A hypertext
Tartalomjegyzék
Bevezetés................................................................................................................. 3
Történeti kitekintés – tojás a fészekben.................................................... 6
A dokumentum és a hypertext közti különbségről.............................. 8
A hypertext nyomai............................................................................................. 9
berekesztett hypertext.................................................................................................................... 9
félig zárt hypertext.......................................................................................................................... 10
szétmart szöveg (hypertext)....................................................................................................... 10
i. A klónozott szöveg, a
save és save as fogalma.................................... 11
ii. Bábeli könyvtár – a teljes tudás létezése............................................ 13
iii. A szöveg (dokumentum) szabadsági foka............................................ 15
1. 0 szabadsági fokú dokumentum – a mozdulatlan szöveg.................................. 15
2. 1 szabadsági fokú dokumentum.............................................................................................. 15
3. 2 szabadsági fokú dokumentum.............................................................................................. 16
4. 3 szabadsági fokú dokumentum.............................................................................................. 16
iv. Ki az olvasó.................................................................................................... 17
v. A nem lineáris írás......................................................................................... 18
vi. Újraolvasás mint hypertext.................................................................... 20
vii Hypertext - a plurális szöveg................................................................. 21
viii. Zsarnok-e a hypertext szerzője? Biztonsági korridor a
szerző akaratából, avagy az orránál fogva vezetett olvasó?............................................. 22
a. asszociációk kontra linkek.................................................................................................... 24
b. interrupció............................................................................................................................................ 25
c. utalást nem lehet nem észrevenni – szájbarágás:.................................................. 25
ix. Textpoligon................................................................................................... 26
x. A dokumentumtól a hypertext felé....................................................... 28
xi. Az abbáziai történet.................................................................................. 29
xii. Mesterszonett – a berekesztett hypertext....................................... 31
xiii. Az intertext - a félig zárt hypertext................................................ 32
xiv. A szerteágazó ösvények kertje – back mint visszaút................... 33
xv. Fuharosok – kivonulás a szövegből?.................................................. 34
xvii. Anatomische Theater – korlátozott számú válasz................... 37
xviii. Válaszd magad a kalandod................................................................ 38
xix. A Hypertext (a szétmaratott szöveg) – szigorúan technikai
megközelítés.................................................................................................................................. 39
xx. Problémafelvetések: Ki a szerző, kié a szerzői jog?
Megőrizhető-e a szöveg egysége?.................................................................................................................. 40
A lenyomozható olvasat............................................................................... 41
Függelék................................................................................................................ 42
A fuharosok cd-rom térképe......................................................................................................... 42
Felhasznált irodalom..................................................................................... 45
Ez a munka az ezredforduló új irodalmi formájával; a dokumentummal,
és annak egy különleges változatával, a hypertexttel foglalkozik, mely
meggyőződésem szerint mindinkább kiemelt szerephez jut majd (a
kifejezés eszközeként, és a vizsgálat tárgyaként egyaránt) a különböző
tudományokban csakúgy, mint az irodalomban.
A kilencvenes évek elejétől a köztudatba, és a különböző
tudományok közötti könnyebb átjárhatóságnak köszönve az irodalmi diskurzusba is
folyamatosan kezdenek lassan beszivárogni olyan elemek, mint a virtuális, digitális, interaktív,
multimédia, hypertext, online, link, chat, docuverse, target. Mára már ezek
a kifejezések igen divatosak és megszokottak lettek, ennek köszönve egyesek
lassan elkopnak, s véglegesen el is tűnhetnek, mielőtt még
belekerülnének az irodalmi kánonba.
A dokumentumok és a hypertext a Gutenberg-galaxis körüli vita a
vizsgálódásunk szempontjából határozottan meddő irányba terelődése
miatt egyelőre nem került kellő mértékben, és a megfelelő módon
a vizsgálódások központjába. A vitában ugyanis többnyire a hagyományos
betűhordozó – a nyomtatott szöveg pusztulásáról
vagy esetleges továbbéléséről van szó, és kismértékben a kultúra digitalizálásának
holdudvaráról, egészen sarkított és időnként naiv fogalmazásokban a könyv
és összetevői: a papír és nyomdafesték jövőjéről, s kevésbé az írásról
és olvasásról melyet eddig ismertünk. Az új szöveghordozó, a számítógépen írt
és szerkesztett, majd különböző adathordozókon tárolt dokumentum hatalomátvételével
foglalkozó írások olyan felszínes szinten maradtak, hogy a könyvet lehet
standra, strandra, és ágyba is vinni; a számítógép életidegen, és nehéz
megszokni a vele való együttlétet; a képernyőről való olvasás
nehézkes; az olvasás körülményei, és a generációk olvasási szokásai képeznek
elsődleges szempontokat.
Az eddigi viták nem aknázták ki a diskurzus azon
lehetőségeit, hogy milyenek az így kapott szövegek; több változtatás után
ki lesz a szerző; hogyan találja föl magát a szövegkritika ebben az új közegben,
és hogyan változtatja meg a közeg a szövegkritikát; az interneten tárolt
szövegek átjárhatóságát megoldva létre jön-e egy új (esetleg első, a régen
megálmodott vagy létezett) bábeli könyvtár; lehetséges-e a dokumentumok
katalogizálása; hogyan viszonyulnak a különböző szövegelméletek a
hypertexthez; és milyen lesz annak a hatása a szövegelméletekre; mi kerül be a
kánonba, és mi nem; szabad-e a Hypertextet olvasó; és csupán olvasó-e. Mindezek
a kérdések rendkívül nagy kutatási területet biztosítanak, dolgozatomban többek
között ezekre keresem a válaszokat.
Az irodalomnak újabban otthont adó számítástechnika és világháló
fejlődésével a hypertext kézenfekvő írásmóddá, irodalmi formává, de
kutatási és kísérletezési területté is válhat/vált. Ez az írásmód a teljes
tudást kezelhetőbbé teszi, és ha sikerül azt rendszerezni, közvetítésének
eddig javarészt lineáris módját nagymértékben átértelmezi. A Gutenberg-vita
folyamán sokan nem veszik figyelembe, hogy nyomtatott szövegről a
digitális szövegre való átállás azért nem máról holnapra történik. Horváth Iván
szerint a teljes műveltségkincs átírása néhány nemzedék feladata. Ahogy a
kéziratról a nyomtatott szövegre való áttérés is igen hosszú volt, nem is
beszélve arról, hogy napjainkban mind a három technika együtt él: sokan csupán
kézzel képesek írni szövegeket, és a teljes átállás valószínűleg soha sem
fog megtörténni, erre ugyanis kevés jel utal. Figyelembe vennék még két
szempontot; lesznek ugyanis olyanok, akik zsigerileg elutasítják a digitális
kultúrát. Másrészt azonban ez a kultúra sem védtelen, gyakran türelmetlen, és
nem adja meg a tiszteletet a nyomtatottnak, hanem sürgeti a váltást.
Magyarországon kialakult olyan elképzelés is[1],
miszerint, hogyha kimaradunk a digitális forradalomból, és kultúránkat nem
sikerül gyorsan átmentenünk, azt akár végleg elveszíthetjük, alulmaradunk egy
még körvonalazódó versenyben. Így akár visszafelé is törlődhet a
műveltségkincsünk. Ez a kezdeti pánik átalakulhat (és ez a kulturális
síkon megjelenő tendenciákból mintha már kibontakozni látszana) olyan
elképzeléssé, mely szerint egyfajta e-kultúrelőnyre
lehet szert tenni a már említett forradalom folyamán.
A digitális forradalom paradigmaváltó jellegéhez hozzátartozik,
hogy a gazdasági és a hozzá mindinkább kapcsolódó és közeledő kulturális
síkon igazi stratégiaváltás várható, és ezzel elkezdődhet a társadalom
irányított és strukturalizált digitalizálása. Ez a folyamat valószínűleg
gazdasági síkon lesz a legerőteljesebb, s az irodalomra gyakorolt hatása
már csak egy tompított hullám lesz, de még így is igen erőteljes marad.
Arra a kérdésre, hogy mekkora szerepet játszik majd az irodalom a
multimédiában, a választ az adhatja, hogy az e-business mekkora üzletet lát
benne. Ennek függvényében növekedhetnek azok az elektronikus könyvtárak, melyek
olvasói tagdíjat fizetnek, az itt lévő szövegeket pedig a tag jogosultságától
függően csupán képernyőn olvashatja, esetleg ki is tudja nyomtatni,
vagy akár másolatot is készíthet róla.
Így a pillanatnyilag átláthatatlan – a magas és populáris irodalom
között fennálló erőviszony jelentős mértékben átértelmeződik, s
ennek a paradigmaváltásnak a hatására a
választóvonal valószínűleg már a „fizetős” és „ingyenes” irodalom
között fog húzódni, az eddig kategóriák szerinti magas és populáris
irodalom pedig eloszlik majd a két csoport között.
Egy ilyen irányban történő eltolódás mindenképpen a szabadon
átjárható szöveg, a most „piacvezető” a hypertext kárára történne, és egy
ilyen fizetős elektronikus könyvtár csupán annyiban különbözne egy
olvasóteremtől, - melyben akár xeroxolni is lehet - hogy nem kell érte
kimozdulni, hanem otthonról is használható.
Az, hogy a nyomtatott kultúrát (a támogatás mértékének
függvényében) folyamatosan ömlesztik át digitális formába, átmentésként, vagy
az adatkezelés könnyítésére irányuló ésszerűsíréként is értelmezhetjük.
A kézirat, a gépelt - nyomtatott szöveg, valamint hypertext
együttélésére legjobb példák azok a cd-romok, melyeken egyszerre található meg
a facsimile, a hagyományos szöveg (dokumentum) valamint a szöveg belinkelt
változata (hypertext). Ilyen szövegben könnyű keresni, és sokkal könnyebb
meglátni bizonyos összefüggéseket.
Úgy látom, hogy a jövőben a hypertext körül folyó viták a ma
divatos magas-populáris irodalom viszonya, valamint a világháló szabadsága
árnyékában fognak folyni, ha nyilvánosság előtt is, de akkor is
mindenképpen szűk szakmai körben, a fent feltett kérdésekre a választ
pedig az irodalomelmélet, irodalomtörténet megfelelő, és éppen odavágó
területein keresik majd több - kevesebb sikerrel járva.
Álljon itt segítségünkre egy kis történeti kitekintés. A hypertext
kifejezést először Theodor H. Nelson használta az 1974-es Computer Libdream Machines című
könyvében az olyan elektronikus szöveg leírására, amely a szövegbe ágyazott
kapcsokkal rendelkezik, a kapcsok pedig más szövegekre mutatnak.[2]
A hatvanas évek óta a XANADU-projekt keretein belül fejlesztett ki
egy rendszert, mely a világháló irodalmi részlegének őseként
értelmezhető. „A hypertext alatt
nem-folyamatos írást értek – olyan szöveget, amely elágazik, és választási
lehetőséget kínál az olvasónak, mely leginkább egy interaktív képernyőn
olvasható. Általában kapcsoló elemekkel (links) összekötött szövegdarabok
soraként képzelik el, melyek különböző útvonalakat biztosítanak az
olvasónak”[3]. A hypermédia
kifejezés az intermédia „digitalizált” változatát jelzi.
A háló és hálózat megértéséhez bevezetnék két, mint később
majd kiderül – ellentétes - fogalmat: magányos
és ismeretlen. A világháló
kialakulása teremtette meg egyértelműen a hypertext fejlődésének és
elterjedésének lehetőségét, ez lett ugyanis az éltető közege, hisz a
világháló beszédmódja a hypertext. Amíg a számítógép a szoba sarkában, a szent
helyen csücsült, magányos volt.
Csupán a saját zárt világa létezett, amennyi adat ráfért a tárolóira. Nem
létezet számára külvilág, s csak annyi ideig volt bekapcsolva, amíg dolgoztak
rajta. Amikor megjelent a hálózat, óriási változás következett be. Ez a váltás
a lemezjátszó és a rádió közötti párhuzamokkal és különbséggel mutatnám be.
Van, aki egész életében gyűjti a lemezeket. De akármennyi lemeze is van,
mégis limitált a hallgatható zene mennyisége. Egy rádión viszont az adók és
műsorok száma gyakorlatilag végtelen, - tekintsünk itt el a sugárzott zene
és adások milyenségétől. Ha saját, magányos gépünkön nagymennyiségű
adat van, és a teljes hálózaton ennek csupán a töredéke, akkor is az egy
tőlünk független tér, mely
tudtunk nélkül bármikor bővülhet (vagy akár szűkülhet is). A
hálózatban benne rejlik a kíváncsiságunk, a felfedezés tárgya: az ismeretlen. Mint amikor falun izgatottan
nézzük meg minden reggel, van-e tojás a fészekben. Van egy kedvenc, és rendkívül
olcsó könyvesbolt, ahová szívesen járok. Igen nagy önmegtartóztatások árán
tudok várni maximum két hetet a látogatások között, mert akkor egy, vagy több
új, számomra eddig ismeretlen könyv igazi meglepetés, tojás a fészekben.
