CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: HABOZÁS. 0130
I TT hagynám én ezt a' Várost, ha lehetne
Ha
engemet az én LILLÁM nem szeretne.
Örömmel megválnék
tõled, komor város,
Ha menésem az övével lenne páros.
De melly édes örömtõl kell megfosztatnom,
Ha nem lehet
szép hívemmel itt múlatnom,
Ha Északra lakik már Õ, én
meg' Délre,
Ha csókokat raggatnom kell csak levélre.
Óh
iszonyú Búcsúvétel,
Melly egy áldott szívtõl vét el!
[p 0131] Itt hagynám én ezt a' Várost, ha lehetne,
Ha
engemet az én LILLÁM nem szeretne.
Öszveütném
sarkantyúmat, megindúlnék,
Még e' város felé háttal sem
fordúlnék.
De egy égõ szívet hagyni magánosan,
Melly
kivûlem beteg lenne halálosan,
Nem engedi a' szövetség, 's
a' szerelem,
Melly lángoló tüze által harczol velem.
Óh
millyen két szörnyû Gond fõz!
Egek! LILLA! Ah, mellyik
gyõz?
Itt hagynám én ezt a' Várost, ha lehetne,
Ha
engemet az én LILLÁM nem szeretne.
Vígan tenném fel
lantomat szekerembe,
Ha Õtet is ûltethetném az ölembe.
De ki elõtt kell danolni már énnekem?
Egy pár édes Csókot
kitõl nyér énekem?
Ki bíztatja Múzsám' édes
mosolygással?
Ki önt belém lelket egy fél pillantással?
Árva Múzsa! árva Író!
Óh, lesz é egy bíztató szó?
[p 0132] Nem hagyom itt ezt a' Várost, mert nem lehet,
Mert LILLÁTÓL szívem búcsút nem is vehet.
Nem mehetek;
tartóztatnak szent kötelek.
Szívem gyengébb, mint meg tudna
víni velek.
Múljatok hát, szép szándékok! maradjatok,
Ha LILLÁT is el kell hagynom miattatok.
Lemondok a'
dicsõségrõl, bár szeretem,
Csakhogy ezen gyöngy Kincsemet
megvehetem.
Õ érette megvetem mind azt,
A' mi tõle külön
szakaszt.
LILLA.
Hagyd itt, Hívem! ezt a' Várost, bár
nehezn,
Bár szeret is szegény LILLÁD, 's könnyez ezen.
Hagyd itt! Szívem kebeledben fog gyúladni,
A' tiédnek az
enyimben kell maradni.
E' hév Csókban, mellyet szádra
ragasztottam,
Lelkem' minden indúlattal kibuzgottam. -
[p 0133]
VITÉZ.
Vedd el te is én tõlem, kegyes Lélek!
Csak árnyékom megy el; magam benned élek. -
Kellemes
Szûz! - (LIL.) Ah, kedves Hív! -
(KETTEN) Ne félj: néked
dobog e' Szív!!
