Szűts Zoltán
A hypertext
**************************************************
XIII. AZ INTERTEXT – A FÉLIG ZÁRT HYPERTEXT Kétségtelen, hogy az intertextben a hypertext nyomait
fedezhetjük fel, hisz az előképzettséggel rendelkező olvasó számára
linkeket biztosít, ezt a jelenséget a félig zárt hypertext kategóriájába
soroltam be. A hypertext kifejezést ebben az esetben szűkíteni szeretném
csupán a szöveg-előfordulásra. Nem tekintem azt poétikai-retorikai eljárások összességének (nem sorolom ide az imitációt,
adaptációt, azonban a parafrázist, paródiát, montázst már igen). Nem keresem
az intertexnek a szerepét a szöveg esztétikai megítélésében, így vizsgálatom
szempontjából nem az az elsődleges, mi volt a szerző szándéka, s
hogy az adott intertext idézet, plágium, vagy allúzió (Genette kategóriáinál
maradva), mindez nem fontos a vizsgálódások szempontjából, az intertext más szövegre utaló szerepe az érdekes számomra. Nem véletlen, hogy az intertextuális „fordulatot” R. Barthes és
M Riffaterre az irodalomtudomány ama nagy paradigmaváltásához kapcsolja,
amely a szerző–szöveg
viszonyról az olvasó–szöveg viszonyra helyezte át az érdeklődést – hívja fel figyelmünket
Kulcsár Szabó Zoltán Az
intertextualitás: létmód és/vagy funkció című tanulmányában. Könnyen
meglehet, hogy a jelenség, amellyel ma szembenézünk, egy hypertextuális „fordulat”. Ennek következtében a hangsúly egy
háromszögön lesz: szerző
és/vagy olvasó valamint a szöveg hármasán. Az intertext sokkal érzékenyebb a hypertextnél. Az olvasó rátermettségét követeli meg az észrevétele, nincs benne a
határozott „lásd…”. Ezen felül pedig különböző erősségű
utalások játsszák a linkek szerepét, amit azonban a hypertexben nem lehet
megvalósítani. Ha továbbhaladunk egy intertexten, eljutunk az „eredeti”
szövegbe (feltéve, hogy nem transtexttel van dolgunk, mert akkor válaszút
előtt állunk), ám onnan a kiindulási szöveg mintegy visszahív minket,
hisz nincs benne a hypertextre jellemző tovább hajszoló hatás. |