Magyar művelődéspolitika az informatika térhódításának korában

1. Előzetes megjegyzés az elemző csoport számára

Politikus az, aki bármikor képes mintegy zárójelbe tenni a fölvetődő kérdések tartalmát, és képes őket kizárólag a megnyerhető, ill. elveszíthető politikai tőke szempontjából venni szemügyre. Javaslatunk politikusok számára készül, és ez a körülmény meghatározza mozgásterünket. Olyan javaslatot várnak tőlünk, amely

– egyrészt segíti az országot (távlatilag pedig az európai közösséget) az információs forradalom fölvetette kérdések megoldásában,

– másrészt segíti a jelenlegi kormányt abban, hogy megnyerje a következő választást.

E helyzet erkölcsi következményeivel vessenek számot műhelyünk mind ama tagjai, akik e mostani – nem alapkutatási, hanem szakértői – munkában részt kívánnak venni.

2. Alapelvek

Mielőtt az Informatikai Kormánybiztosság feladataira térnék, leszögezem a követendő politikai és műszaki alapelveket.

2.1 Politikai alapelvek

A 2000. év legfőbb politikai kérdése már nem az Unióhoz való csatlakozás – az nagy valószínűséggel hamarosan bekövetkezik –, hanem a belépés mikéntje. Nem közömbös, hogy mi lesz önazonosságunk sorsa. Egyre világosabbak a gazdasági, külügyi, belügyi stb. tárcáknak a csatlakozáshoz fűződő feladatai – a nemzeti öntudat megtartásának kérdése azonban az Informatikai Kormánybiztosságra is tartozik. Ezzel kapcsolatban legföljebb az alább 1. elvként említendő feladatra szoktunk gondolni, és ez nem helyes.

1. elv: Gondot kell fordítanunk hagyományainknak, emlékkincsünknek az új közegben való hűséges megőrzésére és hozzáférhetővé tételére.

2. elv: Megoldásaink illeszkedjenek bele az európai politikai hagyományba, amelyet – az amerikaival ellentétben – fokozott állami szerepvállalás jellemez.

3. elv: Legyünk eredetiek, bátran kezdeményezők, ne csupán elfogadók, mások eredményeit átvevők. Ne féljünk majdani uniós társnemzeteinknek segítségére sietni olyan ötletekkel, amelyek az ő nehézségeikre is gyógyírt kínálnak. Ne titkoljuk vívmányainkat. A társnemzetek asztalánál Magyarországnak ne csak szerződések okán legyen egyenrangú helye.

2.2 Műszaki alapelv

Csak a hálózat létezik.

A hálózatba még nem kapcsolt számítógépek 50 év alatt (kb. 1943–1993) alig valamit változtattak az egyetemes művelődés világán. A könnyen kezelhető hálózati számítógép viszont (kb. 1993 óta) mindent megváltoztat. Digitális kultúra csak itt-ott, szigetszerűen alakult ki – az internetes kultúra (vagy kulturálatlanság) viszont egyetemes. Amikor „digitális kultúráról” beszélnek, valójában gyakran inkább erre, az „internetes kultúrára” gondolnak. Az internetes kultúra térhódítása aligha vitatható – kérdés csupán az, hogy a hagyományos művelődésből hosszú távon mi marad.

Ez a javaslat már nem is foglalkozik a múlttal: a hálózatba nem kötött (ún. „offline”) számítógép és a hozzá kapcsolódó eszközök (sugárlemez, dvd stb.) kérdéseivel.

3. Az Informatikai Kormánybiztosság feladatai a művelődés terén

Világos, hogy a tárca feladatai kétfélék.

Az első feladattípus nagy csoport. Ide tartozik mindaz, ami szinte napi ügymenet: egy államigazgatási és felügyeleti szerv közönséges szabályozó tevékenysége. Ebben a csoportban az 1. és a 2. politikai alapelvet alkalmazzuk.

A második csoportba csak egyetlenegy, de jól kifundált feladat tartozik, egy lendületes – és a sajtóban jól közvetíthető – akció. Ennek során az 1. és 2. politikai alapelven felül a 3.-at is követjük.

Először a szabályozás feladatait sorolom fel, utána teszek javaslatot az akciótervre.

4. Az első feladattípus: Szabályozás

4.1 Szabványok, jegyzőkönyvek, ajánlások, jogi szabályozás

– Fellépés a Szabványügyi Testület ellen a háromféle nemzeti kódtábla miatt. Helyettük javaslom a Unicode (Unicode-x) szabványosítását (ezt a mai szabvány nem engedélyezi).

– Kapcsolatfelvétel az MTA I. Osztályával és az Oktatási Minisztériummal a helyesírás ügyében. Javaslom, hogy a nemzeti kódtábla definíciója legyen része a helyesírásnak.

