Szűts Zoltán

A hypertext

 

Tartalomjegyzék

 

Bevezetés................................................................................................................. 3

Történeti kitekintés – tojás a fészekben.................................................... 6

A dokumentum és a hypertext közti különbségről.............................. 8

A hypertext nyomai............................................................................................. 9

berekesztett hypertext.................................................................................................................... 9

félig zárt hypertext.......................................................................................................................... 10

szétmart szöveg (hypertext)....................................................................................................... 10

i. A klónozott szöveg, a save és save as fogalma.................................... 11

ii. Bábeli könyvtár – a teljes tudás létezése............................................ 13

iii. A szöveg (dokumentum) szabadsági foka............................................ 15

1. 0 szabadsági fokú dokumentum – a mozdulatlan szöveg.................................. 15

2. 1 szabadsági fokú dokumentum.............................................................................................. 15

3. 2 szabadsági fokú dokumentum.............................................................................................. 16

4. 3 szabadsági fokú dokumentum.............................................................................................. 16

iv. Ki az olvasó.................................................................................................... 17

v. A nem lineáris írás......................................................................................... 18

vi. Újraolvasás mint hypertext.................................................................... 20

vii Hypertext - a plurális szöveg................................................................. 21

viii. Zsarnok-e a hypertext szerzője? Biztonsági korridor a szerző akaratából, avagy az orránál fogva vezetett olvasó?............................................. 22

a. asszociációk kontra linkek.................................................................................................... 24

b. interrupció............................................................................................................................................ 25

c. utalást nem lehet nem észrevenni – szájbarágás:.................................................. 25

ix. Textpoligon................................................................................................... 26

x. A dokumentumtól a hypertext felé....................................................... 28

xi. Az abbáziai történet.................................................................................. 29

xii. Mesterszonett – a berekesztett hypertext....................................... 31

xiii. Az intertext - a félig zárt hypertext................................................ 32

xiv. A szerteágazó ösvények kertje – back mint visszaút................... 33

xv. Fuharosok – kivonulás a szövegből?.................................................. 34

xvii. Anatomische Theater – korlátozott számú válasz................... 37

xviii. Válaszd magad a kalandod................................................................ 38

xix. A Hypertext (a szétmaratott szöveg) – szigorúan technikai megközelítés.................................................................................................................................. 39

xx. Problémafelvetések: Ki a szerző, kié a szerzői jog? Megőrizhető-e a szöveg egysége?.................................................................................................................. 40

A lenyomozható olvasat............................................................................... 41

Függelék................................................................................................................ 42

A fuharosok cd-rom térképe......................................................................................................... 42

Felhasznált irodalom..................................................................................... 45

 


Bevezetés

 

Ez a munka az ezredforduló új irodalmi formájával; a dokumentummal, és annak egy különleges változatával, a hypertexttel foglalkozik, mely meggyőződésem szerint mindinkább kiemelt szerephez jut majd (a kifejezés eszközeként, és a vizsgálat tárgyaként egyaránt) a különböző tudományokban csakúgy, mint az irodalomban.

A kilencvenes évek elejétől a köztudatba, és a különböző tudományok közötti könnyebb átjárhatóságnak köszönve az irodalmi diskurzusba is folyamatosan kezdenek lassan beszivárogni olyan elemek, mint a virtuális, digitális, interaktív, multimédia, hypertext, online, link, chat, docuverse, target. Mára már ezek a kifejezések igen divatosak és megszokottak lettek, ennek köszönve egyesek lassan elkopnak, s véglegesen el is tűnhetnek, mielőtt még belekerülnének az irodalmi kánonba.

A dokumentumok és a hypertext a Gutenberg-galaxis körüli vita a vizsgálódásunk szempontjából határozottan meddő irányba terelődése miatt egyelőre nem került kellő mértékben, és a megfelelő módon a vizsgálódások központjába. A vitában ugyanis többnyire a hagyományos betűhordozó – a nyomtatott szöveg pusztulásáról vagy esetleges továbbéléséről van szó, és kismértékben a kultúra digitalizálásának holdudvaráról, egészen sarkított és időnként naiv fogalmazásokban a könyv és összetevői: a papír és nyomdafesték jövőjéről, s kevésbé az írásról és olvasásról melyet eddig ismertünk. Az új szöveghordozó, a számítógépen írt és szerkesztett, majd különböző adathordozókon tárolt dokumentum hatalomátvételével foglalkozó írások olyan felszínes szinten maradtak, hogy a könyvet lehet standra, strandra, és ágyba is vinni; a számítógép életidegen, és nehéz megszokni a vele való együttlétet; a képernyőről való olvasás nehézkes; az olvasás körülményei, és a generációk olvasási szokásai képeznek elsődleges szempontokat.

Az eddigi viták nem aknázták ki a diskurzus azon lehetőségeit, hogy milyenek az így kapott szövegek; több változtatás után ki lesz a szerző; hogyan találja föl magát a szövegkritika ebben az új közegben, és hogyan változtatja meg a közeg a szövegkritikát; az interneten tárolt szövegek átjárhatóságát megoldva létre jön-e egy új (esetleg első, a régen megálmodott vagy létezett) bábeli könyvtár; lehetséges-e a dokumentumok katalogizálása; hogyan viszonyulnak a különböző szövegelméletek a hypertexthez; és milyen lesz annak a hatása a szövegelméletekre; mi kerül be a kánonba, és mi nem; szabad-e a Hypertextet olvasó; és csupán olvasó-e. Mindezek a kérdések rendkívül nagy kutatási területet biztosítanak, dolgozatomban többek között ezekre keresem a válaszokat.

Az irodalomnak újabban otthont adó számítástechnika és világháló fejlődésével a hypertext kézenfekvő írásmóddá, irodalmi formává, de kutatási és kísérletezési területté is válhat/vált. Ez az írásmód a teljes tudást kezelhetőbbé teszi, és ha sikerül azt rendszerezni, közvetítésének eddig javarészt lineáris módját nagymértékben átértelmezi. A Gutenberg-vita folyamán sokan nem veszik figyelembe, hogy nyomtatott szövegről a digitális szövegre való átállás azért nem máról holnapra történik. Horváth Iván szerint a teljes műveltségkincs átírása néhány nemzedék feladata. Ahogy a kéziratról a nyomtatott szövegre való áttérés is igen hosszú volt, nem is beszélve arról, hogy napjainkban mind a három technika együtt él: sokan csupán kézzel képesek írni szövegeket, és a teljes átállás valószínűleg soha sem fog megtörténni, erre ugyanis kevés jel utal. Figyelembe vennék még két szempontot; lesznek ugyanis olyanok, akik zsigerileg elutasítják a digitális kultúrát. Másrészt azonban ez a kultúra sem védtelen, gyakran türelmetlen, és nem adja meg a tiszteletet a nyomtatottnak, hanem sürgeti a váltást.

Magyarországon kialakult olyan elképzelés is[1], miszerint, hogyha kimaradunk a digitális forradalomból, és kultúránkat nem sikerül gyorsan átmentenünk, azt akár végleg elveszíthetjük, alulmaradunk egy még körvonalazódó versenyben. Így akár visszafelé is törlődhet a műveltségkincsünk. Ez a kezdeti pánik átalakulhat (és ez a kulturális síkon megjelenő tendenciákból mintha már kibontakozni látszana) olyan elképzeléssé, mely szerint egyfajta e-kultúrelőnyre lehet szert tenni a már említett forradalom folyamán.

A digitális forradalom paradigmaváltó jellegéhez hozzátartozik, hogy a gazdasági és a hozzá mindinkább kapcsolódó és közeledő kulturális síkon igazi stratégiaváltás várható, és ezzel elkezdődhet a társadalom irányított és strukturalizált digitalizálása. Ez a folyamat valószínűleg gazdasági síkon lesz a legerőteljesebb, s az irodalomra gyakorolt hatása már csak egy tompított hullám lesz, de még így is igen erőteljes marad. Arra a kérdésre, hogy mekkora szerepet játszik majd az irodalom a multimédiában, a választ az adhatja, hogy az e-business mekkora üzletet lát benne. Ennek függvényében növekedhetnek azok az elektronikus könyvtárak, melyek olvasói tagdíjat fizetnek, az itt lévő szövegeket pedig a tag jogosultságától függően csupán képernyőn olvashatja, esetleg ki is tudja nyomtatni, vagy akár másolatot is készíthet róla.

Így a pillanatnyilag átláthatatlan – a magas és populáris irodalom között fennálló erőviszony jelentős mértékben átértelmeződik, s ennek a paradigmaváltásnak a hatására a választóvonal valószínűleg már a „fizetős” és „ingyenes” irodalom között fog húzódni, az eddig kategóriák szerinti magas és populáris irodalom pedig eloszlik majd a két csoport között.

Egy ilyen irányban történő eltolódás mindenképpen a szabadon átjárható szöveg, a most „piacvezető” a hypertext kárára történne, és egy ilyen fizetős elektronikus könyvtár csupán annyiban különbözne egy olvasóteremtől, - melyben akár xeroxolni is lehet - hogy nem kell érte kimozdulni, hanem otthonról is használható.

Az, hogy a nyomtatott kultúrát (a támogatás mértékének függvényében) folyamatosan ömlesztik át digitális formába, átmentésként, vagy az adatkezelés könnyítésére irányuló ésszerűsíréként is értelmezhetjük.

A kézirat, a gépelt - nyomtatott szöveg, valamint hypertext együttélésére legjobb példák azok a cd-romok, melyeken egyszerre található meg a facsimile, a hagyományos szöveg (dokumentum) valamint a szöveg belinkelt változata (hypertext). Ilyen szövegben könnyű keresni, és sokkal könnyebb meglátni bizonyos összefüggéseket.

Úgy látom, hogy a jövőben a hypertext körül folyó viták a ma divatos magas-populáris irodalom viszonya, valamint a világháló szabadsága árnyékában fognak folyni, ha nyilvánosság előtt is, de akkor is mindenképpen szűk szakmai körben, a fent feltett kérdésekre a választ pedig az irodalomelmélet, irodalomtörténet megfelelő, és éppen odavágó területein keresik majd több - kevesebb sikerrel járva.


Történeti kitekintés – tojás a fészekben

 

 

Álljon itt segítségünkre egy kis történeti kitekintés. A hypertext kifejezést először Theodor H. Nelson használta az 1974-es Computer Libdream Machines című könyvében az olyan elektronikus szöveg leírására, amely a szövegbe ágyazott kapcsokkal rendelkezik, a kapcsok pedig más szövegekre mutatnak.[2]

A hatvanas évek óta a XANADU-projekt keretein belül fejlesztett ki egy rendszert, mely a világháló irodalmi részlegének őseként értelmezhető. „A hypertext alatt nem-folyamatos írást értek – olyan szöveget, amely elágazik, és választási lehetőséget kínál az olvasónak, mely leginkább egy interaktív képernyőn olvasható. Általában kapcsoló elemekkel (links) összekötött szövegdarabok soraként képzelik el, melyek különböző útvonalakat biztosítanak az olvasónak”[3]. A hypermédia kifejezés az intermédia „digitalizált” változatát jelzi.

A háló és hálózat megértéséhez bevezetnék két, mint később majd kiderül – ellentétes - fogalmat: magányos és ismeretlen. A világháló kialakulása teremtette meg egyértelműen a hypertext fejlődésének és elterjedésének lehetőségét, ez lett ugyanis az éltető közege, hisz a világháló beszédmódja a hypertext. Amíg a számítógép a szoba sarkában, a szent helyen csücsült, magányos volt. Csupán a saját zárt világa létezett, amennyi adat ráfért a tárolóira. Nem létezet számára külvilág, s csak annyi ideig volt bekapcsolva, amíg dolgoztak rajta. Amikor megjelent a hálózat, óriási változás következett be. Ez a váltás a lemezjátszó és a rádió közötti párhuzamokkal és különbséggel mutatnám be. Van, aki egész életében gyűjti a lemezeket. De akármennyi lemeze is van, mégis limitált a hallgatható zene mennyisége. Egy rádión viszont az adók és műsorok száma gyakorlatilag végtelen, - tekintsünk itt el a sugárzott zene és adások milyenségétől. Ha saját, magányos gépünkön nagymennyiségű adat van, és a teljes hálózaton ennek csupán a töredéke, akkor is az egy tőlünk független tér, mely tudtunk nélkül bármikor bővülhet (vagy akár szűkülhet is). A hálózatban benne rejlik a kíváncsiságunk, a felfedezés tárgya: az ismeretlen. Mint amikor falun izgatottan nézzük meg minden reggel, van-e tojás a fészekben. Van egy kedvenc, és rendkívül olcsó könyvesbolt, ahová szívesen járok. Igen nagy önmegtartóztatások árán tudok várni maximum két hetet a látogatások között, mert akkor egy, vagy több új, számomra eddig ismeretlen könyv igazi meglepetés, tojás a fészekben.

