Tegnap a szomszédos keresztutcában összedőlt egy
ház. Kivonult az államelnök, a főpolgármester, valami miniszterek. A lakók
többsége már megvásárolta lakását az önkormányzattól, ez az épület, úgy
látszik, nem volt tilalmi listán. Volt erről valami térkép a HVG-ben. Az úri
vidékeken, a II., a XII. kerületben, ahol a lakosságból sokan tudtak érvényt
szerezni érdekeiknek, már a Kádár-korszak végefelé magántulajdonba került,
fillérekért, a tanácsi lakások java. A térkép szerint a külvárosban, a
prolikerületekben alig néhány százalékot adtak el, az önkormányzatok nem
kapkodnak, hanem spekulálnak, miként fialtathatnák meg a köz javára ezt a
kezükbe került „lakásvagyont”. A liberális önkormányzatok kevésbé könnyen
válnak meg a lakásoktól mint az MSzMP-végi időszak tanácsai. A suszter
pincéjét meg végképp el nem adnák, legföljebb a bérlői jogot. Nem szeretik a
magántulajdont, mert akkor ki gondoskodnék arról, hogy a kerületben legyen
megfelelő számú suszter? A piac farkastörvényei szerint akkor, úgylehet,
minden cipészüzlet helyén masszázsszalon nyílnék. Masszázs-adóról,
suszter-adókedvezményről nem szívesen hallanak, legjobb megmaradni a központi
irányításnál. Az önkormányzat tisztviselői, akiken a dolgok múlnak, persze
nagy „korrupciós nyomásnak” vannak kitéve, így panaszkodik a mi
alpolgármesterünk az újságban, a kutyafáját, az ő helyében én bizony nem
mertem volna így kikotyogni. Vállalkozásbarát önkormányzatok ezek, önmaguk
vállalkoznak, a mi SzDSz-önkormányzatunk össze is hozott egy párszázmilliós
üzletet valami dél-koreai bankkal, a Lakitelek Alapítvány legmagasabb
védnöksége alatt, másnak is gyanús lehetett a dolog, vagy ez, ami kiderült,
vagy valami más, ami nem derült ki, mert nálunk is kizárták meg leváltották
meg beperelték egymást, meg elcsapták, meg jogaiba visszahelyezték a kerületi
ingyenújság szerkesztőjét, de nem volt házkutatás mint az V. kerületi
polgármester irodájában, ahol állítólag sokkal regényesebb dolgok történnek
mint nálunk, a Bajcsy-Zsilinszky út innenső felén. Különben sem
panaszkodhatunk, mert hamarosan megvehetjük a lakásunkat, 1987 óta
próbálkozunk ezzel, egy időben olyan hírek terjedtek, hogy a koreai banké
lesz, le is akarták bontani a túlfelét (ott vannak az udvari lakások), hogy a
mi felünk (ez az utcai) „benapozása” javuljon, és akkor luxusabb lesz, és
többért lehet eladni, de úgy látszik, megúsztuk, nem bontanak, és én is
megvehetem tőlük a lakásomat. Azt nem tudom, hogy ők hol találták, kitől vették,
kitől örökölték, mert szerintem az Országgyűlés vette el tőlem, és
ajándékozta az önkormányzatnak, aztán megbánta, és visszacsinálta volna,
kötelezte volna az önkormányzatot a maximált áron történő eladásra, de az
Alkotmánybíróság ráébredt, hogy itt az önkormányzatnak ősi jussáról, apái
verejtékével szerzett tulajdonáról van szó, és azt nem szabad csorbítani,
mert a tulajdon szent, ezek az alkotmánybírák kicsit maflának látszanak, hogy
mindent készpénznek vesznek, ezek tényleg azt hiszik, hogy úgy jutottam a
lakásomhoz, hogy besétáltam a tanácshoz, és azt mondtam, hogy kivennék
Önöktől egy két és félszobás utcai lakást, lehetőleg a Bajcsy-Zsilinszky
úton, de más főútvonal is megfelel, nem baj, ha nincs telefon, és nem kedvező
a „benapozás”, hát akkor mentőt hívtak volna, hát kedves alkotmánybírák, ezek
igazából nem bérlakások voltak, vajon én vagyok az első, aki felvilágosítja
