FALUDI FERENTZ: ISTENES JÓSÁGRA, ÉS SZERENTSÉS
BÓLDOG ÉLETRE OKTATOTT NEMES EMBER. 0053
(II)
MInden tselekedeted ollyas minémûséggel
légyen, hogy Uri személyeddel, 's állapotoddal éppen
õszve-férjen. Erte ne heveskedgyél; akár melly szem-
fényveszutõ tûndérséggel forgassa magát elõtted
a' bõtsûlet: vajki hasznos letzke ez a' mostani Világ-
oktalanitotta erkõltsre nézve. Némellyek mód nélkûl
horgásznak a' bõtsûletben; el-hitetvén magokkal, hogy
haszonnal jár, mások; mert édesnek vélik. Ha ugy vagyon:
miért nem kóborollyák inkáb' az erdõket a' Haramiákkal;
minthogy ezek-is nyerekednek, vagy miért nem indúlnak
fertõzni minden gonoszságban a' feslettekkel; mint hogy
ezeknek-is tseppenik valami gyõnyõrûség leg-aláb' a'
tilalmasbul.
Szõrnyûség tsak gondolni-is, kit mire nem
kíszt a' bõtsûlet, mikor egyszer el-ragadta. A' kardnak
élére bizzák némellyek, és halálos verekedéssel
támogatyák, mintha a' bõtsûlet 's embertelenség, a' Nemes
Urfi és Mészáros kõztt, nem 's nem vólna kûlõmbség.
Ezek: jóllehet Europában szûlettek, de
Amerikábúl származtak, ama kegyetlen Cannibalok
nemzetségébûl, a' kik emberi hussal élnek, és õnnõn
rokonit hordgyák [p 0054] gyomrokba: vagy-is az
Andropophagusoktúl, a' kik hasonlóképpen vérben
zabálnak, 's jó izûen emésztik magok-magokat. Mikor a'
verekedõk, 's vagdalmokókrúl esik a' szó; igyenesen
az effélékre példázunk. Tudhadsza Neander, hogy az
imillyenek, minden nemzetségnek tõrvényei szerént a'
gyilkosokkal azon egy bûntetés alá vettetnek, és a' mint
egy részrûl mérgesen meg-hartzolnak a' bõtsûletért,
ugy más úton, Isten, 's Világ elõtt, gyalázatot vallanak.
Mintha hallanám, hogy azt mondgya egy valamelly fel-hevûltt
Urfiatska: hát a' keserves boszszúságot tsak torlatlan
el-kellene felejteni? Nints kûlõmben jó Urfi; ha más
tõrvényes módod nintsen, job' el-nyõgnõd, hogy-sem a'
verekedésben veszned, vagy a' hóhér madzagán fulladoznod;
a' bõtsûletnek sebei idõvel szépen bé-
gyógyúlhatnak, elleneben: a' kinek egyszer lába alá hullott
feje, vagy a' magoson ki-butsúzott lelke, talpára nem
álhat...... Még-is ugy mond: embertelenûl keveri
bõtsûletemet, és világi tsuffá tészen, hogy
tûrhessem? miért nem atyámfia, ha meg- érdemled? lám
a' bûn 's bûntetés azon egy mértékkel vagyon; méltó-is,
hogy a' ki vétett, adózzon érette.
[p 0055] De adgyuk
kezére a' pántolkodó Urfinak, hogy ártatlanúl fogják reá,
's bûntelen rágalmazzák arrúl, a' miben nem vétett; engem
a' mi illet: vagy kerûlném elõb' a' galyibát, vagy lett
kora-útán meg-botsátanék haragosomnak. Valóban kevésre
bõtsûli az az ember a' tsendes békességet, 's egyetemben
drága életét, a' ki minden aprólékos sérelemért eggyikét-
is 's másikát-is, olly szõrnyû veszedelemben keveri.