– Szövegrögzítési ajánlás kidolgozása. Javaslom az SGML elfogadását.

– Kapcsolatfelvétel a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával. Fellépés a Neumann Házzal és a Digitális Irodalmi Akadémiával szemben, hogy az ő közpénzen kidolgoztatott SGML-DTD-jük legyen közkincs.

– Kép-, holokép-, mozgókép- és zenerögzítési ajánlás kidolgozása.

– A hálózati közzétételt engedélyező, illetve megtagadó forrástulajdonos közgyűjtemények jogainak és kötelességeinek pontos meghatározása.

4.2 Erkölcsi kódex kidolgozása

– A közvetlen gazdasági hasznot nem hajtó és az üzleti tevékenység (röviden az „edu” és „com” típus) szétválasztása legyen kötelező a támogatások odaítélése előtt. (A Bükk földrajzi adatbázisa például „edu”, a Bükk idegenforgalmi adatbázisa viszont „com”.) Üzleti célú tevékenység is támogatható, de mindig tudnunk kell, hogy éppen milyen típusú tevékenységet támogatunk.

– Kapcsolatfelvétel a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával. A Nemzeti Kulturális Alapprogram digitális szakértői kollégiuma szűnjék meg. Ha ez nem lehetséges, akkor legalább az NKA végtelenül engedékeny összeférhetetlenségi szabályainak haladéktalanul érvényt kell szerezni.

– Kívánatos, hogy nagyvállalatok pénze megjelenjék az NKA kasszájában, de nem azon az áron, hogy ugyanezen nagyvállalatok alkalmazottai feltűnjenek a döntés-előkészítő szakértői kollégiumokban.

4.3 A minőség védelme

Az Interneten valóságos tartalomínség tapasztalható, oly kevés a megbízható és értékes anyag. A közgyűjtemények őrei gyakran kísértést éreznek, hogy válaszoljanak erre a hívásra, és az általuk őrzött anyagot ők maguk tegyék közzé.

– Kapcsolatfelvétel a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával: a nemzeti kulturális örökség különféle emlékeinek megőrzése és nyilvántartása csakugyan az NKÖM intézményeinek feladata, de szakszerű közzétételük vagy értelmezésük nem az. Egy könyvtáros a kibertérben sem feltétlenül képes kritikai kiadásban filológusként közzétenni az általa őrzött kódex versanyagát. Ha ilyesmire tehetséget érez, továbbra is, ahogy a papírkönyvek korában tette, nem könyvtári, hanem akadémiai vagy egyetemi környezetben folytassa e tevékenységét, kollegiális ellenőrzés és kritika mellett. Ilyenkor nem könyvtáros, hanem irodalomtörténész. Az NKÖM nem támogathatja közpénzekből ezeket hatáskörtúllépéseket.

4.4 A művelődés- és oktatástámogatás korszerűsítése

Sem a művelődés-, sem az oktatásügyben külön „digitális” szakértői kollégiumokra nincs szükség. Ellenben fel kell állítani egy olyan testületet, amely minden oktatási és kulturális szakértői kollégium javaslatát abból a szempontból megrostálja, hogy nincsenek-e köztük informatikai szempontból kifogásolhatók. Ilyenek immár egyáltalán ne nyerhessenek el támogatást. Minden pályázat kifogásolható (igen, még a táncművészeti is), ha gyenge, netán hiányzik az informatikai fejezete.

4. 5 Digitális kötelespéldányok

A világháló forradalma többek között abban különbözik az előző információrobbanásétól – amely a könyvnyomtatás elterjedéséhez kötődik –, hogy az hatalmasan megnövelte, emez pedig végletesen lecsökkentette az adathordozó eszközök példányszámát, s ráadásul a mai adathordozók a tartósság szempontjából is sokkal rosszabbak, mint a famentes nyomdai papír. A könyvnyomtatás korában elsősorban példányok pusztultak el, ma szövegek. Ezért óriási annak a felelőssége, aki hálózati hozzáférésű művek létrehozását segíti elő. Az ilyen művek jó része meg fog semmisülni, még akkor is, ha gondoskodunk néhány másolatuk megőrzéséről.

Biztos óvóhelyekre van szükség, egymástól nagy földrajzi távolságban, és az ezekben elhelyezett, időtálló digitális kötelespéldányokon kell megkísérelni nemzeti művelődésünk kincseinek megőrzését.

Az az óhaj sem jogtalan, hogy a nagyobb tömegtájékoztató eszközök műsorát is elhelyezzük efféle villanylevéltárban. Ezt célozza az NKÖM által támogatott ún. NAVA terv („Nemzeti Audio-vizuális Archívum”). Ám ne feledjük, hogy a műsorok nagy része aznap értéktelen, másnap érdektelen. Egy-két jogászon és tömegtájékoztatás történészein kívül talán soha senki nem lesz kíváncsi rájuk, szemben a fönt említett igényes, elvben az örökkévalóság számára létrehozott műalkotásokkal és tudományos munkákkal.

