BARTZAFALVI SZABO DÁVID: SZIGVÁRT KLASTROMI TÖRTÉNETE. 0620


Brigitta mind tsak jobban jobban hajlott Szigvárthoz, 's azon vólt mindég, valamikor tsak lehetett, hogy véle beszéllgethessen. Látván azért Szigvárt, hogy olly igen jó szívvel viseltetik ö hozzá; úgy gondolkodott, hogy már talán jó vólna, ha Máriánára nézve magát valamennyire ki adná néki; és erre majd egygynehányka napok múlva igen jó alkalmatosság is adá elö magát. Minthogy már az idö deresedni 's reggelenként gémberesedni kezdett vala: tehát Szigvártnak bé kellett hordani a' virágos fazekakat, 's némelly egygyet más tsemetekkel bé ültetett tserep bödönöket, télre a' zöldség tartó házba. Annak a' kóltsa Briggitánál vólt, és ö jelen vala, midön 'Szigvárt a' fazekakat 's bödönöket rendbe rakogatta. Minthogy a' bé hordoók [p 0621] el el menének a' még kinn lévö fazekaért 's más zöldséges edényekért: tehát Brigitta, midön tsak magok vóltak a' zöldség házban, meg lehetös nyájassággal viseltetett aránta, és eléggé értödhetöleg ki jelenté néki azon hajlandóságát, hogy véle a' Klastromot oda hagyja. Szigvárt nem ereszté a' jó allkalmatosságot hoszszú pórázra, és néminémü reménységet nyújtott néki ahhoz. Brigita azon való örömében egészszen magán kivül vólt: és ekkor Szigvárt, tsak amúgy mintegygy mélázó formán, kérdezé tölle, ha nints é a' Klastromban egygy Ingolstádti Szüz, ki egygy Fisser nevü Tanátsnoknak a' Leányja? Amaz úgygyal felelvén, mondá Szigvárt, hogy ö azt jól esméri, és az Atyjánál hat esztendeig kertészkedett: igen szeretnék, mondá tovább, vagy egygyszer vele beszélleni magával, mivel igen fontos dolgokat akarnék néki tudttára adni az Atyjáról; 's jelenté Brigittának, hogy ha lehetne tsinálná ki, hogy véle szóllhasson. Brigitta eleinte teljességgel rá nem akart állani, tartván tölle nagyon, hogy ki fog tudódni: de végre a' Szigvárt' sok hízelkedésire 's gyengéded [p 0622] nyájaskodásira, tsak meg ígéré osztán, hogy a' következö éjszakára ki fogja tsinálni, hogy a' kertnek valamellyik szegletében Máriánával szólhasson. Azon Szigvárt felette nagyon meg örült, meg ölelte és meg tsókolta Brigittát; ki is azt örömest el állotta, és még egygyszer meg ígéré, hogy atr a' módot bizonyosan ki fogja néki tsinálni.

Eleinte úgy gondolkodott, hogy már ezen az éjszakán Máriánát ki lophatja: de majd jobban meg hányván vetvén a' dolgot, még sok akadályokat talála. Ugyan is, már meg lehetös estve' felé vala az idö, és kételkedertt felölle, ha vallyon el érhetne é még ma az ö hír adása Rótselszhez, hogy tudniillik az elö jövén egygy kotsival, majd a' Klastrom elött várakozna, a' végre, hogy ötet Máriánával egygyütt ezen környékböl ki vinné. E' mellett, a' Klastromi kertnek kö fal kerítése is, jó magos vala, és még semmi útját módját nem látta, hogy hogy lehetne ki menni. Erre nézve tsak meg kellett elégedni ekkor még ezzel, hogy majd beszéll Máriánával, reménylvén, [p 0623] hogy majd megint leszsz osztán valami alkalmatosság a' véle való beszélgetésre, és akkor osztán ki lopja.