Sütheö Péter szerint a hypertext az adatintegráció és
információközvetítés olyan módszere, amely a tudást a hagyományosan lineáris
szövegstruktúra helyett a kognitív emberi gondolkodást hívebben tükröző
nem lineáris, térbeli, hálózatos rendszerben rendezi el. A felhasználó aktívan
és közvetlenül közreműködhet a tudásbázis alakításában és formálásában. A
fenti állításon annyit finomítanék, hogy a tudást már az enciklopédiák, lexikonok,
szótárak, katalógusok megjelenésével nem csupán lineárisan tároljuk, viszont a
számítástechnika adta hypertext teljes átjárást biztosíthat a tudásban. A fent
leírtakból kiderülnek a veszélyek is: ömlesztett tudás, lehetséges-e
rendszerezni, van-e koncepció, és ha van, lehet-e azt érvényesíteni, mert míg
egy lexikonban a szerkesztők koncepciója érvényesül, addig a szerző
tudta és hozzájárulása nélkül linkelhetjük szövegünket (hypertextünket) az
övéhez. A hagyományos könyvtárakkal szemben, ahol fizikai képtelenség egy
bizonyos könyvmennyiségnél többet feldolgozni, vagy akár raktározni is, itt
tőlünk minden csupán egy klikkelésnyire van, nagy adatmennyiséget
futhatunk át, vagy dolgozhatunk föl rövid idő alatt.
Megjegyzés:
Ahogy a világháló megszűntette a fizikai távolságokat, úgy
teremtette meg az alkalmat, hisz
minden csak egy klikkelésnyire van már tőlünk. Az üzletek, a posta, a
könyvtárak. Ezzel megszűntette a cselekedetek színpadiasságát, és egyben
szertartásokat is, hisz elmarad a könyvtárba való alázatos és csendes belépés,
így azok átértelmeződnek, és súlytalanná válnak.
Ennek a fejezetnek az elején tisztázni szeretnék néhány fogalmat,
mielőtt továbbmennék. Az elektronikusan rögzített összes szöveget a dokumentum gyűjtőfogalomba
sorolom. Ezeknek a rögzítése történhet különböző formátumban, a
platformtól és kezelőprogramtól függően.
Egy be nem linkelt, digitális adathordozón tárolt szöveg
(dokumentum) félúton van az írógépen, vagy kézzel írt, valamint belinkelt
szöveg között.
A dokumentumoknak csupán egy szűkebb csoportja hypertext. A világhálón (a magányos adathordozókkal
<floppy, merevlemez, cd rom> szemben) mind a dokumentumok, mind a
hypertextek html (hypertext markup language) számítógépes nyelven vannak
rögzítve, ennek azonban csak technikai jelentősége van, ezt az egységes
formátumot platformtól és kezelőprogramtól függetlenül kezelhetjük - olvashatjuk.
A hypertext látszólag annyiban különbözik a dokumentumoktól, hogy
(inter)aktív. A megközelítés száraz definíciója, (mert még nem alakult ki
teljesen az egységes sztenderd) talán ez lehetne: a hypertext olyan interaktív dokumentum, mely linkeket biztosít az
olvasónak a szövegek közti átjárhatóság céljából. Ezeken a linkeken tovább
lehet haladni más szövegek felé. Felvetődik majd a kérdés, hogy ezek a
linkek biztonsági korridorok a szerző akaratából, vagy csak orránál fogva
vezetett az olvasó.
A nem hypertextes dokumentum olyan, mintha holt szöveg (tekercs)
lenne, nehezen olvasható a képernyőről, azonban már könnyen és
észrevétlenül módosítható. A hypertextnek nagy tér kell a kibontakozáshoz, és
ezért számára a legjobb környezet a világháló. A hypertextek rögzítéséhez
használt nyelv a már említett html (hypertext markup language), melyet
folyamatosan fejlesztenek. Előreláthatólag ez a lesz a hypertextet
rögzítő nyelv kanonizált és egyedüli változata. Ma a hypertext teljesen
nyílt (forráskódú), szabadon másolható, és a másolat szerkeszthető. Mi
történik azonban akkor, ha a szöveget olyan egyeduralkodó forráskóddal kezdik
el rögzíteni, mely nem engedi, hogy bárki a mi szövegünkhöz csatlakozhasson,
lerázza magáról azt?
A történeti és technikai áttekintés után a hypertext elméleti
vonatkozásit kísérelem meg felvázolni. A hypertext felfogásom szerint nem
teljesen újkeletű írásmód, az irodalomtudomány számos olyan példát
szolgáltat, melyeknek köszönve a „hagyományos” szövegekben is a hypertext
nyomaira, annak tulajdonságaira bukkanhatunk.
Így a nem-lineáris
szerkezetű, oda-vissza mozgó idősíkú és terű nyomtatott szöveg;
a szonett koszorú és különösen a
hozzá kapcsolódó, azt egységbe foglaló mesterszonett;
az intertextualitás, metatext; a lábjegyzetelés; a választható szálakon futó kalandregények is már bizonyos mértékig hypertextek, vagy annak
markáns vonásait viselik magukon. Látható, hogy a fenti felsorolásban helyet
kaptak olyan fogalmak (intertext, metatext), amelyek nem idegenek a modern, de
ez idáig a hypertextet kellő mértékben nem tárgyaló
irodalomelmélettől sem. A fenti felsorolás korántsem teljes, ám arra
tökéletesen megfelel, hogy rámutathassak a hypertext nyomaira. A felsorolt
fogalmakat és formákat ezért, a könnyebb áttekinthetőség kedvéért három
csoportba sorolnám, melyek között nincsenek igazán szigorú határok, elég nagy
az átjárhatóság:
Ennek a kategóriának a jellemző tulajdonsága, hogy az adott
szöveg egységén belül linkszerű, igen erős utalások mutathatók ki.
Ebbe a kategóriába tartozhatnak a nem lineáris szerkezetű, de linkek nélküli nyomtatott
szövegek (elsősorban próza), ahol a megértés folyamatában, csupán az
olvasó gondolataiban és más szövegekre való asszociációból áll össze a szöveg
elképzelt hálója. Ide sorolnám még a természetüknél fogva nem lineáris
adatgyűjtemények (különböző lexikonok, szótárak) melyek a nagy
adatmennyiség ellenére viszonylag zárt egységet képeznek; valamint ide tartozik
szerintem a szonettkoszorú, melyet a
befejező mesterszonett tesz zárt
egységgé. (példa: Proust: Az eltűnt idő nyomában, József Attila: A
Kozmosz éneke.)
Enne a kategóriának a jellemzője, hogy az ide tartozó
szövegek vagy jelenségek már erős, és a beavatottak számára
észrevehető utalásokkal rendelkeznek, melyek azonban a nyomtatott szöveg
természeténél fogva még nem lehetnek linkek. Ezen túlmenően azonban, és ez
különbözteti meg a berekesztett hypertexttől, az utalásokon továbbhaladva
eljuthatunk már szövegekbe is, kalandozásunk azonban ott véget is, és vissza
kell térnünk a főszöveghez, back funkció
segítségével.
Ebbe a kategóriába tartozik az intertextualitás;
metatext; és a lábjegyzetek. Remek példa erre Eliot Átokföldje, melyben a számos
intertextualitás mellett a szerző lábjegyzetei is szerepelnek.
Ez a kategória már a „valódi” hypertext gyűjtőhelye,
ebben a linkek jelenléte kötelező, és formája nem lehet nyomtatott szöveg,
csak dokumentum, azon belül hypertext. A
továbbiakban a hypertext alatt a szétmart szövegeket értem. (A választható
szálon futó regények ezért a félig zárt és a szétmart hypertext között
helyezkednek el, linkeket már tartalmaznak, azonban nem dokumentumok)
Megjegyzés:
Felvetődik a kérdés, hogy a lexikonok például miért nem a
félig zárt szövegek kategóriába tartoznak, hisz gyakran sokkal nagyobb
információ mennyiséget fogyaszthatunk belőlük, mint például egy
intertextuális szövegből. Erre talán a legjobb válasz az, hogy a nagy
információ mennyisége ellenére a lexikon egységes szöveg, mely kizárja a
külvilágot, magányos, az intertext
ezzel szemben könnyen átjut a történeti kitekintésben már említett ismeretlenbe.
A hypertextnek és a dokumentumoknak általában
van egy jellegzetes tulajdonságuk, csak bitekben léteznek, vagy ha úgy tetszik:
megfoghatatlanok, nem tapinthatók. Hol is helyezkedik el ez a szöveg? Számomra
elég nehéz elképzelni, hogy a binárisan tárolt információ hirtelen szöveggé
alakul át.
Egy nyomtatott szöveg megszagolható,
megfogható; meggyűrhető, aláhúzható, széttéphető vagy
elégethető – megsemmisíthető, de csak fondorlatos (és aljas) módon
hamisítható; a szövegen történt bármilyen változás pedig könnyen nyomon
követhető. Egy ilyen szövegnek általában van számos más tulajdonsága is:
zárt, és nem interaktív, száraz, ám bizonyos típusai, amint az előző
fejezetben kitértem rá, magukban hordozhatják a hypertext nyomait. Az olvasó
dönti el, egy nyomtatott szöveg hogy utána melyik szöveget veszi kézbe, hol
folytatja az olvasást (vagy esetleg abbahagyja), saját olvasási stratégiáját
követve, a szerzőnek alig van beleszólása. A nyomtatott szöveg
sokszorosítása xeroxolás útján történik, és könnyen megmondhatjuk, hogy
másolatról van szó, hamis-e a szöveg képe. Egy ilyen szövegbe nehéz
(észrevétlenül) belenyúlni.
A számítógépen tárolt szövegek, így a
hypertext is ezzel ellentétben nem fogható, a szerző által szinte
észrevétlenül módosítható, az olvasó-szerző által másolható (majd kiderül,
mikor nem)– klónozható, és annak
köszönve, hogy egyszerre sok helyen is fellelhető – gyakorlatilag
megsemmisíthetetlen, kiirthatatlan, ha akarja, olyan lehet, mint a mesebeli
sárkány, egy levágott feje helyébe 3 új nő.
A hypertext értelmezéséhez bevezetném
a fent már említett fogalmat, a klónozhatóságot.
Egy szöveg klónozása annyit jelent, hogy a szerző-olvasó által számtalan
szövegváltozat készíthető, melyek nagyon, vagy alig térnek el az eredetitől, (sarkított esetekben
egyáltalán nem) a kezdetben annak számos tulajdonságát magukban hordozzák,
csupán dátum alapján következtethetnénk az eredetire,
de nem is biztos, hogy beszélhetünk eredetiről,
inkább legrégibb szövegváltozatról, első előfordulásról. A
későbbiekben a szövegrészletek könnyen ollózhatók össze, így gyorsan új
művek, jegyzetek készíthetők.
A szöveg első írásakor (ez a
szöveg első megalkotásának teljes idejét foglalja magába, vagyis az
első szöveg írását, amíg a szerző nem érzi úgy, befejezte) a
szerző valószínű, hogy nem dolgozik egyhuzamban, egy szuszra. Szüneteket
tart, vagy más szövegekhez nyúl, azokon dolgozik. A kéziratnál vagy írógépelt
szövegnél ez a szünet nem bontja meg munka lineáris folyamatát, a szünet nem
látszik meg a szövegben, nincs nyoma (kivéve persze, ha naplót ír). A
dokumentum készítésénél azonban a könnyen szerkeszthetőségének
következménye, hogy amikor úgy érzi a szerző, pihen egyet, akkor
választania kell: az adott szakaszban végzett munkát, s így a szöveg jelenlegi
állapotát hogyan tegye le, vagyis mentse el[4]. Most szeretném bevezetni a save
és a save as fogalmát.
Ami a könyv esetében a nyomtatás
(befejező munkálat), az hypertext és a dokumentumok esetében a mentés
(save). A szó etimológiája is izgalmas, hisz az valamitől megmentést,
elmentést jelent.
Az első lehetőség, melyet a
szerző választhat a save.
Ilyenkor a változásokat rámenti a régebbi szövegváltozatra, felülírva -
megsemmisítve azt. Ezzel azonban nem hoz létre klónt. Valószínűleg ez a
gyakoribb eset.