A műsorok levéltári elhelyezése éppen ezért másodlagos feladat az előző alpontban megfogalmazotthoz – a digitális kötelespéldányok megőrzéséhez – képest.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a műsorszolgáltatók felmentést kapjanak saját készítésű műsoraik közepes (nem műsorszórási) minőségben, olcsó eszközökön való archiválásának kötelezettsége alól. (A jelenlegi olcsó, közepes minőségű hangrögzítési eljárások között van már digitális elvű, de a hasonló mozgókép-rögzítő eljárások között még nincs. A mozgókép-archiválásban ezért néhány évig még elfogadható az analóg eljárás. A közepes minőségű archiválás költsége – a sajtóban olvasható állításokkal ellentétben – jelentéktelen.)

5. A második feladattípus: Akció

5.1 Egy jól kommunikálható vívmány: az „Ingyenkönyv”

Ez az a pont, ahol bátor, új kezdeményezéssel (egy tanulságos kísérleti fordulóval) más országoknak is felkelthetjük az érdeklődését, esetleg segíthetünk nekik. Az „e-book” réme Európa-szerte fenyeget. Amerikai mintára elkészültek a műszaki eljárások, a jogászok pedig előkészítették az elektronikus aláírás törvényét. Máris megkezdődhet (mégpedig jó drágán) a hálózati könyv-igénybevétel. Magyarország viszont (az itt rendelkezésre álló tapasztalatok felhasználásával) máris bemutathatná az Uniónak az „ingyenes hozzáférésű, államilag támogatott tudományos kiadvány”-t, az ingyenes szakkönyvet.

5.2 Miért épp a tudományos hálózati kiadvány legyen ingyenes?

5.2.1 A kiadvány felhasználásának szempontjából

Három érv, amelyekhez továbbiak csatolhatók:

1. Ez az a kiadványfajta, amelynek olvasója a legtürelmetlenebb. Az ilyen olvasó nem fogadja el a késedelmet. Semmi túlélési esélyük nincs például olyan hagyományos (papír-) folyóiratoknak, amelyek hónapokkal később, és nem is az egész világ, hanem csupán az előfizetők számára jelentetik meg a szakcikkeket. Ebben a világban számít a gyorsaság.

2. A magyar kutatóknak az sem közömbös, hogy a hálózaton nincs középpont és nincs peremterület.

3. A bölcsészeti tudományokban a jegyzetapparátus helyére lépő bonyolult, hiperszöveges hivatkozásrendszer, a szövegkritikai kiadásokban a gondos, az összes forrásszövegre kiterjedő teljes betűhű átírás, a sok nagyfelbontású, színes fényképhasonmás bizony nem fényűzés.

5.2.2 A társadalmi támogatás szempontjából

A tudományos kiadványok ingyenes szolgáltatásának követelménye melletti erkölcsi érv, hogy ezeket ma háromszorosan támogatjuk. Nemcsak a kiadvány előállítását (a kiadói és nyomdai munkát) és nemcsak a könyvtári beszerzéseket, hanem – szemben a tankönyvekkel és a szépirodalommal – már magának a kéziratnak az előállítását is, mégpedig hatalmas összegekkel. A tudományos kutatás a közlésre szánt kézirat elkészültekor fejeződik be, azt tekintjük eredménynek. Elpazarolhatunk bármennyi műszert, kísérleti berendezést, segédeszközt, munkabért – ha az erőfeszítésekből nem lesz cikk vagy könyv, a kutatás eredménytelen. A tudományos kutatás teljes – olykor irdatlanul nagy – költsége voltaképpen a kézirat-előállítási költségek részének tekinthető.

A tudományos kézirat előállítása tehát eleve roppant sokba kerül. Az már alig drágítja, ha internet-közlésre alkalmas alakban kell elkészíteni. A papíralapú közlés (szakfolyóirat, szakkönyv, könyvtári beszerzés) viszont költséges.

A tudós számára lelki teher, hogy munkája végeztével hiába van a kezében az irdatlan társadalmi ráfordítással készült kézirat, megjelentetni csak nehezen tudja. (Világszerte gyakori, hogy a sikeresen megvédett doktori értekezések kéziratban maradnak, mert a kiadók csak akkor hajlandók elkezdeni a munkát, ha támogatásokból összejött már a kiadvány önköltsége. Ha pedig mégis megjelenik, a könyvtáraknak okoz anyagi nehézséget a beszerzés.)

