BESSENYEI GYÖRGY: LAIS VAGY AZ ERKÖLCSI MAKACS. 0053


Hetedik eset.

Hippodon (egyedül). : Rang, hatalom, hirnév, pénz, tekintet, jószág,
Minden nehézségen, tudjuk, hogy felülhág.
Maga sem erösebb nála a szeretet,
S a világban a kincs mindig legtöbbet tett.
Vénségünk sem ment meg ennek erejétül
Mikor a szerelem vérünkben már meghül.
Lehet-é, hogy Lais más tárgyhoz ragadjon?
S engem mindenemmel mégis faltól hagyjon?

(Sétál, gondolkodik s végre nevetve fakad.)

He, he, he! rendesen vettem fel sorsomat,
Vagyonba plántálván egyedül dolgomat.
Ha Lais nem kedvel magamat magamért,
A többi inditó eszköz semmi sem ér.
Ha csak szerencséért jõ hozzám s mást szeret
És a gyötrelmekkel a földre leveret?
A nagyokat ritkán szeretik igazán,
Félelmes az, a ki fordíthat egy hazán.
Még a feleség is benne nyügét éri,
Hogy hatalmát féli és kegyelmét kéri.
Tudjuk már, hogy a hol nagy erõben függünk,
Sok félelmet érzünk s nem nagyon szeretünk,
Az asszony, a holott szoros fuggésbe' van,
Hamar ellenség lesz titkos unalmában.
Ellenben tetszése ha egészlen szabad.
Tartozásaitól hamar félreszalad.
Igy már igaz, hogy ha feleséged rabod,
Elenéyszett benne édes nyájasságod.
A rettegések közt nem lakik szerelem,
S gyönyörüséget nem szülhet a félelem.
Ember, marha s vad sziv tart ugy feleséget,
Hogy bottal keressen nála kedvességet.
Szó itt a büntetés s egy kis duzzogással
Végzõdik a csata egy-két csókolással.

[p 0054] Nyolczadik eset.

Hippodon. Tulipán.

Tulipán. : Nagyságos uram! én egy ujságot hozok,
Melylyel sorsomnak is, ugy vélem, adózok.
A vastag Pomóné, serfõzése után
Nemességet akar fitogtatni magán.
Az érdem-levélben nincs ugyan mit tenni,
De, hiszem, az árát jól meg lehet venni.
Különben sert fõzött, egész világ itte
S a szomju községet vásárkor hizlalta.
Már az ilyen ember hazájának szolgál
S a több hivatal közt derék helyen is áll.
Egész vásárt jól tart a seres kupával,
S sertéseket hízlal a jó malátával.
Minden embert táplál foglalatossága,
És erszényében is nagy az igazsága.
Országos serfõzõ: ez nem kicsiny érdem,
Mit itél Nagyságod? mint szolgája, kérdem.

Hippodon. : Hát a napszámosok, a kik e világnak
Szereznek élelmet s mindennek szolgálnak,
A pályinkát fõzõ zsidók és inasok,
Rongyos kõmivesek és szennyes kapások
A seres kádaknál nem szükségesebbek?

Tulipán. : De a summa pénzzel csak nem nemesebbek.

Hippodon. : Országunk szolgája, valaki dolgozik,
De azért mind urrá, tudod, nem változik.
[p 0055] Serbõl nemességre kiúszni nem lehet,
A rangból az ember szemetet nem tehet.
Nem lehet ott király, a hol méltóság nincs.
A hivatal és rang reá nézve mind kincs.
Ha nincs Méltóságos, Felséges nem lehet,
Parasztság, királyság, ur nélkül nem élhet.
E két eõt nemes kötözi egymásghoz,
Igy tudni kell néki a hiv javalláshoz.
A hol nincsen érdem, nemsben nincs helye,
Nem lehet tanácsos, a kinek nincs feje.
Pomóné pénzesen ezután is sert fõz,
S malátával derék szegényt meg nem elõz.

Tulipán. : Hadd szórja el pénzét, - most ládára zárva
Fekszik a pompára nagy csomókban várva.
A Statusnak mindég nagy kárára vagyon,
Ha a pénz nem folyhat; - zárva ne maradjon.
Ur sorban majd elvész serkereskedése,
S utra teszi pénzét a nemeskedése.
Legyen belõle is méltóságos szegény,
Boldogul kincsével más polgár s jó legény.
A rang arra való, hogy mindig pusztitson
S magát koldusitva, szegényt gazdagitson.
Minden uraságnak pénzét ényes nemességre;
És a mely ur el nem költi jövedelmét
Status ellensége s nem érdemli nemét.
Lehet nemes között, mint látjuk, szegény is,
Tolvaj, gonosztévõ, czudar és bolond is.
Mi haszna várjuk, hogy mind érdemes legyen,
A mennyi nemes van - s gonoszul ne tegyen.
Mint másnak, ennek is van elég sepreje,
Urnak is elégnek szédült a veleje.
A sok szép aranyat jó lenne eltenni
És a nemességgel, a hol van, ott lenni,

[p 0056] Kilenczedik eset.

