BESSENYEI GYÖRGY: A' FILÓSÓFUS. 0088


Pontyi. : Ben vannak már a' Törökök Persákba.

Angyélika. : Kedves Pontyi bátyám, be friss ember, észre se veszi az ember, mikor mellette terem. - s' mennek a' Törökök, mennek a Nilus felé?

Pontyi. : De már el-is mentek, hiszem mondom, hogy már ben vannak.

Angyélika. : Ugy é? hat már viáskodnak.

Pontyi. : Hát? - de várakozz egy kitsinyt, rgy Levelet küldött az udvar bírám, had' nézzem-meg, majd meg-mondom osztán az újságot. elö vészen egy levelet, fel- szakasztya.

Angyélika belé kukútsal. Be szép irás.

Pontyi. : Ne kukuttsálj a' Levélbe, eredj dolgodra.

Angyélika. : De hallom leg-aláb' [p 0089]

Pontyi. : Ezt bizony nem hallod, eridj.

Angyélika. : Had' haljam, olvassa nagyon.

Pontyi. : Eridj no, nem hallod.

Angyélika. : De hát a' szeretöje küldi, nem az udvar biró.

Pontyi. : Ennye te nagy nyelvü; látod, hogy keverné szóba az embert; no gyere. - olvas. " A' béres szekerek már haza érkeztek; jankó betegen jött haza; kár egyéb nints, hanem a szekerekbül egynehány záp ki-húllott, és két derék szeg veszet-el" - Ennye s' eb ugatta gonosz nemzettsége, hogy tsinálják a' kárt.

Angyélika. : Aü záp fogok hullott-ki< vagy a' derék tsontyok tört-el?

Pontyi, olvas. : "A' lemetz vasakat ujjitani kelletett, fergetyüket is késztettem"

Angyélika. : Törökül ir az a' tiszt tartó: lemetz, fergettyü.

Pontyi olvas. : "A' nagy gyalomrúl is a' pálák egészlen le-szakadoztak, a' kátája-is meg-tépödött [p 0090] vólt, de bé fodattam." - Nem tsuda, hiszem már elég régen szolgál, - "halat nem kaphatni; bónéval, szákkal, véderrel, mét hálóval, gyalommal tiszán réten próbálják, de alig kaphatnak egynehány tzompót; a' tisztán-és gárgya keszegnél, dévérbél, vagy balinnál alig foghatnak egyebet; a' napokon kaptak még-is egy pár söreget, azt az ur számára tartom."

Angyélika. : Ha, ha, ha, fúljak-meg ha törökül vagy persákúl nints a' levélnek töb' felénél irva - értitek-é - gárgya, tzompó, dévér, boné, szák, ha, ha, ha.

Nem érted azt te fityfirity?

Angyélika. : Ki értené azt kutykuruty?

Pontyi. : Oh mélységes tudatlanság! azt nem érteni; mire nézed a' napot? bezzeg meg-értenéd ha irná, hogy egy pár Liliszt fogtak.

Angyélika. : Ah! ha meg-erteném é? meg ám.

Pontyi. : Ha, ha, ha. rad kapék, eridj. - olvas. - "laktárosnak való kötelet vettem a' gyalomhoz. A' juhász jerkéket öt százat hagyott, az ürüket pedig el-adtuk" - el-adtuk - [p 0091] mar mért nem irja, hogy adták, s' mennyit; be mitsoda ember,

Angyélika tsendes ábrázattal. : Hát azok az ürük, ha merem kérdezni, mitsoda féle bogarak?

Pontyi. : Eridj, ne hijába valóskodj. - olvas. " Korongokat is fognak hozni a' malomba; persejek még el- szolgálnak, két ormónak valot-is vettem."

Angélyika. [!] : Ertitek-é no? szóljatok - Pontyi bátsi, mind érti azt mit teszen?

Pontyi. : Hogyne érteném? meg-esne neki belé; hiszen mind úgy hijják azt, ha bohó nem vagy.

Angyélika. : Mondja osztán valaki, hogy nem nagy lingvista, mikor törökül, parsákul-is tud.

Titzius. : Én értem néhol, néhol.

