Salánki György:HISTORIA CLADIS TURCIAE. 0002
Ki metzetném mondom az nagy Allára,
Nem akarnám hogy ez
hitbõl ki vonna.
Istennec czudallyuc õ itiletit,
Hogy
valakit keduebõl egyszer ki vét,
Es õ Népe száma
kõzzûl ki rekeszt,
Istennec az inkáb kergeti
Népét.
Vagyon erre soc példánc az Irásban,
Az Alcinus
vala Sido Országban,
Simon Menelaus Ierusalemben,
Lisimachus és Iason az Sionban.
Ezec végre az Sidókat
el hagyuán,
El szõkénec az Pogán Siriaban,
Gonosz Antiochusnac orszagában,
El arulác az
kinczet az Templomban.
Ezec nagyob kárt tõttec az
Sidókban,
Nagyob dulást fosztást Ierusalemben,
Nagyob veszedelmet Sion Varában,
Hogy sem mint Antiochus
haragyában.
Igy valakic mi tõllûnc el szakattac,
Machometnec vallassára állottac,
Marháinkat inkáb
dúltác fosztottác,
Gyermekinket inkáb õltéc
vágdaltác.
Ezec kõzõt mind hireseb az Sásuár,
Kit
czac azért szeret vala à Czaszár,
Tisztõl
néki adattatéc Szolnoc Vár,
Hogy ez fõlden inkáb
félne az Magyar.
[p 0003] Mert õmàga egy nehánszor
kérkedet,
Czaszár elõt illyen szóckal
beszéllet,
Adgyad nékem á Szlnaki Béksë0get,
Néked adom Czaszár Magyarországot.
Eggyic lábommal
kapuyát Tokainac,
Az masickal be tészem az Kallónac,
Dandarommal meg állatom Eczednec,
Népét mind meg hodoltatom
az fõldnec.
Nyerte vala è szóckal az Békséget,
Attác vala néki hellyûl Szólnakot,
Gyûtõt vala
mellé nagy soc Tõrõket,
Kic szeretic mint Attyokat
az Béket.
Sásuár magában sokat gondolkodéc,
Mint
lehetne wra fogadassánac,
Mert iól tudgya vitézségét
Magyarnac,
Vigyazassát végbeli Hadnagyoknac.
Fel
indítà Isten az Magyarokat,
Ruber Carolt, és Colonitz
Berthalant,
Velec õszue az Katai Ferentzet,
Ez
országnac mint iámbor hû Hadnaggyát.
Ezec mellé nagy
soc io vitézeket,
Magyart, Sárgát és vasas Németeket,
El inditác harmad fél ezer népet,
Égettéc Hatuannac õ
Várasát.
Ielen voltát mert hogy éttéc Magyarnac,
Tõrõkec nagy erõssen kialtánac,
[p 0004] Várasból
keménnyen ki száguldánac,
Vélic vala hogy Haydókra
találtac.
De mihelt õk az Sereget meg latác,
Rettenénec, és viszsza fordulánac,
Sebességgel az
Várasra futánac,
De Magyaroc mind vtánnoc valánac.
Vgyan azon üzésben az Hadnagyoc,
Nagy felszóval
kialttyác az iámboroc,
Minnyáyan most Tõrõc feyet
vegyetec,
Kic viselni io hirt neuet akartoc.
Látác ackor
Magyaroc emberséget,
Ruber Caroly Katai vitézségét,
Magyar vitézeknec serénségeket,
Tõrõc fõnec hamar
el vételeknec.
Egyetemben tõb soc Vitéz iámbornac,
Emberséget ackor fel magasztalac,
Mert az Tõrõc
feyet igen hullatác,
Az testeket azon mezõn el hagyác.
Martalotzot Ianczárokat vagánac,
Az üzésben Besliac el
hullánac,
Nagy soc paraszt Tõrõc hegyben õletéc,
Annyira hogy az testec egymásra értec.
Az vitézec
az Tõrõknec mind hátán,
Menénec be az Várasnac
kapuyán,
Sokat bennec le vagánac az vtzán,
Czac egy keués
méne be Vár kapuyan.
[p 0005] Louaggal, gyaloggal vitéz
Balassa,
Hazakat pénzes bóltokat tõrõt vala,
Gyermekeket Bullyákat fogot vala,
Soc Tõrõkõt nyakon
kõtõsztet vala.
Azon kõzben az Fegyueres Németec,
Nagy hirtelen az házakat fel gyutác,
Mint Rokákat
Tõrõkõket fûstõléc.
Soc õ bennec tûz miat meg
õletéc.
Siuás riuás kiáltás ackor vala,
Dobnac
trombitáknac zengése vala,
Várból Taraczkoknac
dõrgése vala,
Ezec de mind heában lésznec vala.