Elö áll az a' szív szakadva vártt éjszaka. Szigvárt tsak ott állott a' kertben, 's szintúgy reszketett a' nagy nyughatatlankodó várakozás miatt. Tíz óra után egygyszer, midön már az Apátzák mind feküvének, meg nyíla a' Klastromnak a' kertre való ajtaja. Máriána a' setétben, láb újj hegyen, a' Klastrom fala mellett végig, a' kertnek azon szegeletébe méne, hol az ö Szigvártja áll vala. Brigitta mindjárt az ajtón belöl ott vígyázott. Szigvárt tsendesen szívéhez szorítá, és tsak egygyetlen egygy pertzetskén múlt el, hogy a' mértéken felül tsapott nagy halmaz öröm miatt egygyszeribe le nem rogya. - Ah Máriána! - Ah Szigvárt! mind tsak ennyiböl állott, a' mennyit mondhattak. Majd osztán az elsö tüzes meg ölelgetések után, valamitskével többetskét szóllhatának. Hálá, hálá Istennek! mondá Szigvárt, hogy megint beszéllhetek véled. Nem sokára, nem sokára enyémnek kell lenned! Hogy [p 0624] vagy? mint élsz? - Szomorúan! e' vala a' felelet; Ah Szigvárt! Nálad nélkül! Meg kell halnom! Már gyakran vóltam igen nagy beteg. - Nem sokára jobban leszel, Szerelmem! Kevés nap hátra! Légy tsendesen, és reményjl! - Ah Szigvárt, mit használ a' reménység? Mindazáltal, tsak bekésséges türéssel leszek. Ah, hogy megint lehetek véled! Alíg hihetem. Szigvárt! Szigvárt! Ah, miket szenyvedtünk mi! De minden, minden feledékenységbe ment, tsak hogy megint véled, véled lehetek! - Én nem szóllhatok, Szerelmem! Óh menybéli Isten, az én' Máriánámmal vagyok ismét! Tsókolj meg! tsókolj meg Angyal. Óh mert bizony egygybe meg halok a' szerelem miatt! Enyém, enyém, az enyém! - Szigvárt olly erössen a' szívéhez szorítá, mintha azonnal tsupádon tsupán tsupa Egygy akart vólna véle lenni: - Sírtak, és zokogtak. - Isten lészen a' mi' párt fogónk, mondá Szigvárt, és minket újjolag öszszegygyesíteni fog! - Ah Máriána, én azt se tudom, hogy vagyok? Egygyszeriben meghalhatnék! - Én is, óh te Drága! Ah, a' szívem egészszen meg kötödött! Bár tsak [p 0625] még meg láthatnánk egygymást! - Meg, meg! és nem sokára! és mind örökké! Ah Máriána, Máriána! - Szigvárt meg mondá rövideden, hogy ötet kevés napok múlva ismét meg fogja látni, és akkor ki is fogja onat szabadítani: már mindenek úgy vagynak elöre el rendelve. Máriána intette, hogy Briggitára nézve nagyon okosan vígyázzon, és néki leg kissebbet se mondjon ollyast, mert ö sokat mér tselekedni, és engem könnyen el árúlhatna, valamitöl tartván. Fél óra múlva válának el egygymástól: Máriána teljességgel ott nem hagyhatta: háromszor tért viszsza, mikor már ment vala, és mindenkor újjolag a' szívére borúlt: Mintha érzeném, mondá, hogy most leg utóljára látlak téged! Ah, az én' szívem meg kötödött! Szigvárt vígasztalta, hog nem sokára meg látják egygymást; s végre eröszakkal kellett néki magát ölelö karjai közzül ki ragadni, tartván tölle, hogy Brigitta majd meg únja a' hoszszas várakozást az ajtóban. Máriána sírva méne hozzá. Magának, mondá Brigitta, szomorú dolgot kellett hallani az Atyja felöl. - Szigvárt tsak bé vonúla a' maga' kamarájába: [p 0626] egészsz éjszaka nem alhatott: szüntelen sírt a' nagy szerelem miatt, és a' homályban elötte lebegö Jövéndedelemnek szív szorongató kétséges vóltta miatt.

Más nap' beszélt Brigittával ismét. Máriána igen szomorú, mondá Brigitta, és tsak nem fekvö beteg; úgy kell lenni, hogy kend igen szomorú dolgokat mondott néki. - Bizony szomorúkat, mondá Szigvárt; az a' szegény Leány igen sokat szenyved, még tsak egygyszer tselekedje meg, kérem, hogy beszélhessek véle! addig reménylem, hogy majd örvendetesebb hírt mondhatok néki; és azután majd azon igyekezzünk, hogy a' Klastromot ide hagyjuk: Ekkor meg fogá Brigittának a' kezét, és egygy szerelmes szemet vetett reá: Brigitta valászolt rá a' szemével, és meg ígéré, hogy még egygyszer módot szerez a' Máriánával való beszélgetésre. Már Szigvárt tele vólt örvendetes reménységekkel: minden nap' tudakozódott a' Máriána' egészsége felöl. Igen erötlenül van! e' vala rend szerint a' felelet; másként külömbben eddig is mindég tsak úgy vólt. Brigitta mind [p 0627] tsak jobban körülötte vólt Szigvártnak, hogy a' magok' el szökésekre rendeléseket tsináljanak. Szigvárt mint bizonyost meg ígéré néki, és mondá, hogy tsak egygy hírt vár a' Máriána' Atyja felöl, és mihelytt azt véle közléndi, egygybe ki szökésre való útat módot keres véle. Ö tartozik, mondá tovább, meg felelni a' Máriánának tett ígéretének; mert ötet még gyermek korában esmérte, és sok javával éle. Ez által a' tsalárdság által mind jobban jobban rá vette Brigittát, hogy a' Máriánával való beszéllgetésnek allkalmatosságát mennél hamarább ki szerezze, úgy hívén, egygy általában, hogy azután osztán semmi sem leszsz már egyéb, a' mi ötet a' Klastromban tartóztassa.

