GVADÁNYI JÓZSEF: RONTÓ PÁLNAK EGY MAGYAR LOVAS KÖZ-KATONÁNAK ÉS GRÓF BENYOVSZKI MÓRITZNAK ÉLETEK'. 0046


De már tovább.

Minden dolgunk jól ment ezen esztendöbe,
Majd aláb meg-mondom, mint ment jövendöbe.
El-jövén September, mi minden Tentáment
Olly jól tudtuk, millyen jól tudtuk az Áment.
[p 0047] Atyám értem el- jött, 's vitt vákátzióra,
Szüret, gyümölts-szedés, több rekrátzióra.
Kértem gazdám fiát, kérje ki Attyátúl,
Föképpen, mert nagyon szerette, Annyátúl.
Meg-engedték; el-jött ö-is tehát velem,
Örültem; mert ö vólt eggyik másik felem.
De elöbb a' bóltba mi jól gazdálkodtunk,
Portékákkal mind a' méhek meg-rakodtunk.
A' Zsidó falunkba tölünk ezt meg-vette,
Hogy pénzhez jutottunk, ezzel aztat tette.
Múlattuk magunkat minden-féle képpen,
Vadásztunk, madárt-is sokat fogtunk lépen.
A' szüretelést-is vígsággal végzettük,
A' mustos petsenyét jó ízün meg-ettük.
Történtt, hogy szent Simon, és Júdásnak napján,
Szikszón vásár esett, vakátzió fogytán,
Az Atyám-is el-ment, és minket magával
El-vitt; a' Gazda-is bóltos Sátorával
Ott vólt; minkett látván, nagyon örvendezett,
Az Atyámmal fogott barátságos kezet.
Mi ketten fel 's alá mindenkor kószáltunk,
Végre a' városi tsap széknél meg-áltunk.
Hol Báró Hallernek verbunkja tántzola,
A' gyült nép bennünket itt elöre tola.
Mindjárt-is, mihent ök minket itt meg láttak,
Nagy kurjongattással 's tántzal körül álltak.
Öleltek bennünket, mindenkép' ditsértek,
Obestersséget-os ök mindjárt ígértek.
Mind új tallérokat nyomkodtak kezünkbe,
Pántlikás tsákókat toltak a' fejünkbe.
[p 0048] Szólltak: a' Korona Királynak fejére,
Nem illik úgy, mint a' tsákó ketekére.
Esküdtek kiáltva, Isten szent Háromság,
Illy két szép Gavalért nem látott a' világ.
Az Angyaloknál-is ezek sokkal szebbek,
Még Herkulesnél-is lesznek vitézebbek.
Tsapja rá hát ketek; adják-bé kezeket,
Egyébb díb dábságon ne törjék eszeket.
Ne hagyják-el ezen alkalmatosságot,
Örökké tartandó szép nagy Uraságot
Lovas katonáknak, mi azokat véltük,
Olly mundirba vóltak, azért jól ítéltük.
Hogy hamarébb minket törbe kerítsenek,
Így szólltak, hogy inkább el-is hitessenek.
Ötsém Uraimék, mi tsak iszunk eszünk,
A' pénzt fetsérellyük, más dolgot nem teszünk;
Ha háború vagyon, menünk ellenségre,
Ölljük vágjuk aztat, nints gondunk egyébre.
Tsak az aranyakat Zsákokra mint töltsük,
Tántzon-é, vagy kotzkán, avagy boron költsük.
Mint látnak bennünket, régen már Fö Ispány
Lett vólna közzülünk, sok meg Vitze-Ispány:
Kibül Bétsbe lakó Excellentziás Úr.
De tartsák magoknak ezen Tisztségeket,
Nem írígylük az ö nagy ditsöségeket.
Jobb szerettyük édes Hazánkért meg- halni,
Mint a' papirosrúl a' téntát fel-nyalni.
Száz Breviáromért, nem adnánk kardunkat,
Mi nem orémuszszal szolgáljuk Urunkat,
[p 0049] Hanem fel-áldozzuk érette életünk,
Övéknél nagyobb-is a' mi betsületünk.
