Szűts Zoltán

A hypertext

**************************************************

 

 

 

XIII. AZ INTERTEXT – A FÉLIG ZÁRT HYPERTEXT

 

Kétségtelen, hogy az intertextben a hypertext nyomait fedezhetjük fel, hisz az előképzettséggel rendelkező olvasó számára linkeket biztosít, ezt a jelenséget a félig zárt hypertext kategóriájába soroltam be.

A hypertext kifejezést ebben az esetben szűkíteni szeretném csupán a szöveg-előfordulásra. Nem tekintem azt poétikai-retorikai eljárások összességének (nem sorolom ide az imitációt, adaptációt, azonban a parafrázist, paródiát, montázst már igen). Nem keresem az intertexnek a szerepét a szöveg esztétikai megítélésében, így vizsgálatom szempontjából nem az az elsődleges, mi volt a szerző szándéka, s hogy az adott intertext idézet, plágium, vagy allúzió (Genette kategóriáinál maradva), mindez nem fontos a vizsgálódások szempontjából, az intertext más szövegre utaló szerepe az érdekes számomra.

Nem véletlen, hogy az intertextuális „fordulatot” R. Barthes és M Riffaterre az irodalomtudomány ama nagy paradigmaváltásához kapcsolja, amely a szerző–szöveg viszonyról az olvasó–szöveg viszonyra helyezte át az érdeklődést – hívja fel figyelmünket Kulcsár Szabó Zoltán Az intertextualitás: létmód és/vagy funkció című tanulmányában. Könnyen meglehet, hogy a jelenség, amellyel ma szembenézünk, egy hypertextuális „fordulat”. Ennek következtében a hangsúly egy háromszögön lesz: szerző és/vagy olvasó valamint a szöveg hármasán.

Az intertext sokkal érzékenyebb a hypertextnél. Az olvasó rátermettségét követeli meg az észrevétele, nincs benne a határozott „lásd…”. Ezen felül pedig különböző erősségű utalások játsszák a linkek szerepét, amit azonban a hypertexben nem lehet megvalósítani. Ha továbbhaladunk egy intertexten, eljutunk az „eredeti” szövegbe (feltéve, hogy nem transtexttel van dolgunk, mert akkor válaszút előtt állunk), ám onnan a kiindulási szöveg mintegy visszahív minket, hisz nincs benne a hypertextre jellemző tovább hajszoló hatás.