CSÁKTORNYAI MÁATYÁS: IELES SZEP HISTORIA. KÉT
GÕRÕG HERTZEGRÕL, ERÕS AIAXRÓL, ES BÕLCZ
VLISSESRÕL. 0003
Nagy haraggal Aiax szauát hogy végezé,
Az
egész Sokaság melléye zendûle,
Miglen az Vlisses
álla eleikbe,
Szép czendesz ortzáual nem háboru
szinbe.
De szemét az fõldre keuesség
fûggesztuén,
Es az Szék ülõkre kegyessen
emeluén,
Hogy vgyan fûgnénec száyától halgatua,
Aitatos képpen igy kezde szólnia.
Ah bõlcz és
hatalmas Gõrõg Feyedelmec,
Ha az mint kéuántam eggyûtt
ti ueletec,
Vgy engettéc volna az kegyes Istenec,
Az
erõs Achilles most is élne néktec.
Tudõm szép
Fegyuere felet sem perlednénc,
Hanem õ nékûnc s mi
néki õruendenénc,
Az kit hogy immáron halál el meritet,
Kõnyuezõ szemeit meg tõrlé è kõzõt.
Oh inkáb
méltáabbn è fegyuer kit nézhet,
Mint arra ki által è
Hadba érkõzet,
En attam éltébe az Fegyuert kezébe,
Halála vtán hát várom érette.
Rendel azért szóluán
minden cikelyire,
Hogy ékes szolásom gyalázza elsõbe,
Melly szolgált tinéktec minden ügyetekbe,
Kérlec,
Wrának is ne árczon most ebbe,
Illendõ peniglen, hogy az
õ szaua is,
Kiuel mostan ügyét ótalmazà õis,
Czak annyiba legyen mint õ bõczûl raita,
Szolásnac
ereyét mert lám kárhosztattya,
Dicziretesb iaua ninczen
az Embernec,
Mint maga érdeme, kit szerez neuénec,
Eleinc érdemét ne véllyûnc mienknec,
Kérkedni sem illik
eszéuel õssûnknec.
[p 0004] Efféléuel azért
hogy Aiax kérkedic,
Nem õ érdeminec tulaidonitatic,
Szerencze iádzássa afféle Martalec,
Még
méltatlanoknac szidalmára esic.
Czak miuel hogy Aiax
diczekedic azzal,
Hogy aual nagyobnac tétesséc
nálamnál,
Noha tekintetét nem keresséc azzal,
De
magasztalhatnám enis magam azzal.
Iupiter nekemis
szinte vgy nemzettem,
Azon harmad ágon nekemis vgy
Eõssõm,
Azért Attyám Laertes Arcesius fia,
Arcesius penig Iupiternec fia.
Mag penig kõzzûlõc egy
sem számkiuetet,
Attyafi gyilkossa eggyic sem
leledzet,
Anyámis peniglen isteni fõ nemzet,
Az
Mercuriusnac vnokáya érczed.
Am aszt hátra hagyom,
nem mélto ok ehez,
Vérrõl az itilet ne iarullyon ehez,
Sem én sem az Aiax ne bizzunc Nemûnkben,
Erdemûnc mi
vóltát hasonlitczuc ehez.
Rendit ha peniglen nézétec
czak vérnec,
Vagyon vitéz fia Pyrrhus Achillesnec,
Ha az
nem vólna is él az Attya Peleus,
Ezektõl az Aiax nem tudom
mi kõzõs.
Vagyon az Teuceris ollyan Attyafia,
Ki egy az
Aiaxal, de az nem kéuánnya,
Mert abból iól érti nincz
kõzi hozzáya,
De ki tõbbet szolgált kõzõnséges
ióra.
Mint hogy azért sem az Nemesség it nem fogh,
Sem Nemességbeli rokonság it nem fogh,
Hanem
szlgállatnac vagyon czak bõczûye,
Melly noha ennékem
nem iútt mind eszembe.
