VIII. ZSARNOK-E A HYPERTEXT
SZERZŐJE?
Biztonsági korridor a szerző akaratából,
avagy az orránál fogva vezetett
olvasó?
Mint
víz a medret
követed
és teremted;
kémlelődsz
ki e körből?
ő
néz rád a tükörből,
ő
les, hiába futnál,
fogoly
vagy, s egyben foglár;
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
Minek tekinthetők a linkek a Hypertexben? Az olvasó
érdekeit tartja szem előtt a szerző, amikor biztonsági korridort
létesít a szövegben, vagy diktatórikusan az orránál fogva vezeti az olvasót?
Barthes az S/Z-ben a következőket írja: „ (…) Az irodalmi munka (az irodalom mint
munka) tétje, hogy az olvasót immár ne a szöveg fogyasztójává, hanem
létrehozójává tegye. Irodalomunkat a szöveg előállítója és
felhasználója, tulajdonosa és vásárlója, írója és olvasója közötti könyörtelen
szakadás jellemzi, s ezt az állapotot az irodalom mint intézmény tartja fenn.
A mai olvasó egyfajta dologtalanságra, intranzivitásra, egyszóval komolyságra
kárhoztatott. Ahelyett, hogy maga
játszana, ahelyett, hogy a jelentő varázsa megigézhetné, hogy az írás
kéjéből részesedne, nem marad számára más, mint soványka szabadság arra,
hogy elfogadja vagy elutasítsa a szöveget: az olvasás nem több, mint népszavazás”.
Ha megvizsgáljuk a hypertext felszínét, természetétől fogva
könnyen kitapintjuk a linkeket és csomókat, s ekkor úgy tűnik, teljesen
átértelmezi az író-olvasó viszonyt, és megoldást hoz a Barthes által is
felvetett, eddig megoldatlan problémára. Azonban észre kell vennünk, hogy
létezik a hypertextnek egy második rétege is, amely rendkívül rafinált, ezzel
a réteggel, – s kiderülhet, hogy vannak még mélyebben helyezkedők is –
foglalkozik ez a fejezet.
A felszíni vizsgálatok azt mutatják, hogy a hypertexttel
megvalósulhat az írás
két fontos célja: az olvasó is részesülhet a szöveg örömében, a szöveg létrehozója lehet; valamint az olvasó,
aki időközben már szerző is, játékba léphet a szöveggel. Azzal, hogy bármikor saját
olvasatához (szövegéhez) ragaszthatja az éppen olvasott szöveget (és nem
fordítva), már nem csupán fogyasztója a szövegnek, hanem szerzője is, és
szabadon játszhat vele. Ez a ragasztás azonban, mivel általában 2
szabadságfokú szövegekről van szó, egyirányú; odaragasztás, az eredeti szöveg (az eredeti itt az éppen olvasottat jelenti,
amely lehet klón, vagy az első ismert előfordulása egy szövegnek)
nem vesz tudományos a folytatásáról – elágazásáról vagy továbbéléséről,
ugyanis annak az eredeti helyén való megváltoztatásához a szerző
birtokában lévő jelszó, a szöveg 3 szabadsági foka szükséges. Ez alól
kivételt képez a több szerző által online írott szöveg, mellyel
később részletesen is szeretnék foglalkozni. Ha azonban idővel az
összes hypertext 3 szabadsági fokúvá válna, elképzeléseim szerint óriási
szövegáradat lenne várható, s olyan nagy káosz keletkezne, hogy a kommunikáció, a közlendő továbbítása,
és ezáltal talán az írás egyik rendeltetése is lehetetlenné válna.
Gyakran kerül a könyvtárban kezembe egy olyan könyv, melyben
bizonyos szövegrészhez az előttem olvasó írásban hozzáfűzte
kommentárját, gondolatait, vagy éppen indulatát. Ilyenkor kétoldalú ragasztás történik: bele lesz írva az eredeti
szövegbe, és hozzánk az már így kerül, hogy saját lelkiismeretünk szerint
írjunk vagy ne írjunk bele a könyvbe. A szöveg így a következő módon
építkezik: a szerző csupán saját szövegéről vesz tudomást, ám az
egymás után olvasók, a szöveghez hozzáfűzve saját kommentárjukat mind
nagyobb és szerteágazóbb szöveggel találkoznak, s így minden könyv, bár az
összesnek a címe és a kiadásra vonatkozó adatok megegyeznek, más szöveget
tartalmaz. Ez a
nyomtatott szöveg barbár, házi klónozása.
A Hypertext (2 szabadsági fokú szöveg) annyiban különbözik a
megfirkált könyvtől, hogy az olvasott szövegen nem változtathatunk, de
azt lemásolva és megválaszolva klónként már mi is föltehetjük a valamelyik
szabadpolcra. A hypertext a nem beteljesedett írói szöveg: az egyirányban
írható szöveg.
A lábjegyzetekről már többször volt szó. Most az befogadó –
szerző viszonyban vizsgálom őket. A tudományos szövegekben
természetes, hiánya a hozzánemértés jele, a szépirodalomban pedig újra mind
gyakoribb a lábjegyzetelés, a lábjegyzet lábjegyzete, a lábjegyzet lábjegyzetének
lábjegyzete. Ezeket a
szöveget olvasva mégsem érezzük, arra kényszerülünk, hogy a szöveg egységét
megbontva folyton a főszöveg és a lábjegyzet között ingázzunk. Kíváncsiságunknak és olvasási
szokásunknak megfelelően cselekszünk. Ha akarjuk, (első olvasáskor) tudomást nem véve
a lábjegyzetekről, a szöveget teljesen lineárisnak kezelhetjük. Egy szöveg olvasásakor az olvasó
tevékenysége olyan skálán mozog, amelynek egyik végpontját a szövegbe zárt
jelentések keresése és megértése jelenti, a másikat pedig a szabad
asszociációkba való merülés képviseli.
A lábjegyzeteket végigolvasva elkalandozhatunk, távol a központi
szövegünktől (mainstream), de előbb-utóbb visszatérünk.
Mekkora játékteret adnak a linkek a szövegnek, és mi az, amivel
a Hypertext megrövidíti a szöveget?
Asszociációk kontra linkek
Interrupció
Utalást nem lehet észrevenni – szájbarágás
|
