CSÁKTORNYAI MÁATYÁS: IELES SZEP HISTORIA. KÉT GÕRÕG HERTZEGRÕL, ERÕS AIAXRÓL, ES BÕLCZ VLISSESRÕL. 0003


Nagy haraggal Aiax szauát hogy végezé,
Az egész Sokaság melléye zendûle,
Miglen az Vlisses álla eleikbe,
Szép czendesz ortzáual nem háboru szinbe.

De szemét az fõldre keuesség fûggesztuén,
Es az Szék ülõkre kegyessen emeluén,
Hogy vgyan fûgnénec száyától halgatua,
Aitatos képpen igy kezde szólnia.

Ah bõlcz és hatalmas Gõrõg Feyedelmec,
Ha az mint kéuántam eggyûtt ti ueletec,
Vgy engettéc volna az kegyes Istenec,
Az erõs Achilles most is élne néktec.

Tudõm szép Fegyuere felet sem perlednénc,
Hanem õ nékûnc s mi néki õruendenénc,
Az kit hogy immáron halál el meritet,
Kõnyuezõ szemeit meg tõrlé è kõzõt.

Oh inkáb méltáabbn è fegyuer kit nézhet,
Mint arra ki által è Hadba érkõzet,
En attam éltébe az Fegyuert kezébe,
Halála vtán hát várom érette.

Rendel azért szóluán minden cikelyire,
Hogy ékes szolásom gyalázza elsõbe,
Melly szolgált tinéktec minden ügyetekbe,
Kérlec, Wrának is ne árczon most ebbe,

Illendõ peniglen, hogy az õ szaua is,
Kiuel mostan ügyét ótalmazà õis,
Czak annyiba legyen mint õ bõczûl raita,
Szolásnac ereyét mert lám kárhosztattya,

Dicziretesb iaua ninczen az Embernec,
Mint maga érdeme, kit szerez neuénec,
Eleinc érdemét ne véllyûnc mienknec,
Kérkedni sem illik eszéuel õssûnknec.

[p 0004] Efféléuel azért hogy Aiax kérkedic,
Nem õ érdeminec tulaidonitatic,
Szerencze iádzássa afféle Martalec,
Még méltatlanoknac szidalmára esic.

Czak miuel hogy Aiax diczekedic azzal,
Hogy aual nagyobnac tétesséc nálamnál,
Noha tekintetét nem keresséc azzal,
De magasztalhatnám enis magam azzal.

Iupiter nekemis szinte vgy nemzettem,
Azon harmad ágon nekemis vgy Eõssõm,
Azért Attyám Laertes Arcesius fia,
Arcesius penig Iupiternec fia.

Mag penig kõzzûlõc egy sem számkiuetet,
Attyafi gyilkossa eggyic sem leledzet,
Anyámis peniglen isteni fõ nemzet,
Az Mercuriusnac vnokáya érczed.

Am aszt hátra hagyom, nem mélto ok ehez,
Vérrõl az itilet ne iarullyon ehez,
Sem én sem az Aiax ne bizzunc Nemûnkben,
Erdemûnc mi vóltát hasonlitczuc ehez.

Rendit ha peniglen nézétec czak vérnec,
Vagyon vitéz fia Pyrrhus Achillesnec,
Ha az nem vólna is él az Attya Peleus,
Ezektõl az Aiax nem tudom mi kõzõs.

Vagyon az Teuceris ollyan Attyafia,
Ki egy az Aiaxal, de az nem kéuánnya,
Mert abból iól érti nincz kõzi hozzáya,
De ki tõbbet szolgált kõzõnséges ióra.

Mint hogy azért sem az Nemesség it nem fogh,
Sem Nemességbeli rokonság it nem fogh,
Hanem szlgállatnac vagyon czak bõczûye,
Melly noha ennékem nem iútt mind eszembe.

[p 0005] Rendit mind az által az mind kõuethetem,
Es elõszer vgyan Achillesrõl kezdem,
Tudgyátoc az Annya Thetys mint féltette,
Iõuendõ mondásból veszését értette.

Eoltõztette õtet Aszszonynép ruhába,
Kûldõtte az erõs Szigetbe Scyrusba,
Lycomedes Király leányi házába,
Meg nem esmerhette Aiax is az Konttyba.

Gyakorta érette hogy sápolodnátoc,
Hól vólna Achilles meg tudhatnátoc,
En hozzà saidituán leléc okosságot,
Scyrusban võk titkon, drága soc szép árút.