Sütheö Péter szerint a hypertext az adatintegráció és információközvetítés olyan módszere, amely a tudást a hagyományosan lineáris szövegstruktúra helyett a kognitív emberi gondolkodást hívebben tükröző nem lineáris, térbeli, hálózatos rendszerben rendezi el. A felhasználó aktívan és közvetlenül közreműködhet a tudásbázis alakításában és formálásában. A fenti állításon annyit finomítanék, hogy a tudást már az enciklopédiák, lexikonok, szótárak, katalógusok megjelenésével nem csupán lineárisan tároljuk, viszont a számítástechnika adta hypertext teljes átjárást biztosíthat a tudásban. A fent leírtakból kiderülnek a veszélyek is: ömlesztett tudás, lehetséges-e rendszerezni, van-e koncepció, és ha van, lehet-e azt érvényesíteni, mert míg egy lexikonban a szerkesztők koncepciója érvényesül, addig a szerző tudta és hozzájárulása nélkül linkelhetjük szövegünket (hypertextünket) az övéhez. A hagyományos könyvtárakkal szemben, ahol fizikai képtelenség egy bizonyos könyvmennyiségnél többet feldolgozni, vagy akár raktározni is, itt tőlünk minden csupán egy klikkelésnyire van, nagy adatmennyiséget futhatunk át, vagy dolgozhatunk föl rövid idő alatt.

 

Megjegyzés:

Ahogy a világháló megszűntette a fizikai távolságokat, úgy teremtette meg az alkalmat, hisz minden csak egy klikkelésnyire van már tőlünk. Az üzletek, a posta, a könyvtárak. Ezzel megszűntette a cselekedetek színpadiasságát, és egyben szertartásokat is, hisz elmarad a könyvtárba való alázatos és csendes belépés, így azok átértelmeződnek, és súlytalanná válnak.


A dokumentum és a hypertext közti különbségről

 

 

Ennek a fejezetnek az elején tisztázni szeretnék néhány fogalmat, mielőtt továbbmennék. Az elektronikusan rögzített összes szöveget a dokumentum gyűjtőfogalomba sorolom. Ezeknek a rögzítése történhet különböző formátumban, a platformtól és kezelőprogramtól függően.

Egy be nem linkelt, digitális adathordozón tárolt szöveg (dokumentum) félúton van az írógépen, vagy kézzel írt, valamint belinkelt szöveg között.

A dokumentumoknak csupán egy szűkebb csoportja hypertext. A világhálón (a magányos adathordozókkal <floppy, merevlemez, cd rom> szemben) mind a dokumentumok, mind a hypertextek html (hypertext markup language) számítógépes nyelven vannak rögzítve, ennek azonban csak technikai jelentősége van, ezt az egységes formátumot platformtól és kezelőprogramtól függetlenül kezelhetjük - olvashatjuk.

A hypertext látszólag annyiban különbözik a dokumentumoktól, hogy (inter)aktív. A megközelítés száraz definíciója, (mert még nem alakult ki teljesen az egységes sztenderd) talán ez lehetne: a hypertext olyan interaktív dokumentum, mely linkeket biztosít az olvasónak a szövegek közti átjárhatóság céljából. Ezeken a linkeken tovább lehet haladni más szövegek felé. Felvetődik majd a kérdés, hogy ezek a linkek biztonsági korridorok a szerző akaratából, vagy csak orránál fogva vezetett az olvasó.

A nem hypertextes dokumentum olyan, mintha holt szöveg (tekercs) lenne, nehezen olvasható a képernyőről, azonban már könnyen és észrevétlenül módosítható. A hypertextnek nagy tér kell a kibontakozáshoz, és ezért számára a legjobb környezet a világháló. A hypertextek rögzítéséhez használt nyelv a már említett html (hypertext markup language), melyet folyamatosan fejlesztenek. Előreláthatólag ez a lesz a hypertextet rögzítő nyelv kanonizált és egyedüli változata. Ma a hypertext teljesen nyílt (forráskódú), szabadon másolható, és a másolat szerkeszthető. Mi történik azonban akkor, ha a szöveget olyan egyeduralkodó forráskóddal kezdik el rögzíteni, mely nem engedi, hogy bárki a mi szövegünkhöz csatlakozhasson, lerázza magáról azt?


A hypertext nyomai

 

 

A történeti és technikai áttekintés után a hypertext elméleti vonatkozásit kísérelem meg felvázolni. A hypertext felfogásom szerint nem teljesen újkeletű írásmód, az irodalomtudomány számos olyan példát szolgáltat, melyeknek köszönve a „hagyományos” szövegekben is a hypertext nyomaira, annak tulajdonságaira bukkanhatunk.

Így a nem-lineáris szerkezetű, oda-vissza mozgó idősíkú és terű nyomtatott szöveg; a szonett koszorú és különösen a hozzá kapcsolódó, azt egységbe foglaló mesterszonett; az intertextualitás, metatext; a lábjegyzetelés; a választható szálakon futó kalandregények is már bizonyos mértékig hypertextek, vagy annak markáns vonásait viselik magukon. Látható, hogy a fenti felsorolásban helyet kaptak olyan fogalmak (intertext, metatext), amelyek nem idegenek a modern, de ez idáig a hypertextet kellő mértékben nem tárgyaló irodalomelmélettől sem. A fenti felsorolás korántsem teljes, ám arra tökéletesen megfelel, hogy rámutathassak a hypertext nyomaira. A felsorolt fogalmakat és formákat ezért, a könnyebb áttekinthetőség kedvéért három csoportba sorolnám, melyek között nincsenek igazán szigorú határok, elég nagy az átjárhatóság:

 

berekesztett hypertext

 

Ennek a kategóriának a jellemző tulajdonsága, hogy az adott szöveg egységén belül linkszerű, igen erős utalások mutathatók ki.

Ebbe a kategóriába tartozhatnak a nem lineáris szerkezetű, de linkek nélküli nyomtatott szövegek (elsősorban próza), ahol a megértés folyamatában, csupán az olvasó gondolataiban és más szövegekre való asszociációból áll össze a szöveg elképzelt hálója. Ide sorolnám még a természetüknél fogva nem lineáris adatgyűjtemények (különböző lexikonok, szótárak) melyek a nagy adatmennyiség ellenére viszonylag zárt egységet képeznek; valamint ide tartozik szerintem a szonettkoszorú, melyet a befejező mesterszonett tesz zárt egységgé. (példa: Proust: Az eltűnt idő nyomában, József Attila: A Kozmosz éneke.)

 

félig zárt hypertext

 

Enne a kategóriának a jellemzője, hogy az ide tartozó szövegek vagy jelenségek már erős, és a beavatottak számára észrevehető utalásokkal rendelkeznek, melyek azonban a nyomtatott szöveg természeténél fogva még nem lehetnek linkek. Ezen túlmenően azonban, és ez különbözteti meg a berekesztett hypertexttől, az utalásokon továbbhaladva eljuthatunk már szövegekbe is, kalandozásunk azonban ott véget is, és vissza kell térnünk a főszöveghez, back funkció segítségével.

Ebbe a kategóriába tartozik az intertextualitás; metatext; és a lábjegyzetek. Remek példa erre Eliot Átokföldje, melyben a számos intertextualitás mellett a szerző lábjegyzetei is szerepelnek.

 

szétmart szöveg (hypertext)

 

Ez a kategória már a „valódi” hypertext gyűjtőhelye, ebben a linkek jelenléte kötelező, és formája nem lehet nyomtatott szöveg, csak dokumentum, azon belül hypertext. A továbbiakban a hypertext alatt a szétmart szövegeket értem. (A választható szálon futó regények ezért a félig zárt és a szétmart hypertext között helyezkednek el, linkeket már tartalmaznak, azonban nem dokumentumok)

 

Megjegyzés:

Felvetődik a kérdés, hogy a lexikonok például miért nem a félig zárt szövegek kategóriába tartoznak, hisz gyakran sokkal nagyobb információ mennyiséget fogyaszthatunk belőlük, mint például egy intertextuális szövegből. Erre talán a legjobb válasz az, hogy a nagy információ mennyisége ellenére a lexikon egységes szöveg, mely kizárja a külvilágot, magányos, az intertext ezzel szemben könnyen átjut a történeti kitekintésben már említett ismeretlenbe.


i. A klónozott szöveg, a save és save as fogalma

 

 

A hypertextnek és a dokumentumoknak általában van egy jellegzetes tulajdonságuk, csak bitekben léteznek, vagy ha úgy tetszik: megfoghatatlanok, nem tapinthatók. Hol is helyezkedik el ez a szöveg? Számomra elég nehéz elképzelni, hogy a binárisan tárolt információ hirtelen szöveggé alakul át.

Egy nyomtatott szöveg megszagolható, megfogható; meggyűrhető, aláhúzható, széttéphető vagy elégethető – megsemmisíthető, de csak fondorlatos (és aljas) módon hamisítható; a szövegen történt bármilyen változás pedig könnyen nyomon követhető. Egy ilyen szövegnek általában van számos más tulajdonsága is: zárt, és nem interaktív, száraz, ám bizonyos típusai, amint az előző fejezetben kitértem rá, magukban hordozhatják a hypertext nyomait. Az olvasó dönti el, egy nyomtatott szöveg hogy utána melyik szöveget veszi kézbe, hol folytatja az olvasást (vagy esetleg abbahagyja), saját olvasási stratégiáját követve, a szerzőnek alig van beleszólása. A nyomtatott szöveg sokszorosítása xeroxolás útján történik, és könnyen megmondhatjuk, hogy másolatról van szó, hamis-e a szöveg képe. Egy ilyen szövegbe nehéz (észrevétlenül) belenyúlni.

A számítógépen tárolt szövegek, így a hypertext is ezzel ellentétben nem fogható, a szerző által szinte észrevétlenül módosítható, az olvasó-szerző által másolható (majd kiderül, mikor nem)– klónozható, és annak köszönve, hogy egyszerre sok helyen is fellelhető – gyakorlatilag megsemmisíthetetlen, kiirthatatlan, ha akarja, olyan lehet, mint a mesebeli sárkány, egy levágott feje helyébe 3 új nő.

A hypertext értelmezéséhez bevezetném a fent már említett fogalmat, a klónozhatóságot. Egy szöveg klónozása annyit jelent, hogy a szerző-olvasó által számtalan szövegváltozat készíthető, melyek nagyon, vagy alig térnek el az eredetitől, (sarkított esetekben egyáltalán nem) a kezdetben annak számos tulajdonságát magukban hordozzák, csupán dátum alapján következtethetnénk az eredetire, de nem is biztos, hogy beszélhetünk eredetiről, inkább legrégibb szövegváltozatról, első előfordulásról. A későbbiekben a szövegrészletek könnyen ollózhatók össze, így gyorsan új művek, jegyzetek készíthetők.

A szöveg első írásakor (ez a szöveg első megalkotásának teljes idejét foglalja magába, vagyis az első szöveg írását, amíg a szerző nem érzi úgy, befejezte) a szerző valószínű, hogy nem dolgozik egyhuzamban, egy szuszra. Szüneteket tart, vagy más szövegekhez nyúl, azokon dolgozik. A kéziratnál vagy írógépelt szövegnél ez a szünet nem bontja meg munka lineáris folyamatát, a szünet nem látszik meg a szövegben, nincs nyoma (kivéve persze, ha naplót ír). A dokumentum készítésénél azonban a könnyen szerkeszthetőségének következménye, hogy amikor úgy érzi a szerző, pihen egyet, akkor választania kell: az adott szakaszban végzett munkát, s így a szöveg jelenlegi állapotát hogyan tegye le, vagyis mentse el[4]. Most szeretném bevezetni a save és a save as fogalmát.

Ami a könyv esetében a nyomtatás (befejező munkálat), az hypertext és a dokumentumok esetében a mentés (save). A szó etimológiája is izgalmas, hisz az valamitől megmentést, elmentést jelent.

Az első lehetőség, melyet a szerző választhat a save. Ilyenkor a változásokat rámenti a régebbi szövegváltozatra, felülírva - megsemmisítve azt. Ezzel azonban nem hoz létre klónt. Valószínűleg ez a gyakoribb eset.

