CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: AZ ÉJNEK ISTENIHEZ. 0025
T E csendes éjnek királynéja,
Endímion'
szép barátnéja,
Te, ott a' fél felhõ megett!
Ínt
hallgatást nárcispáltzáddal,
S' halkán nyomd pamut
hintócskáddal
A' harmattól nyirkos eget.
Te is
Földünknek férje 's báttya,
Míg a' magánosság' barátja,
Coelusz! te rád bámészkodik,
Tekínts le milliom
szemeddel,
'S halld meg könyörûlõ szíveddel
A' hûség
mint búslakodik.
[p 0026] Ti fájdalmim' sokszor hallátok,
Ti aggó éjjelim' tudjátok,
Tudjátok, melly bús
lélekkel,
Melly bággyadttan, 's könnyes szemekkel
Keresgettem LILLA' nevén.
Ah! a' LILLA' mennyei szíve,
Orczája, a' Kellemek' míve,
Megvarázyolta szívemet.
És
bár Ámor' kohában élek;
De tüzemrõl beszéllni félek,
Hogy meg ne vessen engemet.
Pedig tán nemes indúlatja
A' nemes lángot bészívhatja,
Vagy - óh, vagy tán már
érez is.
De hátha édes aggodalma
Más bóldogabbnak a'
jutalma?
Óh félek is - reménylek is -.
Ti álomhintõ
Istenségek!
Kiknél az éji jelenségek
Ezer formában
lengenek. [p 0027] Míg öszvehajlott szempillái,
Mint a'
tulipánt' fátyolkái,
Testvéresen szendergenek:
Kûldjetek sz Képet elébe,
Ki, mint én, szíve'
kétségébe'
Halvány, bággyadtt, és hû legyen,
És
egybegyûltt sohajtásomnak
Ködjébe burkolva, kínomnak
Méllységérõl vallást tegyen.
Vallja meg könnyezõ
szemekkel,
Rebegõ nyelvvel, nyíltt kezekkel
Hogy Õ
szép, és én szeretem.
Akkor tán édes nyúgalmában
Részt vévén a' más fájdalmában
Ezt nyögi: Én is
szeretem.
Óh - de tán most is álmot látok -
Óh akkor
- akkor példázzátok
Elõmbe szép Bálványomat:
Ah mert,
bár eddig sok kín sértett,
E' Kép - e' mennyei
Kísértet -
Visszaígézi nyugtomat.