Nem nyúla Achilles Aszszony nép árúhoz,
Mint à tõb Aszszonyoc, és à szép Leányoc,
De czak Fegyuernémût kezde fogdosnia,
Arra figyelmezni kezde minden kedue.

Ielét vûm czak arról hogy nem Aszszony vólna,
Mert természet válik elsõ indulatba,
Azért meg szolitám: ò Thetysnec fia,
Miczoda inditot téged ez dologra.

Tartod mit eképpen vitézi feyedet,
Mit kimilled tõllûnc te hires erõdet?
Kiuel ez Világon elteryed iò neued,
Meg retten az erõs Troia te ellened.

Raitad ál meg hidgyed annac diadalma,
Ierel tahát és ne kételkedgyél abba,
Es igy fel geryesztuén inditám az Hadba,
Igy en dolgom azért néki minden dolga.

Az erõs Telephust Mysia Királlyát,
Kopya fán meg gyõzém, õklelém óldalát,
De meg kegyelmezéc kõnyõrgõ szauára,
Miattam romla meg az Thebe Várassa.

[p 0006] Nagy soc Troia kõrûl valo tartományoc,
Altalam holdlánac soc erö9s Várasoc,
Tenedus Szigete, Lesbus tartománya,
Apollotól fundált erõs Cylla Vára.

Sirusnac Várossa szép alkotmányiual,
Es Chryse Várossa nagy kazdagságáual,
Lyme Vairossais hogy fõldre tõretéc,
En vezérléssemmel lõttenec mind ezek.

Sõt hogy mind à tõbbit elõ ne számlállyam,
Kegyetlen Hectoris veszet én általam,
Noha az Achilles lõtte meg az nyilal,
Achilles iõt ide en okosságommal.

Iõt idé kõzzinkbe en geriesztés40emre,
Fegyuert võt kezébe az en intéssemre,
Tõllem inditatot az czelekedetre,
Hát czelekedete vtán néz fegyuere.

Leg elsõbe mikor õszue gyûltunc vala,
Az ezer és két száz Gályáual Aulisba,
Es az indulatra tenger nem szolgálna,
Nagy soc ideiglen veszõdnénc heába.

Váraslo meg monda Diana haragyát,
Hogy el nem mehetnénc kedue ellen onnat.
Aldozni keuánnya szép Iphigeniát,
Agamemnon Czászár szép édes leanyát.

Agamemnon mellyen mikoron bussulna,
Es Attyai kedue szertelenûl fayna,
En addig enyhitém õ felségét arra,
Hogy aszt meg engede kõzõnséges ionkra.

Noha magátolis erre talám hailot,
Kit mind kõzõnséges szûkség rá inditot,
Mind penig Czászári Pasztorság tanitot,
Es Eoczõhez valo buzgoság mozditot.

[p 0007] Ielen õ felsége, bizonságom maga,
Nem elég az Attyát czak birhatnom arra,
De az Annyához is engemet kûldétec,
Czuda okossággal el hozám tinéktec.

Aiax néktec ebbe mi hasznot tõt vólna,
Iphigeniaért hogy ha õ ment vólna,
Nem erõuel kellett foghni, hanem eszszel,
Mostis ot veszõdnénc Aiax ereiuel.

Ez vtán Troiába engem választátoc,
Helena és az kéncz kérni boczatátoc,
Mikor éppen állot még Troia Vduara,
Vádoltam az Parist mint vétke mutatta.

Nagy sokszor meg hailot az Priámus raita,
Antenorral eggyût meg adni iaualta,
De Paris ellenem fogát czikorgatta,
Alig tartozot meg az õ társasága.

Ezeket the magad láttad Menelae,
Velem eggyût vóltál mint magad ügyébe,
Mi viadalunknac ot vólt el kezdésse,
Az elsõ ütkõzet, nékem vólt rendelue.

Czelekedetemnec soc vólna beszéde,
Mennyit en szolgáltam tiz Esztendõ kõzbe,
Elmémmel kezemmel minden ügyetekbe,
Háladatlanságot nem itilnec érte.

Nem vólt deréc hartzunc elsõ Ostrom vtán,
Mind tiz esztendeig sem vittunc valóban,
Troiából sem iõttec derecképpen vgyan,
Tized esztendõben vittûnc mindis iobban.

Ollyankor mi dolgod Aiax vólt tenéked?
Minthogy erõdnél nincz egyéb mesterséged,
Mibe mult mind tized esztendeig erõd?
Mert ha ennékemis mi hasznom vólt kérded.