[p 0005] Rendit mind az által az
mind kõuethetem,
Es elõszer vgyan Achillesrõl
kezdem,
Tudgyátoc az Annya Thetys mint féltette,
Iõuendõ mondásból veszését értette.
Eoltõztette õtet Aszszonynép ruhába,
Kûldõtte
az erõs Szigetbe Scyrusba,
Lycomedes Király leányi
házába,
Meg nem esmerhette Aiax is az Konttyba.
Gyakorta
érette hogy sápolodnátoc,
Hól vólna Achilles meg
tudhatnátoc,
En hozzà saidituán leléc okosságot,
Scyrusban võk titkon, drága soc szép árút.
Nem
nyúla Achilles Aszszony nép árúhoz,
Mint à tõb
Aszszonyoc, és à szép Leányoc,
De czak
Fegyuernémût kezde fogdosnia,
Arra figyelmezni kezde
minden kedue.
Ielét vûm czak arról hogy nem
Aszszony vólna,
Mert természet válik elsõ
indulatba,
Azért meg szolitám: ò Thetysnec fia,
Miczoda inditot téged ez dologra.
Tartod mit eképpen vitézi
feyedet,
Mit kimilled tõllûnc te hires erõdet?
Kiuel ez
Világon elteryed iò neued,
Meg retten az erõs Troia te
ellened.
Raitad ál meg hidgyed annac diadalma,
Ierel tahát
és ne kételkedgyél abba,
Es igy fel geryesztuén
inditám az Hadba,
Igy en dolgom azért néki minden dolga.
Az erõs Telephust Mysia Királlyát,
Kopya fán meg
gyõzém, õklelém óldalát,
De meg kegyelmezéc
kõnyõrgõ szauára,
Miattam romla meg az Thebe
Várassa.
[p 0006] Nagy soc Troia kõrûl valo
tartományoc,
Altalam holdlánac soc erö9s Várasoc,
Tenedus Szigete, Lesbus tartománya,
Apollotól fundált
erõs Cylla Vára.
Sirusnac Várossa szép
alkotmányiual,
Es Chryse Várossa nagy
kazdagságáual,
Lyme Vairossais hogy fõldre
tõretéc,
En vezérléssemmel lõttenec mind ezek.
Sõt hogy mind à tõbbit elõ ne számlállyam,
Kegyetlen Hectoris veszet én általam,
Noha az Achilles
lõtte meg az nyilal,
Achilles iõt ide en okosságommal.
Iõt idé kõzzinkbe en geriesztés40emre,
Fegyuert
võt kezébe az en intéssemre,
Tõllem inditatot az
czelekedetre,
Hát czelekedete vtán néz fegyuere.
Leg
elsõbe mikor õszue gyûltunc vala,
Az ezer és két
száz Gályáual Aulisba,
Es az indulatra tenger nem
szolgálna,
Nagy soc ideiglen veszõdnénc heába.
Váraslo meg monda Diana haragyát,
Hogy el nem mehetnénc
kedue ellen onnat.
Aldozni keuánnya szép Iphigeniát,
Agamemnon Czászár szép édes leanyát.
Agamemnon
mellyen mikoron bussulna,
Es Attyai kedue szertelenûl
fayna,
En addig enyhitém õ felségét arra,
Hogy
aszt meg engede kõzõnséges ionkra.
Noha magátolis
erre talám hailot,
Kit mind kõzõnséges szûkség
rá inditot,
Mind penig Czászári Pasztorság
tanitot,
Es Eoczõhez valo buzgoság mozditot.
[p 0007]
Ielen õ felsége, bizonságom maga,
Nem elég az Attyát
czak birhatnom arra,
De az Annyához is engemet kûldétec,
Czuda okossággal el hozám tinéktec.
Aiax néktec ebbe mi
hasznot tõt vólna,
Iphigeniaért hogy ha õ ment
vólna,
Nem erõuel kellett foghni, hanem eszszel,
Mostis ot veszõdnénc Aiax ereiuel.
