FALUDI FERENTZ: ISTENES JÓSÁGRA, ÉS SZERENTSÉS BÓLDOG ÉLETRE OKTATOTT NEMES EMBER. 0053


(II)

MInden tselekedeted ollyas minémûséggel légyen, hogy Uri személyeddel, 's állapotoddal éppen õszve-férjen. Erte ne heveskedgyél; akár melly szem- fényveszutõ tûndérséggel forgassa magát elõtted a' bõtsûlet: vajki hasznos letzke ez a' mostani Világ- oktalanitotta erkõltsre nézve. Némellyek mód nélkûl horgásznak a' bõtsûletben; el-hitetvén magokkal, hogy haszonnal jár, mások; mert édesnek vélik. Ha ugy vagyon: miért nem kóborollyák inkáb' az erdõket a' Haramiákkal; minthogy ezek-is nyerekednek, vagy miért nem indúlnak fertõzni minden gonoszságban a' feslettekkel; mint hogy ezeknek-is tseppenik valami gyõnyõrûség leg-aláb' a' tilalmasbul.

Szõrnyûség tsak gondolni-is, kit mire nem kíszt a' bõtsûlet, mikor egyszer el-ragadta. A' kardnak élére bizzák némellyek, és halálos verekedéssel támogatyák, mintha a' bõtsûlet 's embertelenség, a' Nemes Urfi és Mészáros kõztt, nem 's nem vólna kûlõmbség. Ezek: jóllehet Europában szûlettek, de Amerikábúl származtak, ama kegyetlen Cannibalok nemzetségébûl, a' kik emberi hussal élnek, és õnnõn rokonit hordgyák [p 0054] gyomrokba: vagy-is az Andropophagusoktúl, a' kik hasonlóképpen vérben zabálnak, 's jó izûen emésztik magok-magokat. Mikor a' verekedõk, 's vagdalmokókrúl esik a' szó; igyenesen az effélékre példázunk. Tudhadsza Neander, hogy az imillyenek, minden nemzetségnek tõrvényei szerént a' gyilkosokkal azon egy bûntetés alá vettetnek, és a' mint egy részrûl mérgesen meg-hartzolnak a' bõtsûletért, ugy más úton, Isten, 's Világ elõtt, gyalázatot vallanak.

Mintha hallanám, hogy azt mondgya egy valamelly fel-hevûltt Urfiatska: hát a' keserves boszszúságot tsak torlatlan el-kellene felejteni? Nints kûlõmben jó Urfi; ha más tõrvényes módod nintsen, job' el-nyõgnõd, hogy-sem a' verekedésben veszned, vagy a' hóhér madzagán fulladoznod; a' bõtsûletnek sebei idõvel szépen bé- gyógyúlhatnak, elleneben: a' kinek egyszer lába alá hullott feje, vagy a' magoson ki-butsúzott lelke, talpára nem álhat...... Még-is ugy mond: embertelenûl keveri bõtsûletemet, és világi tsuffá tészen, hogy tûrhessem? miért nem atyámfia, ha meg- érdemled? lám a' bûn 's bûntetés azon egy mértékkel vagyon; méltó-is, hogy a' ki vétett, adózzon érette.

[p 0055] De adgyuk kezére a' pántolkodó Urfinak, hogy ártatlanúl fogják reá, 's bûntelen rágalmazzák arrúl, a' miben nem vétett; engem a' mi illet: vagy kerûlném elõb' a' galyibát, vagy lett kora-útán meg-botsátanék haragosomnak. Valóban kevésre bõtsûli az az ember a' tsendes békességet, 's egyetemben drága életét, a' ki minden aprólékos sérelemért eggyikét- is 's másikát-is, olly szõrnyû veszedelemben keveri. Vallyon Uraim mi dolog ez? hogy más-põrûnket sietve viszszûk az Itélõ-szék eleibe; ezt peniglen nem? hol- ott a' Tõrvény nem tsak directe az Igazság, hanem a' bõtsûlet dolgában-is Biránk. Nyilván ott a' bekkenyõje, hogy bagatella, 's nem méltó terhes ûgy; és azért szégyenlûnk elõ-lépni véle. Ha ugy vagyon, miért nem tartyuk szégyennek a' semmiért a' mezõre menni, vért ontani, 's egymást fel-kontzolni?

Azt felelik: hogy ez ugyan tagadhatatlan magában, mindazon-által a' szokás már széppé 's ditséretessé tette a' boszszú-állást; kihez képest a' kiben Nemes lélek mozog, inkáb' le-teszi életét, hogysem fel-vegye a' gyalázatot.

Lassan lassan apiummal neveltt Hercules unokája! egy az: hogy tsak az Országos Fejedelem erediti Isten után a' bõtsûletnek, eõ osztogattya a' [p 0056] nép kõzzé kinek-kinek érdeméhez képest, tsak eõ néki szabad a' Királyi Méltóság ellen vétkes emberek vérével, 's életével áldozni. Más az: honnan érkezett, 's ki hozta kõzinkbe amazt a' szokást? nem de nem a' roszszaknak sepreje, a' kiket a' kétségben-esés tûznek, viznek viszen, kivûl belõl gyõtõr, a' kikben az Isteni- szolgálat tellyességgel el-hûltt, lelki-isméret vagy nintsen, vagy ezer sérelmekkel sebes, a' kik sok- féleképpen gyalázzák, 's motskollyák ezt a' nemesb teremtményt, a' mi természetûnket. Méltó azt-is tekintetben venni, hogy a' ki ezt a' gyilkos mészárlást képes nemes dolognak tartya, annak már az Atheisták tévelygése-férge rágja bélét. Nem-is lehet kûlõmben: a' kinek egyszer a' dûhõsség eszét vette, 's mint az erõs szájú ló maga kénnyén hordozza, szûkségképpen azokra a' latorságokra vetemedik, a' mellyek a' haragnak tûzes gerjedelmeit valamenténnyire enyhétik, ugymint a' boszszú- állás. Hogy pediglen ezt tõbben kõvetik, a' miatt nem jámborság, sem deli erkõlts: lám a' furtsa ravaszság ditséri, a' feslettek a' tisztátalanságot, ki méri azért vagy a' tsalakozást, vagy lopást, vagy a' lustos életet javallani, jól-lehet tzégéres szokással fenn forogjanak.

