Szűts Zoltán
A hypertext
**************************************************
VII.
HYPERTEXT – A PLURÁLIS SZÖVEG
A hálózatba kapcsolt szövegek nem a hypertext megjelenésével
jöttek létre, Landlow hoz példát is erre, szerinte a bibliai tipológia, mely olyan fontos szerepet
játszott az angol kultúrában a XVII. századtól a XIX. századig, a krisztusi
elrendelés típusainak és előjeleinek kategóriáiban gondolta át a bibliai
történetet. Vagyis Mózes, aki a saját jogán létezett, létezett Krisztusként
is, aki beteljesítette a próféta jelentését. Számtalan XVII. századi és
viktoriánus prédikáció (…) és szövegmagyarázat demonstrálja, hogy bármely
személy, mágikus
ablakként szolgált az
emberi üdvözülés isteni rendjének összetett szemiotikájában. A Hypertext az őt hordozó közegnek köszönve csomós, ahogy a
víz is a pohár alakját veszi föl. Számos (semmiképpen sem klasszikus)
hypertext köré más hypertextek csoportosulnak mind nagyobb számban, és egy
bizonyos átrendeződés is megfigyelhető. Így a Hypertextben
idővel létrejönnek kitaposott
ösvények – linkkötegek
– melyek erősítik az egymáshoz kötődést. Ha úgy tetszik, meg lehet
különböztetni felszíni (divatos) vagy rejtett (underground), esetleg már
kanonizált folyamokat. A Hypertextbe bárhonnan be lehet lépni, és stratégiánktól
függően haladni benne, de a Hypertexből nehéz kilépni. Ez a
pluralitás látszólag szabad kezet ad az olvasónak, (a pluralitás és olvasói jog viszonyáról
a későbbiekben lesz szó). A folyam könnyen rabul ejtheti az olvasót, és
a kíváncsiság linkeken keresztül hajszolja. Ebben a pluralitásban is van célpontja (target) a hypertextnek,
ugyanis minden link egy másik hypertextre mutat, megjelölve a célpontot, hová
akart kijutni, és ez a játék folytatódik a Hypertexten belül. Djuna Barnes Éjerdejének
tartalmát, a cselekmény szálait viszonylag könnyű leírni. Mint minden
szöveg, ez olyan, mint a szövet, a szálak össze vannak szőve, egyesek
azonban megszakadnak, másokat hozzáfűznek. Ha elkészülne az Éjerdő,
a hypertext, annak már nem lehetne elmesélni az egy cselekményét, mert
minden újraolvasáskor csak egy szálon haladnánk tovább, és folyamatosan
vissza kellene térnünk, ami idővel tönkretenné az olvasás élményét. |