VI. ÚJRAOLVASÁS MINT HYPERTEXT

Barthes újraolvasásról szóló elmélete segíthet a hypertext olvasási stratégiájának értelmezéséhez: Akik szeretik a jó novellákat, nyugodtan kezdhetik a könyv végén, és legelőször elolvashatják – úgy ahogy általában olvasni szokás – a függelékben voltaképpeni valóságában, megszakítások nélkül közölt vezérszöveget. Azonban mi, akik gyakran a minden plurális megvalósításán fáradozunk, nem mondhatunk le arról, hogy az olvasás is plurális legyen, azaz bejárati rendje megszűnjék,[1] számos kaput ütünk benne.

Az újraolvasás kiemeli a szöveget belső időrendjéből (ez amaz előtt vagy után történt), és visszatalál egy mitikus (előbb és utóbb nélküli) időbe; megkérdőjelezi továbbá azt az álláspontot, mely azt szeretné elhitetni velünk, hogy az első olvasás elemi, naiv, jelenségszinten megrekedő (…)[2]

Elképzelhető, hogy olvasási stratégiánkat követve egész életünkben egy bizonyos mennyiségű hypertextet olvasva (és ez nagyon valószínű, és a nyomtatott szövegre is tökéletesen igaz) csupán egy szöveget olvasunk újra, ahogy az is, hogy az Esterházy-életművet egyszer elolvasva, valójában egy szöveget olvastunk újra meg újra. Ha elég sokszor olvastuk, vagy már megtanultuk fejből, akkor ott van a fejükben a teljes szöveg, az Esterházy-hypertext. Ám, ha egy szöveget olvasunk újra meg újra, mindenképpen újabb szempontokat találunk.

A Hypertext olyan gyorsan növekszik (frissül), hogy egy adott hypertexthez visszatérve már számos változással találkozhatunk, egy pont köré mind több szöveg csomósodott, mind nagyobb a szöveg vonzásköre, egy csomóból jó ideig „táplálkozhatunk”. A legjobb hasonlat ehhez a puding: a csomók körül az anyag a kevergetésnek köszönve folyamatosan változik, ám a csomó belseje száraz, megkeményedett – konstans!