Hippodon. Tulipán. Pomóné. Kukulini.

Pomóné. (Magát a leguggolásig hajtva meg, Kukulini pedig merevedést mutat állásában.) : Nagyméltóságodnak kérésem' jelentve
Szólok, csekélységem elõre is mentve.
A nemesi karba kivánok bémenni,
Magunván a paraszt piszok között lenni.
Egyetlenegy fiam számára szeretném,
Az uralkodótól ha ezt megnyerhetném.
Házasodni kiván, de a paraszt sorban
Nincs párja s nem ülne már tovább a porban.
Laisig emeli fel a reménységét,
Személyében nézi s kéri feleségét.
Ehhez nemesség kell, melyet a pénz pártol;
Rangnak, pénznek, tudom, e szüz is meghódol.

Hippodon. : A nemesség árnyék a szép érdem körül,
A hol semmi sincsen, ott az árnyék nem ül.
Érdemet vásárban árulni nem lehet,
Pénzen ilyen vagyont az ember nem vehet.
Szolgálatom Kednek itt semmit nem teszen,
Az ember a renden tul soha nem megyen.

Pomóné. : Ha magán az érdem pénzzel nem segithet,
Nagy házat vériben mi módon építhet?
Minden érdemet kell hát igy jutalmazni,
Ingyen - és a kártól, rossztól oltalmazni.
De ki jutalmazhat hát minden érdemet?
Az ember pénz nélkül mindenütt csak szemet.
[p 0057] Nem vagyok érdemes arra, a mit veszek
S gazdálkodásomból a zsebembe teszek?
Az érdemet sokszor a jó pénz csinálja,
S ha a nemes - koldus, minden taszigálja.
Vagyontól származik köztünk a tekintet,
S a rang is mindenütt csak aranyba ültet.
A ki gazdagodott, örökké urrá lett,
S jövedelem nélkül a fõrang megvetett.
Az én paraszt kezem' sok nemes csókolja,
Hogy ez erszényemmel szükségét pótolja.
Lábammal tapodom az ur kevélységét,
Segitvén sokban a fényes szegénységét.
Sok szegény nemesnek a konyhába vetnek,
De engem az asztal fejére ültetnek.
Nemzetesnek hivnak szép comlimentekkel,
Hijába vagyok még paraszt nevezettel.
Koldulás és csalás nélkül ki pénzt szerez,
Magánál érdemet valamit csak érez.
Én seremet mindig jó mértékkel mértem,
S az árpát örökké folyó áron vettem.
Más ember sokszor csak azzal gazdagodik,
Hogy a nagy urak közt mélyen hazudozik.

Hippodon. : Megértettem Kedet: most csak elmehetnek,
S otthon dolgaik közt csendesen lehetnek.

Tizedik eset.

Hippodon. Tulipán.

Hippodon. : E paraszt asszonyság, együgyüségében
Csak ugy okoskodik, mint más, mélységében,
[p 0058] Mert a tapsztalás végre megtanitja,
Hogy a világ magát mi formán vakitja. (Nevet.)
He,he, he! Egy sorba jötem a fijával,
Laist kéri s ott van, hol én, a bajával.
Parasztság, méltóság együtt igy õgyeleg.
S a szerencse, a hol tetszik, ott enyeleg.
E világnak csúfos viszontagságában
Õ lehet még boldog véle vadságában.

Tizenegyedik eset.

Tulipán. : Pomóné születve, élve parasztságban,
Nem tudja maga is, hogy mennyi esze van.
Valaki nagy rangba van, a mind bölcs, okos,
Noha bölcsebb nála sok szegény hû lakos.
Hippodon nem mondja ennek is szemébe,
Hogy ugy lát itt, mint õ parasztos eszébe;
A szegény nem tudja maga is azt, mit tud,
S mikor jól beszél is, azt véli, hogy hazud.
Tettetéssel kell a tanácsosnak élni,
Nagy hangon beszélni, árnyéktól is félni,
Mint az orvos, kit csak nyavalya gazdagit,
A miniszter is ugy szerencsés, ha vakít.
Ezek a nagy urak az eszet irigylik
Másokban s ha többet tud nálok, szégyenlik.
Méltóságok alatt gyengeségeiket
Hallgatva fedezik s rejtik sziveiket.
Hogy Pomóné okos, azt ki nem vallaná
Elõtte a grófom, ha vesztét hallaná.
Ráhallgat az okos beszélgetésekre,
És csak lopvást tekint a bölcs emberekre,
Minden jót magoknak tulajdonitanak,
Veszélyt, kárt és hibát másra hárítanak,
[p 0059] Bolondság! Könnyen nyer az pert, ki hatalmas,
S a gyengének véle perelni siralmas.
Ha Dairó, Láma, Kalif, Mogol lennék,
Mint õk, csak oly bölcsen és okosan tennék.
Czudar inas vagyok, sem rangom, sem merszem,
És nem tapasztalja senki a nagy eszem.
De azért gazdámat mégis csak megnyerem,
S összecsapom véle még ma a tenyerem. (Elmegyen.)