Pontyi olvas. : "A' kotsi juhát meg-vasaztattam; a' lámpás kopó is meg-kölyközött már, szép egy párt hagytam alatta, mind a' tamburra ütöttek" - Ezt várom régen la, e' kellett nekem, szegény lámpás, enni adgyanak, lesz kopom, mind a' gróf Duri kutyáival forgattattam, egy kanlott ártánt adtam a' jágerének" - [p 0092] olvas továb'. "a' kant haza hozta istók, de bizony nagyon meg-van vagdalva, talám szemen fel- veszi magát. A' szürke tsikót ki-fogattam, az erölködésbe egyik lábát meg-rántotta, sajnálja, hanem kotsis ferkö azt mondja, nézte, hogy semmi baja nem lész, tsak pályinkás etzettel kell mosni. A' kajla tulok meg-veszett szerentsésen, tennap lövettem agyon János deákkal, egy puszta verembe bé-vágattam osztán" - Be bánom azt a' tulkoz, be szép marha vólt, mitül tudott meg- veszni no Isten adta jószága?

Angyélika. : Talám köris bogarat adtak néki?

Pontyi. : Ha, ha, ha, van é eszed? hiszem attúl ha meg vész-is inkáb' meg-gyógyul; de a' kár, hogy azt nem adhattak néki, nem volt, el-hiszem, nem kaphattak.

Angyélika. : Meg-járám én most is.

Pontyi olvas. : "Kutzuk miska el-szökött, el vitte minden ruháját, hanem fele komentziója ben maradt" - Kurvannya, úgy sem ért semmit, had' mennyék. - Nó, nints most töb? No te nagy szájú, hát szeretö irta-é a' levelet? [p 0093]

Angyélika. : De nem az, söt Persák irta, mert nem értem, pedig magyar vagyok.

Titzius az orájára néz. : De nem az, henam mindjárt vatsorához kel ülni, mennyünk, várakozni találnak reánk.

Pontyi. : Bizony éhetném is már, jól mondja kend ötsém Uram. - De el hitták-é kedves Párménió sogor uramat? mert majd nem lesz kivel okos dógókrúl beszélni.

Angyélika. : Es igy mi mind ostobák vagyunk; szép complement.

Pontyi. : Eridj te, nagy nyelvü. el- mennek.

III. Jelenés.

Eresztre, Párménió, Titzius, Lilisz, Pontyi, Szidalisz, Berenisz, Angyélika. az asztal teritve van. Eresztre, Szidalisz, Titzius a' kezét meg-tsókolják, Angyélika, Berenisz, hasonlóúl tselekesznek kiket Erestra artzúl tsôkol. : No ki-múlattátok magatokat? [p 0094]

Pontyi. : Jaj, jó néném asszony, azt mivelik ezek mint a' sárkányok egymás közt. - Ezt a' nagy nyelvü Angyélika la - hé te gonosz, majd meg-mondom, rátok vallok.

Eresztra. : Hö, hö, hö - tsintalanok, úgy é kedves ötsém uram? Titziusznak sugva: talám illetlenül viseltétek magatokat? - az Istenért fijaim.

Titzius, Szidalisz egyszerre. : De hogy édes kedves aszszony anyám.

Eresztra. : Ne tselekedjétek az oljat, betsüllettel viseljétek magatokat. - No tehát, ha ugy tetszik.

Pontyi. : Ne búsúljatok, majd meg-lakoltok.

Angyélika. : Halgassék bátsi, imádkozzék. - Imádkoznak - Titzius Angyélikára néz, el-mosojodik imádság-alatt.

Eresztra. : Titzius, Titzius, fijam, vigyázz jobban kérlek imádság alatt. - Angyélika el-pirúl.

Pontyi. : Hallod te, nagy nyelvü? te is érts arrúl, te is nevettél. [p 0095]

Angyélika sugva. : Halgassék vén ürü, mindjárt gárgya keszeget tsinálok belölle - le-ülnek. Pontyi, Berenisz el- nevetik magokat.

Eresztra. : No min vigadnak? ötsém asszony, Berenisz talám hibázik valami? vagy valamit ejtettek-el?

