CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: BARÁTOMNAK. 0159
I LLYEN dorgálást, barátom,
Tõled már sokszor
hellék,
Hogy magam miért bocsátom
Úgy el, bár vidor
valék?
Mért vagyok most ollyan gyáva,
A' ki másszor,
mint egy páva
Voltam a' felõltözött
Víg Gavallérok
között?
Azt is hányod a' szememre,
Hogy most bús, komor
vagyok,
És hogy már ifjú-létemre
Mindenemmel felhagyok,
[p 0160] Én, ki másszor a' lyánykákat,
És egész
kompániákat,
Kedveltetni jól tudám. -
Úgy van: LILLÁT
bírtam ám.
Most pedig már bús kedvébe' Szívem csak
szomorkodik,
Öltözöm csak neglizsébe,
Két orczám
halványodik;
Nem kedvellek társaságot,
Sem leányt, sem
tzifraságot. -
Úgy van: LILLÁT fájlalom - -
Oh te,
eltûntt Angyalom!