A fiatal, még képezhető tudósok mostanában szívesen vállalkoznak arra, hogy olcsón dolgozó, szigorúan internetes, alternatív képzeteskönyv-kiadókat alapítsanak. (Magyarországon ilyen a Gépeskönyv.) A jelenség párhuzama: 1990 után az asztali kiadványszerkesztés (és a sajtószabadság) szintén lehetővé tette a viszonylag olcsó kiadó-alapítást. (Ifjú tudósok hozták létre akkortájt például a Balassit, az Argumentumot, a szegedi Scriptumot.)

A képzeteskönyv-kiadók nagyon olcsók: elmarad az anyagok és a nyomdai munkálatok ára. Elég nekik az átlagos állami támogatás fele, még úgy is, hogy nem számíthatnak a példányok eladása után járó bevételre. Rávehetők arra, hogy hálózati kiadványuk ingyenesen legyen hozzáférhető. A szerzők az emelkedő egyetemi és akadémiai jövedelmek mellett kezdik megszokni azt, ami nyugati kollégáik számára rég természetes: hogy tiszteletdíj valódi (nem népszerűsítő) tudományos munkáért alig remélhető. A terjesztés nem okoz nehézséget: ha ingyenes és közhasznú a kiadvány, jogszerűen szolgáltatható bármely egyetemi, akadémiai vagy minisztériumi – egyszóval nem-kereskedelmi – szerverről.

5.2.3 A kiadvány előállításának szempontjából

A hálózati tudományos kiadványok („könyvek”) készítésének ezek az alapelvei:

1. elv: A tudományos könyvkiadás helyébe könyvszolgáltatás lép.

Régen a tudományos könyvkiadó feladata befejeződött akkor, amikor kiadta a művet, és átadta a terjesztőnek. Most a munka egy lényeges része (az olvasókkal való kapcsolattartás, a mű karbantartása, valamint a rendszeres „frissítés”) nem befejeződik, hanem épphogy elkezdődik a hálózati megjelenés pillanatában.

(A hálózati tudományos könyv árusítása inkább a szoftverforgalmazásra, semmint a könyvkereskedelemre emlékeztet. A szoftverek eladása sem egyszeri tevékenység: hozzátartozik az egyre jobb főváltozatok és az ingyenes javítókészletek rendszeres megjelenése is.)

2. elv: Ha igaz az, hogy a tudományos könyvkiadás helyébe könyvszolgáltatás lép, akkor a kiadói tulajdont nem kell tolvajoktól félteni.

A hálózati tudományos kiadványok megjelenésük után is szorosan az őket létrehozó tudományos műhelyhez tartoznak, mindaddig, amíg a műhely megőrzi alkotóerejét. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy adatbázis általában nem szakad el az őt létrehozó tudományos közösségtől. Ez a – lassan persze cserélődő személyzetű – műhely végzi el az időnként szükséges frissítéseket és fejlesztéseket. Más, megfelelő szakértelem nélkül, erre nem is lenne képes. Aki ellopná az adatbázist – hogy aztán éveken át békésen teljesíthesse a hozzá kapcsolódó megannyi szolgáltatást – nem bűnös, hanem éppenséggel erényes cselekedetet hajtana végre. A tudományos terület azé, aki megműveli.

3. elv: A tudományos kiadvány költségeinek viselése és a kiadvány felhasználása nincs szükségképpen összekapcsolva.

A tudományos adatbázisokat előállító és gondozó munkatársak fizetést kapnak, de nem a végfelhasználók fizetik meg őket, hanem tudományos intézetük, ugyanúgy, ahogy egy hagyományos egyetemi könyvtárban sem kell az olvasásért külön fizetni.

4. elv: A hálózati tudományos kiadványok létrehozásának költségeit jellemzően nem a könyvesbolti vásárlók, hanem a különféle nagy nemzeti alapok viselik (amiként a könyvtárfejlesztés költségeit is).

5.3 Összefoglaló javaslat

Bizonyos szakkönyvek és szakfolyóiratok kiadásának anyagi támogatását jelentősen meg kell kurtítani. A lecsökkentett támogatás fejében viszont el kell várni, hogy a kiadvány az egész világon mindenki számára – az Interneten – ingyenesen hozzáférhető legyen.

Bele kell vágni egy hasonló kísérletbe a tankönyvek terén is.

Nyilván szükségtelen a figyelmeztetés: ez a javaslat olvasói megszokások és könyvkiadói érdekcsoportok ellenállásába ütközik – és nemcsak Magyarországon. Ugyanakkor talán azoknak az erejét is hiba lenne lebecsülni, akik Magyarországon, Olaszországban, Franciaországban és másutt összefognak az állami támogatások újraelosztásáért, az ingyenes szakkönyv és tankönyv megteremtéséért.

Horváth Iván egyetemi tanár