Ez vtán Troiába
engem választátoc,
Helena és az kéncz kérni
boczatátoc,
Mikor éppen állot még Troia Vduara,
Vádoltam
az Parist mint vétke mutatta.
Nagy sokszor meg hailot
az Priámus raita,
Antenorral eggyût meg adni iaualta,
De
Paris ellenem fogát czikorgatta,
Alig tartozot meg az õ
társasága.
Ezeket the magad láttad Menelae,
Velem
eggyût vóltál mint magad ügyébe,
Mi viadalunknac ot
vólt el kezdésse,
Az elsõ ütkõzet, nékem vólt
rendelue.
Czelekedetemnec soc vólna beszéde,
Mennyit
en szolgáltam tiz Esztendõ kõzbe,
Elmémmel
kezemmel minden ügyetekbe,
Háladatlanságot nem itilnec
érte.
Nem vólt deréc hartzunc elsõ Ostrom vtán,
Mind tiz esztendeig sem vittunc valóban,
Troiából
sem iõttec derecképpen vgyan,
Tized esztendõben
vittûnc mindis iobban.
Ollyankor mi dolgod Aiax vólt
tenéked?
Minthogy erõdnél nincz egyéb mesterséged,
Mibe mult mind tized esztendeig erõd?
Mert ha ennékemis
mi hasznom vólt kérded.
[p 0008] Nagy
szorgalmatosson vigyáztam mindenre,
Ztrasác
allássára alkolmatos helbe,
Gállyác bomlásinac meg
épitéssére,
Tábornac árkockal meg keritéssére.
Penig minnyáiunkat biztattam szép szóual,
Ne vnnóc
magunkat ennyi mulatással,
Semmit se gondolnánc nehéz
fáratsággal,
Az kõuetségekben iártam iò
valaszszal.
Rea gondoltam hogy meg ne fogyatkoznánc,
Ehs gtõl valamint hogy meg ne bántodnánc,
Sakmánt
szolgáltattam az egész Tábornac,
Végérõl
elmelkettem el kezdet dolognac.
Almába Iupiter az
Agamemnonnac,
Nagy fényiéc alat ielenéc Czászárnac,
Hadgya el az Troiát, szállya el alóla,
Es haza
készûlõt hogy hirdettet vala.
Ebben Agamemnont en nem
vadolhatom,
Mert õ Iupiterrel athatt okot látom,
De hogy
elõszeris Aiax készûlt bánom,
El menéssen
Hadnagy vólt aszt boszonkodom.
Fel ébreduén akor az
én intéssemre,
Meg tartosztatátoc az el
készûlésbe,
Félig meg võt Troyát nem hagyátoc
félbe,
Vgy nem merûlétec szõrnyû kissebségbe.
Eoszue gyûtuén ismet Agamemnon bennûnc,
Aiax
szégyenében czak némult kõzõttûnc,
Az en
tanáczomból lõn egyenlõ keduûnc,
Troiát el ne hadnóc
miglen fen ál feyûnc.
Czak nékem kõszõnnye Aiax
tahát dolgát,
Ha mit czelekedet vólna is ez alat,
En
rántottam viszsza futtából à lábát,
Kiuel
minnyáiunknac óttam gyalázattyát.
[p 0009] Touábbá,
Miuel hogy aszt veti szemembe,
Hogy Diomedes vólt pay
társom mindenbe,
Kiuel egy Szerenczét kõuettem
ügyembe,
Aual inkáb diczir ha venné eszébe.
Okot
társaságra õmaga inditot,
Ennyi ezer kõzzûl czak
en mellém fogot,
Hozzám figyelmezet, és hozzám halgatot,
Mert kiki dolgában aytoz hasonlót.
Czak egy is
kõsztetec de ût nem kõuette,
Tanaczát értelmét
senki nem keduelte,
Az mi barátságunc néki mi ellene,
Vlysses ha tartot `s Diomedes õszue.