A második lehetőség a save as. Ilyenkor a szerző nem
menti rá a változásokat a régebbi változatra, meghagyja azt is, de létrehoz egy
újabb szöveget, vagyis ez már klónja az előző szövegnek, a továbbírása.
Így már külön él a két szöveg. Gyakran azonban a szövegek mozgathatósága, vagy
biztonsága miatt (félelemből, hogy a munkája elvesz, és azt képtelen ebben
a formában reprodukálni, több változatot is készít.
Emlékezzünk csak vissza Ripley
hadnagyra, aki (önmaga is klón már) az Alien 4-ben rátalál az eredeti önmaga különböző, többnyire
félresikerült klónjaira, és elszörnyülködik, majd elkezdi felégetni őket!
A sok biztonsági másolat, az eredeti szöveg különböző fokozatai, mirror
oldalakon tárolt másolatok idővel elkezdhetik telíteni a polcokat, s ez a
mennyiségi növekedés akár vírusként is felfogható, mivel a polcok telítődnek
terméketlen, életképtelen szövegekkel, melyek már nem fejlődnek tovább
(akár a kitépett oldalú, borító nélküli könyvek). A terméketlen szövegek
kifejezést nem ítéletmondásnak szánom. Elképzelésem szerint a kész szöveg az,
amelyből sok másik ágazik ki, mint egy törzsből.
„ (…) A nyelvek
keveredése nem büntetés többé, az alany eljut a gyönyörig az együttélő,
összeműködő nyelvek révén: a szöveg öröme, ez a boldog Bábel.”[5]
A Hypertext képes az összes digitális
tudást összekötni, nem biztos azonban, hogy ez teljes és egységes tudás
is egyben, mert az így kialakult virtuális bábeli könyvtár még inkább
szinkretista, mint egy adott könyvtár állománya, hisz egységes szempontok
nélkül gyarapodhat bármilyen szöveggel. (Nem csoda, ha azok a szövegek,
melyeket nyomtatásban betiltanak, nagyon gyorsan otthonra lelnek a világhálón,
és bitekben való létezésüknek köszönve egyszerűen és észrevétlenül
másolhatók, tehát megsemmisíthetetlenek, a szabadpolcoknak (tárterületeknek)
köszönve, melyekre bárki bármit elhelyezhet, ezek a polcok bárhol
megjelenhetnek. Egy ilyen világkönyvtárban ugyanolyan eséllyel startol
szerző vagy másoló, az olvasatok és olvasók újrafelosztása folyik. Egy
egyszerű társadalmi példával illusztrálva: az írás évszázadokig a
keresztény egyháza monopóliumában volt Európában. A világhálón azonban egy
kisegyház ugyanolyan sikeres lehet, mint a katolikus egyház, mert az itt
uralkodó törvények eltérnek az eddig megszokottaktól, egy könnyen feldolgozható
olvasat nagy tömegeket képes vonzani.[6]
A Hypertexten belüli átjárhatóság létrehoz a világhálón -
digitális bábeli könyvtárban számos gyengébb-erősebb kapcsolódást. Ebben a
könyvtárban azonban nem uralkodik rend, mert akkora méretű „adatot” tárol,
hogy az átláthatatlan, s ne feledkezzünk meg a szabadpolcokról sem. Egy ekkora
könyvtárat katalogizálni lehetetlen, hagyományos könyvtáros nincsen, a tudás
pedig csak ömlik, teljesen ellenőrizhetetlenül, gátat semmi sem szabhat
neki, mert folyamatos tárhely bővítés folyik, újabb és újabb „polcokat”
készítenek, újabb szinteket emelnek. Megvalósulhat-e ebben a könyvtárban
Gessner XVI. századi vállalkozása, a világbibliográfia? Erre keresem a választ.
Van valami, ami segítségünkre lehet, és egyfajta digitális
könyvtárosként is felfogható: az intelligens keresőprogram, amely
szabadidejében is folyamatosan és szorgalmasan adatokat gyűjt a könyvtárban,
megállás nélkül, legeldugottabb zugát is feltérképezve. A szövegeket böngészve,
statisztikákat készítve az előfordulás gyakoriságának függvényében
bizonyos szavakat kiemel: ezek lesznek a kulcsszavak.
Majd a kulcsszavak után kutatva újra meg újra végigböngészi az adatállományt,
és önszorgalomból katalogizálja azt, újabb kulcsszavakat találva,
szűkítve-bővítve ezek halmazát. Egy ilyen program a keresés során
összetett (relációs) keresésre is képes. Ha hypertexttel kapcsolatos cikket
keresek, meghatározhatom, hogy szerepeljen benne a hypertext, Derrida, de
Nelson nem. Ez szűkíti a találatok számát, és segíthet a munkánkban.
A Hypertextben a szövegek közti átjárhatóságot a szerző
biztosítja, ugyanis az adott szót, vagy idézetet, képet kijelölve rámutat egy
újabb szövegre, szóra, idézetre, képre. Technikailag megoldható, ám nem
alkalmazzák, hogy a számítógépek a világhálón, vagy egy adott könyvtárban
található összes szöveg összes szavát rendszerezve önmaguk is keresztül-kasul
linkeljék a szövegeket. Erre nincs túl nagy szükség, hisz egy
keresőprogramba beírva a kereső kifejezést (a kritériumokkal együtt)
a program, a digitális könyvtáros megjeleníti a linkeket, ezeken továbbhaladva
új szövegben találjuk magunkat. Itt azonban meg kell állnunk, mert az adott
szöveg szerzőjének linkjeit használhatjuk, vagy a keresőprogramot.
Csakúgy, mint a borgesi könyvtárban, itt is bármelyik szövegnek
végtelen számú változata létezik, melyek alig térnek el egymástól, ám egy adott
szöveg több helyen és fordításban is megtalálható, a tükör (mirror) oldalakon,
és, ha egy-egy szövegváltozat el is veszne, korábbi vagy későbbi
változattal, vagy esetleg valamelyik klónjával egyszerűen
helyettesíthető. A katalogizálásnál azonban nagyon nehéz a digitális
könyvtáros dolga, ugyanis a szövegeken történt változásokat visszakövetkeztetni
nehéz, és minden változatnak más-más lehet a szerzője, nem beszélve arról,
létezik-e eredeti szövegváltozat.
A sok linkelésnek köszönve kialakul egy Világfa,
elképzelhető, hogy bármely ágából elindulva, a könyvtár másik végén
lévő szövegbe jussunk. Elképzelhető, ha a linkek már keresztül-kasul
hálózzák az egész Hypertextet, akkor más csak Egy szöveg fog létezni, a teljes
tudás.
Az előző fejezetekben már szó esett a dokumentumok
forráskódjáról, a hozzáférési jogosultságokról, a szövegek módosíthatóságáról, klónozhatóságáról.
Ezeket a kérdéseket szeretném rendszerezni ebben a fejezetben, bevezetve a szöveg szabadsági foka kategóriát.
Képzeljünk el egy olyan értékes (elektronikus) könyvet (szöveget),
amelyet annyira féltünk, hogy egy üvegbúra alatt helyezünk el. A búra
előtt van egy kezelőpanel, melyen az előre vagy hátra gombot
nyomva, egy kar az adott irányban lapoz egy-egy oldalt, vagy akár teljes
fejezeteket is, kívánságunk szerint. Egy ilyen hermetikusan elzárt, és a
valóságban nem igen létező szövegre igaz lehet a következő állítás: Az írható szöveggel szemben megjelenik tehát
a vele ellentétes érték, negatív, reaktív értéke: az, amit el lehet olvasni, ám
nem lehet megírni. Ez az olvasható.
Az olvasható szövegeket klasszikusoknak hívjuk .[7]
Ez a dokumentum megfelel a bevezetésben már említettnek; csak
képernyőről olvasható, nem másolható, körülményes rá hivatkozni, nem
ragaszható semmihez, és nem is ragasztható hozzá semmi. Ez mozdulatlan szöveg,
nem linkelhető, forráskódja zárt, módosítani csak a szerző jogában
áll. Ez a dokumentum tökéletes ellentéte a Hypertextnek.
Ez a dokumentum is üvegbúra alatt helyezkedik el, a kar
kívánságunk szerint lapoz, azonban másolatot már kérhetünk róla. Ez a másolat
minden részletében megegyezik az eredetivel. Ilyenek a mirror oldalakon tárolt
dokumentumok. A dokumentumok kezelése úgy van megoldva, hogy az eredeti
(digitális) közegében nem lehet semmihez sem ragasztani, nem fűzhető
hozzá semmi, nem linkelhető. Ilyenek lehetnek az olyan dokumentumok,
amelyeknek helyét nem tudjuk abszolút módon meghatározni, a könyvtáros
(adatbáziskezelő) saját logikája szerint helyezi valamelyik polcra a
raktárban, és a szöveg csak rajta keresztül érhető el.
Ezek a dokumentumok már nincsenek üvegbúra alatt, szabadpolcon
helyezkednek el, és bárki számára elérhetők. Helyben olvashatók,
kinyomtathatók, gond nélkül másolhatók, és már klónozhatók is. Ezek a
dokumentum mindig fix helyen találhatók, ezért könnyű rájuk hivatkozni.
Ezek a dokumentumok már ragaszthatók, és maguk is tartalmazhatnak linkeket,
azonban sohasem tudjuk, mely szövegek csatlakoznak hozzá. Az eredeti[8]
dokumentum azonban nem változtatható. Majdnem az összes hypertext 2 szabadsági
fokú, ezért a továbbiakban a hypertext
alatt a 2 szabadságfokú dokumentumot kell érteni. Munkám javarészt a 2
szabadságfokú dokumentummal foglalkozik.
Egészen speciális és ritkán fellelhető fajta, egyfajta
elektronikus hippi szöveg. Ez a szöveg még nyíltabb a hypertextnél is,
szabadpolcon helyezkedik el, kinyomtatható, másolható, fix helyen található,
ezért lehet hivatkozni rá, ragasztható és linkelhető, de magába a szövegbe
is bele lehet avatkozni, ezt a szöveget bárki (át)írhatja, nem kell hozzá
jogosultság, ez a decentralizált szöveg. Ez teljesen plurális dokumentum, és
már tudja, kik hivatkoznak rá, mert a hivatkozik ezt jelölik az eredeti
dokumentumban. Nagyon kevés ilyen dokumentum létezik, csupán néhány online
íródó regény, melynek folytatásain bárki dolgozhat, ezek is inkább folyton
gyarapodó szövegek, mint változók, hisz mindenki csak hozzáír. A 3
szabadságfokú szöveggel a későbbiekben szeretnék bővebben
foglalkozni.
A Hypertext létrehoz egy érdekes figurát: a szerző olvasót,
aki már, amint láttunk, osztozik a szöveg örömében, nem csupán olvasó, hanem
klónokat készíthet, vagy a szöveg szabadsági fokától függően változtathat
is benne.
Minden klón szövegnek saját szerzője van, akinek digitális
aláírása, ha nagyon akarjuk, kikereshető a dokumentum forrásából. Fish
gondolatmenetét követve: ezen az órán van szöveg, de annak értelmezésére csupán
klónjait használhatjuk fel, újra és mindig más úton olvasva az adott szöveget,
a belső linkeket használva útvonalul. A katalogizálást a nagy
adatmennyiségen túl az is nehezíti, hogy a különböző klónoknak más-más
lehet a szerzője, nehéz megállapítani, ki a szerző, s így a
szerzői jogok is értelmüket veszítik ebben az új közegben.
A hypertext először is az időrendiséget lúgozza ki: a
szöveg keletkezésének időpontja már nem számít, hisz az itt található
szövegek időtlenek, ehelyett új dátum válik fontossá: a szöveg első
megjelenése a hálózaton. Az ennél későbbi dátumú változatai már klónok. A hypertext kilúgozza a szövegek
pszichológiai aspektusait is, ugyanis hatástalanítja a szerzőt, azzal,
hogy a szöveg sokadik klónjának megjelenítésekor már nem is közli azt, vagy
azzal, hogy egy szöveghez már nagy számú társszerző rendelhető. A
szövegek közti átjárhatóság következményeként nem alkalmazhatók egységes
szempontú pszichológiai, pszichoanalitikus, és az erre alapozó strukturalista
szövegvizsgálatok sem,
A hypertext semlegesíti a szöveg szociológiai, filozófiai, történeti
vonatkozásait, egyik pillanatról a másikra szögellentétes felfogású
szövegközegben találhatjuk magunkat, és a teljes átjárhatóságból kifolyólag
képtelenek vagyunk egy eszmerendszernek alávetni magunkat.