Berenisz. : Nem, édes asszonyom néném, tsak gyermekségen nevetünk.

Pontyi. : Mindjárt meg-mondom te. Angyélikára néz.

Angyélika. : Vén dévér, vén tzompó.

Pontyi. : Ennye kü tördelje-meg, mind meg-tanúltá. nevetnek.

Angyélika sugva. : Ne nevessék vén korong. - jobban nevet Pontyi.

Eresztra. : No ötsém Uramnak jó kedve vagyon.

Berenisz. : Mindenkor úgy esik, ha Angyélikával közelrül beszélhet.

Lilisz. : Es a nekem nem kedves újság. [p 0096]

Angyélika. : Nem-is vólna tréfaság iljen gazdag koros úri emberhez menni férjhez, a' kinek veszett tulkai vagynak.

Eresztra. : Mitsoda? mitsoda mindnyájan nevetnek. Szidalisz, abbul a' levesbül adj fijam oda az ötsém uramnak. - No mi az ötsém aszszony, mi?

Titzius. Az annyának lassan: : Kérdezze tsak kedves asszony anyám Angyélikátl misida kevelet olvasott elötte Pontyi bátyám - nagygyábúl elö beszélli a' levél történetit sasogva, Sidalisz ki-halgatja. Eresztra, Szidalisz igen édesden nevetnék.

Pontyi. : No jó néném asszony, jó kedve duzzant kendnek-is, hálá Istennek, örülök, örülök.

Eresztra. : Jó hálá Istennek, kedves vendégeim vagynak, azok okozzák kedvemet. mindnyájan meg-hajtyák fejeket.

Párménió. : En részemrül ki-nem mondhatom mitsoda belsö vigasztalásomra van az asszonynak ilj nyájas kedvét látni, és annál nagyob' szerentsém, ha tsekélységem az asszonynak kedves lehet. [p 0097]

Eresztra. : Sajnállanám inkáb', ha olj érdemes ifjú, mint az Ur, nálam mindenkori kedvességet nem találna; kötelessegünk, de örömünk-is, az iljeknek házúnknál szives tiszteletet mutatni.

Pontyi, hirtelen. : Úgy, hiszem halhatta már néném asszony, hogy a' Törökök Persákot el- foglalják, mert úgy-is teli van véle a' világ. Mindnyájan el mosolyodnak.

Eresztra. : Nem hallottam még kedves ötsém uram; s' hogy hogy van az?

Pontyi. : Oda van biz a'; nagy néppel rá ment egésszen.

Eresztra mosolygás nélkül, sérió. : És mi okon mentek a' Törökök raájok? mert azt gondolom, hogy egy országot tsak bajos dolog helyes okok nélküll ostromolni, annyival is inkáb', mivel sok-vér ontással esik meg.

Pontyi. : Nem tudná annak édes néném- asszony senki az okát, tsak hogy hamis nép az a' Törökség. Az ifjúság majd meg-ful az erölködésbe, s' titkos nevetésbe; Angyélika serio ül, nem is mosolyodik. [p 0098]

Angyélika, serio. : De vegire fog Pontyi batyám az okának-is jàrni, mert, vagynak oljan emberei. Eresztra mosolyodik.

Eresztra. : Talám nem is egészlen bizonyos hir lehet még az?

Angyélika. : De bizonyos; úgy á Pontyi batyám uram bizonyos.

Pontyi. : Hát, hogy ne vólna.

Angyélika. : Igen is; hiszem úgy tetszik, hogy úgy is a' Kótsissa mondta bátyám uramnak.

Pontyi. : Eridj te, nyelves lyány, ne tserfelj. Eresztra nevet, mind el- katzagják magokat. Zserfel, úgy é ötsém uram? Egy levelet hoznak Pontyinak.

Pontyi. : Mitsoda levél a' hé? honnan hozod? had' lássam - fel-fakasztja. - Ezut biz a' Fiskálisom küldi. A' nevetés nem szünik; Pontyi olvasni kezd lassan. - Halja, halja, kedves néném asszony, mit ir egy peremrül a' Fiskálisom, a' Pontyi peremrül.

