, Szerencsre értünk, s egy szobába szállánk báró Sennyey kisasszonnyal, aki valaha apáca volt. Ez most Budáról jött egy fiatal prókátorral, Mádra szándékozott éjszakára, Kapy Lászlóné született báró Meskó Annához. - Vígan, de rettenetes változások közt evénk meg az ebédet. Éjszakára, igen késõn, Körömbe ( helység a régi Zemplén vármegyében ) értünk, s ott háltunk. Ott nem találtunk semmi szállót.

17. december 1794. Köröm, Keresztes, Kály. ( (rég.): Kál, Heves megyei helység )

Keresztesen a fûtött szobában, ahol ebédelni lehetett, egy Egerbe menõ egri sótisztet találtunk. Az ember átallva s írtózva s szánva nézett bennünket, noha rabságunknak semmi jelét nem látta rajtunk. Mert sem vasban nem vltunk, sem legkisebben nem éreztették velünk a tisztek, hogy tõlök függünk. - Én ezt német ember által köszöntettem az Egerben lakó gróf Sztáray Mihálynét született gróf Eszterházy Eleonórát, kancellárius gróf Eszterházy Ferencnek elsõ szépségû leányát, kinek fija mellõl Tancsics elhozattatott; s a német megígérte, hogy köszöntésemet megviszi.

Késõ volt az idõ, mikor Kályba értünk. - Szulyovszky már nem elégedett meg a kéréssel, már azt kívánta tudni, hogy mit is miként fogok felelni. Elmondtam, viszonoztam a kérdést. Felelete az volt, hogy õ nekem azt meg nem mondja. Éreztettem vele, mit tartok morális érzései felõl, s elõre láttam, mi lesz a vége.

[p 0169] 18. december 1794. Kály. Árokszállás, Hatvan

Az ebédet Árokszálláson ettük meg. Fekete mindég belgrádi históriákkal mulattatott bennünket. Alkonyodott, midõn innen elmentünk. Ó, gyönyörû halmok Hatvan megett a lemenõ napnak enyhe fényében! Be sokat láttalak emlékezetemben ott, ahol tömlöcöm lyukán ki nem pillanthattam! Be sokatt látlak még mosz is!

Amint Hatvanban a fogadó grádicsa elõtt leszállottam, a közönséges ivószobába mentem bé, meglátván egynehány pataki tógátust, kik karácsoni legációba mentek. Köszöntettem professzor Szent-Györgyi István barátomat, s megértvén, hogy levelet visznek Aszalaihoz Pestre, egy3Két dort írtam a levél fejéjére az õ plajbászokkal, amelyben magamat ajánlottam, hogy a szerencsétlenség õtet is az én sortsomra fogja juttatni.

Az én tisztem, aki valahol asszonyteremtést látottt, magán kívül volt (ezt tette a szerencsétlen Újhelyben, Szerencsen, Szihalmon), ( halység a régi Borsod vármegyében ) beretválkozott, és egész gálába öltözvén, amiért Fekete nevetkõzött rajta, lement a korcsma szépjeihez. Én ezen egész hosszú utamban most felejtettem el csak bajomat egy-két szempillantásig; Tancsiccsal festésrõl, faragásról, poézisrõl, klasszikusokról s anglus ízletû kertekrõl lévén a szó.

19. december 1794. Hatvan, Kerepes, Buda.

Amidõn reggel árnyékszékre mennék, meghallám, hogy három indulóban lévõ szálló ezt mondja: - Nem megyünk addig, még meg nem látjuk. - Én tehát magamat vélek megláttattam, de nevemet nem neveztem.

Kerepeshez közel három tógátus gyaloglott. - Édeseim! - kiálték - ismertek- é engemet? - Hogyne ismernénk a tekintetes urat, hát hová megyen a tekintetes úr? - Nem mégyek én - kiálték -, hanem [p 0170] menettetem. - Ezt a tiszt jelenléte miatt kellett így ejtenem.