[p 0008] Nagy szorgalmatosson vigyáztam mindenre,
Ztrasác allássára alkolmatos helbe,
Gállyác bomlásinac meg épitéssére,
Tábornac árkockal meg keritéssére.

Penig minnyáiunkat biztattam szép szóual,
Ne vnnóc magunkat ennyi mulatással,
Semmit se gondolnánc nehéz fáratsággal,
Az kõuetségekben iártam iò valaszszal.

Rea gondoltam hogy meg ne fogyatkoznánc,
Ehs gtõl valamint hogy meg ne bántodnánc,
Sakmánt szolgáltattam az egész Tábornac,
Végérõl elmelkettem el kezdet dolognac.

Almába Iupiter az Agamemnonnac,
Nagy fényiéc alat ielenéc Czászárnac,
Hadgya el az Troiát, szállya el alóla,
Es haza készûlõt hogy hirdettet vala.

Ebben Agamemnont en nem vadolhatom,
Mert õ Iupiterrel athatt okot látom,
De hogy elõszeris Aiax készûlt bánom,
El menéssen Hadnagy vólt aszt boszonkodom.

Fel ébreduén akor az én intéssemre,
Meg tartosztatátoc az el készûlésbe,
Félig meg võt Troyát nem hagyátoc félbe,
Vgy nem merûlétec szõrnyû kissebségbe.

Eoszue gyûtuén ismet Agamemnon bennûnc,
Aiax szégyenében czak némult kõzõttûnc,
Az en tanáczomból lõn egyenlõ keduûnc,
Troiát el ne hadnóc miglen fen ál feyûnc.

Czak nékem kõszõnnye Aiax tahát dolgát,
Ha mit czelekedet vólna is ez alat,
En rántottam viszsza futtából à lábát,
Kiuel minnyáiunknac óttam gyalázattyát.

[p 0009] Touábbá, Miuel hogy aszt veti szemembe,
Hogy Diomedes vólt pay társom mindenbe,
Kiuel egy Szerenczét kõuettem ügyembe,
Aual inkáb diczir ha venné eszébe.

Okot társaságra õmaga inditot,
Ennyi ezer kõzzûl czak en mellém fogot,
Hozzám figyelmezet, és hozzám halgatot,
Mert kiki dolgában aytoz hasonlót.

Czak egy is kõsztetec de ût nem kõuette,
Tanaczát értelmét senki nem keduelte,
Az mi barátságunc néki mi ellene,
Vlysses ha tartot `s Diomedes õszue.

Az Ellenség kõzõt õ vélle kémlettem,
Sõtét étzakakon Troiába férkesztem,
Az Troiai kémet az Dolont meg fogtam,
Mind titkockal õszue lelkét ki boczáttam.

Mindent meg szemleluén, `s ki téruén azzomba,
Rhefus Sátorába ballagéc azomba,
Troia ótalmára ki ackor iõt vala,
De késsén érkezuén kin rekedet vala.

Eonnen Sátorába néki feyét véuém,
Es fõ fõ emberit széllel meg õldõklém,
Melly gyõzedelemnec illy diczõségéuel,
Szekérbe üluén, meg iõuéc õrõmmel.

Rhefusnac louait Dolon kérni mérte,
Vgyan étzakai kémlésnec tisztire,
Ez fegyuert ennékem nem adnátoc érte,
En szolgallatomnál Aiax keduesb lenne.

Azért hogy ezekbõl aszt ne vélhessétec,
Hogy czak titkon iártam vólna ne hidgyétec,
Sarpedon hadáual tudgyátoc meg vittam,
Sok Lyciai vért kõzõttõc ontottam.

[p 0010] En én kezem miat esék el Hadnagya,
Az vitéz Caeraunus az en kezem mia,
Alastor, Chromius, Alcender à mia,
Halius, Noemon, è miat meg hala.

Serénb mindeneknél Pheridamas vala,
Es erõs Prytanis, és Thoon meg hala,
Charops, és Eunomus, és soc iámbor fia,
Kiknec neuezetit czak Isten mondhattya,

Im ennec ielét is lássátoc meg raitam,
Es czak vgyan szómnac ne hidgyetek ottan,
Mutatà sebeit mind kezén mind vállán,
Eszt, vgy mond találtam ki néktec szolgáluán.

Czak egy kék sincz pedig Aiaxon mind eddig,
Vérét nem hulatta ennyi esztendeig,
Vgy vagyon Gállyákért egyszer tusakodéc,
Mert senki érdemit aláznom nem illic.

