|
|
|
|
|
|
Számítógép az irodalomtudományban A számítógépet előbb kezdték alkalmazni az
irodalmi szövegek tanulmányozói mint létrehozói. Roberto Busa S. J. már 1949-ben
hozzálátott Aquinói Szent Tamás műveinek gépre rögzítéséhez, kisvártatva
pedig megjelentek a versírás gépi utánzatai. Magyarországon e téren Mártonfi
Ferenc jutott a legmesszebbre. Nem elégedett meg a hangzó anyagra mintegy
ráépülő verstani szabályok megállapításával, hanem „fonológiai automatáját”
működtetve a beszédhangok létrehozásának elméletét is megalkotta. Mesterséges
költészetének nincs nyelvtana, sem szótára, s így persze jelentése sincs. Mártonfi (1980) Balassi-szaka: Alef aborkende pretesz leberende jóhajé
parászoros
Vendek poroszorán s végyi
koloszorán perindek perászoros Kubul odorosi fendek
roborosi hejéne kereszoros Mártonfi aszklépiadészi szaka: Vendel bár katafán szőbere
léte tán
Heldészért porololt
várteki béresők Komportól menesél vendegi
bortalán Hej lé kőszeki páriszét A számítógép irodalomtudományi alkalmazásának
sikere persze mindig attól a kutatótól függ, aki a kérdéseket fölteszi.
Kimutatták például, hogy Ady a magyar nyelv beszédhangjait hasonló
gyakorisággal használta különböző köteteiben, s ráadásul e gyakoriság mások
nyelvhasználatától sem nagyon különbözik. A számítógép főképp az adatok
nyilvántartásában bizonyult nélkülözhetetlennek. Papp Ferencnek és
munkatársainak műve, A magyar nyelv szóvégmutató szótára (1969) nemcsak a
nyelvésznek, hanem az irodalomtörténésznek is hasznos segédeszköze. A régi
magyar költészet sokszempontú, teljes nyilvántartása Franciaországban jelent
meg. E leltár az alapja az egymással összekapcsolt számítógépek
világhálózatán hozzáférhető, virtuális magyar irodalomtörténeti könyvtárnak.[1] |
|
|
|
|
|
