Bábeli Könyvtár, magyar könyvespolc

A hálózat hátránya: fennmaradás helyett pusztulás? Sokszor beszélünk az Internet-szöveg előnyeiről a hagyományos szöveggel szemben, s nem ejtünk szót szembeötlő és végzetes hátrányáról. Előnye – de hátránya is – az, hogy elválasztható hordozó közegétől. Mindegy, hogy a jelsor hajlékonylemezen, merevlemezen, sugárlemezen, szalagon van-e elhelyezve – a felhasználó erről a körülményről tudomást sem szerez. Ugyanazt a hordozó közeget (ugyanazt az egyetlenegy példányt) veszi igénybe a bostoni, moszkvai, debreceni olvasó. A hálózati közvetítés leválasztja a szöveget hordozójáról. Bezzeg a régi időkben a szöveg rátapadt a hordozó anyagra. A regényolvasáshoz könyvre volt szükség. A könyvrendelés vagy a könyvtárközi kölcsönzés heteket vagy hónapokat vett igénybe. S a zenei szöveggel sem volt ez másképp. A hegedűversenyt nem lehetett máshogy megszerezni, csak az ezüstkoronggal (régebben a hanglemezzel) együtt. Szöveg és hordozó összetapadásának viszont – erre ritkábban gondolunk – nemcsak hátrányai voltak. Mivel a szöveget csak hordozójával együtt lehetett sokakhoz eljuttatni, sokszorosítani kellett a hordozókat a rátapadt szöveggel együtt. És ez, éppen ez a körülmény volt az, ami mindmáig megőrizte a múlt szövegeinek tengerét! A sokszorosítás hihetetlen méreteket öltött. Már a kézi (nem nyomdai) sokszorosítás is. A legfontosabb egyházi szövegek még ma is ezerszámra fordulnak elő latinnyelvű kódexekben. Ezzel szemben egy mai hálózati szöveg átlagosan, becslésem szerint, mindössze hat hordozón van jelen, miközben a képzetes térben megszámlálhatatlan olvasója lehet. A hat hordozó: a kiszolgáló merevlemeze, egy visszamentésre való példány (hajlékonylemez vagy szalag), a tükörkiszolgáló (ha van) merevlemeze és visszamentési példánya; aztán az adattulajdonosnál is föltételezhetünk két példányt, talán egy házisütésű sugárlemezt, meg, mondjuk, egy hajlékonylemezt. Ez nem sok a magyar nemzeti művelődés fönnmaradásának szempontjából. A 16. századi magyar könyvek példányainak becslések szerint kb. 99%-a pusztult el az elmúlt 400 esztendőben. A legtöbb kiadványból csak egy-két darabot ismerünk. Pedig a könyvek a régi időkben még tartós anyagokból készültek, mindenesetre sokkal tartósabbakból, mint a mai sugár- vagy mágneslemezek. Akinek jártak már a kezében 15. századi könyvek, ősnyomtatványok, tudja, hogy a megkímélt példányokon még mindig nem észlelhető öregedés nyoma. Az elsőosztályú rongypapír nem kezdett el sárgulni vagy szürkülni, nem vesztette el hajlékonyságát; a nyomdafesték ma is koromfekete. Ezzel szemben: hol vannak 5 és fél hüvelykes hajlékonylemezeink? Az 1.2 MB-osok? És hol vannak a 360 kB-osok? És a Commodore-ba való féloldalasok? A maguk 180 kB-jával? És egyáltalán ki az közülünk, aki egyáltalán látott (én láttam) nyolchüvelykes hajlékonylemezt? (Hagyományőrző, nagygépes környezetben állítólag még előfordul.) Nem, a hat példány nem mondható soknak. Néhány év múlva úgyis csak egy-kettő marad belőlük, aztán egy se. Ha csakugyan a Világháló válik művelődésünk legfőbb közegévé, óvintézkedéseket kell tennünk, hiszen – mivel nincs minden könyvhasználathoz megfogható könyvpéldányra szükség – a kisszámú számjegykódolású könyvpéldány megsemmisülésével megsemmisülhet a rájuk tapadó szöveg is. Márpedig az ókori Kelet óta azon alapul a művelődés, hogy a szövegek nemcsak az egyes embert élik túl, de megalkotó nemzetüket is. A Neumann Ház legyen kincstár is. Mindazt, amit megrendel, s megvásárol rangos gyűjteménye, a Képzetes Nemzeti Könyvtár számára, nemcsak azért veszi meg, hogy olvasóinak rendelkezésére bocsáthassa, hanem azért is, hogy örök időkre megőrizze. Evégett másolatokat készít – mégpedig tartós hordozóra – az állományból, saját páncélterme számára, de a Bibliotheque Nationale, a British Museum, a Library of Congress, a Bodleian Library és még lehetőleg vagy 100 nemzetközi gyűjtemény számára is, ahol szintén foglalkoznak számjegykódolású művek hosszútávú tárolásával és megőrzésével. (Cserében persze ők is átküldenék anyagaikat.) S amikor a műszaki haladás új, tartósabb hordozóeszközt fejleszt ki, a Neumann mindig átjátssza rá a Képzetes Nemzeti Könyvtár teljes állományát. Ebből a szempontból a Neumann olyan, mintha a Széchényi Könyvtár hálózati különgyűjteménye lenne. (Ugyanis a Széchényi Könyvtár feladata elsősorban nem az, hogy a tudásszomjas egyetemi hallgatók ott tanulhassanak, de mégcsak az sem, hogy a kutatók ott dolgozzanak. Legfontosabb feladata az, hogy megőrizze a rábízott kincset.) A Neumann Könyvtár kincstár; ezért helyezkedik el az Országos Széchényi Könyvtár és múzeumok szomszédságában, fényes palotában.