A második lehetőség a save as. Ilyenkor a szerző nem menti rá a változásokat a régebbi változatra, meghagyja azt is, de létrehoz egy újabb szöveget, vagyis ez már klónja az előző szövegnek, a továbbírása. Így már külön él a két szöveg. Gyakran azonban a szövegek mozgathatósága, vagy biztonsága miatt (félelemből, hogy a munkája elvesz, és azt képtelen ebben a formában reprodukálni, több változatot is készít.

Emlékezzünk csak vissza Ripley hadnagyra, aki (önmaga is klón már) az Alien 4-ben rátalál az eredeti önmaga különböző, többnyire félresikerült klónjaira, és elszörnyülködik, majd elkezdi felégetni őket! A sok biztonsági másolat, az eredeti szöveg különböző fokozatai, mirror oldalakon tárolt másolatok idővel elkezdhetik telíteni a polcokat, s ez a mennyiségi növekedés akár vírusként is felfogható, mivel a polcok telítődnek terméketlen, életképtelen szövegekkel, melyek már nem fejlődnek tovább (akár a kitépett oldalú, borító nélküli könyvek). A terméketlen szövegek kifejezést nem ítéletmondásnak szánom. Elképzelésem szerint a kész szöveg az, amelyből sok másik ágazik ki, mint egy törzsből.


ii. Bábeli könyvtár – a teljes tudás létezése

 

„ (…) A nyelvek keveredése nem büntetés többé, az alany eljut a gyönyörig az együttélő, összeműködő nyelvek révén: a szöveg öröme, ez a boldog Bábel.[5]

 

A Hypertext képes az összes digitális tudást összekötni, nem biztos azonban, hogy ez teljes és egységes tudás is egyben, mert az így kialakult virtuális bábeli könyvtár még inkább szinkretista, mint egy adott könyvtár állománya, hisz egységes szempontok nélkül gyarapodhat bármilyen szöveggel. (Nem csoda, ha azok a szövegek, melyeket nyomtatásban betiltanak, nagyon gyorsan otthonra lelnek a világhálón, és bitekben való létezésüknek köszönve egyszerűen és észrevétlenül másolhatók, tehát megsemmisíthetetlenek, a szabadpolcoknak (tárterületeknek) köszönve, melyekre bárki bármit elhelyezhet, ezek a polcok bárhol megjelenhetnek. Egy ilyen világkönyvtárban ugyanolyan eséllyel startol szerző vagy másoló, az olvasatok és olvasók újrafelosztása folyik. Egy egyszerű társadalmi példával illusztrálva: az írás évszázadokig a keresztény egyháza monopóliumában volt Európában. A világhálón azonban egy kisegyház ugyanolyan sikeres lehet, mint a katolikus egyház, mert az itt uralkodó törvények eltérnek az eddig megszokottaktól, egy könnyen feldolgozható olvasat nagy tömegeket képes vonzani.[6]

A Hypertexten belüli átjárhatóság létrehoz a világhálón - digitális bábeli könyvtárban számos gyengébb-erősebb kapcsolódást. Ebben a könyvtárban azonban nem uralkodik rend, mert akkora méretű „adatot” tárol, hogy az átláthatatlan, s ne feledkezzünk meg a szabadpolcokról sem. Egy ekkora könyvtárat katalogizálni lehetetlen, hagyományos könyvtáros nincsen, a tudás pedig csak ömlik, teljesen ellenőrizhetetlenül, gátat semmi sem szabhat neki, mert folyamatos tárhely bővítés folyik, újabb és újabb „polcokat” készítenek, újabb szinteket emelnek. Megvalósulhat-e ebben a könyvtárban Gessner XVI. századi vállalkozása, a világbibliográfia? Erre keresem a választ.

Van valami, ami segítségünkre lehet, és egyfajta digitális könyvtárosként is felfogható: az intelligens keresőprogram, amely szabadidejében is folyamatosan és szorgalmasan adatokat gyűjt a könyvtárban, megállás nélkül, legeldugottabb zugát is feltérképezve. A szövegeket böngészve, statisztikákat készítve az előfordulás gyakoriságának függvényében bizonyos szavakat kiemel: ezek lesznek a kulcsszavak. Majd a kulcsszavak után kutatva újra meg újra végigböngészi az adatállományt, és önszorgalomból katalogizálja azt, újabb kulcsszavakat találva, szűkítve-bővítve ezek halmazát. Egy ilyen program a keresés során összetett (relációs) keresésre is képes. Ha hypertexttel kapcsolatos cikket keresek, meghatározhatom, hogy szerepeljen benne a hypertext, Derrida, de Nelson nem. Ez szűkíti a találatok számát, és segíthet a munkánkban.

A Hypertextben a szövegek közti átjárhatóságot a szerző biztosítja, ugyanis az adott szót, vagy idézetet, képet kijelölve rámutat egy újabb szövegre, szóra, idézetre, képre. Technikailag megoldható, ám nem alkalmazzák, hogy a számítógépek a világhálón, vagy egy adott könyvtárban található összes szöveg összes szavát rendszerezve önmaguk is keresztül-kasul linkeljék a szövegeket. Erre nincs túl nagy szükség, hisz egy keresőprogramba beírva a kereső kifejezést (a kritériumokkal együtt) a program, a digitális könyvtáros megjeleníti a linkeket, ezeken továbbhaladva új szövegben találjuk magunkat. Itt azonban meg kell állnunk, mert az adott szöveg szerzőjének linkjeit használhatjuk, vagy a keresőprogramot.

Csakúgy, mint a borgesi könyvtárban, itt is bármelyik szövegnek végtelen számú változata létezik, melyek alig térnek el egymástól, ám egy adott szöveg több helyen és fordításban is megtalálható, a tükör (mirror) oldalakon, és, ha egy-egy szövegváltozat el is veszne, korábbi vagy későbbi változattal, vagy esetleg valamelyik klónjával egyszerűen helyettesíthető. A katalogizálásnál azonban nagyon nehéz a digitális könyvtáros dolga, ugyanis a szövegeken történt változásokat visszakövetkeztetni nehéz, és minden változatnak más-más lehet a szerzője, nem beszélve arról, létezik-e eredeti szövegváltozat.

A sok linkelésnek köszönve kialakul egy Világfa, elképzelhető, hogy bármely ágából elindulva, a könyvtár másik végén lévő szövegbe jussunk. Elképzelhető, ha a linkek már keresztül-kasul hálózzák az egész Hypertextet, akkor más csak Egy szöveg fog létezni, a teljes tudás.


iii. A szöveg (dokumentum) szabadsági foka

 

Az előző fejezetekben már szó esett a dokumentumok forráskódjáról, a hozzáférési jogosultságokról, a szövegek módosíthatóságáról, klónozhatóságáról. Ezeket a kérdéseket szeretném rendszerezni ebben a fejezetben, bevezetve a szöveg szabadsági foka kategóriát.

 

1. 0 szabadsági fokú dokumentum – a mozdulatlan szöveg

 

Képzeljünk el egy olyan értékes (elektronikus) könyvet (szöveget), amelyet annyira féltünk, hogy egy üvegbúra alatt helyezünk el. A búra előtt van egy kezelőpanel, melyen az előre vagy hátra gombot nyomva, egy kar az adott irányban lapoz egy-egy oldalt, vagy akár teljes fejezeteket is, kívánságunk szerint. Egy ilyen hermetikusan elzárt, és a valóságban nem igen létező szövegre igaz lehet a következő állítás: Az írható szöveggel szemben megjelenik tehát a vele ellentétes érték, negatív, reaktív értéke: az, amit el lehet olvasni, ám nem lehet megírni. Ez az olvasható. Az olvasható szövegeket klasszikusoknak hívjuk .[7]

Ez a dokumentum megfelel a bevezetésben már említettnek; csak képernyőről olvasható, nem másolható, körülményes rá hivatkozni, nem ragaszható semmihez, és nem is ragasztható hozzá semmi. Ez mozdulatlan szöveg, nem linkelhető, forráskódja zárt, módosítani csak a szerző jogában áll. Ez a dokumentum tökéletes ellentéte a Hypertextnek.

 

2. 1 szabadsági fokú dokumentum

 

Ez a dokumentum is üvegbúra alatt helyezkedik el, a kar kívánságunk szerint lapoz, azonban másolatot már kérhetünk róla. Ez a másolat minden részletében megegyezik az eredetivel. Ilyenek a mirror oldalakon tárolt dokumentumok. A dokumentumok kezelése úgy van megoldva, hogy az eredeti (digitális) közegében nem lehet semmihez sem ragasztani, nem fűzhető hozzá semmi, nem linkelhető. Ilyenek lehetnek az olyan dokumentumok, amelyeknek helyét nem tudjuk abszolút módon meghatározni, a könyvtáros (adatbáziskezelő) saját logikája szerint helyezi valamelyik polcra a raktárban, és a szöveg csak rajta keresztül érhető el.

 

3. 2 szabadsági fokú dokumentum

 

Ezek a dokumentumok már nincsenek üvegbúra alatt, szabadpolcon helyezkednek el, és bárki számára elérhetők. Helyben olvashatók, kinyomtathatók, gond nélkül másolhatók, és már klónozhatók is. Ezek a dokumentum mindig fix helyen találhatók, ezért könnyű rájuk hivatkozni. Ezek a dokumentumok már ragaszthatók, és maguk is tartalmazhatnak linkeket, azonban sohasem tudjuk, mely szövegek csatlakoznak hozzá. Az eredeti[8] dokumentum azonban nem változtatható. Majdnem az összes hypertext 2 szabadsági fokú, ezért a továbbiakban a hypertext alatt a 2 szabadságfokú dokumentumot kell érteni. Munkám javarészt a 2 szabadságfokú dokumentummal foglalkozik.

 

4. 3 szabadsági fokú dokumentum

 

Egészen speciális és ritkán fellelhető fajta, egyfajta elektronikus hippi szöveg. Ez a szöveg még nyíltabb a hypertextnél is, szabadpolcon helyezkedik el, kinyomtatható, másolható, fix helyen található, ezért lehet hivatkozni rá, ragasztható és linkelhető, de magába a szövegbe is bele lehet avatkozni, ezt a szöveget bárki (át)írhatja, nem kell hozzá jogosultság, ez a decentralizált szöveg. Ez teljesen plurális dokumentum, és már tudja, kik hivatkoznak rá, mert a hivatkozik ezt jelölik az eredeti dokumentumban. Nagyon kevés ilyen dokumentum létezik, csupán néhány online íródó regény, melynek folytatásain bárki dolgozhat, ezek is inkább folyton gyarapodó szövegek, mint változók, hisz mindenki csak hozzáír. A 3 szabadságfokú szöveggel a későbbiekben szeretnék bővebben foglalkozni.


iv. Ki az olvasó

 

A Hypertext létrehoz egy érdekes figurát: a szerző olvasót, aki már, amint láttunk, osztozik a szöveg örömében, nem csupán olvasó, hanem klónokat készíthet, vagy a szöveg szabadsági fokától függően változtathat is benne.

Minden klón szövegnek saját szerzője van, akinek digitális aláírása, ha nagyon akarjuk, kikereshető a dokumentum forrásából. Fish gondolatmenetét követve: ezen az órán van szöveg, de annak értelmezésére csupán klónjait használhatjuk fel, újra és mindig más úton olvasva az adott szöveget, a belső linkeket használva útvonalul. A katalogizálást a nagy adatmennyiségen túl az is nehezíti, hogy a különböző klónoknak más-más lehet a szerzője, nehéz megállapítani, ki a szerző, s így a szerzői jogok is értelmüket veszítik ebben az új közegben.

A hypertext először is az időrendiséget lúgozza ki: a szöveg keletkezésének időpontja már nem számít, hisz az itt található szövegek időtlenek, ehelyett új dátum válik fontossá: a szöveg első megjelenése a hálózaton. Az ennél későbbi dátumú változatai már klónok.  A hypertext kilúgozza a szövegek pszichológiai aspektusait is, ugyanis hatástalanítja a szerzőt, azzal, hogy a szöveg sokadik klónjának megjelenítésekor már nem is közli azt, vagy azzal, hogy egy szöveghez már nagy számú társszerző rendelhető. A szövegek közti átjárhatóság következményeként nem alkalmazhatók egységes szempontú pszichológiai, pszichoanalitikus, és az erre alapozó strukturalista szövegvizsgálatok sem,

A hypertext semlegesíti a szöveg szociológiai, filozófiai, történeti vonatkozásait, egyik pillanatról a másikra szögellentétes felfogású szövegközegben találhatjuk magunkat, és a teljes átjárhatóságból kifolyólag képtelenek vagyunk egy eszmerendszernek alávetni magunkat.