A hypertextre, ha sarkítva is, alkalmazhatjuk T. Morgan
intertextualitásra vonatkozó megállapítását, amire Kulcsár Szabó Zoltán is
rámutat, hogy az a szerző/mű/hagyomány
hármasáról áthelyezi a hangsúlyt a szöveg/diszkurzus/kultúra
hármasára.
A hypertext a fenn említett okok miatt szövegcentrikusságra
„kényszerül”.
A mesterséges intelligenciát kutatók szerint az eszünkben
összeállt kognitív háló nagyon is hasonlít a Hypertexhez, valószínűleg
ezért nem éreztük olyan átütő újdonságnak a megjelenését, holott
gondolataink írásos vetülete még sohase volt ennyire „természetes”, ez a forma,
hacsak ezen a síkon maradunk, forradalmasítani képes a tudományokat csakúgy,
mint az irodalmat.
Meggyőződésem, hogy olvasásunk mindig is kevésbé volt
lineáris az írásnál, hisz az a szövegek túlnyomó részében egy adott irányba
tart. Írásunk ma még alapvetően lineáris, a könyveket általában elejétől
végéig olvassuk. Ha verses- vagy novelláskötetről, gyűjteményről
van szó, tetszőleges sorrendben olvashatjuk a részeket, folyóiratokban
össze-vissza ugrálunk, újságot akár hátulról előre is lapozhatunk, annak
ellenére, hogy a benne lévő szövegek oldalakon át létezhetnek.
A nyomtatott szöveg két nem lineáris formája számomra roppant
érdekes: az egyik a nem lineáris szerkezetű nyomtatott szöveg, a másik a
lexikon – katalógus. A nem lineáris regény csal, ugyanis elejétől végéig
kell olvasni, de a szövegben az időrend meg van cserélni, vagy nincs is
benne idő, csupán összefüggések hálója.
A nem lineáris írás tulajdonságait taglalva két szempontból
indulhatunk el, úgy, hogy megkülönböztetünk tudományos és szépirodalmi
szöveget.
A szerző tudományos szövegekben megpróbál (ha szilárd
meggyőződéssel és örömmel szeretné velünk felfedezését megosztani)
egyfajta mainstreamet tartani, ez a szöveg törzse, a ki nem hagyható, és általa
rendkívül fontos mondanivaló. Ami szervesen nem a szöveg része, az lekerül a
lábjegyzetbe. Ha még jobban egységessé szeretné tenni a szöveget, és hogy az
olvasmányosabb legyen, mindent, aminek szerepelnie kell, ám elvonhatja
figyelmünket, a végjegyzetbe kerül, amit általában akkor kezdünk el tanulmányozni,
amikor végeztünk a teljes szöveggel.
A hagyományos tanulmányíró, mielőtt elkezdené munkáját,
cédulázik, vagy éppen dokumentumokból, hypertextből ollóz ki darabokat,
ezeket próbálja majd meg egy szálra fűzni, ezzel is hangsúlyozva saját
fontosságát, önmagát a fő rendszerező szempontalapjává téve. Ebben
majd olyan grammatikai eszközök lesznek a segítségére, mint a lineáris és
globális kohézió. Kuhlen szerint[9]általánosan
megfogalmazható igény, hogy egy hypertext minden egyes információegységének
önmagában is koherensen zártnak kell lennie. Annyiban vitatnám ezt a
gondolatot, hogy a hypertextnek éppen az a küldetése, hogy nyílt szöveg
maradjon, és nincs szüksége globális kohézióra (a lineáris eleve ki van zárva,
hisz láthatjuk, egy hypertextben nem lehet hivatkozni rendesen még a
következő fejezetre). A hypertext így egy fokkal még relatívabbá teszi az
időt: ha egy idézetben a tegnapot
előző napként közvetítjük, úgy a fakultatív olvasásiránynak
köszönhetően egy hypertextes tanulmányban már nem létezik az a fogalom,
hogy előző, vagy következő, valamelyik lép a helyükbe.
A szépirodalomban a szerző szabad kezet kap, ha úgy érzi,
szövege összetett, és mindentudó kell, hogy legyen, lineáris szerkesztésmódot
követ, végigvezet egy szálat, ki nem engedve az irányítást egy pillanatra se a
kezéből. Azonban, amikor a nagy történet szétesett sok kis történetre, nem
kell a teljesség igényével élnie, szövegének jó formát adhat a hypertext.
Barthes újraolvasásról szóló elmélete segíthet a hypertext
olvasási stratégiájának értelmezéséhez: Akik
szeretik a jó novellákat, nyugodtan kezdhetik a könyv végén, és legelőször
elolvashatják – úgy ahogy általában olvasni szokás – a függelékben voltaképpeni
valóságában, megszakítások nélkül közölt vezérszöveget. Azonban mi, akik
gyakran a minden plurális megvalósításán fáradozunk, nem mondhatunk le arról,
hogy az olvasás is plurális legyen, azaz bejárati rendje megszűnjék[10], számos kaput ütünk benne.
Az újraolvasás kiemeli a szöveget
belső időrendjéből (ez amaz előtt vagy után történt), és
visszatalál egy mitikus (előbb és utóbb nélküli) időbe;
megkérdőjelezi továbbá azt az álláspontot, mely azt szeretné elhitetni
velünk, hogy az első olvasás elemi, naiv, jelenségszinten megrekedő [11](…)
Elképzelhető, hogy olvasási stratégiánkat követve egész
életünkben egy bizonyos mennyiségű hypertextet olvasva (és ez nagyon
valószínű, és a nyomtatott szövegre is tökéletesen igaz) csupán egy
szöveget újraolvasunk, ahogy az is, hogy az Esterházy-életművet egyszer
elolvasva, valójában egy szöveget olvastunk újra meg újra. Ha elég sokszor
olvastuk, vagy már megtanultuk fejből, akkor ott van a fejükben a teljes
szöveg, az Esterházy-hypertext. Ám, ha egy szöveget olvasunk újra meg újra,
mindenképpen újabb szempontokat találunk.
A Hypertext olyan gyorsan növekszik (frissül), hogy egy adott
hypertexthez visszatérve már számos változással találkozhatunk, egy pont köré
mind több szöveg csomósodott, mind nagyobb a szöveg vonzásköre, egy csomóból jó
ideig „táplálkozhatunk”. A legjobb hasonlat ehhez a puding: a csomók körül az
anyag a kevergetésnek köszönve folyamatosan változik, ám a csomó belseje
száraz, megkeményedett – konstans!
A hálózatba kapcsolt szövegek nem a hypertext megjelenésével
jöttek létre, Landlow hoz példát is erre, szerinte a bibliai tipológia, mely
olyan fontos szerepet játszott az angol kultúrában a XVII. századtól a XIX.
századig, a krisztusi elrendelés típusainak és előjeleinek kategóriáiban
gondolta át a bibliai történetet. Vagyis Mózes, aki a saját jogán létezett,
létezett Krisztusként is, aki beteljesítette a próféta jelentését. Számtalan
XVII. századi és viktoriánus prédikáció (…) és szövegmagyarázat demonstrálja,
hogy bármely személy, mágikus ablakként szolgált az emberi üdvözülés isteni
rendjének összetett szemiotikájában.
A Hypertext az őt hordozó közegnek köszönve csomós, ahogy a
víz is a pohár alakját veszi föl. Számos (semmiképpen sem klasszikus) hypertext
köré más hypertextek csoportosulnak mind nagyobb számban, és egy bizonyos
átrendeződés is megfigyelhető. Így a Hypertextben idővel
létrejönnek kitaposott ösvények – linkkötegek – melyek erősítik az
egymáshoz kötődést. Ha úgy tetszik, meg lehet különböztetni felszíni
(divatos) vagy rejtett (underground), esetleg már kanonizált folyamokat.
A Hypertextbe bárhonnan be lehet lépni, és stratégiánktól
függően haladni benne, de a Hypertexből nehéz kilépni. Ez a pluralitás
látszólag szabad kezet ad az olvasónak, (a pluralitás és olvasói jog viszonyáról a későbbiekben lesz szó). A folyam
könnyen rabul ejtheti az olvasót, és a kíváncsiság linkeken keresztül
hajszolja.
Ebben a pluralitásban is van célpontja (target) a hypertextnek,
ugyanis minden link egy másik hypertextre mutat, megjelölve a célpontot, hová
akart kijutni, és ez a játék folytatódik a Hypertexten belül. Djuna Barnes
Éjerdejének tartalmát, a cselekmény szálait viszonylag könnyű leírni. Mint
minden szöveg, ez olyan, mint a szövet, a szálak össze vannak szőve,
egyesek azonban megszakadnak, másokat hozzáfűznek. Ha elkészülne az
Éjerdő a hypertext, annak már nem lehetne elmesélni az egy cselekményét,
mert minden újraolvasáskor csak egy szálon haladnánk tovább, és folyamatosan
vissza kellene térnünk, ami idővel tönkretenné az olvasás élményét.
Mint víz a medret
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,
ő les, hiába futnál,
fogoly vagy, s egyben foglár;
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
Minek tekinthetők a linkek a Hypertexben? Az olvasó érdekeit
tartja szem előtt a szerző, amikor biztonsági korridort létesít a
szövegben, vagy diktatórikusan az orránál fogva vezeti az olvasót?
Barthes az S/Z-ben a következőket írja[12]:
„ (…) Az irodalmi munka (az irodalom mint
munka) tétje, hogy az olvasót immár ne a szöveg fogyasztójává, hanem
létrehozójává tegye. Irodalomunkat a szöveg előállítója és felhasználója,
tulajdonosa és vásárlója, írója és olvasója közötti könyörtelen szakadás jellemzi,
s ezt az állapotot az irodalom mint intézmény tartja fenn. A mai olvasó
egyfajta dologtalanságra, intranzivitásra, egyszóval komolyságra kárhoztatott.
Ahelyett, hogy maga játszana, ahelyett,
hogy a jelentő varázsa megigézhetné, hogy az írás kéjéből részesedne,
nem marad számára más, mint soványka szabadság arra, hogy elfogadja vagy
elutasítsa a szöveget: az olvasás nem több, mint népszavazás”
Ha megvizsgáljuk a hypertext felszínét, természetétől fogva
könnyen kitapintjuk a linkeket és csomókat, s ekkor úgy tűnik, teljesen
átértelmezi az író-olvasó viszonyt, és megoldást hoz a Barthes által is
felvetett, eddig megoldatlan problémára. Azonban észre kell vennünk, hogy
létezik a hypertextnek egy második rétege is, amely rendkívül rafinált, ezzel a
réteggel, - s kiderülhet, hogy vannak még mélyebben helyezkedők is -
foglalkozik ez a fejezet.
A felszíni vizsgálatok azt mutatják, hogy a hypertexttel
megvalósulhat az írás két fontos célja: az olvasó is részesülhet a szöveg örömében, a szöveg létrehozója
lehet; valamint az olvasó, aki időközben már szerző is játékba léphet
a szöveggel. Azzal, hogy bármikor saját olvasatához (szövegéhez) ragaszthatja
az éppen olvasott szöveget (és nem fordítva), már nem csupán fogyasztója a
szövegnek, hanem szerzője is, és szabadon játszhat vele. Ez a ragasztás
azonban, mivel általában 2 szabadságfokú szövegekről van szó, egyirányú; odaragasztás, az eredeti szöveg
(az eredeti itt az éppen
olvasottat jelenti, amely lehet klón, vagy az első ismert
előfordulása egy szövegnek) nem vesz tudományos a folytatásáról – elágazásáról
vagy továbbéléséről, ugyanis annak az eredeti helyén való
megváltoztatásához a szerző birtokában lévő jelszó, a szöveg 3
szabadsági foka szükséges. Ez alól kivételt képez a több szerző által
online írott szöveg, mellyel később részletesen is szeretnék foglalkozni.
Ha azonban idővel az összes hypertext 3 szabadsági fokúvá válna,
elképzeléseim szerint egy óriási szövegáradat lenne várható, s olyan nagy káosz
keletkezne, hogy a kommunikáció, a közlendő továbbítása, és ezáltal talán
az írás egyik rendeltetése is lehetetlenné válna.