Vallyon Uraim mi dolog ez? hogy más-põrûnket sietve
viszszûk az Itélõ-szék eleibe; ezt peniglen nem? hol-
ott a' Tõrvény nem tsak directe az Igazság, hanem a'
bõtsûlet dolgában-is Biránk. Nyilván ott a' bekkenyõje,
hogy bagatella, 's nem méltó terhes ûgy; és azért
szégyenlûnk elõ-lépni véle. Ha ugy vagyon, miért nem
tartyuk szégyennek a' semmiért a' mezõre menni, vért
ontani, 's egymást fel-kontzolni?
Azt felelik: hogy ez ugyan
tagadhatatlan magában, mindazon-által a' szokás már
széppé 's ditséretessé tette a' boszszú-állást;
kihez képest a' kiben Nemes lélek mozog, inkáb' le-teszi
életét, hogysem fel-vegye a' gyalázatot.
Lassan
lassan apiummal neveltt Hercules unokája! egy
az: hogy tsak az Országos Fejedelem erediti Isten után a'
bõtsûletnek, eõ osztogattya a' [p 0056] nép kõzzé
kinek-kinek érdeméhez képest, tsak eõ néki szabad a'
Királyi Méltóság ellen vétkes emberek vérével, 's
életével áldozni. Más az: honnan érkezett, 's ki hozta
kõzinkbe amazt a' szokást? nem de nem a' roszszaknak
sepreje, a' kiket a' kétségben-esés tûznek, viznek
viszen, kivûl belõl gyõtõr, a' kikben az Isteni-
szolgálat tellyességgel el-hûltt, lelki-isméret vagy
nintsen, vagy ezer sérelmekkel sebes, a' kik sok-
féleképpen gyalázzák, 's motskollyák ezt a' nemesb
teremtményt, a' mi természetûnket. Méltó azt-is
tekintetben venni, hogy a' ki ezt a' gyilkos mészárlást
képes nemes dolognak tartya, annak már az Atheisták
tévelygése-férge rágja bélét. Nem-is lehet kûlõmben:
a' kinek egyszer a' dûhõsség eszét vette, 's mint az
erõs szájú ló maga kénnyén hordozza, szûkségképpen
azokra a' latorságokra vetemedik, a' mellyek a' haragnak tûzes
gerjedelmeit valamenténnyire enyhétik, ugymint a' boszszú-
állás. Hogy pediglen ezt tõbben kõvetik, a' miatt nem
jámborság, sem deli erkõlts: lám a' furtsa ravaszság
ditséri, a' feslettek a' tisztátalanságot, ki méri azért
vagy a' tsalakozást, vagy lopást, vagy a' lustos életet
javallani, jól-lehet tzégéres szokással fenn
forogjanak.
[p 0057] A' tõbbire nézve: nem lehet már az
ég alatt sûlteb' bolondság; hogy semegy-pár ólom
golyóbisra, 's egy kard-végre bizni életét, 's egyetemben
ûdvõsségét. Az OLasz szokás teli ugyan
õrdõngõsséggel, de nem olly esztelen; mert ez a'
Nemzet nem maga vérével mosdik-ki a' boszszúságbúl,
hanem ellenségének vesztével torollya; és azért nem szem
kõztt, hanem hát megõtt kerûli-meg haragossát, 's hol
mikor ingyen sem vélné, akkor veri-által szivét. Mi
ellenben magunk áskálunk veszedelmet alájunk, õnnõn
vérûnk ontásával állyuk a' boszszút, és ditséretes
dolognak tartyuk lenni, mikor lelkûnk ki-okádása kõztt,
haldakló szemekkel láttyuk, mint tombollyon rajtunk nyertes
ellenségûnk. Vajki veszedelmes a' verekedésben meg-halni,
és jól-lehet himezzék az Urak a' Nemességnek, 's
vitézségnek festékivel, de én tsak el-hitetem magammal,
hogy ezeknek a' bõtsûletért-viaskodó Mártyroknak a'
más Világon kénkõves koszorú, 's õrõkké-való
szégyen lészen fizetések.