Kentek Regimentet nyernek még idövel,
Azért katonának nem viszszük erövel,
Mert ha mi azt tennénk, 's fö Tisztek meg-tudnák,
Hidje ketek; azért, hogy nékünk meg- adnák.
Tudjuk eleikbe fognak kerek hágni,
Több ellenséget-is, mint ök, fognak vágni.
Mind ezekért tehát ök neheztelnének,
És soha jó szemmel reánk nem néznének.
De hogy ha magoktúl közinkbe állanak,
Majd vállat vanítnak, semmit sem szóllanak.
A' Tántz, a' sok tallér, a' sok szó ámított,
A' sok nagy ígéret fökép meg-vakított.
Azért a' Káplárnak kezemet bé-adtam,
A' gazdám fiát-is, már most én bíztattam.
Ezt látván, szintén ezt ö-is tselekedte,
A' pántlikás tsákót már le sem-is tette.
Lármával bé-vittek minket a' szobába,
Öltöztettek mindjárt Splényi mundirjába.
Lodingot, Pantallért reánk függesztettek,
Oldalunkra kardot, tarsollyal kötöttek.
Hogy mundirba vóltam, 's a' kardomra néztem,
Már szépen nem szólltam, tsak teremtettéztem.
Hallod-é Tsapláros, adta, szedte, vette!
Hoz petsenyét, és bort, kiálták felette.
Lopott pénzünk még vólt, aztat szórtuk, hánytuk,
Tselekedetünket hamar meg-is bántuk.
Mert hogy azt meg-látták, a' mi ravásunkra
Hordatták mint vizet, a' bort tsak magunkra.
[p 0050] De itten a' Káplár mellénk sompolyodott,
Szóllott: én Tiszt vagyok, 's illy tanátsot adott:
Vitézek! ha kentek háborúba menni
Fognak egyszer, akkor sok pénzek fog lenni.
De mind addig a' pénzt meg kell kémélleni,
És úgy mint a' pelyvát, nem jó el-hinteni.
Jobb lesz ha pénzeket a' kezembe adják,
És a' gazdálkodást mindenképp rám hadják.
Kinek mire, 's mikor ha szüksége lészen,

Mindenike mindjárt tölem annyit vészen.
Tetszett ez az áll hang, 's harmintz tallérokat,
Húszasokba pedig hetven forintokat,
A' kezébe adtuk; többet nyóltz márjásnál,
Mi meg nem tartottunk mind ketten egymásnál.
Atyáink bennünket az ebéddel vártak,
Nem tudták, hol vagyunk; kotsissaik jártak,
Hogy fel talállyanak, 's híjjanak ebédre,
Mivel harangoztak immár régen délre.
Egyszer a' Tsap székbül mi nagy muzsikával
Ki-mentünk, tántzotunk kegyetlen lármával.
Szórta szánk a' Ritmust, kardunkat tsörgettük,
Nagy tarés sarkantyúnk bögrettük, tsörgettük.
Azt gondoltuk miénk, egész dió fáig,
Így-is folyt a' munkánk, más nap' virrattáig.
Atyám vala éppen kalmár sátorába,
A' midön ugrálva mentünk eránnyába.
Kalmárral kezeket itten öszve tsapták,
Mivel szép fiokat katonák közt látták.
Verbunk Komendánsa, egy Fö Hadnagy vala,
Fiáért a' Kalmár mivel majd meg-hala,
[p 0051] Békét az Atyámnak mind addig nem hagyott,
Míg vele el nem ment, kérni a' Hadnagyot.
Kérték menyre földre, ereszszen-el minket,
Mert mint gyermekeket, minket úgy tekinthett,
Katona életre még mi gyengék lennénk,
Néhány esztendeig semmit sem tehetnénk.
A' Hadnagy keménnyen erre felelt, és szóltt,
Hogy mikor katona lett, ö-is gyenge vólt.
