A „Gondolatok a
könyvtárban”
Ebből mi minden elavult! 1994 márciusában jelentettem
meg, közvetlenül a választások előtt. Eredeti címe csak ennyi volt:
„Magyarok”. Azóta rengeteg jó dolog történt. Az autóközlekedés megszűnt a
járdán, a házunkat levették a tilalmi listáról, Rajk László már nem
képviselő, én pedig még mindig nem vagyok MÚOSZ-tag. A legfőbb jó azonban az,
hogy az 1990–’94-es parlamenti ciklus óta kiment a divatból ez a beszédmód.
(Azt hiszem, a korszak legnagyobb publicistáit, Lengyel Lászlót és Tamás
Gáspár Miklóst próbáltam meg utánozni.) Akkor a Magyar Narancs cikkírója
megdicsért szókimondásomért, ám helytelenítette, hogy írásom terjedelmes
verselemzéssel zárul. Most – talán a „rengeteg jó dolog” megtörténte miatt –
a szókimondó részeket valamelyest hordószónokinak, a vers magyarázatát
viszont továbbra is lényegbevágónak érzem. Nekem mindenesetre évtizedek óta
ez a költemény a politikai iránymutatóm. * (Egy levél 1589-ből:) „Amely gyalog
követem ma jött meg Késmárkról, beszéllé, hogy Hibbén Balassi Bálintra
találkozott volt... Kérdette tőle, hová megyen, hogy énnékem tudja megmondani.
Azt mondta, hogy oda megyen, ahová a két szemével lát. Azt is mondta, hogy
egy nemesember volt vele. Annak az útban azt beszéllette, hogy Krakkóba
megyen, és ott öltözik olasz ruhába, úgy indul el onnét. Kérdette, hová
megyen. Azt mondta, hogy az tengeren túl megyen, és soha ez országba nem jű,
és hogy azt sírva beszéllette volna, és az nemesember is sírt volna rajta”. |