Egygynehányka napok múlva azután, méne egygy reggel nagy örömmel Brigittához, és mondá, hogy már vett hírt a' Máriána' részére, még pedig igen örvendetest: tselekedje hát már most, hogy ma estve beszélhessen véle. Hogy pedig Máriána addig is ne nyughatatlankodjon; ímé ne sajnálja néki oda adni ezt a' bé petsételtt [p 0628] levelkét, mellyben elöre is van valami kis tudósítás az Atyja felöl. Brigitta el vévé a' levelet, és meg ígéré, hogy Máriánának oda fogja adni, és hogy estve 10 órakor be fogja szerezni a' kertbe. Midön még Brigitta ott tartja vala kezében a' levelet: ott talála el sétálni a' Fejedelem Aszszony, a' hol ök állnak vala a' szegletén a' kereszt útszátskának: Szigvárt el szalada onnan nagyon meg rettenve: Brigitta hirtelen a' zsebébe dugá a' levelet, és beszélle a' Fejedelem Aszszonynyal. - Szigvárt nagy rettegések között vala: attól tartott, hogy talán a' Fejedelem Aszszony meg látta a' levelet, 's elö kéri most tölle, és így már az egészsz dolog világosságra jön. A' levélben ezek az egygynehány szók valának: -

"Nem sokára, nem sokára el érkezik a' meg szabadíttatásnak órája: ez az éjszaka, Szerelmesem, örökre öszszegygyesít minket: a' kezem reszket a' nagy várakozásban: Brigitta a' rendeltt helyre fog téged vezetni 10 órakor: titkold el örömödet! ÉGesd meg ezt a' levelet!"

[p 0629] Hányta vetette az eszét minden' felé, hogy ugyan mi leszsz már abból, hogy a' Fejedelem Aszszony úgy utól érte Brigittát? Minden rettenetest elibe képzelt magának: vagy kétszer már hozzá akart menni a' Fejedelem Aszszonyhoz, hogy a' dolgot egészszen ki jelenti néki, lábaihoz borúl, és kéri, hogy könyörüljön rajta. De majd megint azt gondolá: Talán nem úgy van, mint a' hogy gondolom: Talán a' Fejedelem Aszszony nem vette észre a' levelet. Illyen rettenetes nyughatatlankodások köztt járkála fel 's alá a' kertnek félrébb való útszátskáin: midön egygyszer Brigittát síró szemekkel jönni látá. Szigvárt nagy reszketve feléje méne: Az Istenért! mi dolog? fel kiálta; meg tudta a' Fejedelem Aszszony? Ah, nem, mondá Brigitta, abban leg kissebbet sem vett észre; hanem egygy más dologban ijesztett rám. De ugyan mit írhatott Kend Máriának? el ájúlt, hogy a' levelet olvasá, 's még most is felette igen erötelen: bár tsak soha se is avattam vólna magamat belé! bár tsak el mentünk vólna! - Hólnap, hólnap! mondá Szigvárt egygyszeriben: de tsak ki jöhet [p 0630] még ez estve Máriána? KI akar mondá Brigitta, ha leszsz annyi ereje; tsak hát Kend tartson számot a' tíz órára! de a' mi' el szökésünkböl már tsak nem leszsz semmi. Kérem Kendet a' bóldogságos Szüzre, hogy egygy léleknek se szólljon semmit! én egészsz életemben bóldogtalan lennék. Szigvárt minden módon azon igyekezett, hoygy a' Brigitta' szívét meg nyugtassa; de ez, tsak nem lehete meg nyúgodott szívvel, és tsak arra kéré Szigvártot, hogy ötet már leg alább el ne árúlja! Szigvárt arra minden Szentekre meg esküdt néki, és kéré, hogy Máriánáról gondoskodjon, és zen estve minden bizonnyal ki hozza.

Szigvárt még nagyobb nyughatatlankodások köztt vála el tölle, és soha ki nem tudta magának magyarázni a' Brigitta' maga' viselését. Mindazonáltal tsak meg teve minden lehetséges rendeléseket: meg írá Rótselsznek, hogy 10 órakor a' kert' kerítése mellett légyen egygy kotsival, 's el méne a' falusi vendégfogadóba, hogy el küldje néki a' levelet egygy gyermek által, [p 0631] kit már ebben a' dologban gyakran küldözgetett vala ö hozzá. De szerentséjére éppen ott találá a' Rótselsz' régi hü szolgáját, ki gyakorta meg meg látogatta a' már elötte tudva lévö helyet, ha nints é ott megint levél. Félre hívá a' szolgát, 's kéré, hogy a' levelet egygybe vigye az Urának. A' kertben, már z elött két nappal, elrejtett vala egygy lajtorját holmi régi dirib darab deszkák' mellé, a'azon a' helyen, a' kö falnak azon szegletében, hová Máriána méne vala. Már késö ment viszsza a' Klastromba, beszélt estve' felé még egygyszer Brigittával. Ez, ekkor is sírt, bizonyossá tette mindazonáltal ötet, hogy Máriána jobban van, és hogy 10 órakor ki fog jönni a' kertbe.