Gyakran kerül a könyvtárban kezembe egy olyan könyv, melyben bizonyos
szövegrészhez az előttem olvasó írásban hozzáfűzte kommentárját,
gondolatait, vagy éppen indulatát. Ilyenkor kétoldalú ragasztás történik: bele
lesz írva az eredeti szövegbe, és hozzánk az már így kerül, hogy saját
lelkiismeretünk szerint bele vagy ne írjunk a könyvbe. A szöveg így a
következő módon építkezik: a szerző csupán saját szövegéről vesz
tudomást, ám az egymás után olvasók, a szöveghez hozzáfűzve saját
kommentárjukat mind nagyobb és szerteágazóbb szöveggel találkoznak, s így
minden könyv, bár az összesnek a címe és a kiadásra vonatkozó adatok
megegyeznek más szöveget tartalmaz. Ez a nyomtatott szöveg barbár, házilag
klónozása.
A Hypertext (2 szabadsági fokú szöveg) annyiban különbözik a
megfirkált könyvtől, hogy az olvasott szövegen nem változtathatunk, de azt
lemásolva és megválaszolva klónként már mi is föltehetjük a valamelyik
szabadpolcra. A hypertext a nem beteljesedett írói szöveg: az egyirányban írható szöveg.
A lábjegyzetekről már többször volt szó. Most az befogadó –
szerző viszonyban vizsgálom őket. A tudományos szövegekben
természetes, hiánya a hozzá nem értés jele, a szépirodalomban pedig újra mind
gyakoribb a lábjegyzetelés, a lábjegyzet lábjegyzete, a lábjegyzet
lábjegyzetének lábjegyzete. Ezeket a szöveget olvasva mégsem érezzük, arra
kényszerülünk, hogy a szöveg egységét megbontva folyton a főszöveg és a
lábjegyzet között ingázzunk. Kíváncsiságunknak és olvasási szokásunknak megfelelően
cselekszünk. Ha akarjuk, (első olvasáskor) tudomást nem véve a
lábjegyzetekről, a szöveget teljesen lineárisnak kezelhetjük. Egy szöveg olvasásakor az olvasó
tevékenysége olyan skálán mozog, amelynek egyik végpontját a szövegbe zárt
jelentések keresése és megértése jelenti, a másikat pedig a szabad asszociációkba
való merülés képviseli.[13]
A lábjegyzeteket végigolvasva elkalandozhatunk, távol a központi szövegünktől
(mainstream), de előbb-utóbb visszatérünk.
Mekkora játékteret adnak a linkek a szövegnek, és mi az, amivel a
Hypertext megrövidíti a szöveget?
A linkek gátolják a szövegben való elmerülést, valahányszor a
felszínre hozzák az olvasót, ugyanis a nem-linearitásnak köszönve mintegy
sürgetik, fusson végig a szövegen, nyomozóként
göngyölítsen föl minél több szálat, s jusson minél messzebbre, bár tudja, az
olvasásnak sohasem lehet vége, este leteszi az egyik szálat, és lehet, hogy
reggel már másikat vesz föl. Ezáltal az olvasás aktusából kimarad az elmélyülés
(helyét a pihenés veszi át), a szövegbe zárt jelentések keresése pedig kevesebb
teret kap, vagy teljesen elvész. A rendkívül sok információ fogyasztása
előnyt élvez a Hypertexben az egy szűk területen való nagy
jártassággal szemben. Erősödik a felszínes tudás veszélye. Furcsa
helyzetbe kerül az olvasó, ugyanis a szabad asszociációk helyett a szerző
által megadott linkeken haladhat csak tovább, vagyis a szerző asszociációt
kényszerül használni. Így a linkek a szövegben kötelező asszociációnak
tekinthetők.
Egy hagyományos szövegben is ad a szerző támpontokat:
bizonyos szavakat dőlt betűvel szed, ha még nagyobb nyomatékot
szeretne adni nekik, akkor vastag betűvel jelöli ki őket: ha a
lírikusnak valamije nagyon fáj, akkor a versben nagy kezdőbetűs, vagy
ennél is tovább merészkedve: nagybetűs szavakat használ. Az így jelölt
szavak mind kimagaslanak a szöveg síkjából. A második fázisban az olvasó saját
olvasási szokásának megfelelően aláhúzza a szövegben a szerinte fontos
szavakat, megállapításokat. A mit is akart mondani a szerző kérdésre a
linken való továbbhaladás ad választ.
A linkek azáltal, hogy teljes szöveget szeretnének létrehozni, az
elhallgatást (interrupciót) teljes mértékben ellehetetlenítik a Hypertextben,
ugyanis az elhallgatott közleményrészt a hallgató a szövegösszefüggésből
tudja rekonstruálni. Ezek szerint egy nem lírai vers, amelyben az elhagyás alig
játszik szerepet, berekesztett hypertext.
Ezt a későbbiekben részletesebben szeretném tárgyalni. Ezek szerint a
hypertext fecseg?
A Hypertext hasonlít egy rossz vershez: elhagyja a metaforát,
metonímiát, és csupán a részletes panaszokra összpontosít, azokat
nagybetűkkel szedi, hogy felhívja magára az olvasó figyelmét. A
Hypertexben az utalásokat lehetetlen nem észrevenni, ugyanis alá vannak húzva,
ezeken lehet továbbhaladni. Felvetődik a kérdés, hogy szájbarágás-e a
hypertext, megöli-e a verset, és a prózát részesíti-e előnyben.
Kiderül, hogy a hypertext bevonja a befogadót az írás aktusába
azáltal, hogy szabad akarat szerint kalandozhat a szövegben, anélkül, hogy
leskelődne rá a veszély, hogy mi van akkor, ha benyit a 7. szobába, ahol
szörny vár rá, ugyanis nincs ilyen szoba, mert az eredeti szerző azt nem alkotta meg. Viszont az olvasó
már nem mélyül el kellőképpen a szövegben, és csupán a szerző által megadott
– ha veszélytelen is (és ezáltal könnyen unalmassá váló) utakon közlekedhet,
képzelőerő nélkül. A Hypertext kiskorúsítja az olvasót, és
fölmagasztalja szerzőt, nem marad rejtve egy utalás sem, nincs titok, ám a
szöveg szabadon írható tovább.
A hypertexttel foglalkozni „nehéz” és nyomtatott szövegben pedig
mindenek előtt még körülményes is. Ennek két lehetséges oka is van.
Amikor Földünkről készült térképet akasztunk büszkén és
méltóságteljesen a dolgozószobánk falára, a könyvespolccal szemben, számítógép
háta mögé, önmagunkat csapjuk be. Földünkről alkotott ilyen képünk
alapvetően hazug: lapos. Csupán
árnyéka az eredeti Földgömbnek. Ahhoz, hogy így ábrázolhassuk, szét kellet
vágni a gömböt, és kiteríteni, belepréselni a síkba, az így kapott kép torz:
helyenként túloz, nagyít, a lyukakat ki kellett pótolni, másutt adatokat hagy
el. A kép, melyet alkottunk, romláson alapul. Mégis, ez az egyedüli mód, hogy
térképet készíthessünk, ez az egyedüli használható közelítés.
A második ok az, hogy nem szerencsés, ha megegyeznek a primer és
szekunder irodalom formái és eszközei, ez gyakran a kritika tárgya. Egy
versről ma nem írunk verset, vagy versben, regényről regényt, csak
kivételes esetben. Be nem linkelt szövegben foglalkozni a hypertexttel nem
szerencsés, ugyanis számos információt nem lehet közvetíteni, épp a dokumentum
tulajdonságaiból kifolyólag, fontos információkat lehetetlen továbbítani.
Teljes értékű munkát Hypertextről csak hypertexben lehet írni, ebben
az esetben a primer és szekunder formák és eszközök egybeesése megengedett.
Van, amit ilyen formában egyszerűen nem lehet tárgyalni.
A hypertext jó termőtalaja lehet további szövegelméleteknek.
Azok az elméletek, melyek eddig nehezen voltak képesek önigazolásra, és körül
kellett írni tárgyukat, most érvényesülhetnek, ami nyomtatásban erőltetett
volt, most hirtelen egyszerű és érthető – természetes lesz. Az
S/Z-ben Roland Barthes olyan leírást ad az ideális textualitásról, mely
pontosan megegyezik azzal, amit számítógépes hypertextnek nevezünk - szavak,
kifejezések, képek, különböző formátumú videók egymással összekapcsolása.
Az eredeti szöveg kicsit átdolgozva így hangzik: „Ezt az ideális szöveget,
sok-sok hálózat alkotja, melyek kölcsönös hatást fejtenek ki egymásra, de egyik
sem élvez elsőbbséget a másikkal szemben; ez a szöveg a jelentők
galaxisa, nem pedig jelentettek struktúrája; nincs kezdete; nincs irányág;
többféle úton léphetünk, és egyik sem nevezhető ki önkényesen a fő
útvonalnak; az általa mozgósított kódok olyan messzire kiterjednek, ameddig
csak a szem ellát, nem lehet őket meghatározni…; a jelentés rendszerei
megszállhatják ugyan ezt az abszolút plurális szöveget, de számuk soha nem
korlátozható, mert a nyelv határtalanságán alapul.”
A fenti gondolatnak megfelelő szövegek mindinkább elárasztják
a világhálót, azonban az „ideális szöveg” létrejötte kétséges: folyamatosan
megjelennek fő útvonalak, és irányágak, erről szóltam már a plurális
szöveg fejezetben. Valószínű, hogy a Hypertextben (most az egyes
hypertextek hálózatára gondolok, a teljes tudásra gondolok, és továbbiakban
szeretném használni ezt a kifejezést) is létrejönnek majd kánonok, csupán
ezeknek az átértékelődése és változása vesz majd kevesebb időt
igénybe. Vagy akár több Hypertext is létrejön majd, mely nem vesz tudomást a
többiről.
Idővel talán maga a hypertext kifejezés is magyarítva lesz, a
magyar megfelelője talán az átszöveg lehet. Egy olyan kisebb
szöveg, amely átszövi a Szöveget.
A hypertext természetesen felvet további elméleti kérdéseket is,
egyeseket meg tudjuk válaszolni, mások azonban jelenség szintjén maradnak. Az
egyik ilyen lehet a véletlen szöveg
(random text). Az ugyebár lehetséges, hogy egy szöveghelyre több link is
mutasson, vagy a kiinduló pontok szemszögéből fogalmazva: több szövegnek
egyazon szöveg lehet a targetja.
Hogyan lehet azonban azt megoldani, hogy egy szövegrésznek több targetja
legyen, mindenféle magyarázkodás nélkül, mely kétségkívül megtörné a szöveg
menetét, és folyamatosan kizökkentené az így is már jócskán megzavart olvasót.
Itt jöhet segítségünkre a random text. A
szöveg forráskódja utasítható ugyanis, hogy az adott szövegrészből kiindulva
mindig véletlenszerűen kiválassza a célt.
További probléma az, hogy az olvasó legfeljebb a szövegből következtethet,
hová vezet a link, nem tudja, milyen dokumentumok hivatkoznak az adott
dokumentumra.
A dokumentum és Hypertext termékeny megközelítési módjának
ígérkezik azokat a Barthes-féle mű-szöveg
kategóriákba belehelyezni.
A mű konkrét, egy könyvhelyet
tölt be, a Szöveg ellentétben egy módszertani mező.[14] A
mű helyébe behelyettesíthetjük a dokumentumot, a Szöveg helyébe pedig a
Hypertextet, és így olvassuk újra Barthes szövegét.
Egy dokumentum bizonyos méretű helyet foglal el, melyet le
lehet mérni, a Hypertext egy háló[15],
mely folyamatosan változik, összefonódik, ennek méretét, helyét aligha tudnánk
meghatározni, hisz folyamatosan eltolódik. A dokumentumokat könnyű
katalogizálni, míg a hypertexteket, ahogy a Bábeli könyvtár fejezetben már
kifejtettem, gyakorlatilag lehetetlen. A dokumentum lemezen, vagy tárterületben
létezik (ami lehet a világháló is), ebből a közegből lehetetlen
elmozdítani, a Hypertext viszony folyamatosan mozog, változik, hullámzik,
ebből következik, hogy a Hypertext nem állhat meg egy tárterület végén;
alapvető mozgása a keresztülvágás: keresztülvág egy, akár több szövegen
keresztül.
A Hypertextet visszaadhatjuk a hálózatnak, strukturált, de
középpont nélküli, lezárhatatlan. A Hypertext plurális.
A Hypertext feltölti a dokumentumot mint játékot, feladatot,
létrehozást és cselekvést. Előírja az írás és olvasás távolságának
eltörlését.
Arra bizonyítékul, hogy hogyan képes a
világháló adta új irodalmi forma, az elektronikus levél (melyet érdemes lenne
egy tanulmányban részletesebben is tárgyalni) a tér és az idő síkjaival
játszani, álljon itt egy (fiktív) történet vázlata.
