Szűts Zoltán

A hypertext

**************************************************

 

 

 

XVIII. A HYPERTEXT (A SZÉTMARATOTT SZÖVEG) – SZIGORÚAN TECHNIKAI MEGKÖZELÍTÉS

 

Egy másik (fiktív) történetet szeretnék most elmondani a kedves olvasónak, amely a jövőben játszódik.

*

Képzeljük el, hogy Gutenberg-galaxisnak vége, a digitális írás forradalma (mert már így szerepel a történelemkönyvekben) lezajlott, a hypertext, az új kor írásmódja, és egyben formája is, győzött. A hypertext elárasztja a könyvtárakat (már egy ideje csak virtuális könyvtárak léteznek). A hypertext ebben a helyzetben a nyomtatott szövegeknek szövetséget ajánl: öltsék föl az ő ruháját, és teljes jogú lakosai lesznek a Nagy Könyvtárnak. Ez azonban nem válik be, csupán ellenségeskedéshez vezet.

Amikor a hypertext újabb harcok árán már a teljes hatalmat birtokolta, elfoglalja trónját, és úgy dönt, igazságot tesz, és bölcs uralkodóként békességet hirdet népei között, okulva a kudarcokból. – Egyezzünk ki azokkal, akik ragaszkodnak a nyomtatáshoz, de képviseljük természetesen az új kor híveinek álláspontját is! – mondja – Tartsuk meg bátran a nyomtatott kifejezést a régi rendszerből, hisz nem volta annyira szörnyű, az újból pedig vegyünk át olyan, ami a leginkább jellemzi. – mondja. – Írjunk ki pályázatot, és hozzunk létre kutatócsoportokat, akik majd megtalálják a választ, mi képviselje majd az új kort.

Számos ajánlat és javaslat érkezett, a kutatók lázasan dolgoztak, és a hypertext kihirdette a győztest: az áramkör lett az, sokak meglepetésére. Ám amikor meghallották az indokot, helyeselték a döntést, a digitalizmus feltétele lett az új közeg választottja. Olyan patinásnak hangzik, és mégis az új kor alapja – mondta az uralkodó, – és mi, adunk a hagyományra, bármilyen furcsán hangzik is. Volt a király birodalmában egy bölcs, aki a következőt kérdezte:

Hát mi más akkor a hypertext, mint nyomtatott áramkor, melyet a teljes szöveg testéből marnak ki. A felvillanyozott olvasó arany úton járhatja végig annak teljes útvonalhálózatát (az előre kijelölt útvonalakon), csak időnként ütközik ellenállásba. – A hypertext ezzel úgy érezte, békességet teremtett, az újítók és a hagyományőrzők is elégedettek lehettek.