Szűts Zoltán

A hypertext

**************************************************

XVII. VÁLASZD MAGAD A KALANDOD

A vékonyka kalandregények általában csalódást okoznak annak az olvasónak is, aki esztétikai élményre nem számít, csupán izgalmakra, kalandra vágyik. Végighaladva ugyanis egyes szálakon, és újra meg újra olvasva a könyvecskéket, akár teljes képet is kaphatunk, mi történhet, ha összetalálkozunk a sárkánnyal, azonban az ilyen mű nem titokzatos, mindent meg tudunk ismerni, az összes út bejárható, semmi sincs elhallgatva. Ezek a regények hajszolják a leggyorsabban előre az olvasót, a hypertextnél sokkal gyorsabb tempót diktálnak. Ezért kíméletlenek a „Válaszd magad a kalandod”–regények. Egy érdekességük azonban kétségkívül van: nem szabad őket lineárisan olvasni, folyamatosan ugrálni kell az oldalak között, előre, hátra lapozni, ami nyomtatott szövegek esetében mindenképpen formai és olvasási újításnak számít.

Mark Bernstein érdekes dolgot állít; a hypertext csakúgy, mint a kalandregények szerzője keményen meg kell, hogy dolgozzon, hisz a lineáris szövegben az előzőek következménye a megoldás, míg itt többféle úton is eljuthatunk.

Nem kapcsolódik szorosan a témához, de mégis úgy érzem, helye van annak a megállapításnak, hogy az ilyenfajta kalandregények modern és vizualizált formája az fps (first-person-shooter), olyan számítógépes játékok, melyek mindinkább egy interaktív filmmé változnak, ahol a főhőst kell navigálnunk, a szerkesztők fantáziájának függvényében különböző tér- és idősíkokon keresztül. Ezekben a főhős ugyanis szinte kizárólag alagútból – labirintusból indul, bármi legyen is a történet, a folyamatos előrehaladás, válaszutak elé kerülés a háttérben húzódó cél. Feladata különböző tárgyak, vagy képességek begyűjtése, és gyakran adott eseményeknek egymás után kell következniük, tehát itt sincs valódi visszaút. A már ismert back opció itt azonban markánsabban van jelen, vagyis a save és/vagy a save as váltja fel. Időnként elmentjük állapotunkat, konzerváljuk az adott feltételeket, s ha úgy érezzük, másképp cselekednénk, kilépünk a labirintus síkjából, és betöltjük az általunk idillinek talált állapotot. Megjegyzem, hogy itt nem egy-egy útkereszteződésnyit lépünk vissza, hanem tetszőleges tér és idő mennyiséget.