Amikor megérkeztem Abbáziába,
elhatároztam, hogy nem fogadok taxit, hanem gyalog teszem meg az utat a
buszállomástól a szállómig, ami a tengerparton át vezetett. Úgy gondoltam, ez a
nehéz csomagokkal való lassú haladás nem vánszorgás, csupán a nap szorgos
befejezése.
Bár már előre elterveztem, hogy
minden nap e-mailt írok E.-nak, este már nem volt kedvem internet-hozzáférés
után kutatni. Lehet, hogy már nem is szeretem, tettem fel magamnak a kérdést. Zuhanyzás
után kisétáltam a városba, ahol nagymamámnak egy ezüst pillangót vettünk 20
évvel ezelőtt, melynek a szíve egy kő volt. Csak akkor viseli, amikor
orvoshoz megy. Megállapodásunk E.-vel az volt, hogy semmi telefon, csak levél.
Aznap (augusztus 1.) este írtam egy rövid mondatot a képeslapra,
melyen a szállodánk képe volt, előtte csupa 70-es évekbeli autóval. A
szövege a következő:
Sajnos nem láttam sirályokat, és a
kávézót sem találom.
Megfogadtam, hogy reggel postázom, dátumot azonban nem írtam a
levélre, mert olyan hirtelen aludtam el, hogy még a kívánságokat sem tudtam
elhelyezni a szoba sarkaiban.
Másnap reggel korán már úszni mentem, jobban szerettem a kicsi
medencét a szálloda elhanyagolt kertjében, mint a tengeren osztozkodni, mert
azt hittem, a Monarchia itt valahol jól beásta magát. Bár utáltam a füvön
keresztül áttörni, vállaltam ezt az áldozatot.
Úszás után feladtam a levelet. 4 nap alatt ér oda, Četiri dana – mondta a postáskisasszony. A postáig egy félreeső strandon
keresztül jutottam el, és nagyon figyeltem a sirályokat. El is jöttem. Nagyon
szeretem őket, ezek persze teljesen különböznek azoktól, melyek az
Üvegmegváltóban szerepelnek, és a Robi is szereti őket. Ezek itt turizmus
orientáltak, étel ellenében azt is vállalják, hogy fényképezkednek a
turistákkal, s a hitelesség kedvéért akár egy támadást is szimulálnak. Van
persze a horvát sirály, és a szlovén sirály.(…) Azt hiszem, a szlovén
megvesztegethetetlen, de egyben hidegvérű is.
Délután, miután eldöntöttem, hogy a mai félpanzióból (gyerekkori
beidegződés, nem kell a gyereknek egész, még a felet sem eszi meg, egyél
fiam, ne otthon kérj ilyet, majd ha nagyobb leszel, sajnálod…) az ebéd megy le,
bejutottam a városi könyvtárba, a horvát nyelvű operációs rendszer a
gépeken jól elszórakoztatott, és kezdtem felszabadulni, elmúlt a görcs. És ez
csak a második nap, gondoltam. Általában az ötödiken veszem észre, hogy nem
vagyok otthon, de akkor már majdnem indulhatok is haza. Írtam egy e-mailt
(augusztus 2.). A levél a következőket közli
- a sirályok nagyon szépek
- ma az ebédet választottam
A levelet E.
természetesen még abban az órában megkapta, ám nem válaszolt rá.
Én egy ideig még a könyvtárban időztem, a folyóiratokat
bújtam, és csodáltam, milyen gazdag és sokszínű a fordítás irodalmuk, s
milyen erős az amerikai hatás, megüresedett újra a gép, de nekem nem
érkezett levelem. Utána hazasétáltam, és erősen gondoltam E.-re. Megvárom
a levelét, majd arra válaszolok, határoztam el.
Este fagylaltkelyhet rendeltem, ám a pincér lelkére kötöttem, hogy
ne legyen benne pisztácia, mert most nincs velem olyan ismerősöm, aki
megenné. A pisztácia zöld, és csúnya, fagylaltba főképp nem való.
Így szórakoztam el pár napig, reggel Monarchia szagú medence,
utána a svédasztal körberajongása, majd ebéd/vagy vacsora, horvát napilapot
olvasva való elalvás. Egyik napon buszozás, majd séta Lovranig, ahol
babérleveket szoktunk volt (egy alkalom) szedni édesanyámmal, horvátul lovorov
list, a várost valószínűleg egy jól szervezett babér maffia irányítja, a
lógója a levél.
Augusztus 5-én kapta meg E. a képeslapom. Utána írt egy e-mailt, melyet
meg is kaptam, de számomra teljesen zavaros: kisbetűvel kezdte, ennyi a
szöveg: hát akkor mik voltak, galambok, amit először láttál?
Hogyhogy először, hát sirály az sirály, gondoltam, mindegy,
hogy szlovén vagy horvát, ekkorát nem tévedhettem. Mérges lettem, és nem
válaszoltam rögtön.(…)
A korábbiakban már fölvetettem, hogy a mesterszonettben, és a
hozzá tartozó szonetkoszorúban bizonyos sorok (az első tizenhárom szonett
utolsó illetve első sora, valamint a mesterszonett összes sora) linkként
értelmezhetők, így a hypertext nyomai fedezhetők fel bennük. A
szonettkoszorú szabályai komoly technikai követelményeket rónak a költőre.[16]
Egy veszélyes játékba kezd: fennáll annak a veszélye, hogy a költő által
közvetíteni akart jelentés alárendeli magát a formának. Csupán bravúros
megoldásokkal képes mintegy kivágni magát a szerző, s akkor is fönnáll a
veszélye, hogy bizonyos rímek, vagy szavak kikényszerítik magukat. Így például
József Attila 1923-ban írt szonettkoszorújára, a Kozmosz énekére igen büszke volt. A szonett így a formai
követelményei miatt nagyon szigorú forma, és nem tűr meg ellenvetést, csak
az művelheti, aki tökéletesen birtokában van a nyelvnek. Megalkotni a 14
szonettet, amely összhangban van a 15-kel, ez viszi be a humort, az önfeledt
játékot, igaz, javarészt a szerző részéről a szövegbe
A hypertext fogalmát tágan értelmezve, és a linknek egy „lásd”
értelmet tulajdonítva, bármely szöveg belinkelhető, és ezáltal
hypertextesíthető.
Felvetődik ekkor a gyakorlati kérdés, hogyan
hypertextesíthetünk egy már létező, intertextualitástól mentes, nyomtatott
szöveget? Kétségtelen, hogy nem lehet minden szöveget hypertextesíteni, nem
minden szöveg hagyja magát.
Az egyik módja kikeresni a motívumokat a szövegben. Ilyenkor el
kell dönteni, milyen mélységig húzódjanak a linkek. Maradjanak meg az adott
szövegen belül, terjedjenek ki a szerző részleges, vagy esetleg teljes
opusára, vagy bármely szerző szövegeit figyelembe vehetjük.[17]
A legsekélyebb linkeléstől a legmélyebbig haladva, a „munka” mind nagyobb
előképzettséget igényel.
Kétségtelen, hogy az intertextben a hypertext nyomait fedezhetjük
fel, hisz az előképzettséggel rendelkező olvasó számára linkeket
biztosít, ezt a jelenséget a félig zárt hypertext kategóriájába soroltam be.
A hypertext kifejezést ebben az esetben szűkíteni szeretném
csupán a szöveg-előfordulásra. Nem tekintem azt poétikai-retorikai eljárások
összességének (nem sorolom ide az imitációt, adaptációt, azonban a parafrázist,
paródiát, montázst már igen). Nem keresem az intertexnek a szerepét a szöveg
esztétikai megítélésében, így vizsgálatom szempontjából nem az az
elsődleges, mi volt a szerző szándéka, s hogy az adott intertext
idézet, plágium, vagy allúzió (Genette kategóriáinál maradva), mindez nem fontos
a vizsgálódások szempontjából, az intertext más szövegre utaló szerepe az
érdekes számomra.
Nem véletlen, hogy az intertextuális „fordulatot” R. Barthes és M
Riffaterre az irodalomtudomány ama nagy paradigmaváltásához kapcsolja, amely a
szerző- szöveg viszonyról az olvasó-szöveg viszonyra helyezte át az
érdeklődést – hívja fel figyelmünket Kulcsár Szabó Zoltán Az intertextualitás: létmód és/vagy funkció
című tanulmányában. Könnyen meglehet, hogy a jelenség, amellyel ma szembenézünk,
egy hypertextuális „fordulat”. Ennek következtében a hangsúly egy háromszögön
lesz: szerző és/vagy olvasó valamint a szöveg hármasán.
Az intertext sokkal érzékenyebb a hypertextnél. Az olvasó
rátermettségét követeli meg az észrevétele, nincs benne a határozott „lásd…”.
Ezen felül pedig különböző erősségű utalások játsszák a linkek
szerepét, amit azonban a hypertexben nem lehet megvalósítani. Ha továbbhaladunk
egy intertexten, eljutunk az „eredeti” szövegbe (feltéve, hogy nem transtexttel
van dolgunk, mert akkor válaszút előtt állunk), ám onnan a kiindulási
szöveg mintegy visszahív minket, hisz nincs benne a hypertextre jellemző
tovább hajszoló hatás.
„végtelenül nagynak képzeltem el, nem nyolcszögletű
kioszkokkal és visszatérő ösvényekkel, hanem folyamokkal, tartományokkal
és királyságokkal.”[18]
Kétségkívül, a hypertext egyik legizgalmasabb tulajdonsága, hogy
szerteágazik, és ezáltal időnként bonyolulttá, akár követhetetlenné is
válik. Olyan lesz, mint egy labirintus (legyen az parányi, óriási, modern, vagy
ősi, nem számít), amiből, mindinkább belemerülve a szövegbe egyre
nehezebb lesz kijutni. Meglehet-e állítani az időt ebben a labirintusban,
és a szöveg síkjából kiemelkedve számunkra tetszőleges helyen landolni?
Iszonyatos kettősség jellemzi ez a labirintust, hisz bárhová el lehet
jutni, de többnyire mások által vágott utakon.
Borges Szerteágazó ösvények
kertjében Cuj Pen labirintust épít, és mindenki meg van győződve,
hogy valamelyik kiterjedt birtokán teszi ezt, hisz ez a megszokott. A
gyakorlott olvasónak itt beugorhat a Bábeli
könyvtár, és már sejti is a választ, könyvtárat, vagyis egy teljes könyvet épít, a teljes történetet. A műből
való idézetet a hypertext képes életre kelteni: Minden regényben, mikor valaki válaszút elé kerül, az egyik utat
választja, a többit mellőzi; Cuj Pen úgyszólván kibogozhatatlan regényében
az összeset választja. Ezen a módon különböző jövőket, különböző
időket teremt, ezek ismét szaporodnak és szerteágaznak.[19]
Az összes ilyen út (ág) azonban egyirányú, a szöveg szerint
folyamatosan tovább kell haladnunk, további kereszteződésekig. Azonban!
Létezik egy módja a hypertexnek, hogy kilépjünk a szövegből, bármely
ponton elhagyjuk annak a síkját, és annak a törvényeinek (vonzásának)
ellentmondjunk a vissza (back) funkció
segítségével. Ilyenkor az előző kereszteződésnél találjuk
magunkat, de korlátlanul vonulhatunk vissza. Ennek a használata azonban
szövegen kívüliséggel jár, s mindenképpen tiszteletlenség a szöveggel szemben.
A JATE Irodalomelméleti csoportja vállalkozott Esterházy Péter
Fuharosok szövegének multimédiás – teljes hypertextes kiadására, ebben a
fejezetben ezzel a próbálkozással szeretnék foglalkozni.
Már egy ideje jelennek meg a magyar piacon olyan cd-romok, amelyek
egyrészt a klasszikusok; Ady, József Attila összes műveit tartalmazzák,
másrészt friss szövegeket, legutóbb Krasznahorkai Háború, háborúja látott ilyen formában napvilágot. Ezeken a
cd-romokon található szövegek, ha keresőprogrammal is vannak időnként
ellátva, és képeket vagy akár hanganyagokat is tartalmaznak, nem hypertextek,
csupán ügyesen szerkesztett adattárak, nem élnek az interaktivitás tárházában
rejlő lehetőségek teljes spektrumával.
A szegedi irodalomelméleti csoport Fuharosok cd-je azonban
merőben különbözik a fent említettektől, azonban igen nehéz ilyen
(nyomtatott) formában beszélni róla a Textpoligon
fejezetben már említett okok miatt.
A nyitóképen igen erős szemiotikai jelentéssel telített 6
ablak van, a cd-térképe megtalálható a függelékben.