Az Ellenség
kõzõt õ vélle kémlettem,
Sõtét étzakakon Troiába
férkesztem,
Az Troiai kémet az Dolont meg fogtam,
Mind
titkockal õszue lelkét ki boczáttam.
Mindent meg
szemleluén, `s ki téruén azzomba,
Rhefus Sátorába
ballagéc azomba,
Troia ótalmára ki ackor iõt vala,
De
késsén érkezuén kin rekedet vala.
Eonnen Sátorába
néki feyét véuém,
Es fõ fõ emberit széllel meg
õldõklém,
Melly gyõzedelemnec illy diczõségéuel,
Szekérbe üluén, meg iõuéc õrõmmel.
Rhefusnac
louait Dolon kérni mérte,
Vgyan étzakai kémlésnec
tisztire,
Ez fegyuert ennékem nem adnátoc érte,
En
szolgallatomnál Aiax keduesb lenne.
Azért hogy ezekbõl
aszt ne vélhessétec,
Hogy czak titkon iártam vólna ne
hidgyétec,
Sarpedon hadáual tudgyátoc meg vittam,
Sok
Lyciai vért kõzõttõc ontottam.
[p 0010] En én kezem
miat esék el Hadnagya,
Az vitéz Caeraunus az en kezem mia,
Alastor, Chromius, Alcender à mia,
Halius, Noemon, è miat
meg hala.
Serénb mindeneknél Pheridamas vala,
Es erõs
Prytanis, és Thoon meg hala,
Charops, és Eunomus, és soc
iámbor fia,
Kiknec neuezetit czak Isten mondhattya,
Im
ennec ielét is lássátoc meg raitam,
Es czak vgyan
szómnac ne hidgyetek ottan,
Mutatà sebeit mind kezén
mind vállán,
Eszt, vgy mond találtam ki néktec
szolgáluán.
Czak egy kék sincz pedig Aiaxon mind
eddig,
Vérét nem hulatta ennyi esztendeig,
Vgy vagyon
Gállyákért egyszer tusakodéc,
Mert senki érdemit
aláznom nem illic.
Vallyon aszt hogy õ is forgódot
ackoron,
De soc iò vitézec vóltac ot az hartzon,
Azért
kõzõnségest magára ne vonnyon,
De másnak is abban
részzt tulajdoniczon.
Lám ot vólt Patroclus, kitõl
tõbbet féltec,
Achilles neuéuel kitõl el ilyettec,
Eo
szerszáma raita azért el rémûltec,
Achilles
neuére viszsza terûltenec.
Illyen kérkedésed, à
hol (2 egy szótag hiányzik ] forgatod,
Hogy te az
Hectorral bayt vittál aszt mondod,
Itt az Agamemnont
vallyon houa hagyod?
Menelaus, enis készec vóltunc,
tudod.
Czudálom hogy aszt is czak magadra hozod,
Mert
ahoz kilentzen készen valánc tudod,
Ha Sors néked
hoszta, az te méltoságod,
De meg sem sérthetted,
belõlle mi hasznod?
[p 0011] Ah melly nagy bánattal
most kénszeritetem,
Achilles veszéssét it meg
emlitenem,
Ki mikor fekûnnéc az szomoru fõlden,
Keserues hólt testét vállamra emelém,
Láttátoc hogy
hozám vállaimon ide,
Ezen szerszámába léuén fel
õltõzue,
Vagyon hát testemnec még annyi ereye,
Hogy
czak az szerszámat birhassam visselue.
Ielen az
ereye, ielen az elmeye,
Ki eszt meg halálni meg tudgya
éltébe,
E Szerszám mi vóltát ki meg
bõczûlhesse,
Annac alkotássát az ki meg érthesse.
Szinte azért bátor féltette az Annya,
Es vgyan is
azért reitue apolgatta,
Hogy czak preda lenne õ fia
szerszáma,
Kõuetkõznéc akar melly méltatlan Wra.
