Szűts Zoltán
A hypertext
**************************************************
|
|
|
|
|
XII. MESTERSZONETT – A BEREKESZTETT
HYPERTEXT A korábbiakban már fölvetettem, hogy a mesterszonettben, és a
hozzá tartozó szonetkoszorúban bizonyos sorok (az első tizenhárom szonett
utolsó illetve első sora, valamint a mesterszonett összes sora) linkként
értelmezhetők, így a hypertext nyomai fedezhetők fel bennük. A
szonettkoszorú szabályai komoly technikai követelményeket rónak a
költőre.[1] Veszélyes
játékba kezd: fennáll annak a veszélye, hogy a költő által közvetíteni
akart jelentés alárendeli magát a formának. Csupán bravúros megoldásokkal
képes mintegy kivágni magát a szerző, s akkor is fönnáll a veszélye,
hogy bizonyos rímek, vagy szavak kikényszerítik magukat. Így például József
Attila 1923-ban írt szonettkoszorújára, a Kozmosz
énekére igen büszke volt. A szonett így a formai követelményei miatt
nagyon szigorú forma, és nem tűr meg ellenvetést, csak az
művelheti, aki tökéletesen birtokában van a nyelvnek. Megalkotni a 14 szonettet,
amely összhangban van a 15-kel, ez viszi be a humort, az önfeledt játékot,
igaz, javarészt a szerző részéről a szövegbe A hypertext fogalmát tágan értelmezve, és a linknek egy „lásd”
értelmet tulajdonítva, bármely
szöveg belinkelhető,
és ezáltal hypertextesíthető. Felvetődik ekkor a gyakorlati kérdés, hogyan
hypertextesíthetünk egy már létező, intertextualitástól mentes,
nyomtatott szöveget? Kétségtelen, hogy nem lehet minden szöveget hypertextesíteni, nem minden szöveg hagyja magát. Az egyik módja kikeresni a motívumokat a szövegben. Ilyenkor el kell dönteni, milyen mélységig
húzódjanak a linkek. Maradjanak meg az adott szövegen belül, terjedjenek ki a
szerző részleges, vagy esetleg teljes opusára, vagy bármely szerző
szövegeit figyelembe vehetjük.[2]
A legsekélyebb linkeléstől a legmélyebbig haladva, a „munka” mind nagyobb
előképzettséget igényel. |
|
|
|
|