Vallyon aszt hogy õ is forgódot ackoron,
De soc iò vitézec vóltac ot az hartzon,
Azért kõzõnségest magára ne vonnyon,
De másnak is abban részzt tulajdoniczon.

Lám ot vólt Patroclus, kitõl tõbbet féltec,
Achilles neuéuel kitõl el ilyettec,
Eo szerszáma raita azért el rémûltec,
Achilles neuére viszsza terûltenec.

Illyen kérkedésed, à hol (2 egy szótag hiányzik ] forgatod,
Hogy te az Hectorral bayt vittál aszt mondod,
Itt az Agamemnont vallyon houa hagyod?
Menelaus, enis készec vóltunc, tudod.

Czudálom hogy aszt is czak magadra hozod,
Mert ahoz kilentzen készen valánc tudod,
Ha Sors néked hoszta, az te méltoságod,
De meg sem sérthetted, belõlle mi hasznod?

[p 0011] Ah melly nagy bánattal most kénszeritetem,
Achilles veszéssét it meg emlitenem,
Ki mikor fekûnnéc az szomoru fõlden,
Keserues hólt testét vállamra emelém,

Láttátoc hogy hozám vállaimon ide,
Ezen szerszámába léuén fel õltõzue,
Vagyon hát testemnec még annyi ereye,
Hogy czak az szerszámat birhassam visselue.

Ielen az ereye, ielen az elmeye,
Ki eszt meg halálni meg tudgya éltébe,
E Szerszám mi vóltát ki meg bõczûlhesse,
Annac alkotássát az ki meg érthesse.

Szinte azért bátor féltette az Annya,
Es vgyan is azért reitue apolgatta,
Hogy czak preda lenne õ fia szerszáma,
Kõuetkõznéc akar melly méltatlan Wra.

De hogy képes vólna az inkáb Gõrõgec,
Hogy illy drágalátos czuda ékességet,
Paraszt tudatlannac ti engedhessétec,
Ki még aszt sem tudgya Cimere mi festéc.

Okos tudós Embert illet ez à fegyuer,
Kin az Egh forgássa az el oszlot Tenger,
Fõdlnec szegeleti 's abban valo fõ hely,
Ki ékessittetet czuda mesterséggel.

Mikor aual vádolsz, rauaszkottam vólna,
E hadba iõtemért táuasztottam vólna,
Es ez alat késsén hogy érkesztem vólna,
Az Achillest vádlod inkáb mind azokba.

Illy táuoztatássom ha bûnõs elõtted,
Hát meszebb reytezuen, Achilles bûnõsseb,
Késsébszeri iõués, ha bûnõs elõtted,
Nállamnál vtólb iõt Achilles bûnõsseb.

[p 0012] Nagy bûn az hóltakat czak kárhoztatniis,
Nem hogy még kéuánni érte iutalmotis,
Kárhoztatod penig szegény Achillestis,
Hassonlo dolgockal, és nagyobackalis.

Othon tartoztatot Házaság sengeye,
Achillest Anyai buzgoságnac kedue,
Azoknac vólt szûkség kedueznûnc elõbe,
Idõ nagyob részét, lám ide tõltõttûc

Söt ha szinte vetéc, sem vétec annyira,
Hogy kõz illyen nagy fõ Emberrel mi vólta,
De mégis Achillest az Vlysses hoszta,
Az Vlyssest penig nem az Aiax hoszta.

Vádol és szidalmaz Palamedesselis,
Vádol és szidalmaz abból titeketis,
Rút dologé ha én be attam hamissan,
Rúttyab, ha ti meg itiltetec hamissan.

Oly ártatlan ha vólt Palamedes abban,
Tû tõttetec tõruényt bizonságból abban,
Bûntetésben tõruény de nincz az vádlásban,
Es kárhoztatásban tõb bûn, mint vádlásban.

Mind pedig hogy vádol az Philoctetessel,
Azis en neuemrõl essic kõzõnsséggel,
Lemnusban hagyatéc mert egy értelemmel,
Hát feyenként vádol egynec ürigyiuel.

Aszt én adám néki, vgy vagyon tanáczul,
Hogy meg tartozneyéc hadtol és az úttól,
Talám nyugodalmosb lenne fáidalmától,
Kit hogy meg fogadot, ûres még haláltól.