Eresztra. : No, halljuk. - El- tsendesednek. [p 0099]

Pontyi, olvassa. : "Ezen expressusom által éppen favorabilis oceessio praesentálván és insinuálván magát, nem akartzam el- múlatni, hogy az urat cum summo respectu ne revereáljam, és egyszersmind a' causarúl is rélatiót ne tégyek. A' causa leváltatván, már sebes cursusában vagyon; egyéb' eránt vagynak documentumaim sufficienter; hanem pro hic & nunc, a' localitással, quotalitással, quidditással, vagy-is ubitással maceralodom. Méltóztasson az úr ezekre documentumokat suppeditálni. Az incattus már töbnyira a' perennálitasra s' jusnak certitudojára nézve tsak vana exceptiokban cavillál. Az allegatioimat ebben úgy combináltam, hogy controversiát is alig patitur: mert clare demonstralom a' genealogiában, hogy Istenben bóldogult Sundori Adám Uram 1657ben vette feleségül Kodri Ersébetet, Kodri Ersébetnek vóltak fia és leányai; egy Kodri leányt vett-el magának feleségül Dorai János, ennek tsak egy leánya maradt; de ez osztán férjhez menvén Ládi Györgyhöz, két fija három leánya maradt; ezek megosztoztak a' jószágon, s' igy esett-vólt Dalai uramnak a' Kádori portio; e' szerint keressük osztán mi az egész Pontyi just, mely ezekbül evidenter executiáltathatik -- Tsak hijjába, nints job' dolog, mintha az embernek [p 0100] tanúlt Fiscálissa lehet. Eleget monták nékem a' nagy Prókátorok, hogy ne tartsam eztet,mert nem arra való, de láttam hogy tsak irigységbül beszélnek.

Lilisz. : De az a' jus nyilván való, és szépen, tisztán van deducálva az igaz, már abbúl osztán az ubitást is könnyen ki-kereshetni.

Pontyi. : Es hallották kentek? ugyan diákos ember.

Angyélika. : De diákos ember ökeme, iga.

Pontyi. : Nem kel nékem az a' zöld lé, abbol a' húsbúl kérek - nem is ehetik már- itt az ember a' miá a' sok tzifraság miá - hát ez a' veres lé? hiszem bersen e', vagy mitsoda? hát az a' kék tajték mi ott? bóldog Isten! ha a' nagy apáink láthatnák! Már hogy pántlikát mit fel-kapnak, ütné a' kü; de a' hasábúl, gyomrábúl-is módit tsinálni az embernek, ki látta? Már talám szégyen-is disznó hust enni?

Angyélika. : Hát, hogy-ne vólna szégyen?

Pontyi. : Még Zsidókká lészünk hát ebbe; ökör húst-is szégyen hát enni, mert mind paraszt emberek bánnak az ökrökkel. De utóljára [p 0101] kenyeret-is puderbül süttetnek; be hijába való idöt értünk.

Lilisz. : Job' vólt hajdan, gy é?

Pontyi. : Hát.

Titzius. : De én jobban szeretem a' mostani idöket; nem kel most annyit enni, innya, mint régen; hiszem akkor a' mije vólt az embernek, tsak ételére költötte, mert szörnyü sok evés vólt - Abbúl a' be-tsináltbúl kérek.

Pontyi. : Öm, be hijában valót beszél kend; de bizony többet kötenek most kentek egy hijába való ebédre, mint régen szegeny atyáink egy hónapig el-költöttek. Egész ebédje az udvarábúl tölt-ki, tsak sóért, borsért adot pénzt; de kntek Bergengótziabúl honnanm drága pénzen hordják a' sok haszontalanságot együvé; drága pénzen fizetik azt a' sok sohonnai egésség s' étel rontó szakátsot. Tzukher kopokat, martzasánk lovakat mi hoznak az asztalra, ötven forintba-is belé kerül, még sem lehet belölle enni, tsak nézni kell. Nem nézni ültek a' mi atyáink az asztalhoz, hanem enni; osztán egy tzukher kopónak az árrán egész hónapokig meg-érte az asztali kész pénz köttségét: [p 0102]

Berenisz. : De bezzeg helyre hozta osztán a' bor, mert most egy átalag tokaji el-tart hat annyi ideig, mint akkor.

