BESSENYEI GYÖRGY: RÓMÁNAK VISELT DOLGAI. 0031


OLVASÓ!

Azt kérded: miért nem írja Rómának eseteit egész kiterjedéssel? Ezt felelem: Minek? Rómának bölcsei megírták; õutánnok ezer tudós... Olvasd ott.

Nincsenek nékem könyves tárházaim, hol az emlékezet tengerének fenekére alábukdossak; egy-két íróbul és ócska kalendáriumokbul állanak. De ha volnának is, szükség lenne- é elmédet mesékkel terhelni? Én nem mesélni, hanem okoskodni, tapasztalni, tanulni és ítélni kívánok. Amely eseteket elõadok, azok is többnyire álmodott dolgok. Akár voltak úgy, akár nem, vegyük hasznokat, õket fontolva.

Nem az a kérdés egyedül, hogy valaha ez akkor itt, az akkor ott valójában megesett-é, hanem hogy meg lévén iratva, róla mit ítéljünk, és életünknek folyásában elõre nézve, mi hasznát vegyük.

Értelmemnek, okaimnak megállítását sem támogatom számtalan íróknak elõhordott jegyzéseikkel és szavaikkal. Azok megmondották már, ahogy tudták: mondd meg te, ahogy tudod. Külömben hol keresnék annyi írót? Nekem könyvházam a természet. Ebben van két írás helyheztetve; egyik a szívem, másik az eszem. Mindkettõ ellenemondhatatlanul isteni kezeknek munkája. Valamikor próbálni kívánok valamit, ezekbe nézek és ítélek. Ami bennek írva nincs, nem kell; ami ott van, másutt keresnek nem szükség. Valami értelmemmel ellenkezik, belé se fér. Ha kisebb nálam, nem kell; ha nagyobb, nem birom. Sem historikus, sem theológus, sem filozófus, sem politikus, statista sat. nem vagyok. Az írók közt ember nevezetnél egyebet viselni nem kívánok, sem akarok, sem reám nem illik egy is. Szántok, vetek, kaszálok, marhát tenyésztek, malacot hagyok; és úgy vélem, hogy e csekélység és mocskos tudomány a méltóságosokkal és fényesekkel mind elérkezik.

Hízelkedésbül vagy gyülölségbül egyhez, sem máshoz nem hajlok. A világ a hazám; az emberi nemzet a nemzetségem! Kihez hajoljak az igazság ellen? Valljuk meg, amiben atyáink vétkeztek, és amit õk nállok [p 0032] mások nagyobb érdemmel elkövettek. Aki önnön hibáira magához való hízelkedésbül szemeit erõszakosan béhunyja, egyfelõl eszetlen, másfelõl nevetséges. Ha másokat ujjal mutatsz, tapaszd magadat is.

Ha mondod, hogy értelmemben miért nem vagyok idébb vagy odább, feljebb vagy alább - reá kérdelek, hogy hát te mért nem lehetsz a magadén túl, sem innen? Próbáld elmédet elméd felibe tenni vagy okaitul megfosztani, - tapasztalni fogod azonnal, hogy rajtad vég nélkül uralkodó erõnek estél kezébe, melyet érzesz, de nem ismérsz.

Ha írásom módja nálad kedvet lél, tudom, olvasod; ha nem, leteszed: terhedre nem leszek, te sem nekem, az alkunk megkészül. Válassz magadnak olyan módot, amilyen tetszik; én élek olyannal, amilyen tõlem telik, s amit jaónak látok. Tudod, hogy majd minden ember a maga agya velejére kívánná kapztázni a világnak eszét; mivel az ész oly tündér valóság, mely mennél kisebb, anál nagyobbnak látszik magának. Valaki ezsetlen, egy sem ismeri meg; és csak azok valójában okosok, tudósok, kik igen sokat tudván elhiszik, hogy semmit se tudnak. Értsd meg hát, olvasó, hogy a világ nem élhet egy ésszel: hogy külömb-külömbféleség is természetre tartozik és annak lett míve. Amit tõlem elfogadsz, tiéd; amit elvetsz, felveszi más; bajod véle nincs; és így megoszlunk magunk közt. Egyik rész melletted, a másik mellettem harcol. A penna nem kard; a tenta nem vér: gondolat az ütközet, s a harc füstbe megy; nincsen veszedelem. Ellenben ha hívnek, igaznak, okosnak, jó írónak tanálsz, örvendem; ha nem, bocsáss meg.

Bessenyei György

Kovácsiban, a Berettyó partján 15. Maj 1801.