GVADÁNYI JÓZSEF: A' FALUSI NÓTÁRIUSNAK ELMÉLKEDÉSEI, BETEGSÉGE, HALÁLA, ÉS TESTAMENTOMA. 0153


TIZEDIK PARAGRAPHUS.

A' Borbély hozzá lát tovább-is a' Nótáriusnak gyógyíttásához, de napról napra roszszabbúlván,végtére Klára a' Jurátus fiának Pestre stafetát küld, melly által tudtára adgya Attyának halálos betegségét: ezen László fia postán el-is érkezik az Attyához Nagy Peleskére.

Széles e' világot akár ki vizsgállya,
A' leg-nagyobb erö miben van, tzirkállya;
Tapasztalni fogja, hogy a' szeretetben;
E' munkál ég alatt minden teremtetben.
Ez a' nehézséget hozza könnyüségre,
Lehetetlenséget meg-eshetöségre.
Ez a' bátortalant viszi bátorságra,
A' szomorú szívet indíttya vígságra.
Munkálló erejét tekintvén példába,
Tapasztalni fogjuk leg-inkább Klárába.
Látván ö szerette Férje' betegségét,
Keserves fájdalmit, nagy erötlenségét.
A' szíve miatta ollyan nagyon vérzett,
Hogy kínos sebeket lenni azon érzett.
[p 0154] A' nagy bánat ötet úgy meg-bágyasztotta,
Hogy életétül"is majd meg-nem fosztotta.
De látván férjének egy kis anyhülését,
Mingyárt homályának nyeré derülését.
Hozzá víg ortzával menvén, ápolgatta,
Fájdalmas tagjait gyengén tapogatta.
Kérdezte mint légyen, kívánna-é enni?
Parantsollyon vele, ö mindent fog tenni.
Felelt, kedves Klárám! én savanyú tejet,
Vagy etztes tormával enném disznó fejet.
Szólt a' Borbély; hogy ö enni kíván, jó jel,
De azon étkekkel magát rontaná-el;
Mert majd fel-zavarná a' téj az epéjét,
A' tormás disznó fö pedig az elméjét.
Valami vagdaltat fözni néki lehet,
Tzitront, vagy egy kevés etztet abba tehet.
Szólt Klára; most Tzitrony nintsen a' házamnál,
Légy kevés türéssel, jobb-is vagyon annál.
Savanyú vagdaltat fözök néked mingyárt,
Nem jön belé etzet, gyenge lesz, meg-nem árt.
A' szolgáló tüzet rakott konyhájába,
Maga frissen mene a' Kamarájába,
Egy foghagymás kolbászt ö káposzta lébe
Fözött, és tálalta egy jó nagy Tsészébe.
Bé vitte, és Ura eleibe tette,
Felette meg-örült, szagát hogy érzette.
Mondá: kedves Klárám! mivel eztet fözted,
Úgy tettzik, hogy minden nyavalyám meggyözted
A' Borbélynak ezen étel nagyon tettzett,
Szóllott; mivel vagdalt, 's nintsen benne etzet,
[p 0155] Ebbül mennyi tettzik, ehetik mingyárást,
Est Diareticum, nem okozhat rágást.
Egyszersmind purgans-is, vért nagyon tisztíttya,
Cruditást emésztö, flegmát meg indíttya.
Meg-nem savanyíttya a' gyomrot, és epét,
Meg-menti tályogtól bizonyossan lépét.
És így pulsusa- is tudom tsendesedik,
Orra-is, melly most kék, majd meg- veresedik.
Meg-engedem tehát, tessék hozzá látni,
De a' kanál széles, szükség nagy szájat tátni.
Mihelyest Klárája eleibe hozta,
A' kolbászt levével mingyártt kanálozta.
Mivel rég már böjtölt, éhes vólt felette,
Kevés-is maradott ö majd mind meg-ette.
Örültek minnyájan apetitussának,
Nagy örömtül szíve rebdesett Klárának,
Nem szomjúhozna-é? ö töle kérdette,
Igen nagyon! ezen feleletét vette.
Szólt a' Borbély; ha van ó bora, azt hozzon,
Mert nem kell engedni hogy ö szomjúhozzon.
A' víz nem vólna jó, mert gyomra meg-hülne,
Ezzel egész teste mingyárt meg-gyengülne.
Ö a' borbúl-is, ne igyan igen sokat,
Mert nyerhetne attól nagy fö fájásokat.
