DEBRECZENI DIÁKIRODALOM A FELVILÁGOSODÁS KORÁBAN 0020

(egy nóta a Nyírségben lakó dámákról)

1.

Ollyan fürge, mint az ürge a nyíri dáma,
Öltözete, viselete feszes, mint ráma,
Kantusba, cipõbe jár,
Akár tél van, akár nyár,
Kartony alatt réz a pendely, csak az a nagy kár!

[p 0024] 2.

A jószágban, majorságban, melly tesz tíz araszt,
Kisasszonként nézi, miként izzad a paraszt,
Kezét teszi kedvére
Mind a két csípejére,
Hazakullog, majd megdögli éhhel estvére.

3.

A jószágban, majorságban él heveréssel,
A rozskenyért, ha kõlcsön kért, eszi két késsel.
Belõl korog a gyomra,
Szorul kökényrre, somra,
Mert málét is nem ád néki senki potomra.

(Egy paraszt, megúnván a terhes munkát, oskolába megy tanulni, s így sóhajt magába:)

1.

Vászony kostök, kacagány,
Duda, bocskor, szûsdolmány,
Isten hozzátok, biz én
Nem szolgálok több idén.

A Múzsák víg hangja melly a szigetek és hegyek
Bújját vígasztalja, hív, s hát közikbe megyek.

2.

Szebb az ész a kuvasznál,
Jobb is, mert többet használ.
Szebb s jobb tanultnak lenni,
[p 0025] Mint nagy szalonnát enni.
Félre hát, szõke, rõt, futok ábécét venni;
Apolló, adj erõt, hogy deák tudjak lenni!

1.

Ha valaki vígan él, vígan él,
A juhász éppen úgy él.
Zõld erdõben, zõld mezõben
Sétál, dudál, furuglyál, furuglyál,
Billeg-ballag, meg- megáll,
Billeg-ballag, meg-megáll.

2.

Ha valaki vígan él, vígan él.
A diák éppen úgy él.
Szép felházban, palotában
Sétál, pipál, repetál,
Egyet pökik, meg- megáll,
Egyet pökik, meg-megáll.

5.

SOK BÛNEIM RETTENTENEK...

Sok bûneim rettentenek,
Csaknem kétségbe ejtenek,
Midõn jutnak eszembe.
Fonnyaszt szívem hánykódása,
Halált jegyzõ dobogása,
Nincs csendesség szívembe.
[p 0026] Ó, Jézusom, fohászkodom,
Ó, Jézusom, fohászkodom,
Csak tenéked imádkozom,
Ne hagyj el! Fogadj el!
Kegyelmedben s érdemedben
Részeltess, mint véredben.

6.

DE VERE

Elmúltak a hideg havat szóró telek,
Nemsoká zõldülnek fákon a levelek,
Virágokkal a rét fel van ékesítve,
Mint egy lepedõvel, úgy bé van terítve.
Ütögeti fejét a gyenge ibolya,
Mivel bõv nedvesség gyökerére folya,
Már a leányok is szaggatják tövérõl,
Adnak bizonyos jelt tavasz kezdetérõl.
A piaci kofa készíti a bicskát,
Hogy ásson az erdõn majd sok bubojicskát,
Vagy jányának mondja: "Leányom, eredj el
Az erdõre, rakd meg magad galambbeggyel:
Megveszik az urak, mert jó salátának,
Tavaly is csak ezért sok jó pénzt adának."
Ujjulnak a fõldben minden fagyökerek,
Csigát csap az utcán mezítláb a gyerek,
Élesíti rozsdás kardját a katona,
Dõrzsöli a fõldet a tövis-borona.
A jó szántóvetõ magvait elveti,
Jó reménység alatt a fõldbe temeti.
A vetés kifelé jõni törekedik,
Melyik bujjék elébb: mintegy veszekedik.
Hangicsálnak vígan fákon a madarak,
Ûzik a vadakat önként az agarak.
[p 0027] Mesterséges fészkét készíti a fecske,
Mássza a zõld ágért fûzfákat a kecske.
E tavaszi idõt ez is kedvvel kapja,
A fûvet a juh is jobb szívvel harapja.
A libapásztornak készül a kalyiba,
Csípdesi is már a zõld hantot a liba.
Gólyák a darvakkal ismét visszatérnek,
Magoknak tavaszi napokat ígérnek.
A zõldellõ nyírfák dagadnak, izzadnak,
A szõllõveszzõk is bimbókra fakadnak.
Veteményes ágyát a kertész öntözi,
Újonnan hálóját a halász kötözi.
Az ifjak itt verset futnak s paripáznak,
Amott hóhérosdi játékot laptáznak:
Egyszóval mindenek tavaszra készülnek,
Készülvén vigadnak, ujjulnak, örülnek.