Pontyi. : De bizony, édes húgom, nem vették ük pénzen a' bort, az országban termett az; de most a' világ négy óldalárúl hordjátok öszve az ebédet; tengeri rák, tsiga, béka, mindeu [!] ördögséget, tsúszó mászo állarot [!] öszve vesztek. Mikor nékem két száz hizott marhám- annyi ürüm járhat a' pusztán, minek nékem akkor béka, tsiga, egyétek-meg.

Titzius. : Még sem oljan egésségtelen az, mint a' régi bor ivás.

Pontyi. : Öm, be nagyot monda kend; de bizony eleget ivott az-én apám, a' kendé is, mert az asztalnál viradtak-meg sokszor; de még is nyóltzvan esztendeig élt frissen; és sok száma nélkül való öregeket látok oljakat. De kentek a' tzukher kopóval, osztán a' békával nem kuruttyolnak ám nyóltzvan esztendeig a' világba, ne búsuljanak. Hiszem halja kend, nem kerül nékem oda haza egy hónapig is négy márjásba kész pénzbe az ebédem, meg-is többet eszem, mint kend Kenteknél egy ebéd is belé kerül ötven forintba, s' mi vólt? tzukher kopó. [p 0103]

Párménió. : Igazán mondja az r: mert meg-kel vallanunk, hogy az emberi természet, ha leg-közönségeseb' eledellel tápláltatik, leg-erössb' és leg-egésségeseb'; és ok nélkül való dolognak tartom a' termeszet tápláltatásábúl módit tsinálni, mintha a' természet-is tartozna magát haszontalanságainkhoz szabni; de el-is jönek az idök, hol az emberek e' részben magokhoz térnek.

Pontyi. : Ugy van; kedves sogor uram okos ember látom; által érti a' dolgot. Hiszem már a' süvegeket, kalapjokat had' metélnék, mert akar nagy kalap, akar kitsiny legyék az ember fején, attúl nem fáj a' feje; de ha moslékot, vagy egyebet oljat eszem, el-romol a' gyomrom, egésségem. Akár zöld, akár veres szinbe öltözzem, nem fáj a'; de nem mondhatom azért, hogy akár nadragulyát, keserü füvet, akár zeller sallátát, vagy tárkonyost eszem, mind éppen oljan jó. Ezért nem lehet a' hassal, gyomorral úgy módizni, mint a' pántlikák szinével, hogy majd zöd, majd kék, majd veres, s' mindenik jó a' felöl.

Eresztra. : Valósággal okoson és helyesen beszél, én azon értelemben vagyok. [p 0104]

Pontyi. : A' nagy urak gyermekeit mind tzukherrel, meleg vizzel, tejjel, kávéval nötetik; de le-is vernék, oljanak vagynak, hatot is a' pipámmal a' lábárúl.

Párménió. : A' nevelés, igaz, nehéz teher.

Ezesztra. : De édes is,, ha engedelmes gyermekeket szül az ember.

Párménió. : Nem arra nézve szóllok; azt akarom tsak mondani, hogy különösképpen a' testet kitsinységétül fogva szabadon kellene nevelni, hogy szorongattatásokban ne légyen, és a' szabad levegö egek alól melengetett szobákba ne rejtegettessen. Russzó e' részben böltsen itél.

Pontyi : De kedves sogor uram, nem olvasta az én anyám soha Russzót, még-is tudott kényeztetés, szorongatás nélkül nevelni. Szabadon hevertem én az ágyon, s' húst ettem, mihelyt a' gyomrom emészthette.

Párménió. : Abban ugyan nem szerentsésebb nállam az r sogor uram, mert engemet az anyám talám még szabadabban nevelt. Szép, rút idöben, ha tetszett, hagyott az ég alatt kin [p 0105] múlatni; ételt gyümöltsöt minden idöben kivánságom szerint ehettem.

Pontyi. : Meg-is esmerszik kedves sogor uramon, hogy nem békával, meleg vizzel élt, s' nem kalyitkába, polyába nevélték, mert ugyan legény ám a' talpán.

