|
|
|
|
|
|
|
|
|
Azóta talán még egyszer ennyi
IX. szimfóniát hallottam Furtwänglerrel (a legérdekesebb az 1937-es londoni
volt), de továbbra is ezt a berlinit csodálom mindenekfelett. Bár vannak újabb kiadásai, a
németek – legfőképp a Deutsche Grammophon Gmbh – azóta sem jelentették meg. A cikkben említett
hangverseny-látogatót sikerült azonosítanom: nem Kaltenbrunner, hanem
Himmler. (Nem tévedtem nagyot.) Ellátogattam a Sender Freies
Berlin épületébe, ahol Klaus Lang osztályvezető úr szíves volt megajándékozni
a Szovjetunióból visszatért, mintegy 1500 hangszalag házi kiadású jegyzékével
(Bärbel Böhme–Wolfgang Adler, 1992). Ám még ez a csodálatos, ritka kiadvány
sem igazít el a következő kérdésben. John Ardoin Furtwängler-könyve
(1994, 311), illetve John Huntnak a könyvhöz csatolt diszkográfiája beszámol
arról, hogy újabb kutatások szerint az 1942 április 19-i híradófilm hangja
azonos a márciusi hangverseny záró részével, onnan van átvéve. A két
hangverseny között nem változott a zenekar, a kórus, a karmester, a
betanítás, természetes hát, hogy a tempók is hasonlóak, és a későbbi
filmrészlethez hozzá lehetett illeszteni a korábbi hangot. De honnan tudjuk
olyan bizonyosan, hogy nem a korábbi felvétel időpontja-e az, amit hibásan
jegyeztek fel? Honnan tudjuk, hogy a birtokunkban lévő felvétel nem április
19-én készült? A négy énekes szólistából kettő (a szoprán és a tenor)
kétségkívül nem azonos. Én nem ismerem eléggé ezeket a művészeket ahhoz, hogy
hangjuk alapján azonosítani tudnám őket. De vajon az egykorú, berlini
híradó-nézők között nem voltak-e hozzáértők, akiknek feltűnt volna a csere?
Mi értelme volt az egyik ünnepelt énekes képét fárasztó munkával, kockázatos
módon a másik hangjával elegyíteni? Más szóval: megvizsgálandó, hogy talán
igenis április 19-én adták elő ezt a bizonyos, sötét és tragikus
Kilencediket: Hitler születésnapjának előestéjén, a díszelőadáson. |
|
|
|
|
|
