BARCSAY ÁBRAHÁM: ELÖBBI LAKÁSÁTÓL BÚTSÚZIK.
0100
Gyalog fenyö fáknak barna gyümöltsei,
Kiktöl
kékesednek Betzkónak hegyei,
Tí! kiket a' napnak
szikkasztó tüzei
Úgy érlelnek, mint tél' tsattagó
derei.
Ablakomból sokszor tekíntek reátok,
A' sovány
bértzeket mikép bórítjátok,
Eüs a' vad rigókat mikép
hizlaljátok,
Kikkel sültjeinket majd szaporítjátok.
A' Nagy Alkotónak bölts rendeléséböl,
Tí néktek is
jutott jó téteményéböl,
És a' Természetnek titkos
törvényéböl
Tí is adót adtok földnek terméséböl.
Látom, a' szürös Tót vas szegü botjával
Havaknak
tetején hogy mász tsáklyájával,
'S títeket le
szedvén kesztyüzött markával,
Hogy hord nagy üstökbe
teli tarisznyával.
Meg rothaszt, és ki föz, noha
veszélyére,
Mert e' mérges italt öntvén gégéjére,
Fojtó dühösségek forrannak szívére,
'S késsel támad
sokszor maga Testvérére.
[p 0101] A Vág, ki sebesen le
fut közöttetek,
Tsodálja, sziklákon mikép nöhettetek,
Látni szöllö fát is nyegni mellettetek,
Ki már el
száradott, míg tí zöldültetek.
Uügy nönek
éjtszakának végsö határain,
Érzéketlen fáknak jég
tsapos ágain,
Tsodálatos rügyek Nubia' partjain,
Kiket lelt Dodóna Phoebus' oltárjain.
Így olvadnak
hideg vizeknek öblébenn,
Gyönyörü klárisok Scylla'
közepébenn,
Így teremnek gyöngyök Thetis'
kebelébenn,
Kiket Chloris fel füz 's függeszt kis
fülébenn.
Fenyvesek, patakok, eleven források,
Tí, kik
közt Nimpháknak vólt néha lakások,
'S hol
szívemböl folytak sok mély sohajtások,
Bútsúzom
töletek - titkomat tartsátok.