Meg-ihat egy ittzét, de nem egy húzomba,
Transpiratiot-is nyér talán azomba.
Tsendessen feküdgyön, ne sokat mozogjon,
Ha izadni talál, épen ne forogjon.
Cicero pro domo sua itt ö beszélt,
Mivel Patiense mellett ö-is jól élt.
[p 0156] Az illy dósisokkal ö vele osztozott,
Mivel egy ittzénél Klára többet hozott.
Az ó bort bé-hozta Klára a' szobába,
Tölte abból jó nagy Kristály poharába,
A' kezébe adván, azt mind fel-hajtotta,
Be jó kedves Klárám! e' szókat mondotta.
Nótárius Uram! szólt a' Borbély, Prosit,
Mert ime jól evett, a' borbúl-is jól itt.
Látom ábrázattya hogy egészszen újúl,
Hidgye bizonyossan, hogy hamar fel- gyógyúl.
Örülvén, böribül majd ki-ugrott Klára,
Ked fáradtságának meg-lészen az ára.
Kedves, Borbély Uram! tovább-is folytassa
Így dolgát, 's hogy Túdós, rajta meg-mutassa.
Itt le-tsendesedtek valamennyin vóltak,
És már egymás között tsak susogva szóltak.
Mivel látták, hogy ö mintegy szúnyókálna,
'S jó lenne, hogy ha el-aludni találna.
Hirtelen ortzája kezdett veresedni,
Szája körös körül pedig feketedni.
Látta jól a' Borbély azon symptomákat,
Nem-is énekelt már olly hangos nótákat.
Tsak fülelt, mint a' nyúl fülel az avarba,
Gondolta; hogy mivel bé-vagyon takarva,
nagyon melege lesz, és azért veresül,
Ennek hévségétöl a' szája feketül.
Azért-is ö mingyárt ötet ki-takarta,
De mindazonáltal a' fejét vakarta.
Mert ezekbül ö jót nem jövendölhetett,
Látván melegsége vólna eröltetett.
[p 0157] A' veríték róla nem folyt, hanem tsorgott,
Mintha bódúlt vólna, két szeme úgy forgott.
Hirtelen nem nyögni, hanem bögni kezdett,
Mind száján, mind másutt, már ö vért eresztett.
Fegyvert-is kért, hogy ö majd meg-öli magát,
Nehezen szenvedték ki-folyó vér szagát.
Illy hirtelen, hogy mi érte, nem tudhatták,
Kérdezték! szavábúl ki-nem tanúlhatták.
Klára bé- töltötte a' házat sírással,
Jaj! most mingyárt meg-hal, mondá kiáltással.
Vére folyásáról, kérte Borbélyt, tégyen,
Mert máskép a' lelke most mingyárt ki-mégyen.
Minnyájan, a' kik itt vóltak, hurogatták,
Kevésbe múlt, hogy ött meg-nem abalygatták.
Meg-szeppent a' Borbély, látta nem tréfálnak,
És hogy itt minnyájan nád páltzákkal álnak.
Félt egynéhány száraz dosist fog majd nyerni,
Ellenk állani pedig nem fog merni.
Azért nagy mérészen így szólla hozzájok,
Az Uraknak látom kezekbe páltzájok,
Ha nem fogok rajta mingyárt segíteni,
Nem fogom fájdalmit mingyárt enyhíteni,
Szabadságot adok, hogy meg-botozzanak,
De most mingyárt nékem egy tálat hozzanak.
Klára mingyárt eztet a' kezébe adta,
Örült segítségét hogy Borbély fogadta.
Szólt a' Borbély! tudom ezen symptomáját
Mibül áll; 's hogy nyerte e' nagy nyavalyáját.
Nem egyéb ez; hanem tsak Atritis vaga,
Mingyárt-is jobb karján itten eret vága.
[p 0158] Erre vér folyása leg-ottan meg-állott,
Nehézség mellyéröl egészlen le-szállott.
Meg-szüne hévsége, ezzel fö fájása,
Tsak hogy még nagy vala teste bádgyadása.
Klárájával már most mingyárt beszélhetett,
Szomjú lévén, ínnya-is töle kérhetett.
Szólt a' Borbély, adgyon néki most ürmös bort,
Mert erre fog venni ö Digestivum port.
Az ürmöst meg-iván, a' port-is bé-vette,
Tsudálták, olly hamar hogy ött segítette.
Ditsírték a' Borbélyt minnyájan, szemébe,