De hogy képes vólna az inkáb Gõrõgec,
Hogy illy
drágalátos czuda ékességet,
Paraszt tudatlannac ti
engedhessétec,
Ki még aszt sem tudgya Cimere mi
festéc.
Okos tudós Embert illet ez à fegyuer,
Kin az
Egh forgássa az el oszlot Tenger,
Fõdlnec
szegeleti 's abban valo fõ hely,
Ki ékessittetet czuda
mesterséggel.
Mikor aual vádolsz, rauaszkottam
vólna,
E hadba iõtemért táuasztottam vólna,
Es ez
alat késsén hogy érkesztem vólna,
Az Achillest
vádlod inkáb mind azokba.
Illy táuoztatássom ha
bûnõs elõtted,
Hát meszebb reytezuen, Achilles
bûnõsseb,
Késsébszeri iõués, ha bûnõs
elõtted,
Nállamnál vtólb iõt Achilles bûnõsseb.
[p 0012] Nagy bûn az hóltakat czak kárhoztatniis,
Nem hogy
még kéuánni érte iutalmotis,
Kárhoztatod penig
szegény Achillestis,
Hassonlo dolgockal, és
nagyobackalis.
Othon tartoztatot Házaság sengeye,
Achillest Anyai buzgoságnac kedue,
Azoknac vólt
szûkség kedueznûnc elõbe,
Idõ nagyob
részét, lám ide tõltõttûc
Söt ha szinte
vetéc, sem vétec annyira,
Hogy kõz illyen nagy fõ
Emberrel mi vólta,
De mégis Achillest az Vlysses
hoszta,
Az Vlyssest penig nem az Aiax hoszta.
Vádol és szidalmaz Palamedesselis,
Vádol és
szidalmaz abból titeketis,
Rút dologé ha én be attam
hamissan,
Rúttyab, ha ti meg itiltetec hamissan.
Oly ártatlan ha vólt Palamedes abban,
Tû tõttetec
tõruényt bizonságból abban,
Bûntetésben tõruény de
nincz az vádlásban,
Es kárhoztatásban tõb bûn, mint
vádlásban.
Mind pedig hogy vádol az Philoctetessel,
Azis en neuemrõl essic kõzõnsséggel,
Lemnusban
hagyatéc mert egy értelemmel,
Hát feyenként vádol egynec
ürigyiuel.
Aszt én adám néki, vgy vagyon tanáczul,
Hogy meg tartozneyéc hadtol és az úttól,
Talám
nyugodalmosb lenne fáidalmától,
Kit hogy meg fogadot, ûres
még haláltól.
Tehát hiû és hasznos tanáczot attam
néki,
Kibõl vagyon mostis élete õnéki,
Ki miuel hogy
iossok kérnec ielen lenni,
Troia viuassara
szûkség hiuatattni.
[p 0013] Tudom nem engemet
Aiaxot kûlditec,
Ki okosságáual el hozza tûnéktec,
Ekes szólássáual meg enyhiti nektec,
Faidalmát,
haragyát, meg kõnnyiti néktec.
Hiszem hogy Simois
elõb folhat viszsza,
Troiahoz iarulhat Gõrõgec
otalma,
Elõb fordulhat el Világ alkotmánnya,
Hogy nem
effélében Aiax használhatna.
Iszonyan haragszic
Philoctetes, tudom,
Atkoz kinec vége szûneti nincz
tudom,
Ha en hozzà megyec meg békellic, tudom,
Oet meg
engesztelem mingyárt és el hozom.
Az nyilackal eggyût
magáual el hoznám,
A mint Troiai Iost Helenust el fogtam,
Kitõl ez nyilaknac ily titkát meg tuttam,
Es mint hogy
aszt néktec meg nyilatkosztattam.
A mint az
Pallasnac képét hogy ki hosztam,
Kit Troiánac reitec
helyiböl ragattam,
Kirõl à iõuendõ mondás aszt
tartotta,
Migh Pallas ben lenne Troia meg maradna.
