Szöveg

Ez a fejezet először a 2000-ben jelent meg (1994 nov.), aztán több példányban felbukkant a hálózaton is. Tréfás tanulmányában Golden Dániel (1998) rámutat, hogy megtöbbszöröződése közben az én írásom is akaratlan változásokon ment keresztül. * Gerézdi Rabán emlékének Még mindig megvan Kossuth Lajos bicskája – regélik adomázó urak –, itt s itt őrzik. Csak a pengéjét kellett kicserélni egyszer, mert elvásott. Egyszer meg a nyelét, mely korhadni kezdett. Az irodalmi szövegek is változnak az idő múlásával. Közben éppoly magától értődő természetességgel őrzik meg önmagukkal való azonosságukat, akárcsak a kormányzói zsebkés. E képtelen ellentmondás az irodalmi szöveg megfoghatatlan tündértermészete és makacs önazonossága között, ez lesz mostani tárgyam. Előbb arról szólok, hogy a szöveg mindig széthullik változatok garmadájára, és úgy kell tudomásul vennünk, mint ami eleve többes számú, és eleve csak statisztikailag létezik. Utóbb aztán az ellenkezőjéről beszélek: arról, amikor mégsem mondunk le az egyetlenegy, hiteles ősszöveg ábrándjáról, s ha az közvetlenül nem áll a rendelkezésünkre, akkor teremtő képzelőerőnkkel valósággal létrehozzuk. E két végletet mutatja be e tanulmány két fejezete. Ennyi volna benne az okszerűség. Lehet, hogy az Olvasó majd nem találja elég következetesnek ezt a szerkezetet: az ellentétes részek jámbor egymás mellé állítását, úgyszólván az önellentmondás mondását. Lehet, hogy igazából csak az élet teremt kapcsolatot a két rész között: mert mindkettőben személyes tapasztalataimról számolok be. Aztán másvalakinek az életéről is szó esik majd, és a haláláról.