A hypertextre, ha sarkítva is, alkalmazhatjuk T. Morgan intertextualitásra vonatkozó megállapítását, amire Kulcsár Szabó Zoltán is rámutat, hogy az a szerző/mű/hagyomány hármasáról áthelyezi a hangsúlyt a szöveg/diszkurzus/kultúra hármasára.

A hypertext a fenn említett okok miatt szövegcentrikusságra „kényszerül”.


v. A nem lineáris írás

 

 

A mesterséges intelligenciát kutatók szerint az eszünkben összeállt kognitív háló nagyon is hasonlít a Hypertexhez, valószínűleg ezért nem éreztük olyan átütő újdonságnak a megjelenését, holott gondolataink írásos vetülete még sohase volt ennyire „természetes”, ez a forma, hacsak ezen a síkon maradunk, forradalmasítani képes a tudományokat csakúgy, mint az irodalmat.

Meggyőződésem, hogy olvasásunk mindig is kevésbé volt lineáris az írásnál, hisz az a szövegek túlnyomó részében egy adott irányba tart. Írásunk ma még alapvetően lineáris, a könyveket általában elejétől végéig olvassuk. Ha verses- vagy novelláskötetről, gyűjteményről van szó, tetszőleges sorrendben olvashatjuk a részeket, folyóiratokban össze-vissza ugrálunk, újságot akár hátulról előre is lapozhatunk, annak ellenére, hogy a benne lévő szövegek oldalakon át létezhetnek.

A nyomtatott szöveg két nem lineáris formája számomra roppant érdekes: az egyik a nem lineáris szerkezetű nyomtatott szöveg, a másik a lexikon – katalógus. A nem lineáris regény csal, ugyanis elejétől végéig kell olvasni, de a szövegben az időrend meg van cserélni, vagy nincs is benne idő, csupán összefüggések hálója.

A nem lineáris írás tulajdonságait taglalva két szempontból indulhatunk el, úgy, hogy megkülönböztetünk tudományos és szépirodalmi szöveget.

A szerző tudományos szövegekben megpróbál (ha szilárd meggyőződéssel és örömmel szeretné velünk felfedezését megosztani) egyfajta mainstreamet tartani, ez a szöveg törzse, a ki nem hagyható, és általa rendkívül fontos mondanivaló. Ami szervesen nem a szöveg része, az lekerül a lábjegyzetbe. Ha még jobban egységessé szeretné tenni a szöveget, és hogy az olvasmányosabb legyen, mindent, aminek szerepelnie kell, ám elvonhatja figyelmünket, a végjegyzetbe kerül, amit általában akkor kezdünk el tanulmányozni, amikor végeztünk a teljes szöveggel.

A hagyományos tanulmányíró, mielőtt elkezdené munkáját, cédulázik, vagy éppen dokumentumokból, hypertextből ollóz ki darabokat, ezeket próbálja majd meg egy szálra fűzni, ezzel is hangsúlyozva saját fontosságát, önmagát a fő rendszerező szempontalapjává téve. Ebben majd olyan grammatikai eszközök lesznek a segítségére, mint a lineáris és globális kohézió. Kuhlen szerint[9]általánosan megfogalmazható igény, hogy egy hypertext minden egyes információegységének önmagában is koherensen zártnak kell lennie. Annyiban vitatnám ezt a gondolatot, hogy a hypertextnek éppen az a küldetése, hogy nyílt szöveg maradjon, és nincs szüksége globális kohézióra (a lineáris eleve ki van zárva, hisz láthatjuk, egy hypertextben nem lehet hivatkozni rendesen még a következő fejezetre). A hypertext így egy fokkal még relatívabbá teszi az időt: ha egy idézetben a tegnapot előző napként közvetítjük, úgy a fakultatív olvasásiránynak köszönhetően egy hypertextes tanulmányban már nem létezik az a fogalom, hogy előző, vagy következő, valamelyik lép a helyükbe.

A szépirodalomban a szerző szabad kezet kap, ha úgy érzi, szövege összetett, és mindentudó kell, hogy legyen, lineáris szerkesztésmódot követ, végigvezet egy szálat, ki nem engedve az irányítást egy pillanatra se a kezéből. Azonban, amikor a nagy történet szétesett sok kis történetre, nem kell a teljesség igényével élnie, szövegének jó formát adhat a hypertext.


vi. Újraolvasás mint hypertext

 

 

Barthes újraolvasásról szóló elmélete segíthet a hypertext olvasási stratégiájának értelmezéséhez: Akik szeretik a jó novellákat, nyugodtan kezdhetik a könyv végén, és legelőször elolvashatják – úgy ahogy általában olvasni szokás – a függelékben voltaképpeni valóságában, megszakítások nélkül közölt vezérszöveget. Azonban mi, akik gyakran a minden plurális megvalósításán fáradozunk, nem mondhatunk le arról, hogy az olvasás is plurális legyen, azaz bejárati rendje megszűnjék[10], számos kaput ütünk benne.

Az újraolvasás kiemeli a szöveget belső időrendjéből (ez amaz előtt vagy után történt), és visszatalál egy mitikus (előbb és utóbb nélküli) időbe; megkérdőjelezi továbbá azt az álláspontot, mely azt szeretné elhitetni velünk, hogy az első olvasás elemi, naiv, jelenségszinten megrekedő [11](…)

Elképzelhető, hogy olvasási stratégiánkat követve egész életünkben egy bizonyos mennyiségű hypertextet olvasva (és ez nagyon valószínű, és a nyomtatott szövegre is tökéletesen igaz) csupán egy szöveget újraolvasunk, ahogy az is, hogy az Esterházy-életművet egyszer elolvasva, valójában egy szöveget olvastunk újra meg újra. Ha elég sokszor olvastuk, vagy már megtanultuk fejből, akkor ott van a fejükben a teljes szöveg, az Esterházy-hypertext. Ám, ha egy szöveget olvasunk újra meg újra, mindenképpen újabb szempontokat találunk.

A Hypertext olyan gyorsan növekszik (frissül), hogy egy adott hypertexthez visszatérve már számos változással találkozhatunk, egy pont köré mind több szöveg csomósodott, mind nagyobb a szöveg vonzásköre, egy csomóból jó ideig „táplálkozhatunk”. A legjobb hasonlat ehhez a puding: a csomók körül az anyag a kevergetésnek köszönve folyamatosan változik, ám a csomó belseje száraz, megkeményedett – konstans!


vii Hypertext - a plurális szöveg

 

 

A hálózatba kapcsolt szövegek nem a hypertext megjelenésével jöttek létre, Landlow hoz példát is erre, szerinte a bibliai tipológia, mely olyan fontos szerepet játszott az angol kultúrában a XVII. századtól a XIX. századig, a krisztusi elrendelés típusainak és előjeleinek kategóriáiban gondolta át a bibliai történetet. Vagyis Mózes, aki a saját jogán létezett, létezett Krisztusként is, aki beteljesítette a próféta jelentését. Számtalan XVII. századi és viktoriánus prédikáció (…) és szövegmagyarázat demonstrálja, hogy bármely személy, mágikus ablakként szolgált az emberi üdvözülés isteni rendjének összetett szemiotikájában.

A Hypertext az őt hordozó közegnek köszönve csomós, ahogy a víz is a pohár alakját veszi föl. Számos (semmiképpen sem klasszikus) hypertext köré más hypertextek csoportosulnak mind nagyobb számban, és egy bizonyos átrendeződés is megfigyelhető. Így a Hypertextben idővel létrejönnek kitaposott ösvények – linkkötegek – melyek erősítik az egymáshoz kötődést. Ha úgy tetszik, meg lehet különböztetni felszíni (divatos) vagy rejtett (underground), esetleg már kanonizált folyamokat.

A Hypertextbe bárhonnan be lehet lépni, és stratégiánktól függően haladni benne, de a Hypertexből nehéz kilépni. Ez a pluralitás látszólag szabad kezet ad az olvasónak, (a pluralitás és olvasói jog viszonyáról a későbbiekben lesz szó). A folyam könnyen rabul ejtheti az olvasót, és a kíváncsiság linkeken keresztül hajszolja.

Ebben a pluralitásban is van célpontja (target) a hypertextnek, ugyanis minden link egy másik hypertextre mutat, megjelölve a célpontot, hová akart kijutni, és ez a játék folytatódik a Hypertexten belül. Djuna Barnes Éjerdejének tartalmát, a cselekmény szálait viszonylag könnyű leírni. Mint minden szöveg, ez olyan, mint a szövet, a szálak össze vannak szőve, egyesek azonban megszakadnak, másokat hozzáfűznek. Ha elkészülne az Éjerdő a hypertext, annak már nem lehetne elmesélni az egy cselekményét, mert minden újraolvasáskor csak egy szálon haladnánk tovább, és folyamatosan vissza kellene térnünk, ami idővel tönkretenné az olvasás élményét.

viii. Zsarnok-e a hypertext szerzője? Biztonsági korridor a szerző akaratából, avagy az orránál fogva vezetett olvasó?

 

 

Mint víz a medret

követed és teremted;

kémlelődsz ki e körből?

ő néz rád a tükörből,

 

ő les, hiába futnál,

fogoly vagy, s egyben foglár;

 

Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról

 

Minek tekinthetők a linkek a Hypertexben? Az olvasó érdekeit tartja szem előtt a szerző, amikor biztonsági korridort létesít a szövegben, vagy diktatórikusan az orránál fogva vezeti az olvasót?

Barthes az S/Z-ben a következőket írja[12]: „ (…) Az irodalmi munka (az irodalom mint munka) tétje, hogy az olvasót immár ne a szöveg fogyasztójává, hanem létrehozójává tegye. Irodalomunkat a szöveg előállítója és felhasználója, tulajdonosa és vásárlója, írója és olvasója közötti könyörtelen szakadás jellemzi, s ezt az állapotot az irodalom mint intézmény tartja fenn. A mai olvasó egyfajta dologtalanságra, intranzivitásra, egyszóval komolyságra kárhoztatott. Ahelyett, hogy maga játszana, ahelyett, hogy a jelentő varázsa megigézhetné, hogy az írás kéjéből részesedne, nem marad számára más, mint soványka szabadság arra, hogy elfogadja vagy elutasítsa a szöveget: az olvasás nem több, mint népszavazás”

Ha megvizsgáljuk a hypertext felszínét, természetétől fogva könnyen kitapintjuk a linkeket és csomókat, s ekkor úgy tűnik, teljesen átértelmezi az író-olvasó viszonyt, és megoldást hoz a Barthes által is felvetett, eddig megoldatlan problémára. Azonban észre kell vennünk, hogy létezik a hypertextnek egy második rétege is, amely rendkívül rafinált, ezzel a réteggel, - s kiderülhet, hogy vannak még mélyebben helyezkedők is - foglalkozik ez a fejezet.

A felszíni vizsgálatok azt mutatják, hogy a hypertexttel megvalósulhat az írás két fontos célja: az olvasó is részesülhet a szöveg örömében, a szöveg létrehozója lehet; valamint az olvasó, aki időközben már szerző is játékba léphet a szöveggel. Azzal, hogy bármikor saját olvasatához (szövegéhez) ragaszthatja az éppen olvasott szöveget (és nem fordítva), már nem csupán fogyasztója a szövegnek, hanem szerzője is, és szabadon játszhat vele. Ez a ragasztás azonban, mivel általában 2 szabadságfokú szövegekről van szó, egyirányú; odaragasztás, az eredeti szöveg (az eredeti itt az éppen olvasottat jelenti, amely lehet klón, vagy az első ismert előfordulása egy szövegnek) nem vesz tudományos a folytatásáról – elágazásáról vagy továbbéléséről, ugyanis annak az eredeti helyén való megváltoztatásához a szerző birtokában lévő jelszó, a szöveg 3 szabadsági foka szükséges. Ez alól kivételt képez a több szerző által online írott szöveg, mellyel később részletesen is szeretnék foglalkozni. Ha azonban idővel az összes hypertext 3 szabadsági fokúvá válna, elképzeléseim szerint egy óriási szövegáradat lenne várható, s olyan nagy káosz keletkezne, hogy a kommunikáció, a közlendő továbbítása, és ezáltal talán az írás egyik rendeltetése is lehetetlenné válna.

