GELEI JÓZSEF: HALLÓNAK BÓLDOG ESTVÉJE. 0217


Albert elkísérte a' maga' Atyját a' Király' lakó Városába, Albertína pedig az Anyja mellett maradott. Halló még azt a' rendelést is tette, hogy néhány eröss emberek is lennének ott közel, a' kiket, ha Eleonóra tüzesebb fántáziába esne, elö lehetne szóllitani.

Halló az útonn Alberthez: A' te' édes Anyád - szegény! nagyonn gondolkozik felölem. Ö érette, egyedül ö érette, nem bánnám, ha már viszsza kellene jönni.

Itt az Öregnek, a' ki külömbenn nem egygy könynyen tudott sirni, néhány könyvek kigördültek szemeiböl.

Már az egész Várost annak híre, hogy mi fogna ma történni, egészszenn eltelé, és Halló elfogadta azt a' jutalmat, melyly a' megpróbálttnak találtatott virtust szokta követni, a' midön minden jó emberek, noha nem szembenn, még elöre minden bajtól menttnek lenni mondották, [p 0218] és szánták, hogy egygy ilylyen példa nélkül való igaz Hazafinak, az ö életének késö Estvéjénn ilylyen méltatlan nyughatatlanságokat kellene szenyvedni. Tsak némelyly udvari emberek, a' kik egész reggel az ablakonn kukutskáltakki, még is ki nem láthatták, hogy a' szél ma nevezetesenn honnan jönne, nem tudták, melylyik óldalra kellene nékiek a' köpönyeget akasztani, és megérték azzal, hogy két' felé magyarázhatólag vállat vonítottak.

Az Öreg megszállott egygy Vendégfogadóbann, minden mások' fellázzítása nélkül. Mihelytt bément, mindjárt egygy értelmes Orvost hívatott, és kérte hogy hintajára üljönfel, Berkevitzbe azonn menjenel, és az ö Feleségénél mind addig ott mulasson, míg ö viszszâ nem térne. A' Kotsisnak megparantsolta, hogy az utánn mindjárt a' Városba viszszâtérjen, és a' lovakat ki se fogván, a' Vendégfogadó elött álljon.

Még egyg óra vólt hátra, míg a' kérdésre elö kellett állani. Az Öreg azon idö alatt mindég tsak az ablakonn nézettki a' piatzra. Két Tanátsnokok, kik éppenn olylyan feddhetetlen életüek vóltak mint Halló, látogatására egygy kevés ideig bétérének [p 0219] ö hozzá. A' többiek pedig, mintha nem is lettek vólna, magokat se nem mutatták, se nem hallatták. Wilhelmi egygy tzédulának hozzá való küldésével tiszteltemeg, és mindentöl helybe hagyható fontos okokkal mentegette magát az eránt, hogy maga személy szerént udvarlására meg nem jelenhetett. Kevés idö múlva Gusztáv Fejedelem is elküldött hozzá egygy Ügyészt ( (Prókátot) a' ki minden Ügyészek között legderekasabb vólt, hogy tudakoznámeg, ha valylyon vénségének erötlensége miatt nem kívánna é az ö segítségével élni.

Halló: Én nem akarom Kegyelmedet terhelni, Kedves Férjfiú; nintsen Kegyelmedre szükségem. Mondjameg a' Fejedelemnek, hogy én a' magam' Ügyészszét itt elhoztam magammal.

Hogy beszédét az Ügyész roszszúl ne értse, mivel Albert éppenn mellette állott; ezen szóra itt, mutatott a' maga' kebelére. - A' mint a' Fejedelem Hallónak ezen feleletét vette, mély hallgatásba merült. Soha ötet még senki olylyan nyughatatlannak nem látta mint ma. Kalapját mélyenn a' szemére lenyomván, és karjait egygymásba kótsolván, sebessen járt fel s alá a' [p 0220] Házábann, és Wilhelmit azon reggel legalább tíszer hívatta magához.

Az óra ütött. Halló elindúlt, egygyügyüenn öltözvén, a' rendeltt helyre. Albert követte ötet, és elmaradt töle a' Palota elött lévö nagy Elöszobábann.

A' Palotábann ültenek hat Tanátsnokok, a' kikböl állott a' ( (Comoissio) Bíztalom, melylybenn Wilhelmi ült elöl és egygy Titoknok (Cesretarius.) Halló bé1lépett mint egygy olylyan nemes és semmitöl nem tartó szívvel bíró Öreg, a' ki még egygyszer az ö megfutott pályájára vídám tekíntettel viszszanéz, és abban ejtett fontos meggondolást érdemlö lépéseinn némelyly jó barátival magát mulatni akarja. Wilhelmi parantsolta, hogy néki egygy széket tégyenek, de a' melylyet Halló elfogadni nem akart; és kijelentette né1kie, hogy ö még a' Fejedelem utánn várakozna, a' ki a' Kérdésenn maga is jelen akarna lenni. Halló arra meghajtotta magát, és járkált a' Házbann fel s alá halkkal. A' Fejedelem egygy óldalajtón bélépett, és, mintha ötet nem is látná, leült. Wilhelmi, minek elötte hozzá kezdettek vólna a' Halló dôlghához, egygy rövid de fontos Mondolatotskát (Orátziótskát) mondott, a' melylybenn azt mutattameg, [p 0221] hogy egygy emberséges embernek soha sem szólgál gyalázatjára, ha arról, hogy mit tselekedett, megkérdezödik s felel. Ezzel elolvasta az ö' ellene tett vádló pontok közzül az elsöt.

Halló elörántott egygy könyvet a' kebeléböl, a' melylybenn az ö Miniszterségének elsö napjától fogva mind azt szorgalmatosann feljegyzette, valamit tsak, vagy rendes hívatalbé1li kötelességének ereje szerént, vagy pedig a' Fejedelemnek különös parantsolatjából elkövetni tartozott; feltette azt az asztalra, és e' képpen szóllott: Az én' elöttem igen kitsiny dolog, hogy én azoknak nevek utánn tudakozódjam, a' kik én' ellenem vádakat adtakbé; - én még tsak tudni se kíánom öket ---

A' Fejedelem: Azt bizony meg kell tudnond, szembe kell azoknak jönni (ekkor székéböl felugrott, és még most vette é1szre hogy Halló áll) Hogy hogy? és te állaszsz, Atyám Halló? és Uraim, Kegyelmetek azt tsak elnézhetik? Üljle!

Halló, egygy olylyan hangonn, melyly mindnyájoknak az ottan lévöknek szívekre bé1hata: Én egygy perbe idéztetett Személy [p 0222] vagyok, és állva illö várnom a' reám kimondóndó Szententziát.

Ezen szóra hirtelenséggel ott toppant mellette a' Fejedelem, és egész erejéböl lenyomta ötet a' legközelé1bb lévö székre. Ezzel tsengetett maga, és a' Halló' Vádlóinak elö kellett állni.

Gusztáv: Lépintsetek oda; halgassatok, és ha valamit kérdenek, feleljetek.

Halló még tsak rájok nem nézett.