[p 0057] A' tõbbire nézve: nem lehet már az ég alatt sûlteb' bolondság; hogy semegy-pár ólom golyóbisra, 's egy kard-végre bizni életét, 's egyetemben ûdvõsségét. Az OLasz szokás teli ugyan õrdõngõsséggel, de nem olly esztelen; mert ez a' Nemzet nem maga vérével mosdik-ki a' boszszúságbúl, hanem ellenségének vesztével torollya; és azért nem szem kõztt, hanem hát megõtt kerûli-meg haragossát, 's hol mikor ingyen sem vélné, akkor veri-által szivét. Mi ellenben magunk áskálunk veszedelmet alájunk, õnnõn vérûnk ontásával állyuk a' boszszút, és ditséretes dolognak tartyuk lenni, mikor lelkûnk ki-okádása kõztt, haldakló szemekkel láttyuk, mint tombollyon rajtunk nyertes ellenségûnk. Vajki veszedelmes a' verekedésben meg-halni, és jól-lehet himezzék az Urak a' Nemességnek, 's vitézségnek festékivel, de én tsak el-hitetem magammal, hogy ezeknek a' bõtsûletért-viaskodó Mártyroknak a' más Világon kénkõves koszorú, 's õrõkké-való szégyen lészen fizetések.

A' Halál édes Neanderem! azon renden tartya a' Fõ-embert a' parasztal: a' Nemesség, titulus, rakott kints, utolsó szempillantásoddal el- válnak tõled. Leg-kissebb szolgádot szépen fogadgyák más világon, ha jól kerestte; magadat amoda vetnek, [p 0058] ha bûnõs lészesz. Nem a' ki mint szûletet, hanem a' ki mint élt, 's mint hólt; ugy veszui hasznát. Egy szegény árvas-mives ember, a' ki kedvében az Istennek el-halálozott; menny felé mégyen, a' Dúsok 's Nemesek, ha az õrdõghez részelkedtek éltekben, a' pokol fenekére vettetnek.



]

MAj nap az Urfiakat igen gyengén, 's kényesen nevelik: soha sem látott, se nem hallott módi-rámákra vonnyák, és nem tudom, mi képes Udvar-deliségre tsigázzák; de minthogy sok a' mi sok, utóllyára tsak a' ridiculum, és tsúfság kerekedik-elõ. Ezekrûl a' régi jámbor-féle Fõ-rendtûl meszsze fajzott Urfiatskákrúl azt tartyuk, hogy széllel béllett a' fejek, és meg-veszett légyne agy-velõjõk: telhetetlenek a' sok izetlen tréfában, únalmasok a' sok Cerimonia miatt, fele Comicum, fele Tragicum minden dolgok. Ha édes Annyok látta, 's lakta vólna valamikor Indiát; merném mondani, hogy a' majmokkal sógorságban esett; olly kõzel ûtõttek ama' tsemetékhez, tsak nem praedominante bestiâ.

[p 0059] Nóta 's kóta betûkre beszélgetnek, mint a' kik a' piatzon pénzért tzinkoskodnak; ugy jár lábok mint a' 'zeb-órának gyenge kerekei; apró- lépve 's pertzenve. Mihelyt reggel ki-bujnak a' puha pelyhék kõzzûl, a' tûkõr elejbe futnak; és aszszonyi pipeskedéssel vesztegetik a' drága idõt: kõrûlettek a' Szabó-rend, a' Kalmárság, szakál-verõ, haj-fodoritó inasok, kik-is hát megett jó-formán nevetik az esze- fitzamodott Urfiatskát, eõ pedig maga magát nem gyõzi- eleget nézni és tsudálni, mint ama hires Narcissus...... Hagy békét ezeknek, tartsák magoknak a' szépséges szokást, ha látod, hogy ki-nem feselhetsz ebbûl a' compagniábúl, leg-aláb' ne kõvessed. Lesz gondod vélek, azon fognak iparkodni, hogy te is nyomdokodban lépjél: mert eõ kegyelmek (mint a' rûhesek) õrõmest másra fenik a' nyavalyát, sõt tapasztalván hogy nints kedved hozzá, meg-kémlik 's tzirkállyák leg-kisseb lépésedet 's beszédedet, a' végre: hogy tsúf-képpen prosá, metróque ki- gúnyolhassák. De ne tõrõdgyél véle, mert annyi hitelt találnak, mint Cassandra, Priamus Király Leánya, a' ki menél tõbbet jõvendõlé Troja veszedelmét, annál jobban nevették. Az Ugy-igét szájokbúl már kõzõnségesen nem-re értyûk; minthogy hazugok: [p 0060] az eõ gyalázó beszédeket, minthogy roszszak magok; ditséret-néven veszszûk. Meszszeb' nyujthatnám még ezt a' materiát, de talán eddig-is meg- úntad.

Neander. Még nem isméred az én természetemet; mi-nem olly hamar únom, 's eléglem én meg ( ) szép beszédet: nem-is tudom miben tõlthessem jobban idõmet, hogy-sem abban az oktataásban, melly arra tanit; mint kõllessék jól tõltenem.