Mert Magyar ott senki nem veszhet vala,
Czac két Német
fegyueres veszet vala,
Az eggyic Lõués miat meg hólt
vala,
Az másikat Várban Lo vitte vala.
Szûkség
ennec vitézségét beszélnûnc,
Emberségét
mindenkor magasztalnunc,
Mert vitézûl halalt
szenuet érettûnc,
Nem hatta hogy káromlasséc
Istenûnc.
Tõrõc kõzzé mihelt Várban ment vala,
Az Ianczároc meg kõrnyekesztéc vala,
De hozzà kõzel
nem mehetnec vala,
Mert nagy erõs lõuést õ tészen
vala.
Eleuenen õtet meg nem foghattác,
Hanem végre
louát fõldre le vagác,
[p 0006] Kegyetlenûl mind
louastol vágdalác,
Annac vtánna feyét is el czapác.
Tõrõc migh igy tõn az Német vitézzel,
Az Magyar is
kiuõl Tõrõc marháual,
Meg rakodéc nagy soc Tõrõc
Bullyáckal,
El indula soc fõ Tõrõc foglyockal.
Fényes nappal ez dolgoc lõttec vala,
Soc Tõrõkõn
belõl tõrténtec vala,
De az Isten Népét hordoszta
vala,
Mint Sidóknac senki nem árthat vala.
Nagy
õrõmmel Vitézec iuttac vala,
Eger Varában be
szállottac vala,
Kottya vetyét mingyarást håntac
vala,
Istennec nagy hálát õk attác vala.
Ezen nagy
haragya Veiz Bassánac,
Azért igen ír az Ruber Ianosnac,
Hogy meg szekte volna Frigyét Czaszárnac,
Oka volna
az nagy szõrnyû romlásnac.
Egész éyel nem
alhatic buában,
Ide s`toua gondolkodic magában,
Hogy ne
esnéc Czaszárnac haragyában,
Mert nem marathatna meg
az Budában.
Gondola aszt, hogy Magyart meg rabollya,
Az
elõbbi romlást hogy meg torollya,
Magyarokon õ
boszszuyát meg allya,
Az fõld népét mind
rabságra el haycza.
[p 0007] Nagy soc néppel Hadnagyit
fel készité,
Magyart dulni az nagy Gyõr felé kûlde,
De az hatalmas Isten nem engede,
Mert Ferando népéuel
meg veretéc.
Iffiu Czobor Márton is ielen vala,
Vayda
Christoph mindenût véle vala,
Az nagy Gyõri haddal
forgódnac vala,
Soc Tõrõknec õc feyet szedic vala.
Tõrõkõc ackoron is vesztec vala,
Huszai
Béknec kezét vágtác vala,
Az arulo õmaga szalat vala,
Kapitán Béknec feyét vettéc vala.
Nagyob lõn ezzel
Bassánac haragya,
De Magyarnac vitézségét czudállya,
Azért népét Kapronczára boczátà,
De hallyuc meg ot is
mint iárt Hadnagya.
Oda kõzel mindenût Horuát Wrac,
Eiyel nappal vigyazásban valånac,
Mert iól tudgyac
czalardságat Pogánnac,
Gyakran ki ütéssét
Posgaiaknac.
Azért mihelt hallác Tõrõc iõuését,
Az Posgai Beknec kõzelgetéssét,
Mingyárt ki ki mind
készité õ népét,
Akarác Béknec látni
vitézségét.
Horuát Wrac Tõrõc hadat hogy latác,
Az nagy zengõ Trombitát fualtatác,
[p 0008] Nagy
felszóual az sereget bisztatác,
Es szép rendel
viadalnac állatác.
Nem kûlõmben ot is az õ hadáual,
Czelekedéc Isten, mint Izraellel,
Meg vereté Pogánokat
Wrackal,
Mint pusztában Amalekot Sidóckal.
Szép
ny`ereségõc lõn Horuát Wraknac,
Vigasaga õrõme
nagy az Hadnac,
Mert soc Pogánoc fõldre vagatánac,
Czac
keuessen Béckel el szalladánac.
Látà Bassa hogy
semmi nincz hasznára,
De sõt inkáb minden fordul
kárára,
Szûuét adà mingyárt az nagy bánatra,
Mé0rt fél, dolga hogy ne iússon fóytásra.
Ezer
õtszaz nyóltzuanban írnac vala,
Martius Aprilis ackoron
vala,
Az hideg Tél melegre fordult vala,
Mikoron mind ez
dolgoc estec vala.
Napról napra az mezõ zõldûl vala,
Az szép fûuec mindenût nõnec vala,
Azért loual
fûre boczáttác vala,
Mind az két fél az hartztól meg
szûnt vala.
Alatomban Békec tanáczkozánac,
Õ
nagy romlásokról gondolkodánac,
De egyebet benne nem
talalánac,
Hanem szerenczétlenségét Bassánac.