BARÓTI SZABÓ DÁVID: ÉNÉIS. 0005


HATODIK KÖNYV.

ÍGY szóll sírva, 's vitorlájit repttekre botsáttya;
'S végre szerentsésen Kúmának határit el-éri.
A' tengerre ki-fordíttyák orrokkal hajójik';
Vettetik a' körmös vas-matska, 's meg-állanak; a' part
Sürüleg környül-fogatik: ki-szökellnek az Ifjak
Nagy vígann, a' rég' keresett Hespéria' széllyén.
Tüz- szerszámra kel itt egy rész; szikrát üt atzéllal
A' könek titkóltt eriböl, 's taplóba fogattya:
Más rész tseprentét tördel, 's a' vadnak homályos
Szállását pusztíttya; 's ha-hol lelt, itt meg' amottan
Járttában, valamelly folyományt, örvendbe mutattya
Énéás pedig e' közben fel-mégyen Apolló'
Szent Házába, 's Szibillának meszszére ki-nyúló
Mély üregébe: kinek nagy lelket, 's véle nagy elmét
[p 0006] Nyújtott Délius, és a' kit jósolni tanított.
Már Díánának sürü berkébe jutottak,
'S annak arany színben-ragyogó házába fel-értek.

Dédalus, a' mint híre vagyon, Mínosnak el-hagyván
Bírtokait; 's mesterséges szárnyakkal az égre
Fel-mervén reptetni magát, éj-szakra, szokatlan
Útonn ált-evezett, 's Kúmának heggyette meg-állott:
És minthogy leg elöbb', itt szállt a' földre le; Fébe,
Két mérész szárnyát néked szentelte, 's azon-k'ül
Roppant templomot-is készíttett a' te nevednek.
A' tornátz' elején ki-van Androgeusnak halála
Metszve: ki vannak ezért a' meg-lakolásra szoríttott
Cekropidák (esztendöként kell nékiek, oh kín!
Hozniok hét gyönyörü, 's ép gyermeket osttor-adóúl)
Áll itt a' veder-is, mellyböl húzattatik a' sors:
Ennek iránnyábann ki van a' mély tenger' öléböl
Fel-nyúló szép Krétai föld; a' szöke bikához
Gyúltt szerelem; fa- tehén-képbenn az alája botsátott
Pázifaé, 's a' korts- formájú rút tsuda fajzat,
Mínótaurus, az hév bujaságnak béllyege, metzve.
Itt van az út-vesztö roppant épület, azonnak
Száz meg' ezer részekre-szegö tsavarékival egygyütt.
Ám de meg-indúlván a' Mínos' lánya' szerelmén
Ön maga Dédal, az építmény' tsínnyára reá visz, [p 0007] Gomolyagot nyújtván kalaúzúl. Íkare! nagy részt
Fognál itt magad-is; de nem engedhette keserves
Nemzödnek fájdalma: kemény romládos' aranyba
Kétszer akarta ki-vésni szegény; és készer [!] elejté
Szánakodó kezeit. Még néztek vólna tovább-is:
Âm de meg-érkezik úttyából hozzájok Akátes,
Kit kegyes Énéás a' szüzhöz elöre ki-külde;
'S egygyütt Déisobé, Glaukusnak lánya, Diána',
'S Fébus Papja; kitöl illy szózatot halla: Király! most
Nintsen üdö szemeid' fel-alá-hordoznod az illyen
Rajzolaton: jobb vólna, ha hét, még terhes igába
Nem vontt tulkokat öldösnél, 's ugyan annyi kövér kost.
A' szólgák neki-készülnek, 's el-végzik hagyásit.

Így szóllván Énéáshoz, mindnyájokat híja
A' szálas templomba, hol-ott a' Kúmai szörnyü
Kö-szirt' oldala nagyra terültt barlangra hiúlt-ki;
Mellyböl száz szavakat 's választ omlasztki Szibilla.
A' barlang' torkát már érték a' mikor a' Szüz:
Kérjsze jövendölést: Ím Fébus az Isten! az Isten!
Most van üdöd. Illyképp' szóll ajtójának elötte;
'S hirtelen el-kezd képében változni; ki-kelt, vóltt
Színéböl; haja fel-borzad; tsak elig leheg; a' düh
El-foglalta vadon szívét, és emberi rendnél
Fellyebb-lévönek látszott, 's nem-is emberi hangon
[p 0008] Szóllni, mihelyt ihlette belöl Fébusnak hatalma.
Énéa, mond, késlekedel könyörögni? tehát tsak
Késlekedel? bé-zárva marad barlangom el-addig
Ezzel el- hallgat. Hideg remegés fagylalta szavára
A' Teukrok' szívét; itt fö Vezetöjök imígyen:
Trójának szomorú sorsát óh minden üdöben
Szánó Fébe! ki Párisnak nyílával Akillest
Földre veréd: vezetésed után sok, ' 's meszsze ki-terjedtt
Tengerekenn által-keltem; Maszszíli' lakósok -
'S rettenetes kö-sziklák köz'tt forgottam: el- értem
Már Olasz-országnak futamó termékeny határit.
Mind eddig minket bal eset követett legyen; oh nagy
Istenek! Istennék! rajtunk könyörüllyetek immár.
Kiknek Trója, hogy állt, 's nagy fényessége, nehéz vólt.
És te jövendölö szent Szüz! mert nékem az Égtöl
Ígértt országot kérem: tselekedd-meg, hogy a' bús
Trójai nép Latziomba magát nyúgodni vehesse,
S tengerekenn-hánytt Isteneivel bíztosra mehessen!
Akkor Díánát, 's Fébust meg- tiszteltem egy szép
Márvány-templommal; 's játékot rendelek, a' melly,
Fébusról fog venni nevet. Nagy rejtekes hely vár
Tégedet-is birodalmambann. Oda tétetem a' te
Jóslásod', 's népemröl tett jegyzésedet, és még
Szenteltt férfijak-is fogják örizni koronként,
[p 0009] Tsak fa-levélre ne rakd a' verseket írva, hogy a' szél
Meg ne zavarja, 's imitt meg' amott szárnyára ne kapja.
Kérlek, szólly tennen magad. El-végezte beszédit.