Gyakran kerül a könyvtárban kezembe egy olyan könyv, melyben bizonyos szövegrészhez az előttem olvasó írásban hozzáfűzte kommentárját, gondolatait, vagy éppen indulatát. Ilyenkor kétoldalú ragasztás történik: bele lesz írva az eredeti szövegbe, és hozzánk az már így kerül, hogy saját lelkiismeretünk szerint bele vagy ne írjunk a könyvbe. A szöveg így a következő módon építkezik: a szerző csupán saját szövegéről vesz tudomást, ám az egymás után olvasók, a szöveghez hozzáfűzve saját kommentárjukat mind nagyobb és szerteágazóbb szöveggel találkoznak, s így minden könyv, bár az összesnek a címe és a kiadásra vonatkozó adatok megegyeznek más szöveget tartalmaz. Ez a nyomtatott szöveg barbár, házilag klónozása.

A Hypertext (2 szabadsági fokú szöveg) annyiban különbözik a megfirkált könyvtől, hogy az olvasott szövegen nem változtathatunk, de azt lemásolva és megválaszolva klónként már mi is föltehetjük a valamelyik szabadpolcra. A hypertext a nem beteljesedett írói szöveg: az egyirányban írható szöveg.

A lábjegyzetekről már többször volt szó. Most az befogadó – szerző viszonyban vizsgálom őket. A tudományos szövegekben természetes, hiánya a hozzá nem értés jele, a szépirodalomban pedig újra mind gyakoribb a lábjegyzetelés, a lábjegyzet lábjegyzete, a lábjegyzet lábjegyzetének lábjegyzete. Ezeket a szöveget olvasva mégsem érezzük, arra kényszerülünk, hogy a szöveg egységét megbontva folyton a főszöveg és a lábjegyzet között ingázzunk. Kíváncsiságunknak és olvasási szokásunknak megfelelően cselekszünk. Ha akarjuk, (első olvasáskor) tudomást nem véve a lábjegyzetekről, a szöveget teljesen lineárisnak kezelhetjük. Egy szöveg olvasásakor az olvasó tevékenysége olyan skálán mozog, amelynek egyik végpontját a szövegbe zárt jelentések keresése és megértése jelenti, a másikat pedig a szabad asszociációkba való merülés képviseli.[13] A lábjegyzeteket végigolvasva elkalandozhatunk, távol a központi szövegünktől (mainstream), de előbb-utóbb visszatérünk.

Mekkora játékteret adnak a linkek a szövegnek, és mi az, amivel a Hypertext megrövidíti a szöveget?

 

a. asszociációk kontra linkek

 

A linkek gátolják a szövegben való elmerülést, valahányszor a felszínre hozzák az olvasót, ugyanis a nem-linearitásnak köszönve mintegy sürgetik, fusson végig a szövegen, nyomozóként göngyölítsen föl minél több szálat, s jusson minél messzebbre, bár tudja, az olvasásnak sohasem lehet vége, este leteszi az egyik szálat, és lehet, hogy reggel már másikat vesz föl. Ezáltal az olvasás aktusából kimarad az elmélyülés (helyét a pihenés veszi át), a szövegbe zárt jelentések keresése pedig kevesebb teret kap, vagy teljesen elvész. A rendkívül sok információ fogyasztása előnyt élvez a Hypertexben az egy szűk területen való nagy jártassággal szemben. Erősödik a felszínes tudás veszélye. Furcsa helyzetbe kerül az olvasó, ugyanis a szabad asszociációk helyett a szerző által megadott linkeken haladhat csak tovább, vagyis a szerző asszociációt kényszerül használni. Így a linkek a szövegben kötelező asszociációnak tekinthetők.

Egy hagyományos szövegben is ad a szerző támpontokat: bizonyos szavakat dőlt betűvel szed, ha még nagyobb nyomatékot szeretne adni nekik, akkor vastag betűvel jelöli ki őket: ha a lírikusnak valamije nagyon fáj, akkor a versben nagy kezdőbetűs, vagy ennél is tovább merészkedve: nagybetűs szavakat használ. Az így jelölt szavak mind kimagaslanak a szöveg síkjából. A második fázisban az olvasó saját olvasási szokásának megfelelően aláhúzza a szövegben a szerinte fontos szavakat, megállapításokat. A mit is akart mondani a szerző kérdésre a linken való továbbhaladás ad választ.

 

b. interrupció

 

A linkek azáltal, hogy teljes szöveget szeretnének létrehozni, az elhallgatást (interrupciót) teljes mértékben ellehetetlenítik a Hypertextben, ugyanis az elhallgatott közleményrészt a hallgató a szövegösszefüggésből tudja rekonstruálni. Ezek szerint egy nem lírai vers, amelyben az elhagyás alig játszik szerepet, berekesztett hypertext. Ezt a későbbiekben részletesebben szeretném tárgyalni. Ezek szerint a hypertext fecseg?

 

c. utalást nem lehet nem észrevenni – szájbarágás:

 

A Hypertext hasonlít egy rossz vershez: elhagyja a metaforát, metonímiát, és csupán a részletes panaszokra összpontosít, azokat nagybetűkkel szedi, hogy felhívja magára az olvasó figyelmét. A Hypertexben az utalásokat lehetetlen nem észrevenni, ugyanis alá vannak húzva, ezeken lehet továbbhaladni. Felvetődik a kérdés, hogy szájbarágás-e a hypertext, megöli-e a verset, és a prózát részesíti-e előnyben.

Kiderül, hogy a hypertext bevonja a befogadót az írás aktusába azáltal, hogy szabad akarat szerint kalandozhat a szövegben, anélkül, hogy leskelődne rá a veszély, hogy mi van akkor, ha benyit a 7. szobába, ahol szörny vár rá, ugyanis nincs ilyen szoba, mert az eredeti szerző azt nem alkotta meg. Viszont az olvasó már nem mélyül el kellőképpen a szövegben, és csupán a szerző által megadott – ha veszélytelen is (és ezáltal könnyen unalmassá váló) utakon közlekedhet, képzelőerő nélkül. A Hypertext kiskorúsítja az olvasót, és fölmagasztalja szerzőt, nem marad rejtve egy utalás sem, nincs titok, ám a szöveg szabadon írható tovább.


ix. Textpoligon

 

 

A hypertexttel foglalkozni „nehéz” és nyomtatott szövegben pedig mindenek előtt még körülményes is. Ennek két lehetséges oka is van.

Amikor Földünkről készült térképet akasztunk büszkén és méltóságteljesen a dolgozószobánk falára, a könyvespolccal szemben, számítógép háta mögé, önmagunkat csapjuk be. Földünkről alkotott ilyen képünk alapvetően hazug: lapos. Csupán árnyéka az eredeti Földgömbnek. Ahhoz, hogy így ábrázolhassuk, szét kellet vágni a gömböt, és kiteríteni, belepréselni a síkba, az így kapott kép torz: helyenként túloz, nagyít, a lyukakat ki kellett pótolni, másutt adatokat hagy el. A kép, melyet alkottunk, romláson alapul. Mégis, ez az egyedüli mód, hogy térképet készíthessünk, ez az egyedüli használható közelítés.

A második ok az, hogy nem szerencsés, ha megegyeznek a primer és szekunder irodalom formái és eszközei, ez gyakran a kritika tárgya. Egy versről ma nem írunk verset, vagy versben, regényről regényt, csak kivételes esetben. Be nem linkelt szövegben foglalkozni a hypertexttel nem szerencsés, ugyanis számos információt nem lehet közvetíteni, épp a dokumentum tulajdonságaiból kifolyólag, fontos információkat lehetetlen továbbítani. Teljes értékű munkát Hypertextről csak hypertexben lehet írni, ebben az esetben a primer és szekunder formák és eszközök egybeesése megengedett. Van, amit ilyen formában egyszerűen nem lehet tárgyalni.

A hypertext jó termőtalaja lehet további szövegelméleteknek. Azok az elméletek, melyek eddig nehezen voltak képesek önigazolásra, és körül kellett írni tárgyukat, most érvényesülhetnek, ami nyomtatásban erőltetett volt, most hirtelen egyszerű és érthető – természetes lesz. Az S/Z-ben Roland Barthes olyan leírást ad az ideális textualitásról, mely pontosan megegyezik azzal, amit számítógépes hypertextnek nevezünk - szavak, kifejezések, képek, különböző formátumú videók egymással összekapcsolása. Az eredeti szöveg kicsit átdolgozva így hangzik: „Ezt az ideális szöveget, sok-sok hálózat alkotja, melyek kölcsönös hatást fejtenek ki egymásra, de egyik sem élvez elsőbbséget a másikkal szemben; ez a szöveg a jelentők galaxisa, nem pedig jelentettek struktúrája; nincs kezdete; nincs irányág; többféle úton léphetünk, és egyik sem nevezhető ki önkényesen a fő útvonalnak; az általa mozgósított kódok olyan messzire kiterjednek, ameddig csak a szem ellát, nem lehet őket meghatározni…; a jelentés rendszerei megszállhatják ugyan ezt az abszolút plurális szöveget, de számuk soha nem korlátozható, mert a nyelv határtalanságán alapul.”

A fenti gondolatnak megfelelő szövegek mindinkább elárasztják a világhálót, azonban az „ideális szöveg” létrejötte kétséges: folyamatosan megjelennek fő útvonalak, és irányágak, erről szóltam már a plurális szöveg fejezetben. Valószínű, hogy a Hypertextben (most az egyes hypertextek hálózatára gondolok, a teljes tudásra gondolok, és továbbiakban szeretném használni ezt a kifejezést) is létrejönnek majd kánonok, csupán ezeknek az átértékelődése és változása vesz majd kevesebb időt igénybe. Vagy akár több Hypertext is létrejön majd, mely nem vesz tudomást a többiről.

Idővel talán maga a hypertext kifejezés is magyarítva lesz, a magyar megfelelője talán az átszöveg lehet. Egy olyan kisebb szöveg, amely átszövi a Szöveget.

A hypertext természetesen felvet további elméleti kérdéseket is, egyeseket meg tudjuk válaszolni, mások azonban jelenség szintjén maradnak. Az egyik ilyen lehet a véletlen szöveg (random text). Az ugyebár lehetséges, hogy egy szöveghelyre több link is mutasson, vagy a kiinduló pontok szemszögéből fogalmazva: több szövegnek egyazon szöveg lehet a targetja. Hogyan lehet azonban azt megoldani, hogy egy szövegrésznek több targetja legyen, mindenféle magyarázkodás nélkül, mely kétségkívül megtörné a szöveg menetét, és folyamatosan kizökkentené az így is már jócskán megzavart olvasót. Itt jöhet segítségünkre a random text. A szöveg forráskódja utasítható ugyanis, hogy az adott szövegrészből kiindulva mindig véletlenszerűen kiválassza a célt.

További probléma az, hogy az olvasó legfeljebb a szövegből következtethet, hová vezet a link, nem tudja, milyen dokumentumok hivatkoznak az adott dokumentumra.


x. A dokumentumtól a hypertext felé

 

 

A dokumentum és Hypertext termékeny megközelítési módjának ígérkezik azokat a Barthes-féle mű-szöveg kategóriákba belehelyezni.

A mű konkrét, egy könyvhelyet tölt be, a Szöveg ellentétben egy módszertani mező.[14] A mű helyébe behelyettesíthetjük a dokumentumot, a Szöveg helyébe pedig a Hypertextet, és így olvassuk újra Barthes szövegét.

Egy dokumentum bizonyos méretű helyet foglal el, melyet le lehet mérni, a Hypertext egy háló[15], mely folyamatosan változik, összefonódik, ennek méretét, helyét aligha tudnánk meghatározni, hisz folyamatosan eltolódik. A dokumentumokat könnyű katalogizálni, míg a hypertexteket, ahogy a Bábeli könyvtár fejezetben már kifejtettem, gyakorlatilag lehetetlen. A dokumentum lemezen, vagy tárterületben létezik (ami lehet a világháló is), ebből a közegből lehetetlen elmozdítani, a Hypertext viszony folyamatosan mozog, változik, hullámzik, ebből következik, hogy a Hypertext nem állhat meg egy tárterület végén; alapvető mozgása a keresztülvágás: keresztülvág egy, akár több szövegen keresztül.

A Hypertextet visszaadhatjuk a hálózatnak, strukturált, de középpont nélküli, lezárhatatlan. A Hypertext plurális.

A Hypertext feltölti a dokumentumot mint játékot, feladatot, létrehozást és cselekvést. Előírja az írás és olvasás távolságának eltörlését.

 


xi. Az abbáziai történet

 

 

Arra bizonyítékul, hogy hogyan képes a világháló adta új irodalmi forma, az elektronikus levél (melyet érdemes lenne egy tanulmányban részletesebben is tárgyalni) a tér és az idő síkjaival játszani, álljon itt egy (fiktív) történet vázlata.

