Bogáti Fazekas Miklós:SZEP HISTORIA AZ TÕKÉLLETES
ASZSZONYÁLLATOKRÓL. 0002
DIczíretes soc Aszszony állatokról,
Emlekezem
nemes iámborságokról,
Hogy à mi feleségûnc is
azoktól,
Tanúllyanac drága szép példaiokról.
Iámbor Aszszonnac régen aszt mondottác,
Kit
háza kõuûl sohul nem gyalaznac,
De nem is dicziric sem
magasztallyác,
Mert aszt czac Wra esmérie, aszt
hattác.
Gorgias bõlcz ez mellé mondotta,
Iámbor
aszszonnac szépségét ne tudgya,
Soc ember
ortzaiát néki ne lássa,
De iò hirét neuét minden
halhassa.
Neueket iò hireket az kic hattac,
Azokról
szép Historiákat irtac,
De Magyaroc kõzõt aszt
nem hallottac,
Rólloc beszellenéc ha meg halgatnác.
Primum exemplum Phocenses faeminae.
AZ házasság
kõtele szeretete,
Soknál czac addig tart mig wra pénze,
Auagy még ilete iò szerenczéie,
Ezeknec régi példát
mondoc éltekbe.
Nagy had vala régen Gõrõg
országban,
Két szomszéd tartomány õszue
viuásban,
Phocis es Thessalia neuec vala,
Ez két had
immár szembe szállot vala.
[p 0003] Vala fõ Wr
Phocis tartomanyában,
Dayphantes ez egy tanáczot monda,
Hogy feleségeket egy fõ városban,
Gyermekeckel hadnác
egy erõs házban.
Rettenetes szándokát ellenségnec,
Kimec által mert régen meg értettéc,
Nem akarnac
gyermekec rabba estét,
Iámbor feleségec
kûssebûlessét.
Városnac eggyic tágos vtzaiában,
Aszszonynépnec serege meg szállana,
Lõnne
kõuûl soc rakás fa és szálma,
Ehõz hagyua
lõnne egy néhány szolga.
Sõt az veszedelmet ha
õc értenéc,
Az aszszonynépeket mind ot égetnéc,
Ez tanácz az egész hadnac mind tetzéc,
Egy ember lõn
kinec iob tanácz tetzéc.
Szólla azért hogy néki igy
tetzenéc,
Aszszonyoknac tanáczot meg izennéc,
Ha
azoc is az tanácznac engednec,
Vgy kellene ez dolgot
rendelniec.
Ott hanem tetzenéc ez aszszonyoknac,
Az
mit õk iaualnánac abba hadnác,
Mert én semmiképpen nem
mondom iónac,
Hogy kételen õket vetnõc halálnac.
Lõn hir ebben ottán aszszonynépeknec,
Dayphantes
tanaczát mind dicziréc,
[p 0004] Tiszteségre nagy
ionac aszt itiléc,
Mert Wroc vtán élni nem tetzenéc.
Im hogy immár szembe szállottac vala,
Az
ellenséget õc meg vertéc vala,
Aszszonyoc
szåndoka iobra fordula,
Iò neuet vallánac ez tanácz
mia.
Secundum exemplum Meliae faeminae.
DOlgát soc
iò aszszonyoknac el hagyom,
Czac egy néhánnac iò
vóltát meg mõdõ,
Aszszony ember nyelue minémû
tudom,
Titoc nálloc nem igen ál aszt hallom.
Igen
szoros fõlde Melus szigetnec,
Benne laknac vala régi
Gõrõgec,
Egy falkán fõldekbõl el eredénec,
Haión
lako fõldet hogy keresnénec.
Sereg Caria országba ki
szállà,
Egy váras õket iò keduel fogadà,
Iò falka
mezõit nékie oszta,
De szaporodassát latuán meg
bánà.
Polgároc azért egy mással szollánac,
Egy
lakásra vendég népet be hinác,
Lakásban mind eggyic
õket le vagnác,
Eszt halgattya egy Leany, de nem
tudgyac.
Leány nemes személy neue Caphena,
Nympheus az
vendég népnec Hadnagya,
[p 0005] Ez iffiat igen szereti
Caphena,
Az tanáczot azért néki meg monda.
Vendégségbe masod nap hiuatánac,
Hadnagy eszt
izene az polgároknac,
Az Gõrõgec lakozni vgy nem
szoktac,
Hogy feleségec eggyût ne vólnánac.
Tõnec õc ebben kõnnyen engedelmet [!],
Hadnagy meg
beszélle leány beszédit,
Az várasnac meg monda
végezéssét,
Azért hozza tanita minden népét.
Az
lakásba puszta kézzel mennénec,
De feleségeknél
lõnne fegyuerec,
Az asztalnal mind sahoson
ülnénec,
Ha mi lõnne mind fegyuerre kelnénec.