Ám de tsekély lévén Fébust még türni magábann
A' jós aszszony; az ö mély barlangjának ölében
Rettenetes dühödésre fakad, 's próbállya ki-vetni
Mellyéböl az hatalmas eröt: de viszontag az Isten
Még annál inkább, hogy szóllyon kénteli; gyötri
Tajtékzó száját, 's vad szívét verve fenyítti,
Nyomkodván, míg nem jött mondani kedve jövendöt.

'S már önként fel-nyílt az üreg' száz ajtaja; 's a' szüz
A' levegöre, jövendölvén, illy szókat ereszt-ki:
Oh te ki már a' tengereken sokféle halál köz'tt
Által-esél! nehezebb leszsz még a' száraz. El-érik
Lávín' országát (ne legyen kéttséged) el-érik
A' jó Dardanidák; de nagyon fájlalva vejendik
Annak el-érését. Hartzok, fene képtelen hartzok,
'S vérrel gözölgö Tiberis, nyomakodnak elömbe.
Ottan más Szimols, más Kszántus, más görög had vár:
Készenn áll Latziom' síkjánn a' másod' Akilles;
'S ezt-is hasonlóképp' Istenné szülte. Nyomodban
Leszsz a' Trójaiak' leg-súllyosb ostora, Júnó.
Sok nyomorúsággal küszködvén, híni segédül
Kit nem fogsz? Olasz-országnak melly nemzete lészen,
[p 0010] Mellyhez nem folyamodsz? 's mind e' veszedelmet az ismég
Kinn-termett feleség teszi, 's a' kül-földi menyegzö.
Türve viseld; söt bátrabban szálly-szembe bajoddal,
Mintsem gyözi nehéz sorsod. Leg elöre szerentséd'
Úttya görög várasból leszszs, a' mit nem-is hinnél.

Belsö rejtekiböl illy választ ád-ki Szibilla,
Száz meg' ezer szövevényekkel mind öszve-zavarván,
És az igazságot mélységes homályba kevervén.
Így izgattya belöl, 's vezetékeli nyelvit Apolló.
A' mikoronn el- tsendesedék dühe, 's szája meg-álla;
Énéás illyképp' szóllott: már semmi veszélynek
Új, vagy véletlen képét nem nyújtod elömbe,
Oh Szüz! mindeneket kitanúltam elöre 's eszemmel
Jól meg-fontoltam. Tsak ez egy vagyon, a' mire kérlek:
Minthogy az hír úgy oktat, hogy itt kezdödik az úttya
A' poklok' birodalmának, 's itt nyílik az habtól -
Fel-torlott Akeron' szomorú tava: kedves Atyámat
Meg- látnom, légyen szabad. Add-fel az útat elömbe.
Én e' vállaimonn ötet tüz, 's számtalan üzö
Dárdák köz'tt ellenségnek keziböl ki-ragadtam;
Társam vólt nekem ö, 's égnek tengernek haragját
Türte velem, koros és nyavalyás létére nem hajtván.
Söt, hogy mély buzgósággal könyörögjek elötted,
Ö maga kért, meg is hagyta nekem. Kettönkre tekéntvén,
[p 0011] Vedd-bé kérésem': ki-terül mindenre hatalmad:
Mert Hekate nem okok nélkül tett téged' Avernus'
Berkében fönek. Hölgyét ki-vihette pokolból
Orfeus húrjainak pendíttésével: az öttsét
Költsön halálával Polluksz ki-vehette, hogy éllyen
A' nagy egek' bólttyán vele váltóztatva forogvan:
Tézeus', Alcídes' példáit elödbe mit hordgyam?
Vérem' származatom' magam-is Jupiterre viszem-fel.

Illyképp' esdeklett, 's meg-fogta kezével az óltárt.
Akkor imígy kezdett a' jós szüz szóllani hozzá:
Isteni vér! könnyü lészen poklokra le-szállni:
Ajtaja Plútónak mind nappal, mind pedig éjjel
Nyitva van: ám de nehéz meg-térni, 's ki- jöni világra
Öbléböl. Azok-is, kiket égig emelt-fel az erkölts,
És kedvellt az igaz Jupiter; bár Isteni magból
Származtak vala, tsak kevesen juthattanak erre. A' vadon erdöség bévül sürüleg el-ülte,
Kócítus feketültt vizivel környösleg övedzi. Ámde ha kedved van, 's olly annyira néki hevültél,
Két ízben Stiksz' fertöjjén ált-vágni hajóddal,
'S a' gyászos poklot kétszer szemlélni; ha tetszik
Hasztalanúl két ízromban fáradnod: elöszször
Hallyad mit tselekedgy.