ÁNYOS PÁL: EGY BOLDOGTALANNAK PANASZSZAI A' HALAVÁNY
HOLDNÁL. 0068
S ZOMORÚ tsillagzat! melly bús súgárokkal
Játszol a' tsendesen tsergö patakokkal; -
Tsak te vagy
még ébren boldogtalanokkal,
Kiknek szívek vérzik 's
küszködik bajokkal;
Hallod, hogy' sogajtanak estvély'
homállyában,
Midön a' Természet szunnyadoz álmában.
-
Nints álom ezeknek gyászos kunyhójában!
Eltünt!
eltávozott boldogabb házában! -
Ott egy temetönek látom
kereszttyeit;
Bádgyadtt szél mozgattya cziprus' leveleit;
Oh! az árnyékozza soknak tetemeit,
Kik velem érezték az
élet' terheit! -
Egy fejér árnyékot szemlélek
sírjából
Suhogva felkelni, halottas honnyából; -
Vallyon, nem leszsze-e ez azoknak számából,
Kik, mint
én, könyveztek szívetek' fájdalmából?
[p 0069] Oh!
bár felém jöne! ... nem félnék képétöl;
Többet
reménylenék borzasztó lelkétöl,
Mint élö halandók'
szemfényvesztésétöl,
Kiknek számkivetve vagyok
kegyelmétöl!
Jaj! de ismét eltünt ... ez-is fut engemet!
Talán észre vette húllani könyvemet! :::
Oh! hát nints
már senki, a' ki nyösgésemet
Hallaná, 's enyhítni akarná
ügyemet?
Üss, te boldog óra! a' melly inségemböl!
Ki fogsz szóllítani illy sok gyötrelmemböl!
Szakaszd-ki e' sebes szívet kebelemböl,
'S tsinálly
port agyagból-készített testemböl!
Talán majd valaki
jö sírom' szélére! ...
'S akaa'sztván egy darab
fátyolt kereszttyére,
Reá emlékezik baráttya'
szívére, - Egy könyvet görditvén hideg tetemére!