Rendel
lakasban már hogy ülnec vala,
Az Gõrõgeknec fûle
résen vala,
Vaczoránac im szinte iob korában,
Az
Polgároc az hartzra ielt adánac.
Czac hamar ott fegyuerre
mind kelénec,
Gõrõgec mind igen emberkedénec,
Az álnac
tanáczot õk mind ott vesztéc,
Bõû Carta fõldet is
mind meg võuéc.
Házas társúl ottan võue az leánt,
Az Hadnagy Nympheus à szép Caphenát,
Meg irtac az
aszszonnyoc batorsagát,
Dicziric feriekért
halgatássokat.
[p 0006] Exemplum III Thirrhenae.
OLLYAT én nem tudoc most ki találna,
Ki Wraért mindenekre
kész volna,
De nagy dicziretet bizony vallana,
Illic
errõl aszszonnac tanólnia.
Athenae városa
Gõrõg országba,
Ennec ellenébe mely Sziget vala,
Abba futot Thirrhen nép szállot vala,
De eszt az
Gõrõg barbarusnac mongya.
Vadnac nõtelen igen
gondolkodnac,
Szigetbõl Tengeren el ki szállánac,
Athene határon õk koborlánac,
Egy egy leánt magoknac
kabdossánac.
Tõrténec szaporodássoc azoknac,
De
Gõrõgec mondác aszt pogán magnac,
Azért attyoc
fiainac nem tarttyác,
V20dõ mulua Szigetbõl is ki
haytác.
Onnan az fele más nép elõb szálla,
Taenatus hauasa alat meg szálla,
Sparta város
hatarában ez vala,
Melynec iò had viselõ népe vala.
Rabboc nagy hada támada Spartára,
Ez had ellen az futot nép
támadà,
Sparta népe mellet magát mutatà,
Ebbõl Sparta
varasaba be czusza.
[p 0007] Engedéc meg nékic az
Spartáyac,
Iò tétekért hogy várasban laknánac,
Házasságra kõsztec szabadda hagyác,
Leányokat
azért nékic adanac.
Czac tiszt viseléstõl õket
ki tiltác,
Tanáczba mint iõueuint nem boczattyác,
Thyrrhenussoc fiai sokasúlnac,
Spartában õc soka
szaporodánac.
Az vtán czac nem soc üdõ tõlt
vala,
Felõllec városban pokol hir vala,
Támadást
akarnac tenni várasban,
Hogy az tanácz szabad nékic nem
vólna.
Meg fogdasác õket erõssen tartyác,
Hogy ha
az hirt raioc bizonyithatnác,
Spartában feienként õket le
vagnác.
Mert iol tõt várassokra tamattanac.
Oly
gyakorta õ iámbor feleségec,
Tõmletz tartóktul
hozzáioc kéreznec,
Soc kérésec vtán õc meg engedéc,
Wrokhoz tõmletzbe mind be eresztéc.
Erre intéc mint
szerelmes férieket,
Vennéc feleségec õltõzeteket,
Feiekre aszszonyoc fõ fedeleket,
Hamar
tõmletzbõl mentenéc feieket.
Nem kémélénec értec õ
magokat,
Készec el szenuedni minden kénokat,
[p 0008] Czac Wroc menthetnéc meg õ magokat,
Hadnác
nékic tõmletzbe ruháiokat.
Iò tanaczát iámbor
feleségeknec,
Meg fogadác tõmletzbõl ki menénec,
Mert à tõmletz õrzõc meg nem esmeréc,
Azért õket
békéuel el eresztéc.
Sereget õc czac hamar
késziténec,
Mert soc rabnac szabadságot igirnec,
Taygeta hegyre telepedénec,
Ez seregtõl Sparta ott meg
félemléc.
Hamar véllec szerzõdnie kezdénec,
Hogy
fõldekbõl békéuel fel kelnénec,
Mindenestõl fõld
keresni mennénec,
Eszt iò keduel õ nékic meg
engednéc.
Iò fõldre ha mikor õk szállanánac,
Spartanac veinec magokat hinac,
Ipoctól magokat ki sem
tagadnác,
Erre az Iffiac õrõmest haylánac.
Készûlénec Haióckal eredénec,
Iámbor feleségec
vadnac mind véllec,
Creta Szigedben socká8n meg
ülénec,
Aszszonyoc õrõc hirt igy keresénec.
Exemplum IIII. Milesiae Virgines.
CZudalatos
negyedic példám lészen,
Miletus város Leanyiról
lészen,
[p 0009] Mondom azokról kiknél à
szemérem,
Nem nagy kárnac tetzic czac ize legyen.
Asiánac Miletus nagy városa,
Czuda betegség városban
támada,
De czac à szep szûz leanyokat bántya,
Okát oruossagát senki nem tudgya.