Amikor megérkeztem Abbáziába, elhatároztam, hogy nem fogadok taxit, hanem gyalog teszem meg az utat a buszállomástól a szállómig, ami a tengerparton át vezetett. Úgy gondoltam, ez a nehéz csomagokkal való lassú haladás nem vánszorgás, csupán a nap szorgos befejezése.

Bár már előre elterveztem, hogy minden nap e-mailt írok E.-nak, este már nem volt kedvem internet-hozzáférés után kutatni. Lehet, hogy már nem is szeretem, tettem fel magamnak a kérdést. Zuhanyzás után kisétáltam a városba, ahol nagymamámnak egy ezüst pillangót vettünk 20 évvel ezelőtt, melynek a szíve egy kő volt. Csak akkor viseli, amikor orvoshoz megy. Megállapodásunk E.-vel az volt, hogy semmi telefon, csak levél.

Aznap (augusztus 1.) este írtam egy rövid mondatot a képeslapra, melyen a szállodánk képe volt, előtte csupa 70-es évekbeli autóval. A szövege a következő:

Sajnos nem láttam sirályokat, és a kávézót sem találom.

Megfogadtam, hogy reggel postázom, dátumot azonban nem írtam a levélre, mert olyan hirtelen aludtam el, hogy még a kívánságokat sem tudtam elhelyezni a szoba sarkaiban.

Másnap reggel korán már úszni mentem, jobban szerettem a kicsi medencét a szálloda elhanyagolt kertjében, mint a tengeren osztozkodni, mert azt hittem, a Monarchia itt valahol jól beásta magát. Bár utáltam a füvön keresztül áttörni, vállaltam ezt az áldozatot.

Úszás után feladtam a levelet. 4 nap alatt ér oda, Četiri dana – mondta a postáskisasszony. A postáig egy félreeső strandon keresztül jutottam el, és nagyon figyeltem a sirályokat. El is jöttem. Nagyon szeretem őket, ezek persze teljesen különböznek azoktól, melyek az Üvegmegváltóban szerepelnek, és a Robi is szereti őket. Ezek itt turizmus orientáltak, étel ellenében azt is vállalják, hogy fényképezkednek a turistákkal, s a hitelesség kedvéért akár egy támadást is szimulálnak. Van persze a horvát sirály, és a szlovén sirály.(…) Azt hiszem, a szlovén megvesztegethetetlen, de egyben hidegvérű is.

Délután, miután eldöntöttem, hogy a mai félpanzióból (gyerekkori beidegződés, nem kell a gyereknek egész, még a felet sem eszi meg, egyél fiam, ne otthon kérj ilyet, majd ha nagyobb leszel, sajnálod…) az ebéd megy le, bejutottam a városi könyvtárba, a horvát nyelvű operációs rendszer a gépeken jól elszórakoztatott, és kezdtem felszabadulni, elmúlt a görcs. És ez csak a második nap, gondoltam. Általában az ötödiken veszem észre, hogy nem vagyok otthon, de akkor már majdnem indulhatok is haza. Írtam egy e-mailt (augusztus 2.). A levél a következőket közli

- a sirályok nagyon szépek

- ma az ebédet választottam

A levelet E. természetesen még abban az órában megkapta, ám nem válaszolt rá.

Én egy ideig még a könyvtárban időztem, a folyóiratokat bújtam, és csodáltam, milyen gazdag és sokszínű a fordítás irodalmuk, s milyen erős az amerikai hatás, megüresedett újra a gép, de nekem nem érkezett levelem. Utána hazasétáltam, és erősen gondoltam E.-re. Megvárom a levelét, majd arra válaszolok, határoztam el.

Este fagylaltkelyhet rendeltem, ám a pincér lelkére kötöttem, hogy ne legyen benne pisztácia, mert most nincs velem olyan ismerősöm, aki megenné. A pisztácia zöld, és csúnya, fagylaltba főképp nem való.

Így szórakoztam el pár napig, reggel Monarchia szagú medence, utána a svédasztal körberajongása, majd ebéd/vagy vacsora, horvát napilapot olvasva való elalvás. Egyik napon buszozás, majd séta Lovranig, ahol babérleveket szoktunk volt (egy alkalom) szedni édesanyámmal, horvátul lovorov list, a várost valószínűleg egy jól szervezett babér maffia irányítja, a lógója a levél.

Augusztus 5-én kapta meg E. a képeslapom. Utána írt egy e-mailt, melyet meg is kaptam, de számomra teljesen zavaros: kisbetűvel kezdte, ennyi a szöveg: hát akkor mik voltak, galambok, amit először láttál?

Hogyhogy először, hát sirály az sirály, gondoltam, mindegy, hogy szlovén vagy horvát, ekkorát nem tévedhettem. Mérges lettem, és nem válaszoltam rögtön.(…)


xii. Mesterszonett – a berekesztett hypertext

 

 

A korábbiakban már fölvetettem, hogy a mesterszonettben, és a hozzá tartozó szonetkoszorúban bizonyos sorok (az első tizenhárom szonett utolsó illetve első sora, valamint a mesterszonett összes sora) linkként értelmezhetők, így a hypertext nyomai fedezhetők fel bennük. A szonettkoszorú szabályai komoly technikai követelményeket rónak a költőre.[16] Egy veszélyes játékba kezd: fennáll annak a veszélye, hogy a költő által közvetíteni akart jelentés alárendeli magát a formának. Csupán bravúros megoldásokkal képes mintegy kivágni magát a szerző, s akkor is fönnáll a veszélye, hogy bizonyos rímek, vagy szavak kikényszerítik magukat. Így például József Attila 1923-ban írt szonettkoszorújára, a Kozmosz énekére igen büszke volt. A szonett így a formai követelményei miatt nagyon szigorú forma, és nem tűr meg ellenvetést, csak az művelheti, aki tökéletesen birtokában van a nyelvnek. Megalkotni a 14 szonettet, amely összhangban van a 15-kel, ez viszi be a humort, az önfeledt játékot, igaz, javarészt a szerző részéről a szövegbe

A hypertext fogalmát tágan értelmezve, és a linknek egy „lásd” értelmet tulajdonítva, bármely szöveg belinkelhető, és ezáltal hypertextesíthető.

Felvetődik ekkor a gyakorlati kérdés, hogyan hypertextesíthetünk egy már létező, intertextualitástól mentes, nyomtatott szöveget? Kétségtelen, hogy nem lehet minden szöveget hypertextesíteni, nem minden szöveg hagyja magát.

Az egyik módja kikeresni a motívumokat a szövegben. Ilyenkor el kell dönteni, milyen mélységig húzódjanak a linkek. Maradjanak meg az adott szövegen belül, terjedjenek ki a szerző részleges, vagy esetleg teljes opusára, vagy bármely szerző szövegeit figyelembe vehetjük.[17] A legsekélyebb linkeléstől a legmélyebbig haladva, a „munka” mind nagyobb előképzettséget igényel.


xiii. Az intertext - a félig zárt hypertext

 

 

Kétségtelen, hogy az intertextben a hypertext nyomait fedezhetjük fel, hisz az előképzettséggel rendelkező olvasó számára linkeket biztosít, ezt a jelenséget a félig zárt hypertext kategóriájába soroltam be.

A hypertext kifejezést ebben az esetben szűkíteni szeretném csupán a szöveg-előfordulásra. Nem tekintem azt poétikai-retorikai eljárások összességének (nem sorolom ide az imitációt, adaptációt, azonban a parafrázist, paródiát, montázst már igen). Nem keresem az intertexnek a szerepét a szöveg esztétikai megítélésében, így vizsgálatom szempontjából nem az az elsődleges, mi volt a szerző szándéka, s hogy az adott intertext idézet, plágium, vagy allúzió (Genette kategóriáinál maradva), mindez nem fontos a vizsgálódások szempontjából, az intertext más szövegre utaló szerepe az érdekes számomra.

Nem véletlen, hogy az intertextuális „fordulatot” R. Barthes és M Riffaterre az irodalomtudomány ama nagy paradigmaváltásához kapcsolja, amely a szerző- szöveg viszonyról az olvasó-szöveg viszonyra helyezte át az érdeklődést – hívja fel figyelmünket Kulcsár Szabó Zoltán Az intertextualitás: létmód és/vagy funkció című tanulmányában. Könnyen meglehet, hogy a jelenség, amellyel ma szembenézünk, egy hypertextuális „fordulat”. Ennek következtében a hangsúly egy háromszögön lesz: szerző és/vagy olvasó valamint a szöveg hármasán.

Az intertext sokkal érzékenyebb a hypertextnél. Az olvasó rátermettségét követeli meg az észrevétele, nincs benne a határozott „lásd…”. Ezen felül pedig különböző erősségű utalások játsszák a linkek szerepét, amit azonban a hypertexben nem lehet megvalósítani. Ha továbbhaladunk egy intertexten, eljutunk az „eredeti” szövegbe (feltéve, hogy nem transtexttel van dolgunk, mert akkor válaszút előtt állunk), ám onnan a kiindulási szöveg mintegy visszahív minket, hisz nincs benne a hypertextre jellemző tovább hajszoló hatás.


xiv. A szerteágazó ösvények kertje – back mint visszaút

 

 

„végtelenül nagynak képzeltem el, nem nyolcszögletű kioszkokkal és visszatérő ösvényekkel, hanem folyamokkal, tartományokkal és királyságokkal.”[18]

 

 

Kétségkívül, a hypertext egyik legizgalmasabb tulajdonsága, hogy szerteágazik, és ezáltal időnként bonyolulttá, akár követhetetlenné is válik. Olyan lesz, mint egy labirintus (legyen az parányi, óriási, modern, vagy ősi, nem számít), amiből, mindinkább belemerülve a szövegbe egyre nehezebb lesz kijutni. Meglehet-e állítani az időt ebben a labirintusban, és a szöveg síkjából kiemelkedve számunkra tetszőleges helyen landolni? Iszonyatos kettősség jellemzi ez a labirintust, hisz bárhová el lehet jutni, de többnyire mások által vágott utakon.

Borges Szerteágazó ösvények kertjében Cuj Pen labirintust épít, és mindenki meg van győződve, hogy valamelyik kiterjedt birtokán teszi ezt, hisz ez a megszokott. A gyakorlott olvasónak itt beugorhat a Bábeli könyvtár, és már sejti is a választ, könyvtárat, vagyis egy teljes könyvet épít, a teljes történetet. A műből való idézetet a hypertext képes életre kelteni: Minden regényben, mikor valaki válaszút elé kerül, az egyik utat választja, a többit mellőzi; Cuj Pen úgyszólván kibogozhatatlan regényében az összeset választja. Ezen a módon különböző jövőket, különböző időket teremt, ezek ismét szaporodnak és szerteágaznak.[19]

Az összes ilyen út (ág) azonban egyirányú, a szöveg szerint folyamatosan tovább kell haladnunk, további kereszteződésekig. Azonban! Létezik egy módja a hypertexnek, hogy kilépjünk a szövegből, bármely ponton elhagyjuk annak a síkját, és annak a törvényeinek (vonzásának) ellentmondjunk a vissza (back) funkció segítségével. Ilyenkor az előző kereszteződésnél találjuk magunkat, de korlátlanul vonulhatunk vissza. Ennek a használata azonban szövegen kívüliséggel jár, s mindenképpen tiszteletlenség a szöveggel szemben.


xv. Fuharosok – kivonulás a szövegből?

 

 

A JATE Irodalomelméleti csoportja vállalkozott Esterházy Péter Fuharosok szövegének multimédiás – teljes hypertextes kiadására, ebben a fejezetben ezzel a próbálkozással szeretnék foglalkozni.

Már egy ideje jelennek meg a magyar piacon olyan cd-romok, amelyek egyrészt a klasszikusok; Ady, József Attila összes műveit tartalmazzák, másrészt friss szövegeket, legutóbb Krasznahorkai Háború, háborúja látott ilyen formában napvilágot. Ezeken a cd-romokon található szövegek, ha keresőprogrammal is vannak időnként ellátva, és képeket vagy akár hanganyagokat is tartalmaznak, nem hypertextek, csupán ügyesen szerkesztett adattárak, nem élnek az interaktivitás tárházában rejlő lehetőségek teljes spektrumával.

A szegedi irodalomelméleti csoport Fuharosok cd-je azonban merőben különbözik a fent említettektől, azonban igen nehéz ilyen (nyomtatott) formában beszélni róla a Textpoligon fejezetben már említett okok miatt.

A nyitóképen igen erős szemiotikai jelentéssel telített 6 ablak van, a cd-térképe megtalálható a függelékben.