Szép iffiak, úgy mond; és szépen indúlnak,
Meg-is erösödnek, ha egyszer fel-nyúlnak.
Addig városokba fogjuk tsak tartani,
Lassanként fegyverbe fohjuk gyakorlani.
A' kalmár ezt hallván, le-esett lábárúl,
Izagság tseppenként görgött ortzájárúl.
Mint lehetett, Atyám ött' bátorította,
A' Hadnagyot pedig eképp' szólította:
Hadnagy Uram! öket, hogy ingyen botsássa,
Az nem kívánhattyuk, de hogy az Úr lássa
Mi emberségünket: egy két szuverendórt
Adunk ö érettek, és egy pár hordó bort.
Úgy-is még gyermekek, ha egyszer fel-nönek,
Ez életre kedvek, ha lesz mind kettönek,
El-botsájtyuk öket; most Iskolájokat
Hadd végezzék, hogy így a' tudományokat
Magokévá tévén, mind szerentséjeket
Jobban meg-tehessék, 's kötelességeket.
Mihent szuverendór Miska Úrnak nevét,
Hallotta az Hadnagy, mutatta jobb kedvét.
Nyóltz szuverendórba meg-is alkud't vele,
Az Atyámra jutott tsak a' harmad fele.
[p 0052] A' két hordó borral a' töbit pótolta,
Ezeket a' Káplár maga ki-kóstolta.
Mihelyest a' Hadnagy ki-elegíttetett,
A' mundirból mindjárt ki-is vetkeztetett.
Nem esett semmi-is olly nagy szégyenünkre,
Mint mikor a' Káplár illy áldást fejünkre
Adott, eztet szóllván: szopni lódúllyatok,
Fattyúk illyen-atták, és még tanúllyatok.
De még-is Atyánkhoz minket el-vezetett,
Itt van a' két vitéz! ált' adott 's nevetett,
Hallgattunk: és meg is borotvált bennünket,
Meg-tartván, a' mellyet loptuk, mi pénzünket.
Így szokott az ebül gyült szérdék el- veszni,
Nem lehet harmadik ágra azt terjeszt'ni.
Ez így vólt, Atyáink el-váltak egymástúl,
A' kalmár haza ment minden sátorfástúl.
Fiát-is el-vitte, és tsak azon örült,
Hogy már nem katona, és hogy haza került.
Mi-is haza mentünk, 's mihent a' szobába
Léptünk: részem mindjárt vólt a' kantsugába.
Atyám földhöz tsapván, a' hajamra hágott,
Míg kedve tartotta, azzal addig vágott.
Szabódtam, ígértem, hogy roszszat nem teszek,
Fogadtam, katona hogy soha sem leszek.
Szóltt hozzám: idövel te katona lehetsz,
Ott-is, ha jó ember lészel, elö mehetsz.
De nem korhely módra kell közikbe állni,
Betsületes módot kell abba találni.
De még most gyermek vagy, szükség, hogy tanúljál,
Jó erköltsökben-is hogy elé indúljál.
[p 0053] Mert hogy ha nem lészen néked tanúlásod,
Mindég vagy árkokat, vagy a' sántzot ásod.
Avagy imitt, 's amott strázsát fogsz állani,
És tele torokkal Berdót kiáltani.
A' vakátziónak, immáron vége lett
Irántam az Atyám, jó rendelést-is tet.
El-vitt oskolába, régi szállásomra,
És már most, mint tavaly, nem hagyott potomra.
Praeceptorunk-is most derék Iffiú vólt,
A' más; mint hallottuk, Garan vizébe hólt.
A' kalmár meg-tudta fia' sok lopását,
Mert a' portékáknak azon vásárlását,
Kívánták ö töle, mint az fia adta,
A' vévök: ö pedig sokkal fellyebb szabta.
Azért-is már nékünk a' bóltba bé-menni,
Nem vólt szabad, meg-szünt a' mód lopást tenni.
Mi Praeceptorunk-is soha sem tágított,
Kit pántlikák, kesztyük, sem bor nem vakított.