Nemes személlyec
meg dûhõdnec vala,
Eszec elmeiec el táuozic vala,
A
szõrnyû halålt mind kéuannyác vala,
De akasztua
[!] magokat õlic vala.
Immár sokan magoc igy õltec
vala,
Édes szûleiec siruán intic vala,
Aszszony baráttyoc attól tiltyác vala,
De semmi
intés raitoc nem fog vala.
Tilalommal az Attyac nem
használnac,
Imit amot õrûzõket hattanac,
Az
estrángra de oly szertelen futnac,
Hogy semmi
õrûzettel nem ohattyác.
Végre õrdegi dolognac itiléc,
Nem emberi fûueszésnec vesztésnec,
Oruosságot már czac Istentõl kérnec..
De nincz vége
szûzec dûhõsségénec.
Rémûlése nagy vagyon
az városnac,
Rettenetes halalán leanyoknac,
Végre iò
tanácza egy vén iámbornac,
Véget ére è szõrnyû
nagy czudánac,
[p 0010] Tanáczban eszesen mind el
gondola,
Leannac dragáb marháia mi vólna, Kit ha el
veszt bátor ottan meg halna,
Mert bõczûe iámboroc
kõszt nem vólna.
Halalnál iletnél iobnac itile,
A
szemérmet még senki nem ilette,
Azért valamely õ
magát meg õlte,
Aszt hagyà hogy igy legyen temetése.
Aszt az város piatzán által vinnéc,
Temetni
puszta mezitelen vinnéc,
Testét látni mindeneknec
engednéc,
Az tõbbit is euel meg iesztenéc.
Leanyoknac meg kezde iõni eszec,
Magokat fel
akasztani nem kezdéc,
Az nyauallya tõllec ottán
tauozéc,
Gyalazatos temetéstõl félemlénec.
Az
hálál faidalma annyit nem fogà,
Sem Attyoc Annyoc intésse
iò szoua,
Mint az miuel meg fenyittettéc vala,
Maga
hóltoc vtán nem érzettéc vólna.
Magokat mutogatni
aszszonynépec,
Vtzán, piatzon, nem tarttyác
elégnec,
Tanáczban, lakásban mostani szûzec,
Beszédeket sem szeretem tõbbinec.
Iámbor
aszszony agyából ha ki kelne,
Minden dolgát ott
hadnia kellene,
[p 0011] Eyi miuet senkinec ne
beszéllene,
Haynálban mint iárt, ha iò, ne hirdesse.
Sõt mihelt aszszony barattyát talállya,
Wráual
éyieli hadat meg mongya,
Aszt akarya hogy ez világ mind
tudgya,
Bizont mondoc mert két fûlem hallotta.
Ninczen
szemérem szauába leánnac,
Iambor Iffiac ha mikor
szauát hallyác,
Aszt itilic õket már mind el
haltác,
Mert éyeli dolgokról álmadoznac.
Várasunkba
egyre szándékom vala,
Leany nézni ez minap mentem vala,
De nem tetzéc egy elõbe az párta,
Ebhõz iõyen az eb
ortza leánya.
Példát iámbor aszszonyokról
beszéllec,
Nehéz ne legyen ha kiket meg feddec,
Diczirném ha most is ollyant találnéc,
Énekembe annac
bizony helt adnék.
Exemplum V. LUCRETIA.
TVdom
Lucretia dolgát iol tudgyác,
Az kic régi Historiát
oluostác,
Mássát annac vélem hogy nem hallottác,
Iò
Aszszonyoc rólla énekem hallyác.
Az Olasz
nemzet régen kiczin vala,
Romat hét hegyen rakni kesztec
vala,
[p 0012] Immár heted Királlya annac vala,
Keuély
Tarquiniusnac hyiác vala.
Poklúl iutot vala az
Királyságba,
Mert álnakúl Királyt meg õlte vala,
Hadban azért iò szerenczéie vala,
Nagy haddal Ardea
várat meg szállà.
Erõs vala az városnac kõ fala,
Láttya hogy ostrommal nem férnec hozza,
Vár kõrûl
népét táborba szallita,
Éheztetéssel meg venni
akara.
Tésznec azomban nagy lakást vitézec,
Kártya, kotzka iátéc mulatás kõsztec,
Három
tisztes fia Királynac véllec,
Sextus vala neue az
kissebiknec.
Eszesb serémb à tõbbi kõszt ez
vala,
Wrfiakat egykor vendége hiua,
Hogy à bortól iò
keduec iutot vala,
Beszéd aszszonynépekrõl
támat vala.
Neiet ki ki szertelen magasztallya,
Férie hon nem létiben mit czinálna,
Vitéz Collatinus ott
elõ állà,
Iámbor feleségérõl czac eszt monda.
Diczirni soc szóual az én társomat,
Én nem
szoktam az nemes Lucretiát,
De annac nem hagyoc igen soc
orát,
Meg mutatom társom nagy iámborsagát.