A könyv, és egyben első ablakban található a Fuharosok
hypertext, amellyel a továbbiakban részletesen is szeretnék foglalkozni. Esterházy
Péter szövegét keresztül-kasul linkelték a szerzők, és ezzel az ő
olvasatukat kapjuk.
Ha kinyitjuk a hypertextet, a lap alján összesen 8 ikon jelenik
meg. Álljon itt a szerzők által írt jellemzésük, utána pedig a saját
észrevételeim:
Az Esterházy-ikon Esterházy-szövegeket,
idézeteket, kommentárokat, interjúrészleteket tartalmaz. (Intratextnek is
nevezik az ilyen szöveget, megkülönböztetendő az intertexttől, ami
nem a szerzőtől származik). Ezek a megnyilatkozások nem feltétlenül a
Fuharosokra vonatkoznak, sőt. Amikor az ikont megkattintod, akkor a
regényben a cipőfűzőzölddel kijelölődik az aktuális
szövegrész, amire rákattintva elszörfözhetsz a megfelelő cédulára. Így az Esterházy
opus számos szövegébe eljuthatunk, természetesen a csoport által fölajánlott
módon.
A vendégszöveg-ikon
aktiválásával a Fuharosokkal ilyen-olyan módon rokonságba hozott szövegeket
találod meg. Ezek a szószerinti idézettől a távoli asszociációig széles
skálán mozognak. Amikor az ikont megkattintod, akkor a regényben a
cipőfűzőzölddel kijelölődik az aktuális szövegrész, amire rákattintva
elszörfözhetsz a megfelelő cédulára. Itt már számos külső link nyílik
más szerzők művei felé.
A Kritika-ikonnal a Fuharosoktól
szóló kritikákat közelítheted meg, de nemcsak azokat, hanem más Esterházy
szövegekről szóló kritikákat is, sőt. A „kritika” szót angolszász
értelemben használjuk, vagyis nemcsak konkrét kritikákat találsz itt, hanem
elméleti szövegeket is. Amikor az ikont megkattintod, akkor a regényben a
cipőfűzőzölddel kijelölődik az aktuális szövegrész, amire
rákattintva elszörfözhetsz a megfelelő cédulára. Ebben is megnyilvánul a
hypertext pluralitása, hisz nincs egy vezérszál-kritika, a csoport által összes
ismert fel lett sorolva.
Lexikon-ikon: szómagyarázatok, etimológiák,
retorikai fogalmak találhatók az ikon alatt, és még sok minden. Amikor az ikont
megkattintod, akkor a regényben a cipőfűzőzölddel
kijelölődik az aktuális szövegrész, amire rákattintva elszörfözhetsz a
megfelelő cédulára. Ez egy olyan csomópont, amelyhez bármely szöveg
csatlakozhat.
A Fuharosokban található motívumok gyűjteményét találod meg
ezzel az ikonnal (M Sz. Z.) Amikor az
ikont megkattintod, akkor a regényben a cipőfűzőzölddel kijelölődik
az aktuális szövegrész, amire rákattintva elszörfözhetsz a megfelelő
cédulára. Ez már jóval szubjektívabb kategória az előzőknél.
A margó egy lapszéli
jegyzetekkel, rajzokkal kommentált olvasat, tulajdonképpen válogatás a többi ikonhoz
tartozó linkekből. („Best of links?) Ha mozgatod, akkor bizonyos helyeken
az egér átalakul kézzé, és ott „aknás tér” van. Rákkatintva a szöveghelyre,
(ami nem mindig szöveghely, néha „firkahely”) előhívhatod a megfelelő
cédulát, képet. Annak, aki nem szeret sokat olvasni, és a lényegre tör.
A felolvasás-ikonnal Galkó Balázs színművész előadásában
hallgathatod meg a Fuharosokat. A felolvasás mindig a könyv aktuális oldalától
kezdődik. Ha az egérmutatót a szöveg fölé mozgatod, az átalakul
fejhallgatóvá. Ekkor a szövegre kattintva az onnantól folytatódik tovább. A
cd-rom multimédiás része.
Ha a könyvben rákattintasz a jegyzetfüzet-ikonra,
akkor aktiválhatod azt a jegyzetfüzetet, amelyet korábban beállítottál
magadnak. Ha a könyv szélén (gémkapocs Sz. Z.) ikont látsz, az azt jelenti,
hogy oda van tűzve egy jegyzet. Ha rákattintasz, meg is tekintheted a
jegyzetet. Ha új megjegyzést kívánsz a szöveghez fűzni, vidd az
egérmutatót a jobb felső sarokban a „segítség” ikontól balra látható
gémkapocs fölé, nyomd le a bal oldali egér-gombot, majd (a gombot továbbra is
lenyomva tartva) mozgasd az egeret a kívánt szövegrészhez. Itt fölengedve az
egérgombot megadhatod a megjegyzés nevét, majd rögtön írhatod is a jegyzetedet.
Ez a mesterek klónozó műhelye, itt készíthető el a saját olvasat.
A fenti, szerzők által adott segítségből kiderül, hogy 3
szabadsági fokú szöveggel állunk szemben, hisz saját jegyzetek is
készíthetők, és ezekről tudomást is vesz az eredeti szöveg. Azonban!
Ezek a jegyzetek csak ami gépünk zárt világában érvényesek, a szöveg egésze egy
0 szabadsági fokú szövegként viselkedik, hisz nem lehet kinyomtatni, kijelölni,
sokszorozni. Az így készített klón szöveg örökre üvegbúra alatt marad (értékes
könyv!), a mi gépünkben életképes csupán.
Ahogy már a bevezetőmben szóltam róla, az irodalomhoz
hasonlóan, a társművészeteknek: főleg a képzőművészetnek és
filmművészetnek, és annak egy mind fontosabb részének; az interaktív klipművészetnek
is megvan a maga digitális változata, a hypermedia,
azzal a különbséggel, hogy itt a linkek kiindulási és megérkezi pontja a
képeken, vagy esetleg klipekben van.
Megfigyelhető egy bizonyos tendencia a hypermédiában, mely
szerint ezek a művek mindinkább játszhatók, játékszerűek, a klipek
mindinkább interaktívak, s bár korlátozott számú válasz(tás)t adnak, mégis igen
nagy szabadságot biztosítanak a néző-játszó
számára, aki azonban nem képes annyira megközelíteni a szerzőt, mint
azt az olvasó az irodalomban teszi. (Másrészt a játékok kísérlik meg magukat
mind nagyobb tartalommal megtölteni.)
A technikai feltételek miatt be kell látnunk, hogy ha a szövegnél
már ismertetett szabadsági fokokat a hypermediára alkalmazzuk, kiderül, hogy az
sokkal szigorúbb, és kisebb beleszólást engedélyez, hisz újabb képek vagy
klipek csatolása az eredetihez már több időt és energiát vesz
igénybe, ez már inkább feladat mint alkotói folyamat, bár a hypermedia
kétségkívül nagyobb befogadóközönséget vonz, hisz nincs nyelvi kódhoz kötve.
Az Anatomische Theater csoport tagjai például egy multimédiális cd-romon a XX. század
rövid történetét mutatják be képeken és klipeken. A hypermédiában sokkal
finomabb kapcsok használhatók, mint a hypertextben, ahol a linkek megjelenésükkel
(aláhúzás, vagy másféle betűszín) durván megbontják a szöveg többé-kevésbé
egységes képét. A hypermédia kapcsait kísérletezéssel tapasztalja ki a
„játékos”, gyakran képzelőerejét is igen komolyan igénybe véve, mintegy
vetekszik a mű szerzőjével, próbára téve azt, vajon gondolt-e
mindenre, a képek részletei hová vezetnek.
A vékonyka kalandregények általában csalódást okoznak annak az
olvasónak is, aki esztétikai élményre nem számít, csupán izgalmakra, kalandra
vágyik. Végighaladva ugyanis egyes szálakon, és újra meg újra olvasva a
könyvecskéket, akár teljes képet is kaphatunk, mi történhet, ha
összetalálkozunk a sárkánnyal, azonban az ilyen mű nem titokzatos, mindent
meg tudunk ismerni, az összes út bejárható, semmi sincs elhallgatva. Ezek a
regények hajszolják a leggyorsabban előre az olvasót, a hypertextnél
sokkal gyorsabb tempót diktálnak. Ezért kíméletlenek a „Válaszd magad a
kalandod regények”. Egy érdekességük azonban kétségkívül van: nem szabad
őket lineárisan olvasni, folyamatosan ugrálni kell az oldalak között,
előre, hátra lapozni, ami nyomtatott szövegek esetében mindenképpen formai
és olvasási újításnak számít.
Mark Bernstein érdekes dolgot állít; a hypertext csakúgy, mint a
kalandregények szerzője keményen meg kell, hogy dolgozzon, hisz a lineáris
szövegben az előzőek következménye a megoldás, míg itt többféle úton
is eljuthatunk.
Nem kapcsolódik szorosan a témához, de mégis úgy érzem, helye van
annak a megállapításnak, hogy az ilyen fajta kalandregények modern és
vizualizált formája az fps (first-person-shooter), olyan számítógépes játékok,
melyek mindinkább egy interaktív filmmé változnak, ahol a főhőst kell
navigálnunk, a szerkesztők fantáziájának függvényében különböző tér-
és idősíkokon keresztül. Ezekben a főhős ugyanis szinte
kizárólag alagútból - labirintusból indul, bármi legyen is a történet, a
folyamatos előrehaladás, válaszutak elé kerülés a háttérben húzódó cél.
Feladata különböző tárgyak, vagy képességek begyűjtése, és gyakran
adott eseményeknek egymás után kell következniük, tehát itt sincs valódi
visszaút. A már ismert back opció itt
azonban markánsabban van jelen, vagyis a save
és/vagy a save as váltja fel.
Időnként elmentjük állapotunkat, konzerváljuk az adott feltételeket, s ha
úgy érezzük, másképp cselekednénk, kilépünk a labirintus síkjából, és betöltjük
az általunk idillinek talált állapotot. Megjegyzem, hogy itt nem egy-egy
útkereszteződésnyit lépünk vissza, hanem tetszőleges tér és idő
mennyiséget.
Egy másik (fiktív) történetet szeretnék most elmondani a kedves
olvasónak, amely a jövőben játszódik. Képzeljük el, hogy
Gutenberg-galaxisnak vége, a digitális írás forradalma (mert már így szerepel a
történelem könyvekben) lezajlott, a hypertext, az új kor írásmódja, és egyben
formája is, győzött. A hypertext elárasztja a könyvtárakat (már egy ideje
csak virtuális könyvtárak léteznek). A hypertext ebben a helyzetben a
nyomtatott szövegeknek szövetséget ajánl: öltsék föl az ő ruháját, és
teljes jogú lakosai lesznek a Nagy Könyvtárnak. Ez azonban nem válik be, csupán
ellenségeskedéshez vezet.
Amikor a hypertext újabb harcok árán már a teljes hatalmat
birtokolta, elfoglalja trónját, és úgy dönt, igazságot tesz, és bölcs
uralkodóként békességet hirdet népei között, okulva a kudarcokból. - Egyezzünk
ki azokkal, akik ragaszkodnak a nyomtatáshoz, de képviseljük természetesen az
új kor híveinek álláspontját is! – mondja - Tartsuk meg bátran a nyomtatott kifejezést a régi
rendszerből, hisz nem volta annyira szörnyű, az újból pedig vegyünk
át olyan, ami a leginkább jellemzi. – mondja. Írjunk ki pályázatot, és hozzunk
létre kutatócsoportokat, akik majd megtalálják a választ, mi képviselje majd az
új kort.
Számos ajánlat és javaslat érkezett, a kutatók lázasan dolgoztak,
és a hypertext kihirdette a győztest: az áramkör lett az, sokak meglepetésére. Ám amikor meghallották az
indokot, helyeselték a döntést, a digitalizmus feltétele lett az új közeg
választottja. Olyan patinásnak hangzik, és mégis az új kor alapja - mondta az
uralkodó, és mi, adunk a hagyományra, bármilyen furcsán hangzik is. Volt a
király birodalmában egy bölcs, aki a következőt kérdezte:
Hát mi más akkor a hypertext, mint nyomtatott áramkor, melyet a teljes szöveg testéből marnak ki.
A felvillanyozott olvasó arany úton járhatja végig annak teljes
útvonalhálózatát (az előre kijelölt útvonalakon), csak időnként
ütközik ellenállásba. A hypertext ezzel úgy érezte, békességet teremtett, az
újítók és a hagyományőrzők is elégedettek lehettek.