Szidalisz. : De abban a' nagy szabadságban sok alkalmatlan hibát kelletett az rnak el-követni; mert a' gyermekség mindenre hajlandó, és a' sok szabadságban erköltse, élete veszedelemben foroghat.

Párménió. : Nem tudom hibának mondjam é vagy ne; de szüleimtöl soha nem büntettettem; a' melj tselekedetet vélem tsak tsupa gyermekség követtetett el, az iránt feddést-is alig mutattak. Gonoszágot talám bennem kitsinységemben nem, tapasztaltak; erköltseimet oktatták bennem, de inkáb' példákkal; mint szüntelen való beszéddel.

Szidalisz. : Az az igaz nevelés, úgy itélem, ha a' szülék nemesen, keresztyéni módon viselik magokat; példáúl vészik öket gyermekeik: de ha hibákba, bünökbe lélegzenek tselekedeteikkel, haszontalan beszélnek okoson magzataiknak, mert a' gyermek hajlandobb mindég [p 0106] szüleit inkáb' magok viseletiben, mint okoskodásaikbau [!] követni. Azt felelik ha valamelj szüléi hibáért, mit már ök-is elkövettek, dorgáltatnak: az atyám-is úgy tészen. Szerentsések azért az olj. szülék, kik gyermekeik között jóságos tselekedeteikkel inkáb' mint beszéddel okta hatnak [!].

Párménió. : Ki kételkedhetne benn, hogy a' kisasszony szüleinek jóságos tselekedetei által oktattatott?

Szidalisz. : Söt az úrban tetszik inkab'- ki, hogy igaz-és valóságos szelid emberi erköltsü szüléi vóltak, kiknek kebelekben fogantatott, s' karjaik közt nevekedett.

Párménió. : Erzem is irántok háláadatosságomat, s' örök jutalmát kivánom érette lelkeknek. Istenünknek törvényei után, meljeket szüleimtül szeretni s' félni tanúltam, ök nékem a' második okaim arra, hogy jó erköltsöt viseljek, s' jóságos tselekedeteimmel, hajlott idejekben, érettem el- követett fáradtságoknak jutalma, és hív szíveknek vigasztalása lehessek.

Szidalisz. : Böltsen; mert, az én itélletem szerint, egy gyermek szüleihez tsak úgy lehet háláadatos és igaz, ha jó erköltsöket visel, s' emberi [p 0107] módon él. Szerentsések az olj anyák, kik a' szülésnek fájdalmát es a' nevelésnek terhét s' rettegéseit olj magzatokért szenyvedték, mint az úr.

Párménió. : A' kik az igaz érdemeket magokban még-illetödések közt érzik, mint a' kis-asszony, azok nemes erköltseinknek eleven példáji szoktak lenni. Bóldog az az ifjú örökre, ki a' kis asszonynak valaha hivségére esküdhetik; de vigyazzon, hogy elégséges érdeme légyen szerentséjének meg-ismérésére, mert Isten, természet ellen vétkezik, ha azoknak leg-nemeseb' ajándékait önnön tárgyában illendöül nem fogja tisztelni, szeretni. Nints nagyob' szerentse e' földön, mint jo erköltsöket s' nemes emberi érdemeket tudni ismérni és szeretni.

Szidalisz. : Betsületet tsinálsz uram emberi nemednek. Ne engedjék soha a' végezések, hogy a' vér, melj benned folj, mag nélkül el- aludjon. Róllam akármint itélsz, szabad vagy; sem hizelkedésnek, sem igazságnak nem mondhatom szavaidat, az elsöt a' te érdemeid, az utlosót önnön szemérmetességem tiltják-meg tölem. Részemrül leg- föb' bóldogságomnak tartanám azt el-hinni, hogy olj férfiúnak hivségére, mint az úr, érdemes lehetek; ezzel magamnak nem hizelkedhetvén, kivánom uram [p 0108] számodra azon erköltsöket asszonyi nemünkböl, meljeket érdemlessz.

Párménió. : A' melj végezés leg- kegyelmeseb' kiván hozzám lenni, a' selekedje, hogy azon asszonyi érdemek mindenekben a' kis asszonyéhoz hasonlók légyenek. Fel-akad a' szó, tüzbe jö az egész asztal, Eresztra, Párménió, szidalisz haboznak.