erről Önöket?, a bérleti díj, az vicc volt, a lelépés, az igen, az pénz, mi
például kétszázezret fizettünk ‘83-ban, plusz a lényeg, a cserelakás, hát
jószerivel mindenki így csinálta, a tanácsi lakásokhoz csak a nagyon
szegények és a nagyon gazdagok jutottak kiutalással, a többiek a
tulajdonszerzés ősi szabályai szerint vagy örökölték (be vagy jelentve a
nagymamádhoz? lássanak néha ott, és tarts ott egy papucsot!), vagy a piacon
adták-vették a lakásukat, feleannyiért, mint az öröklakást, mert sem az
öröklés, sem az adásvétel nem volt olyan sima, mint az öröklakás esetében, és
hát ott volt a lakbér is. Nem, az nem létezik, hogy ezt nem tudták, hogy
tényleg azt hitték, hogy a bérlakások valóban a tanácstól kibérelt lakások
lettek volna, nem ezért vinnyogott a sajtó a lakás- és üzletprivatizációs
törvény elfogadásakor, és az Alkotmánybíróság sem a tulajdon tiszteletének
okán semmisítette meg a törvény lényegét, hanem azért, mert ez szabadelvű
törvény volt, nem ismert kivételt, a jogalkalmazásban nem tűrt mérlegelést.
Jogegyenlőséget teremtett, és a számomra még mindig, mint a múlt században,
ez a liberalizmus lényege. Itt megsérült volna a magyar feudalizmus, mert ha
a döntéshozónak nincs módja egyéni mérlegelésre, abból sosem lesz „korrupciós
nyomás”, és akkor miként fog félév alatt egy családi vagyonra valót
összeharácsolni? Szociálpolitikai meggondolások is munkálnak itt:
ki kell fosztani a szegényeket, akik nem tudják megvédeni magukat, és nem
rendelkeznek szívességkereskedelmi csereértékkel. A HVG-térképről valami
olyasmit olvasok le, hogy sokkal nagyobb valószínűséggel kaphatott
lakásmegvételi engedélyt az önkormányzattól az, aki rózsadombi villában
lakott, mint az, aki egy újpesti szoba-konyhában. Hamarabb és viszonylag
olcsóbban is jutott hozzá, sőt egyáltalán: hozzájutott. Egész jól működik.
Olvasom a diplomatalakások dolgát az újságban, ebből az derül ki, hogy nem
minden bérlő szorong az önkormányzat döntésétől, hiszen vannak, akik már
akkor tudják, hogy megvehetik önkormányzati luxuslakásukat, amikor még bele
sem költöztek. Ám tiszteletben kell-e tartanunk az ő tulajdonjogukat? Mert
lehet a világban gazdag és lehet szegény, nyugszik bele a szabadelvű, de csak
egy föltétellel, akkor, ha jogegyenlőség van közöttük. Ha nincs, akkor már
persze mindegy, akkor megkülönböztethető nemtelen és nemes, zsidó és árja,
pártonkívüli és párttag is. Általában lazul a tulajdonjog fogalma. Az
ÁPISz-részvényeket nem lehetett megvenni, pedig egyet talán én is vettem
volna a rendszerváltozás örömére, de csak az kaphatott belőle, aki odafért és
elvette. Mármost én ezt tulajdonképpen vitatnám, hogy ez az övé, mert miért
lenne épp az övé, de persze nem foglalkozom a dologgal, csak bosszant, amikor
látom, mindenki látja, hogy évek óta tömik a zsebüket, és nem csodálkozom,
hogy ezt kihasználják a fasiszták, mert a fasisztáknak gyakran igazak az első
mondataik, csak az utolsók, a következtetéseik hazugak mindig, közben pláne
ők is tömik a zsebüket, igaz, azok magyar zsebek. Sajnálom a jogot, mintha
jobban kellett volna vigyázni rá. Ha én így-úgy megszedtem volna magam
ezekben az években, engem izgatna, hogy a társadalom elismeri-e, hogy amit
összeszedtem, azzal szabadon rendelkezem, ráhagyhatom-e a lányomra meg a
fiamra, mert mi lesz akkor, ha egyszercsak azzal áll elő valaki, hogy a
tulajdon nem lopás, hanem jog? |