Beérvén Kerepesre, meglátom Pogány Ádám urat, hogy a szekérszín alatt, ahol a mi szekerünk is állott, kocsijában fészkelõdik. - A hideg irtóztató volt, tisztjeink és katináink mind bémentek fûtõzni. Én vizeletnek öve alatt kinn maradtam, s az lévén legnagyobb kívánságom az egész utunk alatt, hogy olyannal szólhassak, aki Pestryõl jõ, s hírt hoz, hogy ott mi történik, megszólítom Pogányt. Köszöntöm. - Az nem is felel, hanem a nyakamba esik, s örvend, hogy nem igaz a híre, hogy elfogtak. - Elfogtak? hogy fogtak volna? - Pesten minden úgy ebszéli, s ott mindennap sokat fognak. - De kit? - mindjárxt, várakozzon, uramöcsém, itta nevek az elfogottaknak, s itt az ellenek csinált akció. - Elolvasom, béviszem, mutatom Szulyovszkynak mind a két írást. - Fekete tûzbe jõ. Pogány csak akkor látja, hogy rabok vagyunk, s elhal. Öszvecsókol és mégyen. - Megmagyarázta Pogány Feketének, hogy a Causarum Realgium [!] Director ( (lat.): királyi jogügyi igazgató ) az akciót mindjárt 11 a decembris, amint Pesten akkor éjtszaka 0. és 11. december közt) sokan elfogattak, publikummá tette, ( (rég.): közhírré tesz ) és leírva széljelosztogatta. Kapitány Fekete ezt hallván elcsendesedett.

A tisztek siettették az ebédet. Kapitány Fekete Tancsiccsal elõrement Budára. Szulyovszky és én ott maradánk, s leveleket írtunk. Bejöve hozzám Fáy János és Soós György, mind a kettõ Abonyból, és Fáy éppen fija az abaúji viceispánnak, konziliárius Fáy Ágoston úrnak. Ezektõl értém, hogy locumtenentiális ( (lat.): helytartótanácsi ) szekretárius, Fodor József, báró Sághy Mihály septemvirnek veje, és így feleségérõl Fáy Ágostonnak sógora, amidõn az elfogattatása végett kiküldött tiszt Dormándházán, az ipája házánál a parancsolatot neki kijelentette volna, magát agyonlõtte.

Végre megiindulánk. Én Szulyovszky után mintegy [p 0171] egy fertállyal. ( (ném., rég.): negyed (óra, mérföld stb) ) Nem akartak bennünket egyszerre vinni, hogy a nép, meglátván szekereinkena sok katonát, ki ne taláéják, hogy rabok vagyunk. De a repülõhídnál, ( (rég.): a víz sodrása által mûködtetett lengõ komp ) a hirtelen támadt szél miatt, öszvejövénk csakugyan. Ó, mely kedve svolt ez az öszvejövetel! Szulyovszky ismét rimánykodott. - Szekereink a széljelszedett híd helyéhez fordultak le, hogy onnan csolnakon menjünk által.

A pesti oldalon lévõ nagy kávéháznál, míg szekereinkrõl oldozgatták a párnazsákot, ( (rég.): utazópárna, üléspárna ) s bevitték a hajóba, én a tisztemmel kávézni mentem, de az én kívánságom csak az volt, hogy ismerõsöket lássak ott. Egy asztalnál, megszûnvén a kártyától, az akkori óbudai fiskális districtuális tábla mellé jött asszesszornak, és aki Lányinak sógora a tertvérnénje, Szentiványi... után, Rátonyival. Mindketten ismerõseim. Kérdik, mit csinálok itt, s felelek. Tudakozom, kit fogtak el? s Szentiványi Abafyt ( Ferenc: Árva megyei alispán, a jakobinus per gyanúsítottja ) és a két Rostyt ( ROsty János, a kõszegi királyi tábla titkára 748-1807) és Rosty Pál, Vas megyei nemes ) nevezi. Rátonyi nem felelt. Szentiványi kezet adott s megcsókolt. Rátonyi sem kezet nem adott, sem meg nem csókolt. Utálatosabb a lelke, mondám, még a pofájánál is. Dienes öcsémnél mentette magát, hogy azt az okosság kívánta úgy. Jaj annak, aki ily okos tud lenni, mikor a szív ellágyulhat!

Mentünk. - A budai parton sokáig várakoztattak a hajósok vártaházában, ( (ném., rég.): õrház ) mely tele volt a nép német seprejével, kik sereztek, énekeltek, s trágár dalokat dallottak. Én elszunnyadtam a tisztem és Szulyovszky közt. Végre jõ egy káplár, s hangosan hozza a várból az izenetet, hogy az egyik tiszt az egyik úrral, a másik várja ott az újabb postát. ( (lat., rég.): üzenet, illetve küldönc ) A németek eliszonyodtak, elhallgattak. Szulyovszky elment.