Pontyi. : Eb-ugatta Mógolja, hová való király tsak ö ötsém uram Titzius, a' ki Á'mérikára mégyen?

Titzius. : Indiai Tsászár.

Angyélika sugva. : No soha nem szóllalt-meg Pontyi job' idöben, mint most.

Pontyi. : No van dolog a' világban! Nagy állapot, hogy az emberek egymást úgy ölik! Miért nem maradhatnak othon? hiszem azt sem eheti, ihattya, ruháthattya-fel, a' mi magának van. Azzal érnék-meg azok a' nagy Fejedelmek, ha falat helyett mindég egy egy falut kellene nékik el-nyelni. Tsak azért foglalnak annyi vér ontással országot, hogy nézzék ott-is osztán mások, miként esznek, isznak, s' parantsolhassák pestának, hogy adja ezt vagy amazt [p 0109] jankónak. - Be nagy tréfaság, ha meg-gondolja az ember annak rendi szerint. Ha meghal Mogol Uram, nesze neked négy kis deszka, egy kis setét lyuk; mig éltél egy fél világ nem vólt elég, most pedig kuttogj itt egy jukban, s' vége van az uraságnak. De minek fogadja annyi ember a' szavát, mikor azt mondja nékik: eredjetek ölni s' magatokat öletni? Nékem ugyan hijába beszélne, akar a' falra hányná a borsót.

Párménió. : De hát ha a' Haza, vagy a' király kivánná az úr sogor-uramtúl, hogy menjen ellenség eleibe, nem tselekedné?

Pontyi. : Ugy, sogor uram, mikor az embernek a' királjára, vagy hazájára más ellenségek reá ütnek, s' az embernek királját, kenyerét, kopóját el-akarják rabolni, a' más; De hiszem tudom én hogy vólt az Insurectio, de, a' felöl hogy-azt mondják, eme s' ama, el-is szutyongattuk mi Frantzia puderes, Babarus uramékat a' hosszú kardal s' rosdás püstöllyel - Én is magyar vagyok sogor uram. Mért nem vólt hát akkor jobb a' tzifra püstöly a' rosdásnál? - úgy már hadra kell menni. De Amerikába másnak rohanni, a' ki engem nem bánt, ki látta oda menni garázdálkodni? Né1 búsúljék kend, mert nem ontok én vért tsak garázdaságbúl; de a' magamét sem hagyom ám! [p 0110]

Lilisz. : Kár az iljen vitéznek ithon ülni.

Angyélika. : Az igaz; szoros vólna akkor a' Töröknek Európa, ha iljen vitézek ménnének hadakba.

Pontyi. : Mit nyelveskedtek? ha nem megyek-is, tartok én elég vitézt; sok ezer köböl búzát, sok bogja szénát, hizott marhát, paripa tsikót el-adok én hé esztendönként, sok vitéz élhet abbúl; hát, hiszem azoknak dógozom, ne félj. mert bizony Patzi pesta jobbágyomtul nem veszen ám a' Hadnagy remondákat, sem az ármádia mészárossa sörét, ötsém, nem tudtok tik ahoz - hát még a' sok abrak.

Angyélika. : Most látom ugyan meg-abrakolta magát Pontyi bátsi.

Pontyi. : Eridj te, nyelves.

Eresztra, nevetve. : Megint tserfel, úgyé ötsém uram?

Tserfel : e' mert e' nem szóll soha Isten igazába.

Eresztra. :De még-is tsak örömest el-halgatja azt bátsi.

Pontyi. : Ugy é? öm, höm. [p 0111]

Szidalisz. : Ha úgy tetszik, édes asszony anyám, már itt eleget ültünk.

Eresztra. : Nem bánom fijam - ha úgy tetszik. Felállanak; Pontyi nagy ki-düljett hassal, a' lábát két felé vetve meg-áll, imadkozik; kezet tsókolnak, hálálkodnak, el-mennek. - Szidalisz, fijam, a' kávéra gondod legyen.

Pontyi. : Nékem, szilvóriumot hozzanak.

Eresztra. : No lész, lész, hozatok.