Háboruit és $zive fájdalmát
$zámlálván, keri I$tent hogy
ketségben e$e$tül oltal-
mazza.
LElkemnek hozzád való búz-
gó kiáltá$a, Ju$$on elödben
valaha már ohajtá$a, Ne hadgy
ve$znem két$[e,]g miatt lelkem
váltsága, Nyújts-ki $egitö karo-
dat $zabadságomra.
Angyaloknak s' embereknek
kegyes I$tene, Jóval forró ke-
gyelemnek kútfeje, Irgalmas,
hü türhetö vagy téteményedbe,
Engedd lellyek kedvet Sz(ent) $zi-
nednek elötte.
Látod engem $ok háboru mint
el háboritott, Ve$zedelem min-
den felöl körül be-fogott, Nagy
hatalma **** te reád immár $zo-
ritot, Emberi $egitségtöl min-
den-
Ne hadgy azért én I$tenem ve-
$zedelemben, Belölem a' fájdal-
mat vedd-ki kegyelme$$en, Akar
viga$ztalá$oddal, s' akar más-
képpen, Tsak könnyebits-meg,
hogy ne légyen türhetetlen.
Hald meg imádságim nekem,
kit te alkottál, Ha bünömért o-
$toroddal meg-hodoltattál, Ju$-
$on e$zedben a'mit régenten fo-
gadtál, Hogy mihelt néked kö-
nyörgünk $zabaditanál.
El$z I$tenem, nem akarod ve-
$zedelmünket, De kévánod meg-
tértünket és életünket, Ne
hadgy-el hát engem is nyomo-
rúlt hivedet, Ki bünéböl hozzád
tervén tégedet követ.
Ne emlekezzél ez után go-
no$ságimról, Mond ezt inkáb én
lelkemnek te jó vóltodból, Im
én
én ki te idvö$séged vagyok: nagy
búdból, Ki-menteni jelen va-
gyok, azért ne bú$uly.