Szűts Zoltán

A hypertext

**************************************************

 

 

VII. HYPERTEXT – A PLURÁLIS SZÖVEG

 

A hálózatba kapcsolt szövegek nem a hypertext megjelenésével jöttek létre, Landlow hoz példát is erre, szerinte a bibliai tipológia, mely olyan fontos szerepet játszott az angol kultúrában a XVII. századtól a XIX. századig, a krisztusi elrendelés típusainak és előjeleinek kategóriáiban gondolta át a bibliai történetet. Vagyis Mózes, aki a saját jogán létezett, létezett Krisztusként is, aki beteljesítette a próféta jelentését. Számtalan XVII. századi és viktoriánus prédikáció (…) és szövegmagyarázat demonstrálja, hogy bármely személy, mágikus ablakként szolgált az emberi üdvözülés isteni rendjének összetett szemiotikájában.

A Hypertext az őt hordozó közegnek köszönve csomós, ahogy a víz is a pohár alakját veszi föl. Számos (semmiképpen sem klasszikus) hypertext köré más hypertextek csoportosulnak mind nagyobb számban, és egy bizonyos átrendeződés is megfigyelhető. Így a Hypertextben idővel létrejönnek kitaposott ösvények – linkkötegek – melyek erősítik az egymáshoz kötődést. Ha úgy tetszik, meg lehet különböztetni felszíni (divatos) vagy rejtett (underground), esetleg már kanonizált folyamokat.

A Hypertextbe bárhonnan be lehet lépni, és stratégiánktól függően haladni benne, de a Hypertexből nehéz kilépni. Ez a pluralitás látszólag szabad kezet ad az olvasónak, (a pluralitás és olvasói jog viszonyáról a későbbiekben lesz szó). A folyam könnyen rabul ejtheti az olvasót, és a kíváncsiság linkeken keresztül hajszolja.

Ebben a pluralitásban is van célpontja (target) a hypertextnek, ugyanis minden link egy másik hypertextre mutat, megjelölve a célpontot, hová akart kijutni, és ez a játék folytatódik a Hypertexten belül. Djuna Barnes Éjerdejének tartalmát, a cselekmény szálait viszonylag könnyű leírni. Mint minden szöveg, ez olyan, mint a szövet, a szálak össze vannak szőve, egyesek azonban megszakadnak, másokat hozzáfűznek. Ha elkészülne az Éjerdő, a hypertext, annak már nem lehetne elmesélni az egy cselekményét, mert minden újraolvasáskor csak egy szálon haladnánk tovább, és folyamatosan vissza kellene térnünk, ami idővel tönkretenné az olvasás élményét.