Tehát hiû és hasznos tanáczot attam néki,
Kibõl vagyon mostis élete õnéki,
Ki miuel hogy iossok kérnec ielen lenni,
Troia viuassara szûkség hiuatattni.

[p 0013] Tudom nem engemet Aiaxot kûlditec,
Ki okosságáual el hozza tûnéktec,
Ekes szólássáual meg enyhiti nektec,
Faidalmát, haragyát, meg kõnnyiti néktec.

Hiszem hogy Simois elõb folhat viszsza,
Troiahoz iarulhat Gõrõgec otalma,
Elõb fordulhat el Világ alkotmánnya,
Hogy nem effélében Aiax használhatna.

Iszonyan haragszic Philoctetes, tudom,
Atkoz kinec vége szûneti nincz tudom,
Ha en hozzà megyec meg békellic, tudom,
Oet meg engesztelem mingyárt és el hozom.

Az nyilackal eggyût magáual el hoznám,
A mint Troiai Iost Helenust el fogtam,
Kitõl ez nyilaknac ily titkát meg tuttam,
Es mint hogy aszt néktec meg nyilatkosztattam.

A mint az Pallasnac képét hogy ki hosztam,
Kit Troiánac reitec helyiböl ragattam,
Kirõl à iõuendõ mondás aszt tartotta,
Migh Pallas ben lenne Troia meg maradna.

Semmit ezeknékûl nem tehettûnc vólna,
Ezekben peniglen Aiaxnac mi haszna?
Hól reket ackoron maga hányo szaua,
Mikoron ezeket Vlysses probálta.

Czak magát egyedõl hogy alittya iobnac,
Hogy nem õ visgálta reiteket Troiánac?
Hogy nem õ ment által népén az Vártáknac?
Hogy nem õ hághta meg Templumát Pallásnac?

Szegény czak heába hányakodot vólna,
Az hét Bika bõrrel boritot Paisba,
Troiát meg ne vegyem ha azon étzaka,
Mellyen Pallás képét, én kezem ki hoszta.

[p 0014] Integethetz azért az Diomedesre,
Mutogathad õtet kissebitésemre,
Az õ diczireti maradgyon õ benne,
Nékem az õ része ne szlgállyon ebbe.

Az Gállyáknál te sem czak Paisal valál,
Te nagy sokasággal, en Diomedessel,
Eo is ha bõlcz embert fellyeb nem bõczûlne,
Ereihez képest szabadon kérhetne.

Kérhetnec tõbben is ereyekhez képest,
Mint Creta Királlya, erõs Idomeneus,
Auagy Cretabeli Hertzeg Meriones,
Auagy az kegyetlen vitéz Eurypibus.

Touábba, kérhetne az Menelausis,
Iámbor mértékletes, az másic Aiax is,
Andremonnac fia, az vitéz Thoas is,
Mind ez által tõllem halgatnac ezek is.

Halgatnac en hozzám, mert iól értic magoc,
Hogy az eszes ember légyen méltoságosb,
Hogy esz az erõnél mindenkoron hasznosb,
Bõlcz tanácz az Kardnál sockal foganatosb.

Ot nállad az erõ, esz nélkûl mi erõ,
Erõdnec en tõllem adattatic üdõ,
Az te viuássodra tõlem fûgh az üdõ,
Kirõl Agamemnon en velem végezõ.

Raitad tagok vannac, nállam elme vagyon,
Tagoknac birássa, az elmétõl vagyon,
Te czak kézzel szlgálsz, én kézzel elmémmel,
Erõ elme nélkûl, mint fa gyûmõlcz nélkûl.

Nám mennyiuel nagyob az Kormányos mester,
Az tõb euezõknel, bõczûletesb mester,
Mennyiuel az Hadnagy fõbb kõz legénnél,
Vlysses annyiual Aiax érdeménél.

[p 0015] Azért, oh hatalmas Gõrõg Feyedelmec,
Ti virrasztotokról meg emlekezzetec,
Iò hiw szolgalattyát most meg tekinczétec,
Tesséc meg hozzáya hálaado keduetec.

El kõlt már az munka, az en munkám által,
Iossoc akadállyit meg gyõztem, gondommal,
Troiát már meg võttem, az tudomannyáual,
Mint kellyen meg venni, à fáratsagáual.

Vtólsóba kérlec, hatalmas Gõrõgec,
Reménségûnc szerént Troia romlassáért,
Az Pallás képénec ki ragadassáért,
Az bõlcz szolgallatnac szûkséges neméért.