Semmit
ezeknékûl nem tehettûnc vólna,
Ezekben peniglen Aiaxnac
mi haszna?
Hól reket ackoron maga hányo szaua,
Mikoron ezeket Vlysses probálta.
Czak magát egyedõl hogy
alittya iobnac,
Hogy nem õ visgálta reiteket Troiánac?
Hogy nem õ ment által népén az Vártáknac?
Hogy nem õ
hághta meg Templumát Pallásnac?
Szegény czak heába
hányakodot vólna,
Az hét Bika bõrrel boritot Paisba,
Troiát meg ne vegyem ha azon étzaka,
Mellyen Pallás képét,
én kezem ki hoszta.
[p 0014] Integethetz azért az
Diomedesre,
Mutogathad õtet kissebitésemre,
Az õ
diczireti maradgyon õ benne,
Nékem az õ része ne
szlgállyon ebbe.
Az Gállyáknál te sem czak Paisal
valál,
Te nagy sokasággal, en Diomedessel,
Eo is ha
bõlcz embert fellyeb nem bõczûlne,
Ereihez képest
szabadon kérhetne.
Kérhetnec tõbben is ereyekhez
képest,
Mint Creta Királlya, erõs Idomeneus,
Auagy
Cretabeli Hertzeg Meriones,
Auagy az kegyetlen vitéz
Eurypibus.
Touábba, kérhetne az Menelausis,
Iámbor
mértékletes, az másic Aiax is,
Andremonnac fia, az vitéz
Thoas is,
Mind ez által tõllem halgatnac ezek is.
Halgatnac en hozzám, mert iól értic magoc,
Hogy az eszes
ember légyen méltoságosb,
Hogy esz az erõnél
mindenkoron hasznosb,
Bõlcz tanácz az Kardnál sockal
foganatosb.
Ot nállad az erõ, esz nélkûl mi erõ,
Erõdnec en tõllem adattatic üdõ,
Az te viuássodra
tõlem fûgh az üdõ,
Kirõl Agamemnon en velem
végezõ.
Raitad tagok vannac, nállam elme vagyon,
Tagoknac birássa, az elmétõl vagyon,
Te czak kézzel
szlgálsz, én kézzel elmémmel,
Erõ elme nélkûl,
mint fa gyûmõlcz nélkûl.
Nám mennyiuel nagyob az
Kormányos mester,
Az tõb euezõknel, bõczûletesb
mester,
Mennyiuel az Hadnagy fõbb kõz legénnél,
Vlysses annyiual Aiax érdeménél.
[p 0015] Azért, oh
hatalmas Gõrõg Feyedelmec,
Ti virrasztotokról meg
emlekezzetec,
Iò hiw szolgalattyát most meg
tekinczétec,
Tesséc meg hozzáya hálaado keduetec.
El
kõlt már az munka, az en munkám által,
Iossoc
akadállyit meg gyõztem, gondommal,
Troiát már meg
võttem, az tudomannyáual,
Mint kellyen meg venni, à
fáratsagáual.
Vtólsóba kérlec, hatalmas Gõrõgec,
Reménségûnc szerént Troia romlassáért,
Az
Pallás képénec ki ragadassáért,
Az bõlcz
szolgallatnac szûkséges neméért.
Sõt ha
valamikor, még Hadat vélnétec,
Kit mi bõlczességgel
kellyen visselnetec,
Kérlec most en róllam meg
emlekezzetec,
El múlt és iõuendõ szûkséget
nézzétec.
De ha tellyességgel czak engem nem
nésztec,
Soc iò szolgálatom és ha meg vetitec,
Fel mutatuán nékic az Pallásnac képét,
Monda: Már akar
czak ennec engedgyetec.
Argumentum tertiae partis.
...
[p 0016] Ecképpen Vlysses szauát el végezuén,
Az Hadnagyoc lõnec mind egy itiletben,
Az bõlcz ékes
szolás meg tetzéc mi legyen,
Ily drága fegyuernec az el
nyeréssében.