De Castor, és Pollux nagyobb barátságba
Nem vóltak nálunknál, hívebb Pajtásságba.
Tsak aztat sajnáltuk, hogy most nem lophatunk,
Mint tavaly, olly könnyen, pénzhez nem juthatunk.
Antal Pajtásomnak sebes vólt az esze,
Fejének-is nagy vólt fel-találó nesze.
Hirtelen így szóllott: már jó van a' dolog,
Lesz pénzünk! elmémbe egy szent dolog forog.
Tudod Pajtás! hogy én az Atyám írását,
Úgy tudom követni, 's olly jól írni mását,
Hogy az írásomat saját írásának
Kiki tarttya, és nem mondja páriának.
[p 0054] Szent Andréba lakik egy gazdag Rátz Tösér, ( Némelly részén a' Magyar Hazának, a' szarvas marhákkal kereskedö embernek Tösér a' neve.
Olly pénzes, hogy ezzel hét más Rátz fel nem ér.
Ez az én Atyámmal van nagy barátságba,
Kit-is segített ö gyakran egybe másba.
Ennek fogok írni az Atyám' nevébe,
'S három-száz forintot fel-veszek fejébe.
Tudom, ád pénzt, söt még nagy szerentséjének
Tartja; hogy eleget tehet kérésének.
Majd azt írom, Atyám, hogy most Lipsiába
Portékákért küldött, mellyért kaszszájába
Kevés pénz maradott: e' tsekély summával,
Tartozik ollynak, ki gorombaságával,
Nem bír; éjjel nappál fut Atyám' nyakára,
Fösvény, kaján ember, rá únt sírására.
Kartabiankát-is a' levéllel vészen,
Mellyen önön neve, és petsétje észen.
A' pénzt pedig ezen bíztos emberének,
A' ki-is vivöje írott levelének,
Bátran a' kezébe adhattya, mert már ez
Ezreket vitt töle sok más emberekhez.
A' levél írással igen hamar kész vólt,
Jöszte Pajtás, hallgasd! jól vagyon-é? íggy szóltt.
Olvasta; nem vólt itt hiba semmi pontban,
Egy Cancellista sem írta vólna jobban.
Szólltam: a' Szent Lélek szállta-meg eszedet,
És valamelly Angyal vezette kezedet.
[p 0055] De ki lesz bíztosod, a' ki leveledet
El-viszi, hogy meg ne tsaljon ö tégedet?
Egy kontár Gomb-kötö ( Kontár mester-embernek neveztetik az, a' ki vagy Tzéhbe nints, vagy mesterségét nem érti, és tsak alattomba dolgozik. ) a' Városba lakott,
Melly a' mesterségen már nem igen kapott;
Hanem tsalfasággal kereste kenyerét,
Ollykor mint varázsló nézte más tenyerét.
Ezen embert hívták Gyöngy Virág Jóskának,
Jobban illett vólna ö büdös rózsának.
Praeceptorunk egykor hogy nem vala itthon,
El- hívatá Antal ötet akkor titkon.
Szóltt hozzá: hallja ked! tud-é ked hallgatni,
Titkot meg-tartani, 's azt el-takargatni?
Egy nagy dolgot bíznék ked emberségére,
És ha azt mint illik, úgy hajtja végére,
Ötven forint lészen fáradsága' ára,
De a' titok tartás leg-szükségesb árra.
Gyöngy Virág meg-hallván e' nagy ígéretet,
Kapott rajta, 's adott illyen feleletet:
Ha egyszer egy dolgot én magamra veszek,
'S hogy azt véghez-viszem, ígéretet teszek,
Török, szakad, annak még-is meg-kell-lenni,
Meg-mutatom, ez-is hogy véghez fog menni.
Nintsen gyontató Pap nálamnál hallgatóbb,
Az igazságot-sis, ha szükség, tagadóbb,
Gyanúsággal azért felölem ne éljen,
Meg-tartom a' titkot, engem' úgy segélljen.