Sõt ha valamikor, még Hadat vélnétec,
Kit mi bõlczességgel kellyen visselnetec,
Kérlec most en róllam meg emlekezzetec,
El múlt és iõuendõ szûkséget nézzétec.

De ha tellyességgel czak engem nem nésztec,
Soc iò szolgálatom és ha meg vetitec,
Fel mutatuán nékic az Pallásnac képét,
Monda: Már akar czak ennec engedgyetec.

Argumentum tertiae partis.

...

[p 0016] Ecképpen Vlysses szauát el végezuén,
Az Hadnagyoc lõnec mind egy itiletben,
Az bõlcz ékes szolás meg tetzéc mi legyen,
Ily drága fegyuernec az el nyeréssében.

De ám szõrnyû dolog Aiax hogy meg érté,
Hogy az bõlcz Vlysses az fegyuert el nyerte,
Oly kegyetlen dûhõs haragban lõn érte,
Hogy kész len élténec végét vetni érte.

Im à ki az elõt bayt vitt az Hectorral,
Hartznac állot és mind az Troiaiackal,
Ackor nem birhata õnnen haragyáual,
Gyõzetlen ereit, meg gyõzé bánattal.

Czak meg sem nyugouéc, õ tõrit ragada,
Talám esztis kéri az Vlysses, monda:
Sayatom immár ez ha Vlysses hadna,
Szolgály édes thõrõm vtólso orámba.

Ah ki sokat ittál Ellenség vérében,
Most meg részegedgyél Wradnac vérében,
Hogy senki Aiaxot õ keménységében,
Más meg ne gyõzhesse õ nagy ereiében.

Aszt hogy ki monthatà reà boczátkozéc,
Melybe burula az thõr vgy rá fekuéc,
Kezéuel ki venni nem lehete elég,
De à sebes vértõl az thõr ki tolyatéc.

Bõuen az zõld pásit ot meg veressûle,
Szép szederyes szinû Liliomot therme,
Kinec bizonságul meg tettzic à iele,
Az Aiax neuénec az elsõ bõtûie.

Az Görög ige Aí2 iait mond Magyar nyeluen,
Ki ot az virágon tettzic keseruessen,
Kirõl minden ember tanulhat éltében,
Ki vakmerõképpen bizic ereiben.

[p 0017] Tanulság szép vagyon ez Historiában,
Ki igen szûkséges élet follyássában.
Ielesben az fõfõ rendeknec dolgában,
Kiket Isten elõl rendelt, Méltosagban.

Fõ két feiedelem versenkedic ebben,
Eggyic hiuén magát vakmerõ erõben,
Mássic okoskoduán Tanáczos elmében,
Vége meg mutattya, mi haszon mellyikben,

Igen nyughatatlan Aiax és hertelen,
Haragya vakmerõ, szaua kérkedeken,
Az Vlysses czendesz, mértékletes igen,
Méllyen elmelkedõ czelekedetiben.

De még álattyais czendesb õnékie,
Mert minec elõtte szólnia kezdene,
Gondolkodoképpen fûgyelmez az fõldre,
Es esmet kegyessen tekint Szék ülõkre.

Erre tanit azért az Paris példáya,
Kin Eghnec forgássa, tõruény czinálássa,
Várasoc viuassi volnánac meg irua,
Hogy è kettõ vólna Feiedelmec gondgya.

Legeltetni népét igaz tõruényeckel,
Es bõuelkettetni tudós embereckel,
Békesség idein, hadról gondolkodni,
Tõruénynec rontoiát hadat táuoztatni.

Ielentic penig aszt Hercules nyilai,
Hogy az nagy dolgoknac az õ el kezdeti
Fõ emberek nékûl maradnac czak semmi,
Azért, Herculesec szûkségessec lenni.

Troia hogy peniglen ottan el kõlt vólna,
Mihelt Pallás képe el vesztetet vólna,
Ielenti, az honnan Bõlczeség ki fogyna,
Ellenségtõl annac nincz meg maradássa.

[p 0018] Emberi Gyarloság Aiaxról ielenic,
Erõ tanácz nékûl veszetnec muttatic,
Magát meg gyõzhetni, nagyobnac mondatic,
Hogynem ellenséget gyõzni, aszt itilic.

Rend szerént ezeket ki egybe foglalta,
Neue vers feiben ninczen el titkolua,
Ezer, õt száz, kilentzuen kettõre fordúlua,
Euel szolgallattyát Wránac aiánlya.

Soli DEO Gloria.