Szűts Zoltán

A hypertext

**************************************************

 

 

 

XI. AZ ABBÁZIAI TÖRTÉNET

 

Arra bizonyítékul, hogy hogyan képes a világháló adta új irodalmi forma, az elektronikus levél (melyet érdemes lenne egy tanulmányban részletesebben is tárgyalni) a tér és az idő síkjaival játszani, álljon itt egy (fiktív) történet vázlata.

*

Amikor megérkeztem Abbáziába, elhatároztam, hogy nem fogadok taxit, hanem gyalog teszem meg az utat a buszállomástól a szállómig, a tengerparton át. Úgy gondoltam, ez a nehéz csomagokkal való lassú haladás nem vánszorgás, csupán a nap szorgos befejezése.

Bár már előre elterveztem, hogy minden nap e-mailt írok E.-nak, este már nem volt kedvem internet-hozzáférés után kutatni. Lehet, hogy már nem is szeretem, tettem fel magamnak a kérdést. Zuhanyzás után kisétáltam a városba, ahol nagymamámnak egy ezüst pillangót vettünk 20 évvel ezelőtt, melynek a szíve egy kő volt. Csak akkor viseli, amikor orvoshoz megy. Megállapodásunk E.-vel az volt, hogy semmi telefon, csak levél.

Aznap (augusztus 1.) este írtam egy rövid mondatot a képeslapra, melyen a szállodánk képe volt, előtte csupa 70-es évekbeli autóval. A szövege a következő:

Sajnos nem láttam sirályokat, és a kávézót sem találom.

Megfogadtam, hogy reggel postázom, dátumot azonban nem írtam a levélre, mert olyan hirtelen aludtam el, hogy még a kívánságokat sem tudtam elhelyezni a szoba sarkaiban.

Másnap reggel korán már úszni mentem, jobban szerettem a kicsi medencét a szálloda elhanyagolt kertjében, mint a tengeren osztozkodni, mert azt hittem, a Monarchia itt valahol jól beásta magát. Bár utáltam a füvön keresztül áttörni, vállaltam ezt az áldozatot.

Úszás után feladtam a levelet. 4 nap alatt ér oda, Četiri danamondta a postáskisasszony. A postáig egy félreeső strandon keresztül jutottam el, és nagyon figyeltem a sirályokat. El is jöttem. Nagyon szeretem őket, ezek persze teljesen különböznek azoktól, melyek az Üvegmegváltóban szerepelnek, és a Robi is szereti őket. Ezek itt turizmusorientáltak, étel ellenében azt is vállalják, hogy fényképezkednek a turistákkal, s a hitelesség kedvéért akár egy támadást is szimulálnak. Van persze a horvát sirály, és a szlovén sirály.(…) Azt hiszem, a szlovén megvesztegethetetlen, de egyben hidegvérű is.

Délután, miután eldöntöttem, hogy a mai félpanzióból (gyerekkori beidegződés, nem kell a gyereknek egész, még a felet sem eszi meg, egyél fiam, ne otthon kérj ilyet, majd ha nagyobb leszel, sajnálod…) az ebéd megy le, bejutottam a városi könyvtárba, a horvát nyelvű operációs rendszer a gépeken jól elszórakoztatott, és kezdtem felszabadulni, elmúlt a görcs. És ez csak a második nap, gondoltam. Általában az ötödiken veszem észre, hogy nem vagyok otthon, de akkor már majdnem indulhatok is haza. Írtam egy e-mailt (augusztus 2.). A levél a következőket közli

– a sirályok nagyon szépek

– ma az ebédet választottam

A levelet E. természetesen még abban az órában megkapta, ám nem válaszolt rá.

Én egy ideig még a könyvtárban időztem, a folyóiratokat bújtam, és csodáltam, milyen gazdag és sokszínű a fordításirodalmuk, s milyen erős az amerikai hatás, megüresedett újra a gép, de nekem nem érkezett levelem. Utána hazasétáltam, és erősen gondoltam E.-re. Megvárom a levelét, majd arra válaszolok, határoztam el.

Este fagylaltkelyhet rendeltem, ám a pincér lelkére kötöttem, hogy ne legyen benne pisztácia, mert most nincs velem olyan ismerősöm, aki megenné. A pisztácia zöld, és csúnya, fagylaltba főképp nem való.

Így szórakoztam el pár napig, reggel Monarchia-szagú medence, utána a svédasztal körberajongása, majd ebéd/vagy vacsora, horvát napilapot olvasva való elalvás. Egyik napon buszozás, majd séta Lovranig, ahol babérleveket szoktunk volt (egy alkalom) szedni édesanyámmal, horvátul lovorov list, a várost valószínűleg egy jól szervezett babérmaffia irányítja, a logója a levél.

Augusztus 5-én kapta meg E. a képeslapom. Utána írt egy e-mailt, melyet meg is kaptam, de számomra teljesen zavaros: kisbetűvel kezdte, ennyi a szöveg: hát akkor mik voltak, galambok, amit először láttál?

Hogyhogy először, hát sirály az sirály, gondoltam, mindegy, hogy szlovén vagy horvát, ekkorát nem tévedhettem. Mérges lettem, és nem válaszoltam rögtön.(…)