A könyv, és egyben első ablakban található a Fuharosok hypertext, amellyel a továbbiakban részletesen is szeretnék foglalkozni. Esterházy Péter szövegét keresztül-kasul linkelték a szerzők, és ezzel az ő olvasatukat kapjuk.

Ha kinyitjuk a hypertextet, a lap alján összesen 8 ikon jelenik meg. Álljon itt a szerzők által írt jellemzésük, utána pedig a saját észrevételeim:

Az Esterházy-ikon Esterházy-szövegeket, idézeteket, kommentárokat, interjúrészleteket tartalmaz. (Intratextnek is nevezik az ilyen szöveget, megkülönböztetendő az intertexttől, ami nem a szerzőtől származik). Ezek a megnyilatkozások nem feltétlenül a Fuharosokra vonatkoznak, sőt. Amikor az ikont megkattintod, akkor a regényben a cipőfűzőzölddel kijelölődik az aktuális szövegrész, amire rákattintva elszörfözhetsz a megfelelő cédulára. Így az Esterházy opus számos szövegébe eljuthatunk, természetesen a csoport által fölajánlott módon.

A vendégszöveg-ikon aktiválásával a Fuharosokkal ilyen-olyan módon rokonságba hozott szövegeket találod meg. Ezek a szószerinti idézettől a távoli asszociációig széles skálán mozognak. Amikor az ikont megkattintod, akkor a regényben a cipőfűzőzölddel kijelölődik az aktuális szövegrész, amire rákattintva elszörfözhetsz a megfelelő cédulára. Itt már számos külső link nyílik más szerzők művei felé.

A Kritika-ikonnal a Fuharosoktól szóló kritikákat közelítheted meg, de nemcsak azokat, hanem más Esterházy szövegekről szóló kritikákat is, sőt. A „kritika” szót angolszász értelemben használjuk, vagyis nemcsak konkrét kritikákat találsz itt, hanem elméleti szövegeket is. Amikor az ikont megkattintod, akkor a regényben a cipőfűzőzölddel kijelölődik az aktuális szövegrész, amire rákattintva elszörfözhetsz a megfelelő cédulára. Ebben is megnyilvánul a hypertext pluralitása, hisz nincs egy vezérszál-kritika, a csoport által összes ismert fel lett sorolva.

Lexikon-ikon: szómagyarázatok, etimológiák, retorikai fogalmak találhatók az ikon alatt, és még sok minden. Amikor az ikont megkattintod, akkor a regényben a cipőfűzőzölddel kijelölődik az aktuális szövegrész, amire rákattintva elszörfözhetsz a megfelelő cédulára. Ez egy olyan csomópont, amelyhez bármely szöveg csatlakozhat.

A Fuharosokban található motívumok gyűjteményét találod meg ezzel az ikonnal (M Sz. Z.) Amikor az ikont megkattintod, akkor a regényben a cipőfűzőzölddel kijelölődik az aktuális szövegrész, amire rákattintva elszörfözhetsz a megfelelő cédulára. Ez már jóval szubjektívabb kategória az előzőknél.

A margó egy lapszéli jegyzetekkel, rajzokkal kommentált olvasat, tulajdonképpen válogatás a többi ikonhoz tartozó linkekből. („Best of links?) Ha mozgatod, akkor bizonyos helyeken az egér átalakul kézzé, és ott „aknás tér” van. Rákkatintva a szöveghelyre, (ami nem mindig szöveghely, néha „firkahely”) előhívhatod a megfelelő cédulát, képet. Annak, aki nem szeret sokat olvasni, és a lényegre tör.

A felolvasás-ikonnal Galkó Balázs színművész előadásában hallgathatod meg a Fuharosokat. A felolvasás mindig a könyv aktuális oldalától kezdődik. Ha az egérmutatót a szöveg fölé mozgatod, az átalakul fejhallgatóvá. Ekkor a szövegre kattintva az onnantól folytatódik tovább. A cd-rom multimédiás része.

Ha a könyvben rákattintasz a jegyzetfüzet-ikonra, akkor aktiválhatod azt a jegyzetfüzetet, amelyet korábban beállítottál magadnak. Ha a könyv szélén (gémkapocs Sz. Z.) ikont látsz, az azt jelenti, hogy oda van tűzve egy jegyzet. Ha rákattintasz, meg is tekintheted a jegyzetet. Ha új megjegyzést kívánsz a szöveghez fűzni, vidd az egérmutatót a jobb felső sarokban a „segítség” ikontól balra látható gémkapocs fölé, nyomd le a bal oldali egér-gombot, majd (a gombot továbbra is lenyomva tartva) mozgasd az egeret a kívánt szövegrészhez. Itt fölengedve az egérgombot megadhatod a megjegyzés nevét, majd rögtön írhatod is a jegyzetedet. Ez a mesterek klónozó műhelye, itt készíthető el a saját olvasat.

A fenti, szerzők által adott segítségből kiderül, hogy 3 szabadsági fokú szöveggel állunk szemben, hisz saját jegyzetek is készíthetők, és ezekről tudomást is vesz az eredeti szöveg. Azonban! Ezek a jegyzetek csak ami gépünk zárt világában érvényesek, a szöveg egésze egy 0 szabadsági fokú szövegként viselkedik, hisz nem lehet kinyomtatni, kijelölni, sokszorozni. Az így készített klón szöveg örökre üvegbúra alatt marad (értékes könyv!), a mi gépünkben életképes csupán.


xvii. Anatomische Theater – korlátozott számú válasz

 

 

Ahogy már a bevezetőmben szóltam róla, az irodalomhoz hasonlóan, a társművészeteknek: főleg a képzőművészetnek és filmművészetnek, és annak egy mind fontosabb részének; az interaktív klipművészetnek is megvan a maga digitális változata, a hypermedia, azzal a különbséggel, hogy itt a linkek kiindulási és megérkezi pontja a képeken, vagy esetleg klipekben van.

Megfigyelhető egy bizonyos tendencia a hypermédiában, mely szerint ezek a művek mindinkább játszhatók, játékszerűek, a klipek mindinkább interaktívak, s bár korlátozott számú válasz(tás)t adnak, mégis igen nagy szabadságot biztosítanak a néző-játszó számára, aki azonban nem képes annyira megközelíteni a szerzőt, mint azt az olvasó az irodalomban teszi. (Másrészt a játékok kísérlik meg magukat mind nagyobb tartalommal megtölteni.)

A technikai feltételek miatt be kell látnunk, hogy ha a szövegnél már ismertetett szabadsági fokokat a hypermediára alkalmazzuk, kiderül, hogy az sokkal szigorúbb, és kisebb beleszólást engedélyez, hisz újabb képek vagy klipek csatolása az eredetihez már több időt és energiát vesz igénybe, ez már inkább feladat mint alkotói folyamat, bár a hypermedia kétségkívül nagyobb befogadóközönséget vonz, hisz nincs nyelvi kódhoz kötve.

Az Anatomische Theater csoport tagjai például egy multimédiális cd-romon a XX. század rövid történetét mutatják be képeken és klipeken. A hypermédiában sokkal finomabb kapcsok használhatók, mint a hypertextben, ahol a linkek megjelenésükkel (aláhúzás, vagy másféle betűszín) durván megbontják a szöveg többé-kevésbé egységes képét. A hypermédia kapcsait kísérletezéssel tapasztalja ki a „játékos”, gyakran képzelőerejét is igen komolyan igénybe véve, mintegy vetekszik a mű szerzőjével, próbára téve azt, vajon gondolt-e mindenre, a képek részletei hová vezetnek.


xviii. Válaszd magad a kalandod

 

 

A vékonyka kalandregények általában csalódást okoznak annak az olvasónak is, aki esztétikai élményre nem számít, csupán izgalmakra, kalandra vágyik. Végighaladva ugyanis egyes szálakon, és újra meg újra olvasva a könyvecskéket, akár teljes képet is kaphatunk, mi történhet, ha összetalálkozunk a sárkánnyal, azonban az ilyen mű nem titokzatos, mindent meg tudunk ismerni, az összes út bejárható, semmi sincs elhallgatva. Ezek a regények hajszolják a leggyorsabban előre az olvasót, a hypertextnél sokkal gyorsabb tempót diktálnak. Ezért kíméletlenek a „Válaszd magad a kalandod regények”. Egy érdekességük azonban kétségkívül van: nem szabad őket lineárisan olvasni, folyamatosan ugrálni kell az oldalak között, előre, hátra lapozni, ami nyomtatott szövegek esetében mindenképpen formai és olvasási újításnak számít.

Mark Bernstein érdekes dolgot állít; a hypertext csakúgy, mint a kalandregények szerzője keményen meg kell, hogy dolgozzon, hisz a lineáris szövegben az előzőek következménye a megoldás, míg itt többféle úton is eljuthatunk.

Nem kapcsolódik szorosan a témához, de mégis úgy érzem, helye van annak a megállapításnak, hogy az ilyen fajta kalandregények modern és vizualizált formája az fps (first-person-shooter), olyan számítógépes játékok, melyek mindinkább egy interaktív filmmé változnak, ahol a főhőst kell navigálnunk, a szerkesztők fantáziájának függvényében különböző tér- és idősíkokon keresztül. Ezekben a főhős ugyanis szinte kizárólag alagútból - labirintusból indul, bármi legyen is a történet, a folyamatos előrehaladás, válaszutak elé kerülés a háttérben húzódó cél. Feladata különböző tárgyak, vagy képességek begyűjtése, és gyakran adott eseményeknek egymás után kell következniük, tehát itt sincs valódi visszaút. A már ismert back opció itt azonban markánsabban van jelen, vagyis a save és/vagy a save as váltja fel. Időnként elmentjük állapotunkat, konzerváljuk az adott feltételeket, s ha úgy érezzük, másképp cselekednénk, kilépünk a labirintus síkjából, és betöltjük az általunk idillinek talált állapotot. Megjegyzem, hogy itt nem egy-egy útkereszteződésnyit lépünk vissza, hanem tetszőleges tér és idő mennyiséget.


xix. A Hypertext (a szétmaratott szöveg) – szigorúan technikai történet

 

 

Egy másik (fiktív) történetet szeretnék most elmondani a kedves olvasónak, amely a jövőben játszódik. Képzeljük el, hogy Gutenberg-galaxisnak vége, a digitális írás forradalma (mert már így szerepel a történelem könyvekben) lezajlott, a hypertext, az új kor írásmódja, és egyben formája is, győzött. A hypertext elárasztja a könyvtárakat (már egy ideje csak virtuális könyvtárak léteznek). A hypertext ebben a helyzetben a nyomtatott szövegeknek szövetséget ajánl: öltsék föl az ő ruháját, és teljes jogú lakosai lesznek a Nagy Könyvtárnak. Ez azonban nem válik be, csupán ellenségeskedéshez vezet.

Amikor a hypertext újabb harcok árán már a teljes hatalmat birtokolta, elfoglalja trónját, és úgy dönt, igazságot tesz, és bölcs uralkodóként békességet hirdet népei között, okulva a kudarcokból. - Egyezzünk ki azokkal, akik ragaszkodnak a nyomtatáshoz, de képviseljük természetesen az új kor híveinek álláspontját is! – mondja - Tartsuk meg bátran a nyomtatott kifejezést a régi rendszerből, hisz nem volta annyira szörnyű, az újból pedig vegyünk át olyan, ami a leginkább jellemzi. – mondja. Írjunk ki pályázatot, és hozzunk létre kutatócsoportokat, akik majd megtalálják a választ, mi képviselje majd az új kort.

Számos ajánlat és javaslat érkezett, a kutatók lázasan dolgoztak, és a hypertext kihirdette a győztest: az áramkör lett az, sokak meglepetésére. Ám amikor meghallották az indokot, helyeselték a döntést, a digitalizmus feltétele lett az új közeg választottja. Olyan patinásnak hangzik, és mégis az új kor alapja - mondta az uralkodó, és mi, adunk a hagyományra, bármilyen furcsán hangzik is. Volt a király birodalmában egy bölcs, aki a következőt kérdezte:

Hát mi más akkor a hypertext, mint nyomtatott áramkor, melyet a teljes szöveg testéből marnak ki. A felvillanyozott olvasó arany úton járhatja végig annak teljes útvonalhálózatát (az előre kijelölt útvonalakon), csak időnként ütközik ellenállásba. A hypertext ezzel úgy érezte, békességet teremtett, az újítók és a hagyományőrzők is elégedettek lehettek.


xx. Problémafelvetések: Ki a szerző, kié a szerzői jog? Megőrizhető-e a szöveg egysége?

