Decimus quartus
a nótája a Lucretia nótája
Borbála nevére

1 Csak1 búbánat immár2 hagyatott3 énnekem, kiben el fogy életem,4
2 Mert jó reménységem kiben vala nekem, az most elhagyott engem,5
3 Kiért mindenkoron6 nyughatatlanságban,7 fohászkodásban lelkem8.

4 Ha néha hogy értek9 egyéb10 embereket szeretőjükről szólni,11
5 Akkor én bús12 lelkem rólad emlékezvén nem tud szegény mit tenni,
6 Mert a gondolkodó, búskodó szerelem13 szívemet csak emészti.14

7 Azért én szerelmem és gyönyörűségem, mért hagyál el engemet?15
8 Ó, te fényes16 napom, mire nem terjeszted énfelém is fényedet,17
9 Hogy vigasztaltatnám18 én nagy19 bánatimban, látván szép személyedet?20

10 Kívánságim nekem látni személyedet21 naponként öregbülnek,
11 Kik22 hogy ezideig be nem telhettenek, szemeim könnyeztenek,23
12 Mert ki oka voltál24 elébb örömömnek, most vagy csak keservemnek.25

13 Bánat miatt leszek én nagy gyötrelemben, ha rajtam nem könyörölsz,26
14 Betegségemben is, kinek vagy orvosság, ha nem gyógyítasz, megölsz,27
15 Hű szerelmemet is ha te megtekinted, bűn, ha hozzám nem térölsz!28

16 Oly igen nagy csudám299 nekem ezen29 vagyon, hogy mely229 kemény te30 szíved,
17 Te gyönge színedhez31 nem hasonló, higgyed, te acél természeted,
18 Mert lám,32 nem érdemlem a te itt létedben,33 hogy szemedet rám vessed.34

19 Rajtam szabad vagy te,35 én édes szerelmem,36 valamit37 művelendesz,
20 Mert azt így jól látod,38 hogy vagyok te rabod, ha szintén meg ölendesz,
21 Azért ámbár gyötörj, szívem, mégis engem, hogy ha abban örvendesz.

22 Bírsz ugyanis engem szinte40 úgy mindenben, amiképpen akarod,
23 Az én víg szívemet te42 megszomorítod, ismét megvigasztalod,
24 Szomorú lelkemet,39 mint egy fiatal fát mint bölcs41 kertész, úgy hajtod.43

25 A fiatal fához vagyok már hasonló, ki még nyers és zöldellik,44
26 Ki a tűzben lévén egyfelül nedvesül, s más felöl égettetik,
27 Így egyfelől szívem tőled kínoztatik, s ismét vigasztaltatik.45

28 Lám,46 az Etna hegyet mondják tengeren466 túl, hogy korosként47 égten ég,
29 Kit soha nem olthat meg sem eső, sem hó, sem másféle nedvesség,48
30 Kinek égésében soha sem volt, sem leszen is e világon vég.49

31 Az én szívemnek is, ki nagy szerelmében hozzád régen fölgyulladt,50
32 Tüzét meg nem oltja sem bú, sem nyavalya, sem egyébféle bánat,
33 Ha szerelmemért szinte megölsz is engem, de ugyan51 el nem hagyhat.52

34 Én szerelmemnek mert akkor lészen vége, mikor a folyó vizek
35 Vissza folyók lesznek, s mindenfelé hegyek árkokkal tűnni53 kezdnek,
36 Kik, hogy meglegyenek, te magad is jól tudod, hogy lehetetlenek.

37 Rólam azért vedd el szomorú néztedet és mutasd víg kedvedet,
38 Te két szép szemeddel, mellyel gyakran meg ölsz, élessz54 viszont engemet,
39 Tudod, úgy szeretlek, tégedet kedvellek, mint tulajdon lelkemet.

40 Tovább beszédemet immár55 én nem nyújtom, mert netalán megbántlak,
41 Hosszú beszédemmel, mint56 szintén magamat, nem örömest untatlak,
42 Csak ezen könyörgök, hogy engem mindenkor tarts tulajdon rabodnak.

43 Gyönyörűségem mert minden reménységem nekem csak benned vagyon;
44 Mi oka, nem tudom, hogy mind éjjel-nappal szívem téged gondoljon,
45 Tégedet57 óhajtson, te felőled szóljon, és csak tégedet várjon.

46 Tégedet ajánllak58 kegyes Istenemnek59 kezében,60 kegyelmében,
47 Én magamat pedig a te jó kedvedben és édes szerelmedben;
48 Ki írta, tudhatod, hiszen mert látszanak61 könnyeim e levélben.