7.

TISZTELI AZ URAT LEGKISEBB SZOLGÁJA...

Szalacson, elsõ esztendei rektorságomba a búzám elfogyván, ezeket a verseket írtam anno 795. domini 21. Maji egy úriemberne.

Tiszteli az Urat legkisebb szolgája,
A nevét versinek ki írja alája.

Tudjuk, hogy az Úrnak szolgáló léviták
Nem szántván, nem vetvén, csak a közjót szítták, Így a éhségtõl õk soha nem is féltek,
Mert tisztességesen a közjóból éltek.
[p 0028] Én is tehát lévén illyetén szolgája
Az Úrnak, de kinek nincsen már búzája.
Hogyha lesz az Úrnál egy kis becsületem,
A megszorult Jákob példáját követem,
Aki gabonáért külde Egyiptomba,
De követi csaknem mentek árestomba.
Én is hát sz Úrtól ha nyerni találok
Búzát, csak éppen egy vékával instálok.

Ki vagyok az Urat tisztelõ hijjános
Szolgája, nevemrõl én, Zilahi János.

8.

HATVANI ÉLETÉBÕL FENNMARADT TÖREDÉKE B. F. I. ÁLTAL

Bóldogok, ai nem látna mégis hisznek

ElöLJÁRÓ BESZÉD

Kegyes és nem egyes olvasó! ( Igen nagy hiba van az könyvírókba, hogy elõbeszédebe csak a kegyes olvasókat szólítjá meg, mert osztán a nem kegyes nem ért rólla, pedig melyik van több? )

1. . Ha meggondoljuk (pedig meg kell gondolni), úgy találjuk, hogy az embert az otalan állatoktól nem egyéb különbözteti meg, hanem a - babona. Mibe különbözik Baksai sógor a lovától? Abba, hogy õ babonás, a lova pedig nem az. Mibe különmbözik Jutka néni az ölbeli kutyácskájától? Abba, hogy õ babonás, az ölbeli kutyácska pedig nem az. Szokták ugyan mondani, hogy az embert az ész, az okosság különbözteti [p 0029] meg az oktalan állatoktól, de e' nem igaz ítéletem szerént: arra, hogy valaki ember légyen, nem elmulhatatlanul szükséges az ész. Ha van jó, hiszem, nem veheti el az ember; ha pedig nincs, a' semmit sem tész. Éppen ilyen értelemben van esküdt uram, fõtiszt uram és, köztünk légyen mondva, a mi nagyságos urunk is.

2.. Nincsen erõssebb oszlopa a társaság bóldogságának, nincsen hathatósabb segítõ eszköz a birodalmak virágoztatására a babonánál. Meg kell nézni (ha nem hiszik) az egyiptomi, görög, római s egyéb nemzetek históriáját.

3.. Ezek így lévén, csaknem agyon csudálkozom magamat azon, hogy találkoznak olyan balgatagok, akik nagy trallával predikálnak a babona ellen, és iszonyú szemtelenséggel esküsznek, hogy nincs kísértet, feljáró lélek, garaboncás deák, varázslás, boszorkány, tátos, ördög, pokol, sat. Én magam hallottam, mikor az öreg Bebõnének szemtõl-szembe megmondták, hogy hazudik, mikor azt mondta, hogy látta a boszorkányt a kúlcslyukon bémenni. -

Micsoda szemtelenség már ez? Hát honnan tudjátok azok az urak, hogy nincsen kísértet, nem látták, mintha bizony amit õk nem láttak, már az nem is vólna?