 

 

Az Origo internetes portálon például 2000. május 21-én záródik egy online regénypályázat, melynek győztesei folyamatosan közzéteszik a regényük fejezeteit, a lehetséges folytatásokkal, az olvasó pedig népszavazás útján döntik el, mi legyen a szöveg további útja.

Kétségtelenül furcsán hangzik, de sem a szerző, sem az olvasó nem rajong a hypertextért, hisz annak megfoghatatlansága miatt nem érezheti a magáénak; elvész az alkotás befejezése után jóleső büszkeség és elégedettség: az én művem.

A hypertext azért mindig egy csöppet szárazabb a nyomtatott szövegnél, hisz a szerző nem teljesen érzi a magáénak, ezzel azonban csökkenhet a fecsegés, mellébeszélés mértéke is, ami mindenképpen kihatással van a marrációra.

A klónozhatóság miatt lehetetlen meghatározni az egyes hypertextek szerzőit, csak a különböző olvasatokat lehetne katalogizálni, ahogy az összes összefirkált vagy szétszaggatott könyvnek is külön cédula járna a könyvtárban. A klónozhatóságot (tekintsük most egy pillanatra úgy, mint egy betegséget) a technika hozta magával, de hozta a rá való választ (gyógyszert) is. A Hypertextben és a különböző polcokon heverő hypertextekben, melyek nem részei annak bármilyen szöveg-előfordulásra lehet keresni. A digitális könyvtárosok vezetnek egyfajta katalógust, ez számunkra azonban érthetetlen.

Megőrizhető-e a szöveg viszonylagos egysége abban az esetben, amikor online íródó 3 szabadsági fokú hypertextekről van szó? Ugyanis az egy szerző által írott hypertext stílusa, bármennyire törekszik is az alkotója, hogy szerteágazzon a szövege, a rá jellemző retorikai-poétikai írásmód lesz a hypertext digitális aláírása, hisz a különböző szálak stílusa általában megegyezik. Ez több szerző esetében hogyan jelenik meg? Egy, a többitől nagyon eltérő szöveg megbonthatja a több szerző által írt online hypertext egységét.


A lenyomozható olvasat

 

 

A hypertext a Gutenberg-galaxis körül folyó vitán túl azonban felvet egy mélyebb rétegekben gyökerező társadalmi problémát is, a lenyomozható olvasat – az olvasói jog kérdését, amely szervesen kapcsolódik a hypertext és a mind jobban fejlődő online társadalom adta új lehetőségekhez.

Vannak olyan, általában céges honlapok, amelyek böngészésüket és olvasásukat csak egy hosszabb-rövidebb kérdőív kitöltése után engedélyezik, az adatok helyességét a felhasználó becsületességére bízzák. A kérdőív tartalmazhat olvasói, fogyasztói szokásokat, kereseti kimutatásokat, érdeklődési körökre kérdezhet rá. Ezen a rétegen túl azonban létezik egy nem látható és rendkívül hatékony adatgyűjtés is, amely során nem lehet becsapni a kérdezőt, mert az tudtunk nélkül szerzi meg a számára érdekes információkat. Ez az adatgyűjtés már nem közvélemény-kutatáshoz hasonlítható, hisz nem szúrópróbaszerű, hanem szisztematikus.

Az online napilapok és könyvek megjelenésével az adatbegyűjtés és feldolgozás már a számítástechnika dolga. Ilyenkor egy adott anyagot, például bizonyos napilapot csupán limitált számú helyről, a központi és a mirror oldalakról lehet elérni, és nem a számtalan újságárustól. Az ugyanis, hogy egy adott honlapot ki látogatta meg, a gépek címéből megtudható, s akár az olvasó e-mail címe is megtalálható. Így alkalom nyílik rá, hogy tudtunkon kívül katalogizálják a honlap olvasóit, de az is kikereshető, egy adott olvasó mely lapokat látogatta meg, és információk kaphatók a látogató gépéről. Statisztika készíthető a gépekben található alkatrészekről, a legkedveltebb honlapokról, stb. Így kimutatható az is, egy adott szöveget kik olvastak el.

Ez felveti az olvasói jog fogalmát és egyben kérdéskörét is, ugyanis a sok választási lehetőség hátterében egy könnyen átlátható és leellenőrizhető olvasóközönség van, s az olvasatok így lenyomozhatók. Ennek a kérdéskörnek a feltárása azonban már nem ezen munkám célja.

 


Függelék

 

A Fuharosok cd-rom térképe

 

Első ablak: Könyv – a hypertextes szövegváltozat

 

Második ablak: Változatok – az összes változat szövegkép (0 szabadsági fokú)

Kézirat – facsimile

’86-os – változat

Lengyel fordítás

Angol fordítás

Német fordítás

 

Harmadik ablak: Színház, Igó Éva főszereplésével a darab előadása

Összesen 9 darab részlet

 

Negyedik ablak: (Esterházy) Galéria

Arcképek

Borítók

Családi album

Irattár

Festmények

Fotók

Grafika

Tárgyak

 

Ötödik ablak: Jegyzeteim

 

Hatodik ablak: Tartalom, az összes idézett cikk kigyűjtve

Fogalomtár

 

Átszöveg hypertext

Böngészés A világhálón található anyagon belüli kalandozás, konkrét stratégia nélkül.

Csomó A világháló található anyagokon belül megfigyelhetők olyan folyamatok, amelyek hatására létrejönnek ideiglenes csomópontok, ezek egy térképen a városok, melyekbe sok út fut be, itt találkoznak a hyperútvonalak.

Digitális aláírás – Matematikai elven alapszik, kulcsokra épül, csupán egy egyénre (gépre) vonatkozó „kód”

Digitális Számítógépen, bináris formában tárolt adat, mely lehet kép, szöveg, hanganyag. A digitális adatokat rendkívül könnyű kezelni, ez a multimédia motorja.

Forráskód A különböző számítógépes programok binárisan írt forgatókönyve. Ez a program nem látható része. A nyílt forráskód bárki számára hozzáférést biztosít a programhoz, megfelelő tudás ellenében az általa is módosíthatóvá válik, példa erre 3 szabadsági fokú szöveg, melye bárki által szerkeszthető. A nem-publikus forráskód csak a programot alkotók számára hozzáférhető. Várható, hogy a forráskódokat először az Egyesült Államokban törvényekkel szabályozzák, s kötelezővé is tehetik bizonyos programok forráskódjának nyílttá tételét.

Frissítés Olyan művelet, amely egy bizonyos online anyag változtatását jelenti, és mindenképpen egy dátummal lesz jelölve. Kapcsolatban van a save-vel, hisz az előző változat felülírása történik. Minél gyakrabban lesz egy szöveg frissítve, annál élőbb.

Hypertext A fogalmat Theodor Nelson alkotta 1974-es Computer LibDream Machines című könyvében az olyan elektronikus szöveg leírására, amely a szövegbe ágyazott kapcsokkal rendelkezik, a kapcsok pedig más szövegekre mutatnak.

Interaktív A kifejezés leginkább a multimédiára használható, ahol egy bizonyos képre vagy szövegre kattintva a közeg válaszol; egy klippel, képpel, vagy a hypertext esetében újabb szöveggel.

Kulcsszó Az irodalomelméletekből már ismert fogalom, ebben a kontextusban a keresés eszköze, egy kulcsszóra keresünk.

Mainstream: A hypertext központi vonulata, a szöveg törzse.

Mirror: Olyan tükör oldal (polc) amely tökéletes mása egy másiknak, jelentősége a biztonság és a bizonyos területekről való könnyebb elérésben nyilvánul meg.

Multimédia: A képzőművészet, zene, irodalom, film anyagainak összekapcsolása egy adott project keretében, ami lehet cd-rom, de honlap is.

Navigáció: A böngészésnél sokkal jobban szervezett, tervezett közlekedés a világhálón található anyagokon keresztül, melynek célja egy adott információ megtalálása.

Offline Az online-nal ellentétes fogalom, amikor valami vagy valaki nem érhető el élőben. Egy belső hálózaton vagy adattároló lévő anyagok azonban offline is böngészhetők.

Online Élőben, élő adásban. A világhálón található szöveges-, kép- vagy hanganyagok folyamatos elérését nevezzük így. Használják a mind népszerűbb csevegőprogramokban (pl. icq (I seek you)) akkor, amikor egy személy bejelentkezett a hálózatba, és elérhető.

Platform Műveleti rendszer ami különböző számítógépeken fut, ez kezeli a programokat.

Save as Mentés másként a szöveg, hang illetve képszerkesztő programokban, ilyenkor az újabb változat nem írja felül a régit, és életképes, vagy életképtelen klónok keletkeznek.

Save Mentés, el- illetve megmentés a szöveg, hang illetve képszerkesztő programokban. Ilyenkor az előző változat felülírása történik.

Szörf: böngészés

Target: Célpont, az interaktív projectekben a linkek végpontja, lehet kép, szöveg, klip, hanganyag.

Virtuális: Nem a megfogható világban létező.


Irodalomjegyzék

 

Alternatív Kultúra. Amit a ’90-es évekről tudni érdemes, összeáll. Steven Daly, Nethaniel Wice, Bp., 1996.

Az olvasó – az olvasás, szerk. L. Simon László, Thimár Attila, Bp., 1999.

Horváth Iván, Magyarok Bábelben, Szeged, 2000

Hypertext + Multimédia, szerk. Sugár János, Artpool, 1996.

Jorge Louis BorGes, A halál és az iránytű, Bp., 1998.

Kimberly Amaral, Hypertext and writing: An overview of the hypertext medium, http://www.umassd.edu/Public/People/KAmaral/Thesis/hypertext.html

Kiss Jenő, Társadalom és nyelvhasználat, Bp., 1995.

Kuhlen R, Hypertext. Ein nicht-linearish Medium zwishen Buch und Wissenbank, Berlin, 1991.

Kulcsár Szabó Zoltán, Intertextualitás: létmód vagy funkció?, It, 1995/4

Lotz János, Szonettkoszorú a nyelvről, Bp., 1976.

Mark Bernstein, No mistery, http://www.eastgate.com/HypertextNow/archives/Mystery.html

Michael Foucault, Mi a szerző?, Világosság, 1981/7

Odorics Ferenc, Poszthagyomány = Posztmagyar, szerk Kovács Sándor sk., Odorics Ferenc, Szeged, 1995.

Paul Virilio, Sylvére Lotringer, Tiszta háború, Bp., 1993.

Roland Barthes, A szöveg öröme, Bp., 1996.

Roland Barthes, S/Z, Bp., 1997.

Sütheő Péter, Hypertext. Természetes intelligencia az információtudományban, Bp., 1999.

Szegedy-Maszák Mihály, „Minta a szőnyegen”, Bp., 1995.

Szűts Zoltán, Vallásváltás az internetes posztmodernben, Nagybecskerek, 1998.

Testes könyv I, szerk. Kiss Attila Attila, Kovács Sándor s.k., Odorics Ferenc, Szeged, 1996.

Theodor Nelson, Literary machines, Swarthmore, 1981.

Vannevar Bush, As We may think, Atlantic Monthly 176, 101-8.



[1] György Péter kurzusai az ELTE Esztétika és Kommunikáció tanszéken az 1998/99-es tanévben.

[2] alt.culture

[3] Nelson. Megjegyzés: Most fordul elő először, hogy e munkában az idézet pontos helyét nem tudom meghatározni, hisz a hypertextben nincsenek oldalszámok, csupán rá tudnék mutatni a hypertextre, ami nyomtatott formában természetesen lehetetlen

[4] Ez a szöveg az írás folyamatában paranoiából kislemezre, és hálózati meghajtóra lett igen gyakran biztonsági mentve.

[5] Barthes, A szöveg öröme, 75.

[6] Szűts, 64.

[7] Barthes, S/Z, 15.

[8] Lásd a Biztonsági korridor fejezetet

[9] Kuhlen, 1991, 35.

[10] Barthes, S/Z, 28.

[11] Barthes, S/Z, 28.

[12] Barthes, S/Z, 14.

[13] Sz. Márton Ibolya, Az olvasó, az olvasás, 7.

[14] Barthes: A műtől a szöveg felé, 68

[15] A szöveg metaforája a Háló: a Szöveg kiterjedését valamilyen kombinatorika, rendszertan (ez a kép közelít a modern biológia nézeteihez az élő szervezetről) szabályozza.

[16] Lotz, 258.

[17] A Fuharosok JATE Irodalomelméleti Csoportja által hypertextesítve

[18] Borges, 86.

[19] Borges, 91.