Több volt 12- nél, mikor jõnek értem. Iszonyú út onnan a franciskánusok volt klastromáig, mely a Várnak Bécs fekvõ végében van. Végre a szekér megáll. Én megköszönöm a tisztemnek az erántam [p 0172] mutatott szelídségét, s izeneteket adok szájába az anyámhoz és Beretõre. ( kis falu, a Kazinczy család zempléni birtoka ) Leszállunk a szekérrõl. Megrántjuk a csengettyût. Végre csörög a kólcs, ( (táj.): kulcs ) a zár. Megnyílik a kapu. Egy hosszú folyosó, a sírok csendességében. Gynegén poislog benne egynehány lámpa. Minden lépten egy katona strázya, fejére és felvont fejér daróc köpenyegjében az irtóztató hideg miatt. Végigvisznek ezen egyenest menõ hosszú folyosón, itt balra hajlik a másik folyosó, megnyílik az ajtó, s két tiszt, kapitány Novák Ignác, Gyulay Sámuel gyalog regementjébõl és fõhadnagy Astleitner a Sztárayébõl, Pschérer nevû budai polgárral s ezen házba rendelt civilis commissariussal ( (lat.): polgári megbízott ) ott állanak, s négy hóhérinas forma közember körültök. - Jelentik, hogy magamat meg kell vizitáltatnom. ( (lat.): vizsgál ) Intek szó nélkül, hogy nem ellenzem, kezetekben vagyok. Két cseléd a csizáim szárát tapogatja, úgy feljebb térdemet, combjaimat, medvével prémzett zöld lengyel ruhámat, s leginkább a lengyel ruha alatt levõ magyar zöld mentécske gallérában tapogatóztak. Hihetõ, hogy ott valakinél plajbászt vagy kést leltek, s ez tett õket szemessé. Nem leltek semmit. - Megolvasták pénzemet, melyet nékik a hadnagy adott által, s abból öt forintot adtak kezembe, történhetõ szükségeimre, azt vetvén hozzá, hogy ha az elfogy, szóljak, minden közekedés nélkül ismét adnak belõle. - Az idõ igen nagy, ( (rég.): késõre jár ) monda a kapitány, tessék jönni. - S ezzel én a két tiszt közt elindultam, s holmimat a cselédek utánam hozták.

3.

Budán 1795. júniusnak 10-dik napjáig mindnyájan külön szobába valánk zárva. Ekkor odahagyánk a franciskánusok egykyori klastromjokat, hol én 1794. december 19-dike olta a napnyugotra fekvõ sor alsóbb szobáji közül abba valék szállítva, mely legközelebb [p 0173] áll a templomhoz, s általviveténk a gárdisták szállásokra, s ott engem Szulyovszky Menyhérttel egy szobába zártak. Causarum regalium director, konziliárius Nyéki Németh János odahagyá Budát, s így mi egészen a militárénak ( (lat.): katonai felügyelet, hatóság ) valánk általadva, holott eddig mindég militáris és civilis felvigyázás alatt szenvedénk. Katonai tisztjeink nem utálták kevésbé ezta vérengzõ, dölyfös, tudatlan Németh Jánost, mint mi; s megszabadulván velünk együtt õk is az õ elviselhetetlen urasága alól, erántunk csak azért is mutatának kedvezést, hogy Némethet még inkább utáljuk. Gróf Zsigray Jakab, Szent-Marjay Ferenc, Laczkovics János, konziliárius és kamarai titoknok Hajnóczy József, szentül szeretett barátom és a nagy tudomáynú, kevés értelmû s moralitású Martinovics József apátúr május 20-dikán, Szolarcsik Sándor és Õz Pál pedig június 3-dikán pallos által veszvén el a budai Vár alatt elnyúlt réten, a mi sorsunk nemcsak katonai felvigyázóink kedvezései által, hanem felsõbb rendelésekhez képest is nagyon megszelídíttetett; rokonink, barátink, utoljára valakinek tetszett hozzánk jönno, látásunkhoz eresztettek, s tintát, papirosat kapánk. Én már hajnalban talpon valék s dolgoztam. Így gyûltek azok, amiket s kötetbe téteték.

Kérem gyermekeimet, hogy ezt a szerencsétlenségem emlékezetére tegyék be familiai leveleink ládájába. Én második Kazinczy vagyok, aki láncot viseltem; de Péter, a nagyatyám nagyatyja, nem hallá kimondani a halálos ítéletet, mint én; s én kétszer, tudniillik a KIrályi Tábla deputatiójáét 1795. május 5-dikén, a Septemvirátusét május 16-dikán, melyet osztán a grationális ( (lat.): kegyelemlevél ) felolvasása június elsõ napján követett. A háborgás idejében a nem- félénk, a maga ártatlanságában bízó könnyen tesz oly lépést, ami más idõben véteknek nem vétetett volna. Hogy ily szerencsétlenség legkésõbb maradékomat se érje, ez az, amiért a Szent Peprómene ( (gör.): a Végzet, a Sors megszemélyesítése Kazinczy által ) elõtt könyörgök. Áldás [p 0174] rajtatok, fijaim, lyányaim, unokáim, ha hívek lesztek ahhoz, ami szent. --

Széphalom, július 18d. 1821.