A' Halál édes Neanderem!
azon renden tartya a' Fõ-embert a' parasztal: a' Nemesség,
titulus, rakott kints, utolsó szempillantásoddal el-
válnak tõled. Leg-kissebb szolgádot szépen
fogadgyák más világon, ha jól kerestte; magadat amoda
vetnek, [p 0058] ha bûnõs lészesz. Nem a' ki mint
szûletet, hanem a' ki mint élt, 's mint hólt; ugy veszui
hasznát. Egy szegény árvas-mives ember, a' ki kedvében
az Istennek el-halálozott; menny felé mégyen, a' Dúsok
's Nemesek, ha az õrdõghez részelkedtek éltekben, a'
pokol fenekére vettetnek.
]
MAj nap az Urfiakat
igen gyengén, 's kényesen nevelik: soha sem látott, se
nem hallott módi-rámákra vonnyák, és nem tudom, mi
képes Udvar-deliségre tsigázzák; de minthogy sok a' mi
sok, utóllyára tsak a' ridiculum, és tsúfság
kerekedik-elõ. Ezekrûl a' régi jámbor-féle Fõ-rendtûl
meszsze fajzott Urfiatskákrúl azt tartyuk, hogy széllel
béllett a' fejek, és meg-veszett légyne agy-velõjõk:
telhetetlenek a' sok izetlen tréfában, únalmasok a' sok
Cerimonia miatt, fele Comicum, fele Tragicum
minden dolgok. Ha édes Annyok látta, 's lakta vólna valamikor
Indiát; merném mondani, hogy a' majmokkal sógorságban
esett; olly kõzel ûtõttek ama' tsemetékhez, tsak nem
praedominante bestiâ.
[p 0059] Nóta 's kóta betûkre
beszélgetnek, mint a' kik a' piatzon pénzért tzinkoskodnak;
ugy jár lábok mint a' 'zeb-órának gyenge kerekei; apró-
lépve 's pertzenve. Mihelyt reggel ki-bujnak a' puha pelyhék
kõzzûl, a' tûkõr elejbe futnak; és aszszonyi
pipeskedéssel vesztegetik a' drága idõt: kõrûlettek
a' Szabó-rend, a' Kalmárság, szakál-verõ, haj-fodoritó
inasok, kik-is hát megett jó-formán nevetik az esze-
fitzamodott Urfiatskát, eõ pedig maga magát nem gyõzi-
eleget nézni és tsudálni, mint ama hires
Narcissus...... Hagy békét ezeknek, tartsák magoknak
a' szépséges szokást, ha látod, hogy ki-nem
feselhetsz ebbûl a' compagniábúl, leg-aláb' ne
kõvessed. Lesz gondod vélek, azon fognak iparkodni, hogy
te is nyomdokodban lépjél: mert eõ kegyelmek (mint a'
rûhesek) õrõmest másra fenik a' nyavalyát, sõt
tapasztalván hogy nints kedved hozzá, meg-kémlik 's
tzirkállyák leg-kisseb lépésedet 's beszédedet, a'
végre: hogy tsúf-képpen prosá, metróque ki-
gúnyolhassák. De ne tõrõdgyél véle, mert annyi hitelt
találnak, mint Cassandra, Priamus Király Leánya, a'
ki menél tõbbet jõvendõlé Troja veszedelmét,
annál jobban nevették. Az Ugy-igét szájokbúl már
kõzõnségesen nem-re értyûk; minthogy hazugok:
[p 0060] az eõ gyalázó beszédeket, minthogy roszszak
magok; ditséret-néven veszszûk. Meszszeb'
nyujthatnám még ezt a' materiát, de talán eddig-is meg-
úntad.
Neander. Még nem isméred az én
természetemet; mi-nem olly hamar únom, 's eléglem én meg
( ) szép beszédet: nem-is tudom miben tõlthessem
jobban idõmet, hogy-sem abban az oktataásban, melly arra
tanit; mint kõllessék jól tõltenem.