Soha bizony! Az ilyen agyafúrt urak kótyonfitty locsogásának a következése osztán, hogy a szent csudáknak a hitele napról napra mindinkább csökken. És ha ennek eleje nem vevõdik, maholnap a szent hit odalesz. -

4. . Hogy annak okáért ezeket a szemtelen urakat megszégyenítsem, és hazámfiai (kiket nagyon szeretek, akár megesküdjek rá) közt a babonaságot, ezt a nemes prerogatíváját az embernek (Lásd a 2. -ban. Meg kell osztán nézni. ) lábra állítsam, imé - Olvasóim kezekbe adom Hatvani Istvánnak biográfiáját. Nekem Örzse néném beszélte, néki pedig Kati, a pap szólgálója mondta, aki ismét maga szája vallása szerént hiteles emberektõl hallotta. Ezt azért mondom, hogyha valaki ezen biográfiai dátumok igazságában kételkedne, azt én egyenesen Örzse nénémhez (Meghólt szegény még tavaly. ) igazítom. Õ pedig haladék nélkül Katira ( Az Isten nyugossza meg õtet is. ) küldi, aki megint kétségkívül tovább adresszírozza, hogy tehát ez a sok lótás-futás elmaradjon, komendálom minden becsûlletes embernek, [p 0030] hogy inkább csak nékem higgyen, aminthogy hihet is. Egyéberánt Istentõl sok áldást kívánok és vagyok

a kegyes és nem kegyes olvasóknak hóltig élõ jó barátjok az író.

AMA NAGY TUDÁKOS PROFESSZOR HATVANINAK ÉLETÉBÕL NÉMELY TÖREDÉKEK

A múlt századnak utolsó felébe élt Hatvani. Õ rendkívül való embert volt. Néki éppen oly könnyû vólt szélvészt s fergeteget támasztani, mint a legnagyobb égiháborút széjjelparancsolván az eget kideríteni. Néki mindegy vólt aár egy varrótõ lyukán keresztül bújni, akár szalmaszállá változni. Õ éppen olyan könnyûséggel reõült a levegõbe, mint milyennel szállot le a föld gyomrának mélységes üregeibe. A fõld alatt való lelkek szintúgy térdet hajtottak szavainak, mint a levegõi spiritusok. Egyszóval õ, köztünk maradjon, tudákos vólt. -

Ez a mi tudákosunk született ( Kár vólt mondani, hogy született, különben is tudjuk, hogy nem más úton-módon jött e világra. ) halála elõtt egynéhány esztendõkkel a maga hazájába. Az anyja, míg vele terhes vólt, szüntelen hétfejû sárkányról álmodott, és midõn a világra kibújt: az öreg favórita egyszerre irtózatos nyogések között kiadta páráját. Gyermekkorában igen édesdeden hallgatta a dajkának s a szólgálóknak a Veres Vitézrõl, a Sármán királyról, a tátos lóról, Nyúl Jankóról sat. mesézését, és már tíz esztendõs korában jól tudta a keresett útak titkait s esmérte Szt. György éjszakájának boszorkányos minémûségeit. Minekutánna pedig a tudományokat a hazai oskolába elvégezte vólna, még inkább nevekedett a mágia után való szomjúsága. A szomjúsághoz járult csakhamar az éhség is, úgyhogy már tovább nem állhatván, itt hagyta hazáját, elment hetedhét ország ellen. Én szavahihatõ emberektõl hallottam, hogy a fekete oskolába ( Mihelyt fekete, mindjárt nem jó. ) is [p 0031] járt vólna, ahol öreg írást tanult vala. Talán Debrecenbe se jõtt vólna soha, ha ide professzornak nem hívták vólna.

Nagypéntek éjszaka vólt egy irtóztató fekete éjszaka, melybe minden megvólt, ami egy borzasztó éjszakához egy románban megkívántatik. A vak setétség oly sûrû vólt, hogy kézzel lehetett fogni, a szél iszonyú dühösséggel fújt, a mennydörgések harsogva szaladgáltak végig-végig az égen, és egymást érték a mennyei boltozatot kétfelé hasogató villámlások. - Kihóltnak tetszett az egész természet. - A mi tudákosunk nem vólt otthon. A Cegléd-utcai temetõnek keresztútján egy fekete köpönyegbe burkolva mormolta õ el esmeretlen nyelven bûbájos imádságait. Hétszer dobbantoatta meg lábaival a fõldet, és ugyanannyiszor rendült az meg, semmi halandó õ kivüllötte ki nem állotta vólna a természetnek akkori rettenetes ábrázatját. Végre felnyílt a fõld, egy iszonyú kígyó lángból emelkedik fel a szájába tartván egy kis fekete könyvet. ( Csudállatos könyv vólt az. Száma nélkül való lelkek szólgáltak annak, aki azt olvasta. )

- Aha! Csakugyan itt vagy valahára! - kiálta egy gonosz nevetéssel a mi tudákosunk és sebesen kikapta balkezével a kígyó szájából a régen keresett kincset. -

