Történeti kitekintés – tojás a fészekben

Álljon itt segítségünkre egy kis történeti kitekintés. A hypertext kifejezést először Theodor H. Nelson használta az 1974-es Computer Libdream Machines című könyvében az olyan elektronikus szöveg leírására, amely a szövegbe ágyazott kapcsokkal rendelkezik, a kapcsok pedig más szövegekre mutatnak.[1]

A hatvanas évek óta a XANADU-projekt keretein belül fejlesztett ki egy rendszert, mely a világháló irodalmi részlegének őseként értelmezhető. „A hypertext alatt nem-folyamatos írást értek – olyan szöveget, amely elágazik, és választási lehetőséget kínál az olvasónak, mely leginkább egy interaktív képernyőn olvasható. Általában kapcsoló elemekkel (links) összekötött szövegdarabok soraként képzelik el, melyek különböző útvonalakat biztosítanak az olvasónak”. A hypermédia kifejezés az intermédia „digitalizált” változatát jelzi.

A háló és hálózat megértéséhez bevezetnék két, mint később majd kiderül – ellentétes – fogalmat: magányos és ismeretlen. A világháló kialakulása teremtette meg egyértelműen a hypertext fejlődésének és elterjedésének lehetőségét, ez lett ugyanis az éltető közege, hisz a világháló beszédmódja a hypertext. Amíg a számítógép a szoba sarkában, a szent helyen csücsült, magányos volt. Csupán a saját zárt világa létezett, amennyi adat ráfért a tárolóira. Nem létezet számára külvilág, s csak annyi ideig volt bekapcsolva, amíg dolgoztak rajta. Amikor megjelent a hálózat, óriási változás következett be. Ez a váltás a lemezjátszó és a rádió közötti párhuzamokkal és különbséggel mutatnám be. Van, aki egész életében gyűjti a lemezeket. De akármennyi lemeze is van, mégis limitált a hallgatható zene mennyisége. Egy rádión viszont az adók és műsorok száma gyakorlatilag végtelen, – tekintsünk itt el a sugárzott zene és adások milyenségétől. Ha saját, magányos gépünkön nagymennyiségű adat van, és a teljes hálózaton ennek csupán a töredéke, akkor is az egy tőlünk független tér, mely tudtunk nélkül bármikor bővülhet (vagy akár szűkülhet is). A hálózatban benne rejlik a kíváncsiságunk, a felfedezés tárgya: az ismeretlen. Mint amikor falun izgatottan nézzük meg minden reggel, van-e tojás a fészekben. Van egy kedvenc, és rendkívül olcsó könyvesbolt, ahová szívesen járok. Igen nagy önmegtartóztatások árán tudok várni maximum két hetet a látogatások között, mert akkor egy, vagy több új, számomra eddig ismeretlen könyv igazi meglepetés, tojás a fészekben.

Sütheö Péter szerint a hypertext az adatintegráció és információközvetítés olyan módszere, amely a tudást a hagyományosan lineáris szövegstruktúra helyett a kognitív emberi gondolkodást hívebben tükröző nem lineáris, térbeli, hálózatos rendszerben rendezi el. A felhasználó aktívan és közvetlenül közreműködhet a tudásbázis alakításában és formálásában. A fenti állításon annyit finomítanék, hogy a tudást már az enciklopédiák, lexikonok, szótárak, katalógusok megjelenésével nem csupán lineárisan tároljuk, viszont a számítástechnika adta hypertext teljes átjárást biztosíthat a tudásban. A fent leírtakból kiderülnek a veszélyek is: ömlesztett tudás, lehetséges-e rendszerezni, van-e koncepció, és ha van, lehet-e azt érvényesíteni, mert míg egy lexikonban a szerkesztők koncepciója érvényesül, addig a szerző tudta és hozzájárulása nélkül linkelhetjük szövegünket (hypertextünket) az övéhez. A hagyományos könyvtárakkal szemben, ahol fizikai képtelenség egy bizonyos könyvmennyiségnél többet feldolgozni, vagy akár raktározni is, itt tőlünk minden csupán egy klikkelésnyire van, nagy adatmennyiséget futhatunk át, vagy dolgozhatunk föl rövid idő alatt.

Megjegyzés:

Ahogy a világháló megszűntette a fizikai távolságokat, úgy teremtette meg az alkalmat, hisz minden csak egy klikkelésnyire van már tőlünk: az üzletek, a posta, a könyvtárak. Ezzel megszűntette a cselekedetek színpadiasságát, és egyben szertartásokat is, hisz elmarad a könyvtárba való alázatos és csendes belépés, így azok átértelmeződnek, és súlytalanná válnak.