De ám szõrnyû dolog Aiax hogy meg
érté,
Hogy az bõlcz Vlysses az fegyuert el nyerte,
Oly
kegyetlen dûhõs haragban lõn érte,
Hogy kész len
élténec végét vetni érte.
Im à ki az elõt bayt vitt az
Hectorral,
Hartznac állot és mind az Troiaiackal,
Ackor
nem birhata õnnen haragyáual,
Gyõzetlen ereit, meg
gyõzé bánattal.
Czak meg sem nyugouéc, õ tõrit
ragada,
Talám esztis kéri az Vlysses, monda:
Sayatom
immár ez ha Vlysses hadna,
Szolgály édes thõrõm
vtólso orámba.
Ah ki sokat ittál Ellenség vérében,
Most meg részegedgyél Wradnac vérében,
Hogy senki
Aiaxot õ keménységében,
Más meg ne gyõzhesse õ
nagy ereiében.
Aszt hogy ki monthatà reà boczátkozéc,
Melybe burula az thõr vgy rá fekuéc,
Kezéuel ki venni
nem lehete elég,
De à sebes vértõl az thõr ki
tolyatéc.
Bõuen az zõld pásit ot meg veressûle,
Szép szederyes szinû Liliomot therme,
Kinec
bizonságul meg tettzic à iele,
Az Aiax neuénec az elsõ
bõtûie.
Az Görög ige Aí2 iait mond Magyar nyeluen,
Ki
ot az virágon tettzic keseruessen,
Kirõl minden ember
tanulhat éltében,
Ki vakmerõképpen bizic ereiben.
[p 0017] Tanulság szép vagyon ez Historiában,
Ki
igen szûkséges élet follyássában.
Ielesben az
fõfõ rendeknec dolgában,
Kiket Isten elõl rendelt,
Méltosagban.
Fõ két feiedelem versenkedic ebben,
Eggyic hiuén magát vakmerõ erõben,
Mássic okoskoduán
Tanáczos elmében,
Vége meg mutattya, mi haszon
mellyikben,
Igen nyughatatlan Aiax és hertelen,
Haragya
vakmerõ, szaua kérkedeken,
Az Vlysses czendesz,
mértékletes igen,
Méllyen elmelkedõ czelekedetiben.
De
még álattyais czendesb õnékie,
Mert minec elõtte
szólnia kezdene,
Gondolkodoképpen fûgyelmez az
fõldre,
Es esmet kegyessen tekint Szék ülõkre.
Erre tanit azért az Paris példáya,
Kin Eghnec
forgássa, tõruény czinálássa,
Várasoc
viuassi volnánac meg irua,
Hogy è kettõ vólna Feiedelmec
gondgya.
Legeltetni népét igaz tõruényeckel,
Es
bõuelkettetni tudós embereckel,
Békesség idein, hadról
gondolkodni,
Tõruénynec rontoiát hadat táuoztatni.
Ielentic penig aszt Hercules nyilai,
Hogy az nagy dolgoknac
az õ el kezdeti
Fõ emberek nékûl maradnac czak semmi,
Azért, Herculesec szûkségessec lenni.
Troia
hogy peniglen ottan el kõlt vólna,
Mihelt Pallás képe el
vesztetet vólna,
Ielenti, az honnan Bõlczeség ki
fogyna,
Ellenségtõl annac nincz meg maradássa.
[p 0018] Emberi Gyarloság Aiaxról ielenic,
Erõ tanácz
nékûl veszetnec muttatic,
Magát meg gyõzhetni,
nagyobnac mondatic,
Hogynem ellenséget gyõzni, aszt
itilic.
Rend szerént ezeket ki egybe foglalta,
Neue
vers feiben ninczen el titkolua,
Ezer, õt száz,
kilentzuen kettõre fordúlua,
Euel szolgallattyát
Wránac aiánlya.
Soli DEO Gloria.