Ki-is így szólt, jövén ez által kedvébe:
Hogy ha statum morbi egyszer meg-esmérem,
Már akkor Curámnak kívánt végit érem.
Mihelyest itten-is aztat ki-tanúltam,
Már ki-gyógyításán semmit se búsúltam.
Azon kolbász, melly fött káposzta levébe,
Oka; hogy Atritis szálla a' testébe.
Meg-tudtam, hogy ezt egy podagrás Mészáros,
Töltötte: azért-is lett az ollyan káros.
Mert a' kolbász húsa, köszvénnyét magába
Szívta: és egyszersmind lévén már gyomrába;
Hogy meg-emésztödött, mérge a' vérébe
Szivárgott, és onnat az egész testébe.
De még egész testén hatalmat az nem vett,
Azért-is belöle még podagra nem let.
Mert a' podagrának az Avantgárdja
Atritis, Chiragra Ariergárdája.
De ezen por mostan gyomrát meg- tisztíttya,
Egésségét helyre az ürmös álíttya.
[p 0159] Szólt az Orgonyista, ked beszél fontossan,
Láttzik, érti dolgát fundamentomossan.
De ha az ürmös bor úgy fog operálni,
Ó bor mont operált, porúl fog ked járni.
Klára mind ezeket hallá figyelemmel,
De Ura felöl vólt ö nagy félelemmel.
Mert ö mint bölts Aszszony mindent jól meg-fontolt,
Borbély Curájáról nem sok jókat gondolt.
Mind ó bort, mind ürmöst, orvosságnak kérte,
Tudta szomjú torka, gyógyúlását érte.
Hogy ö semmit sem tud, mivel észre vette,
Mingyárást magába ö azt fel-is tette,
Hogy Nagy Károlyba fog Doctorért küldeni,
Nem bánnya, bár mennyit fog reá költeni.
Tsak hogy kedves Férjét ö helyre hozhassa,
Szíves szeretetét hozzá mutathassa.
Pulyka Miska most-is futotta levéllel,
Jó legény vólt, mene mind nappal, mind éjjel.
A' Notáriusnak jó baráttya vala
A' Soctor; azért- is leg-ottan nyargala.
Épen akkor ére más nap Peleskére,
Midön a' harangot meg-vonák déllére.
Klára látván ötet, köszönté, 's örüle,
A' Borbély pedig félt, és majd meg-örüle.
Kérte ött a' Doctor, mondaná-meg, 's szólna,
A' Nótáriusnak hogy mi baja vólna.
Szólt a' Borbély; ött tsak bántya az Atritis,
De gondollya abbúl hogy nem lészen Phtisis,
Míg darált, a' Doctor pulsusát vizsgálta,
Nem tettzett a' mint jár, a' fejét tsóválta.
[p 0160] Kérdezte tovább-is, mit adott-bé néki,
És hogy ha vólna é a' betegnek széki?
Monda: adott néki a' Digestivum port,
A' mellyre meg-ivott egy pohár ürmös bort.
Kérdé tovább, van é jó apetitusa,
'S mihez vólna néki leg-inkább gustusa?
Nem vólt, de hoygy légyen, néki meg- engedtem,
Egy tál jó étket-is eleibe tettem,
Káposzta lébe fött egy kolbászt el-költött,
Gyomrába egy ittze ó bort arra töltött.
Gustusa van, mondá, a' savanyú tejhez,
Ez után az etztes tormás disznó fejhez.
Ked engede néki a' kolbászt meg-enni?
És olly nagy Excessust a' borba-is tenni?
Szólt, nem vólt Excessus, mert mingyárt jóbban
Miben ó bort ivott, 's foghagymás kolbászt ett.
Mert tudom a' kolbász, Quod sit consumptivum,

A ó bor pediglen hogy conservativum.

Fel-ugrott a' Doctor, kiáltott mérgessen,
E' gaz embert mingyárt vigyék egyenessen
Faló tömlötzébe, vagy-is kalodába,
Zárják a' két lábát a' Bíró házába.
Ez a' rosz ember lesz oka halálának,
Ha meg-talál halni, ez mondá Klárának.
Egy marha, nem ember, így meg-romolhatna,
Betegnek illyeket de ki-is adhatna?
A' Borbélyt mingyárt-is itten meg-ragadták,
Meg- kötözték, és a' Bírónak ált adták.