Az Origo internetes portálon például 2000. május 21-én záródik egy
online regénypályázat, melynek győztesei folyamatosan közzéteszik a
regényük fejezeteit, a lehetséges folytatásokkal, az olvasó pedig népszavazás
útján döntik el, mi legyen a szöveg további útja.
Kétségtelenül furcsán hangzik, de sem a szerző, sem az olvasó
nem rajong a hypertextért, hisz annak megfoghatatlansága miatt nem érezheti a
magáénak; elvész az alkotás befejezése után jóleső büszkeség és
elégedettség: az én művem.
A hypertext azért mindig egy csöppet szárazabb a nyomtatott
szövegnél, hisz a szerző nem teljesen érzi a magáénak, ezzel azonban
csökkenhet a fecsegés, mellébeszélés mértéke is, ami mindenképpen kihatással
van a marrációra.
A klónozhatóság miatt lehetetlen meghatározni az egyes hypertextek
szerzőit, csak a különböző olvasatokat lehetne katalogizálni, ahogy
az összes összefirkált vagy szétszaggatott könyvnek is külön cédula járna a
könyvtárban. A klónozhatóságot (tekintsük most egy pillanatra úgy, mint egy
betegséget) a technika hozta magával, de hozta a rá való választ (gyógyszert)
is. A Hypertextben és a különböző polcokon heverő hypertextekben,
melyek nem részei annak bármilyen szöveg-előfordulásra lehet keresni. A
digitális könyvtárosok vezetnek egyfajta katalógust, ez számunkra azonban
érthetetlen.
Megőrizhető-e a szöveg viszonylagos egysége abban az
esetben, amikor online íródó 3 szabadsági fokú hypertextekről van szó?
Ugyanis az egy szerző által írott hypertext stílusa, bármennyire törekszik
is az alkotója, hogy szerteágazzon a szövege, a rá jellemző
retorikai-poétikai írásmód lesz a hypertext digitális aláírása, hisz a
különböző szálak stílusa általában megegyezik. Ez több szerző
esetében hogyan jelenik meg? Egy, a többitől nagyon eltérő szöveg
megbonthatja a több szerző által írt online hypertext egységét.
A hypertext a Gutenberg-galaxis körül folyó vitán túl azonban
felvet egy mélyebb rétegekben gyökerező társadalmi problémát is, a
lenyomozható olvasat – az olvasói jog kérdését, amely szervesen kapcsolódik a
hypertext és a mind jobban fejlődő online társadalom adta új
lehetőségekhez.
Vannak olyan, általában céges honlapok, amelyek böngészésüket és
olvasásukat csak egy hosszabb-rövidebb kérdőív kitöltése után
engedélyezik, az adatok helyességét a felhasználó becsületességére bízzák. A
kérdőív tartalmazhat olvasói, fogyasztói szokásokat, kereseti
kimutatásokat, érdeklődési körökre kérdezhet rá. Ezen a rétegen túl
azonban létezik egy nem látható és rendkívül hatékony adatgyűjtés is,
amely során nem lehet becsapni a kérdezőt, mert az tudtunk nélkül szerzi
meg a számára érdekes információkat. Ez az adatgyűjtés már nem
közvélemény-kutatáshoz hasonlítható, hisz nem szúrópróbaszerű, hanem
szisztematikus.
Az online napilapok és könyvek megjelenésével az
adatbegyűjtés és feldolgozás már a számítástechnika dolga. Ilyenkor egy
adott anyagot, például bizonyos napilapot csupán limitált számú helyről, a
központi és a mirror oldalakról lehet elérni, és nem a számtalan újságárustól.
Az ugyanis, hogy egy adott honlapot ki látogatta meg, a gépek címéből
megtudható, s akár az olvasó e-mail címe is megtalálható. Így alkalom nyílik
rá, hogy tudtunkon kívül katalogizálják a honlap olvasóit, de az is
kikereshető, egy adott olvasó mely lapokat látogatta meg, és információk
kaphatók a látogató gépéről. Statisztika készíthető a gépekben
található alkatrészekről, a legkedveltebb honlapokról, stb. Így
kimutatható az is, egy adott szöveget kik olvastak el.
Ez felveti az olvasói jog fogalmát és egyben kérdéskörét is,
ugyanis a sok választási lehetőség hátterében egy könnyen átlátható és
leellenőrizhető olvasóközönség van, s az olvasatok így lenyomozhatók.
Ennek a kérdéskörnek a feltárása azonban már nem ezen munkám célja.
Első ablak: Könyv – a hypertextes
szövegváltozat
Második ablak: Változatok – az összes változat szövegkép (0
szabadsági fokú)
Kézirat – facsimile
’86-os – változat
Lengyel fordítás
Angol fordítás
Német fordítás
Harmadik ablak: Színház, Igó Éva
főszereplésével a darab előadása
Összesen 9 darab részlet
Negyedik ablak: (Esterházy) Galéria
Arcképek
Borítók
Családi album
Irattár
Festmények
Fotók
Grafika
Tárgyak
Ötödik ablak: Jegyzeteim
Hatodik ablak: Tartalom, az összes
idézett cikk kigyűjtve
Átszöveg hypertext
Böngészés A világhálón található anyagon belüli
kalandozás, konkrét stratégia nélkül.
Csomó A világháló található anyagokon belül
megfigyelhetők olyan folyamatok, amelyek hatására létrejönnek ideiglenes
csomópontok, ezek egy térképen a városok, melyekbe sok út fut be, itt
találkoznak a hyperútvonalak.
Digitális aláírás – Matematikai elven alapszik,
kulcsokra épül, csupán egy egyénre (gépre) vonatkozó „kód”
Digitális Számítógépen, bináris formában tárolt
adat, mely lehet kép, szöveg, hanganyag. A digitális adatokat rendkívül
könnyű kezelni, ez a multimédia motorja.
Forráskód A különböző számítógépes
programok binárisan írt forgatókönyve. Ez a program nem látható része. A nyílt
forráskód bárki számára hozzáférést biztosít a programhoz, megfelelő tudás
ellenében az általa is módosíthatóvá válik, példa erre 3 szabadsági fokú
szöveg, melye bárki által szerkeszthető. A nem-publikus forráskód csak a
programot alkotók számára hozzáférhető. Várható, hogy a forráskódokat
először az Egyesült Államokban törvényekkel szabályozzák, s
kötelezővé is tehetik bizonyos programok forráskódjának nyílttá tételét.
Frissítés Olyan művelet, amely egy
bizonyos online anyag változtatását jelenti, és mindenképpen egy dátummal lesz
jelölve. Kapcsolatban van a save-vel, hisz az előző változat
felülírása történik. Minél gyakrabban lesz egy szöveg frissítve, annál
élőbb.
Hypertext A fogalmat Theodor Nelson alkotta
1974-es Computer LibDream Machines című könyvében az olyan elektronikus
szöveg leírására, amely a szövegbe ágyazott kapcsokkal rendelkezik, a kapcsok pedig
más szövegekre mutatnak.
Interaktív A kifejezés leginkább a multimédiára
használható, ahol egy bizonyos képre vagy szövegre kattintva a közeg válaszol;
egy klippel, képpel, vagy a hypertext esetében újabb szöveggel.
Kulcsszó Az irodalomelméletekből már ismert
fogalom, ebben a kontextusban a keresés eszköze, egy kulcsszóra keresünk.
Mainstream: A hypertext központi vonulata, a
szöveg törzse.
Mirror: Olyan tükör oldal (polc) amely
tökéletes mása egy másiknak, jelentősége a biztonság és a bizonyos
területekről való könnyebb elérésben nyilvánul meg.
Multimédia: A képzőművészet, zene,
irodalom, film anyagainak összekapcsolása egy adott project keretében, ami
lehet cd-rom, de honlap is.
Navigáció: A böngészésnél sokkal jobban
szervezett, tervezett közlekedés a világhálón található anyagokon keresztül,
melynek célja egy adott információ megtalálása.
Offline Az online-nal ellentétes fogalom,
amikor valami vagy valaki nem érhető el élőben. Egy belső hálózaton
vagy adattároló lévő anyagok azonban offline is böngészhetők.
Online Élőben, élő adásban. A
világhálón található szöveges-, kép- vagy hanganyagok folyamatos elérését
nevezzük így. Használják a mind népszerűbb csevegőprogramokban (pl.
icq (I seek you)) akkor, amikor egy személy bejelentkezett a hálózatba, és elérhető.
Platform Műveleti rendszer ami
különböző számítógépeken fut, ez kezeli a programokat.
Save as Mentés másként a szöveg, hang illetve
képszerkesztő programokban, ilyenkor az újabb változat nem írja felül a
régit, és életképes, vagy életképtelen klónok keletkeznek.
Save Mentés, el- illetve megmentés a
szöveg, hang illetve képszerkesztő programokban. Ilyenkor az előző
változat felülírása történik.
Szörf: böngészés
Target: Célpont, az interaktív projectekben
a linkek végpontja, lehet kép, szöveg, klip, hanganyag.
Virtuális: Nem a megfogható világban
létező.
Alternatív Kultúra. Amit
a ’90-es évekről tudni érdemes, összeáll. Steven Daly,
Nethaniel Wice, Bp., 1996.
Az olvasó – az olvasás, szerk. L. Simon László, Thimár
Attila, Bp., 1999.
Horváth Iván, Magyarok Bábelben, Szeged, 2000
Hypertext + Multimédia, szerk. Sugár János, Artpool, 1996.
Jorge Louis BorGes,
A halál és az iránytű, Bp.,
1998.
Kimberly Amaral,
Hypertext and writing: An overview of
the hypertext medium, https://www.umassd.edu/Public/People/KAmaral/Thesis/hypertext.html
Kiss Jenő, Társadalom és nyelvhasználat, Bp., 1995.
Kuhlen R, Hypertext. Ein nicht-linearish Medium zwishen Buch und Wissenbank,
Berlin, 1991.
Kulcsár Szabó Zoltán, Intertextualitás: létmód vagy funkció?, It, 1995/4
Lotz János, Szonettkoszorú a nyelvről, Bp., 1976.
Mark Bernstein, No mistery, https://www.eastgate.com/HypertextNow/archives/Mystery.html
Michael Foucault,
Mi a szerző?, Világosság, 1981/7
Odorics Ferenc, Poszthagyomány = Posztmagyar, szerk Kovács Sándor sk., Odorics
Ferenc, Szeged, 1995.
Paul Virilio,
Sylvére Lotringer, Tiszta háború, Bp., 1993.
Roland Barthes,
A szöveg öröme, Bp., 1996.
Roland Barthes,
S/Z, Bp., 1997.
Sütheő Péter, Hypertext. Természetes intelligencia az információtudományban, Bp.,
1999.
Szegedy-Maszák Mihály, „Minta a szőnyegen”, Bp., 1995.
Szűts Zoltán, Vallásváltás az internetes posztmodernben, Nagybecskerek, 1998.
Testes könyv I, szerk. Kiss Attila Attila, Kovács
Sándor s.k., Odorics Ferenc,
Szeged, 1996.
Theodor Nelson,
Literary machines, Swarthmore, 1981.
Vannevar Bush,
As We may think, Atlantic Monthly
176, 101-8.
[1] György Péter kurzusai az ELTE Esztétika és
Kommunikáció tanszéken az 1998/99-es tanévben.
[2] alt.culture
[3] Nelson.
Megjegyzés: Most fordul elő először, hogy e munkában az idézet pontos
helyét nem tudom meghatározni, hisz a hypertextben nincsenek oldalszámok,
csupán rá tudnék mutatni a hypertextre, ami nyomtatott formában természetesen lehetetlen
[4] Ez a szöveg az írás folyamatában paranoiából
kislemezre, és hálózati meghajtóra lett igen gyakran biztonsági mentve.
[5] Barthes,
A szöveg öröme, 75.
[6] Szűts,
64.
[7] Barthes,
S/Z, 15.
[8] Lásd a Biztonsági korridor fejezetet
[9] Kuhlen,
1991, 35.
[10] Barthes,
S/Z, 28.
[11] Barthes,
S/Z, 28.
[12] Barthes, S/Z, 14.
[13] Sz. Márton Ibolya, Az olvasó, az olvasás, 7.
[14] Barthes: A műtől a szöveg felé, 68
[15] A szöveg metaforája a Háló: a Szöveg kiterjedését
valamilyen kombinatorika, rendszertan (ez a kép közelít a modern biológia
nézeteihez az élő szervezetről) szabályozza.
[16] Lotz, 258.
[17] A Fuharosok JATE Irodalomelméleti Csoportja által
hypertextesítve
[18] Borges,
86.
[19] Borges,
91.