FALUDI FERENTZ: BÕLTS, ÉS FIGYELMETES UDVARI EMBER. 0008


V. MAXIMA.

Arra tarts, hogy el-ne erûlhessenek az Emberek.

A' Faragott kép nem azzal észen bálvánnyá, hogy arannyal burittatik, hanem azza, hogy imádtatik. A' kit a' szerentse okossággal meg szeretet, inkáb kivánnya, hogy adósi utób-is reá szorúlván, tisztellyé; hoigy sem kellemes hála-adássa mint valamely arany- buritással terhellyék. További reménységnek ûrûgyével, mint zõld ággal maga részire vonszani egy-valakit; udvari tselvetés ellenben akár mely szolgálatért [p 0009] a' hála-adást adó gyanánt szaporán bé szedni, paraszt erkõlts, mert a' mint a várakozó reménység emlékezéssel jár, ugy a' meg lett ki fûzetés a' vett jórú való feledékenységgel páras. Elõbb-kelõ az az ember, a' kitûl egyebek tõbbet várnak, és várván kedvére járnak, hogy sem más egy, a' ki a' kõltsõnt nagy fennyel viszsza kéri; minthogy kéteenségekbõl ki óldozván eõket, nints utóbb, mivel bõtsûltesse, a' vagy kellesse magát vélek. Haa ki a' forrásbúl untig ivot, hátat mutat néki. Mikor ki fatsarjuk a' Naratnsnak evét, ezûst tsészébûl pad- alá hagyigájyuk ûres bélét. Mihelyt tapasztallyák [p 0010] az emberek, hogy tõlûnk nints mit várniok kûlõmben, hanem nagy zálognak õrvével, meg unnak bennûnket, el idegenednek tõlûnk, és más hasznosbb Emberekre térittik az elõbb nékûnk szántt tiszteletet. Meg ne vessûk ezt a' fõ-titkú-ketzkét, hanem arra tartsunk, hogy innen utóbbi szolgálatunknak be- szegõdtetésével szûségesekké tegyûk magunkat; amonnan pedig a' még hátramaradott adósságnak emlékezetit fen tartatván vélek, egty általlában el ne kerûlhessenek bennûnket még a' nagy Méltóságok-is. Mind azonáltal ugy emberkedgyûnk, hogy a' nagy hallogatást meg ne sokallyák, 's el [p 0011] uñyák kõtelességeket. Azonkõzben arra-is vigyázz: mikor te kûlõnõs hasznodat kelleténél tõbbet vadászod, allattomban; kárba ne keverjed a' benned bizottakat.

VI. MAXIMA.

Az igaz Tekélletességnek tetején meg állapadott Emberrûl.

KI- sok fogyatkozásokkal szûletik az Ember! a' mellyeklbûl nem lehet hirtelen ki ûrûlni; lassan épûlûnk, idõvel szóllal-meg gyermekségûnk, idõvel vészen erõt, idõvel tellyesedik; Azonképpen: lassan, lassan, lépve lépve gyarapodunk erkõltsinkben, [p 0012] hivatalunkban, tisztûnkben, mind addig, a' miglen a' Természetnek belénk oltott szép ajándékit, ki-ékesgetvén 's hová tovább fellyebb segétvén, derék tekélletességre vergõdûnk. Mellynek ezek a' jelei: mikor a' fen-járó dolgokat mint egy édessen izlellyûk, ha ki élesûlt elménk, ha meg érett-korra jutot az itélõ, és választó erõ bennûnk, ha ki tisztúlt akaratunk a' disztelen alávalóságok-seprejébûl. Melly dologban mint hogy természet feszegetõ gond vagyon, sokan éppen hátra maradnak, némelyek felette késlelnek; a' ki ugyan-tsak veréték-szakadva végét érvén, a' tekéletességnek tetején meg tudot [p 0013] álapodni, beszédiben bõlts, elõ vett dolgaiban okkal 's móddal forgolódik, maga viselésében helyes, sûrûn szedi gyûmõltsét fáradságának, sok hozzája szelédûlt sziveket fog tapasztalni, sok fej 's térd hajtásokat fog látni maga kõrûl: mindenût bé-járó személy,. minden rendbéli társaságban kivánva várt, jó kedvel fogadott Vendég lészen.

VII. MAXIMA.

Uradon ne látassál gyõzedelmesnek lenni.

MInden gyõzedelem gyûlõlséges az ellen-félnél, ez a' nyereség peniglen, és diadalom, [p 0013] mint hogy azokat boszstzontya, a' kiknek udvarolnunk kel 's engednûnk; bátor ne légyen eszelõs, de valóban veszedelmes. Természet szerént irtózunk minden urallástul, és kivált képpen a' fellyebezõ parantsolóinknak a' mennyire lehet rázagattyuk nyakunkrúl igáját: mellly fonákul fordúlt, és viszsza járó képtelenség vólna tehát, ha ki õnnõn Urának Uraságára ásitozna. A' ki ezt jól által érti, ha hol mit nyér-is Urán, mentegetni, és titolni fogja, mint ha szándékján kivûl tõrtént vólna, nem kûlõmben mint egy elmés Kis-Aszszony, melly ugy mértékeli az ékesdetést, mint ha a' tzifrára, és kellõ [p 0015] szinre nem-is kivánkozot vólna szaggatni. Akadunk itt amott afféle emberekre, kik a' szerentse, és természet egyéb ajándékiban az elõbséget ingyen 's jó kedvel másnak engedik, mind azonáltal keresve sem találunk olly Fõ, és Fejedelmi személlyeket, a' kik az elme-beli viadalban veszteni akarnának. Az érteem: királlya a' tõb' lélek javainak, mely maga erejével-is nagygyá tehet bennûnket, és szintén azért ennek sértegetése Királyi Méltóság ellen való vétek. A' Hertzegek, és Fejedelmek mindenkor arra arányzanak, hogy fen forogjon a' világ elõtt méltóságok. Meg engedik ugyan, hogy õket segélgessûk, [p 0016] de egy általlyában nem, hogy meg gyõzzûk. Tanátsiddal ugy meny feléjek,, mintha tsak eszekbe akarnál valamit juttatni. Oktatásnak szinével veszedelmes hozzájak járúlni. Tanuly a' tsillagoktul: ezek noha a' fényes napnak tsillámló fiai, még-is annyira soha sem vakmerõlkõdnek, hogy az eõ szine-elõtt fényeket ragyagtassák.