Szűts Zoltán
A hypertext
**************************************************
XI. AZ ABBÁZIAI TÖRTÉNET Arra bizonyítékul, hogy hogyan képes a világháló adta új
irodalmi forma, az
elektronikus levél
(melyet érdemes lenne egy tanulmányban részletesebben is tárgyalni) a tér és
az idő síkjaival játszani, álljon itt egy (fiktív) történet vázlata. * Amikor megérkeztem Abbáziába, elhatároztam, hogy nem fogadok
taxit, hanem gyalog teszem meg az utat a buszállomástól a szállómig, a
tengerparton át. Úgy gondoltam, ez a nehéz csomagokkal való lassú haladás nem
vánszorgás, csupán a nap szorgos befejezése. Bár már előre elterveztem, hogy minden nap e-mailt írok
E.-nak, este már nem volt kedvem internet-hozzáférés után kutatni. Lehet,
hogy már nem is szeretem, tettem fel magamnak a kérdést. Zuhanyzás után
kisétáltam a városba, ahol nagymamámnak egy ezüst pillangót vettünk 20 évvel
ezelőtt, melynek a szíve egy kő volt. Csak akkor viseli, amikor
orvoshoz megy. Megállapodásunk E.-vel az volt, hogy semmi telefon, csak
levél. Aznap (augusztus 1.) este írtam egy rövid mondatot a képeslapra,
melyen a szállodánk képe volt, előtte csupa 70-es évekbeli autóval. A
szövege a következő: Sajnos nem láttam
sirályokat, és a kávézót sem találom. Megfogadtam, hogy reggel postázom, dátumot azonban nem írtam a
levélre, mert olyan hirtelen aludtam el, hogy még a kívánságokat sem tudtam
elhelyezni a szoba sarkaiban. Másnap reggel korán már úszni mentem, jobban szerettem a kicsi
medencét a szálloda elhanyagolt kertjében, mint a tengeren osztozkodni, mert
azt hittem, a Monarchia itt valahol jól beásta magát. Bár utáltam a füvön
keresztül áttörni, vállaltam ezt az áldozatot. Úszás után feladtam a levelet. 4 nap alatt ér oda, Četiri dana – mondta a
postáskisasszony. A postáig egy félreeső strandon keresztül jutottam el,
és nagyon figyeltem a sirályokat. El is jöttem. Nagyon szeretem őket,
ezek persze teljesen különböznek azoktól, melyek az Üvegmegváltóban
szerepelnek, és a Robi is szereti őket. Ezek itt turizmusorientáltak,
étel ellenében azt is vállalják, hogy fényképezkednek a turistákkal, s a
hitelesség kedvéért akár egy támadást is szimulálnak. Van persze a horvát
sirály, és a szlovén sirály.(…) Azt hiszem, a szlovén megvesztegethetetlen,
de egyben hidegvérű is. Délután, miután eldöntöttem, hogy a mai félpanzióból (gyerekkori
beidegződés, nem kell a gyereknek egész, még a felet sem eszi meg,
egyél fiam, ne otthon kérj ilyet, majd ha nagyobb leszel, sajnálod…) az
ebéd megy le, bejutottam a városi könyvtárba, a horvát nyelvű operációs
rendszer a gépeken jól elszórakoztatott, és kezdtem felszabadulni, elmúlt a
görcs. És ez csak a második nap, gondoltam. Általában az ötödiken veszem
észre, hogy nem vagyok otthon, de akkor már majdnem indulhatok is haza. Írtam
egy e-mailt (augusztus 2.). A levél a következőket közli – a sirályok nagyon
szépek – ma az ebédet
választottam A levelet E. természetesen még abban az órában megkapta, ám nem
válaszolt rá. Én egy ideig még a könyvtárban időztem, a folyóiratokat
bújtam, és csodáltam, milyen gazdag és sokszínű a fordításirodalmuk, s
milyen erős az amerikai hatás, megüresedett újra a gép, de nekem nem
érkezett levelem. Utána hazasétáltam, és erősen gondoltam E.-re.
Megvárom a levelét, majd arra válaszolok, határoztam el. Este fagylaltkelyhet rendeltem, ám a pincér lelkére kötöttem,
hogy ne legyen benne pisztácia, mert most nincs velem olyan ismerősöm,
aki megenné. A pisztácia zöld, és csúnya, fagylaltba főképp nem való. Így szórakoztam el pár napig, reggel Monarchia-szagú medence,
utána a svédasztal körberajongása, majd ebéd/vagy vacsora, horvát napilapot
olvasva való elalvás. Egyik napon buszozás, majd séta Lovranig, ahol
babérleveket szoktunk volt (egy alkalom) szedni édesanyámmal, horvátul lovorov
list, a várost valószínűleg egy jól szervezett babérmaffia
irányítja, a logója a levél. Augusztus 5-én kapta meg E. a képeslapom. Utána írt egy e-mailt,
melyet meg is kaptam, de számomra teljesen zavaros: kisbetűvel kezdte,
ennyi a szöveg: hát akkor mik voltak, galambok, amit először láttál? Hogyhogy először, hát sirály az sirály, gondoltam, mindegy,
hogy szlovén vagy horvát, ekkorát nem tévedhettem. Mérges lettem, és nem
válaszoltam rögtön.(…) |