Kemény lépésekkel sétált tanuló szobájába a mi tudákosunk, jól tudta az öreg Sárának gyermekkorában hallott meséibõl, hogy ilyen esetbe a fõld alatt való lelkektõl három lehetetlenséget kell egymásután kívánni. De mit kívánjon hát? - éppen azon törte a fejét. Most megállott, jelenteni akarván, hogy éppen az a baja van az eszének is, majd a fejét rázta, mintegy annak jeléül, hogy nem ér semmit is, amit gondolt, majd ismét öklével ütötte az homlokát, mintha erõvel akarta vólna magát magával feltaláltatni. Hosszas töprenkedése után csakugyan feltalálta magát, melynek jeléül olyan brávót kiáltott, hogy Karainé ifjasszony ( Az a kis gyenge ifjasszony, aki úgy félt a friss levegõtõl, mint az ördög a temjéntõl. Az ura szegén még most is búsúl, hogy amúlt éjszaka nagyon hortyogván órra lehelletével az ágyról lefújta. ) (aki éppen az ablak elõtt ment el) elájulva rogyott le. - A nyár-levelek [p 0032] suhogásához lehet a rab lelkeknek lassú elõlebegését hasonlítani, a kis fekete könyvnek kinyitásakor.

- Mit parancsolsz? - borzasztó siket hangon kérdék a rab lelkek.

- Azt, hogy hozzatok nékem idei bagolynak tavalyi tojását.

Nagy sikóltással borultak a rab lelkek lába eleibe.

- Mit parancsolsz?

- Azt, hogy hozzatok nékem egy néma gyermeket, aki beszélni tudjon.

A sikóltás nagyobbodott.

- Mit parancsolsz?

- Azt parancsolom hogy ... hogy ... - (megakadt a tudákos) - hogy hozzátok elõ nekem Cicerónak zokat a munkáit, melyeket holta után írt.

A rab lelkek siralmasan sikóltották:

- Rabjaid vagyunk! - eltûntek

- Csak (látom én) hasznos dajkáknak meséit meghallgatni és a vén szólgálóknak tanácsait követni - monda a mi tudákosunk, és a fekete könyvet bétette.

A debrecenyi bíró ( Ki ne esmerné a londoni Lord Mayort? Éppen ilyen a debreceni bíró kevés híján. ) olyan gazdag vacsorát adott, hogy a vendégek a dícsérésba megizzadtak. A sok különb-különbféle mesterséges dícséretek után egy valaki azt említette, hogy csak szeretné látni, aki ezen gazdag vacsorának párját tudná adni Debrecenben. Óh be szép lett vólna látni azt a sokféle gúnyolódó ábrázatot, melyet némely uraságok s kivált pedig asszonyságok mutattak. Midõn a mi tudákosunk (õ is ott vólt) felállván az egész úri kompániát megkérte, hogy hólnap szegény házához aláznák meg magokat. Egyik az órát fintorgatta, másik a száját bigyeszgette, ki harmadik a szemöldökét ráncolta, negyedik egész csömörrel fordított hátat, ötödik a szomszédját kérdezte: miféle ember ez? Hatodik - de ki tudná azt elõszámlálni. A biró vágott a szemeivel és az invitációt elfogadta, õ utánna az egész úri sereg megígérkezett.

Az elsõ dolog amibe az ebédre menõ urak s dámák megütköztek, [p 0033] vólt az, hogy a professzori háznak a kéménye, melyet még messzürõl szemügyre vettek, nem füstölt. Különb-különb gondolatok támadtak ennek látására a mi urainkba. Mikor pedig a konyhába a tûzhelyen feküvõ ha pár cirmos kanmacskát megpillantották, egy erõltetett mosolygás eléggé kimutatta kedvetlenségeket. Hát még mikor a szobákat mind üresen találták, meghökkenve néztek egymás szemébe, és eggy akaratjok ellen való nevetés tört ki mindeniknek a száján. - Egy kisded ajtó vólt még hátra. - Bényitják. - S íme ott látják a mi tudákosunkat egy kis könyvnek olvasásában mélyen elmerülve. Egész galánt zavarodottsággal, mint amilyet szoktak ma a pallérozódás fiai affektálni. - Kéri az úri vendégeitõl az engedelmet, hogy õket mivel egy órával késõvel várta, nem fogadhatta úgy, amint illett vólna. Mindazáltal ezt mondja végre: - Tessék béjönni!