A’ Tiszaréten történteknek hire még Porvárra nem jutott, ’s Réty, noha fiára neheztelve elmaradásaért, mellyet politicai okoknak tulajdonitott, teljes jó kedvében ’s mosolygó arczokkal tekinte körül tisztelőinek nagy seregén, kiknek vállain lakásáról most a’ nagy nemzeti ünnepély’ szinhelyére hurczoltatott. Ki magasra állitott férfiakról azt hivé eddig, hogy emeltebb helyzetről könnyen lenézik azokat, kiknek emelkedésöket köszönik: az a’ nyájas, angyali alázatosságú kifejezésből, mellyel a’ taksonyi alispán most nemes társai fölött, mint sajka a’ habzó tengeren, körültánczoltatott, meggyőződött, hogy ez általános állitás Taksony megyében legalább nem alkalmazható; sőt hogy azon sz. vilmosi kortesnek kivánata, ki az alispánt lábánál tartván többször mondá: mi kár, hogy szeretett elnöküket az egész három éven keresztül igy vallaikon nem hordhatják, nemcsak Rétynek hízelgő, de egyszersmind a’ kortes’ helyzetében valóban practicus kivánat vala. A’ nemesség’ nagy száma miatt a’ tisztújitás’ szinhelyének az udvar választatott. Mellékesen legyen mondva, sajnálom, hogy a’ „tisztújitás” szó feltaláltatott, a’ régi nevezet, felfogásom szerint sokkal tökéletesebben kifejezé a’ fogalmat, restauratiónál minden külföldinek a’ választáson kivül még azon evési műtételek is eszébe jutván, mellyek, mint mindenki tudja, az ünnepély’ egyik fontosabb részét teszik. Más nincs, mit olvasóimnak emlékezetre méltót mondhatnék. Ha a’ magyar szent korona’ tagjai udvarukat nem fönn a’ teremben, de a’ szó’ szoros értelme szerint, lenn az udvaron tartják, az elrendezés a’ Tisza ’s Duna’ mentében nagyrészint ugyanaz, ’s legfelebb azon kis deszkabódé fölött, melly alatt a’ főispán nehány előkelőbb táblabirákkal ül, látszik némi különbség, a’ mint az a’ legközelebbi erdők’ természete szerint fenyő-, vagy mint itt, tölgyágakkal takartatik. A’ főispáni szék előtt közönségesen ácsmunkával készült hosszu asztal áll, melly azon egyedüli czélnak, mire illy alkalomnál asztalt használhatni, t. i. hogy minél előbb eltörjék, közönségesen még a’ választás’ kezdete előtt megfelel; reá, mint százados szokásunk szerint minden tanácskozási asztalra, mi egy régiségbuvár’ véleménye szerint némelly beszéd’ zöld elnevezésére alkalmat adott, a’ megyeháznál található zöld posztódarabok takartatnak. Az udvar’ egyéb részeit a’ pártokra osztott nemesség tölti, mig a’ megyeház’ minden ’s főkép’ a’ terem’ ablakaiból gyöngéd nősereg néz le a’ küzdelem’ nagy helyére, hol kova ’s aczél nélkül sok nemes szemekből a’ lelkesedés’ legszebb szikrái csaholtatnak, [sic] hol mint a’ világ, ugy a’ tiszti kar nagy chaosból teremtetik, hol annyi táblabiróarcz nem csak lángol, de valósággal izzad meggyőződése mellett, ’s a’ honfi, midőn e’ sereget látja, melly minden hivatalra ajánlkozik, midőn a’ lelkesedést tapasztalja, mellyel annyian kivánják hazájukat szolgálni: azon édes meggyőződéssel tekinthet maga körül, hogy hazánk legalább tisztviselők’ hiánya miatt nem fog elveszni soha.
A’ külföld gúnyolva szól alkotmányunkról. Nemességünk’ adómentességét említik! Mintha bizony minden polgárosodott népeknél szokásban nem volna, hogy az elaggott katonák közköltségen tartatnak, ’s mintha nem volna igen természetes, ha a’ magyar nemzet nagy invalidusát, ki századok előtt érte küzdött, ’s ki nem más mint nemessége, szinte ingyen tartsa. Népoktatásunk’ állapotja ellen lármáznak! mintha bizony a’ dolgok’ ez állásában népünket önmegelégedésének veszélyeztetése nélkül máskép lehetne nevelni, mint azt tesszük! Sőt még megyei szerkezetünket is, mint az lassankint a’ civilisatióval fejlődött, megtámadják már, mintha azon alkotmány, melly minden polgárt azon, fölötte kellemes jogban, hogy parancsolhassanak, részesiti, ’s azon kellemetlenségtől, melly az engedelmeskedéssel jár, fölmenti, nem volna minden létezhető alkotmányok’ legszebbike ’s legboldogabbika! De jőjenek ez ócsárlók egyszer tisztújitásainkhoz, ’s mondják akkor: láttak-e valamit, mi ehhez csak távolról is hasonlitható? Nem a’ választást magát értem, mert hisz e’ jogot más, a’ sorstól kevesebbé kegyelt népek is élvezik, de a’ választás’ modorát tekintve.
Az egész megyében, főkép a’ választás’ szinhelyén, óriási rendetlenség idéztetik elő, a’ polgári alkotmány kiemeltetik sarkaiból; a’ birák megszünnek itélni; a’ nemesi adószedő egy év óta nem szed semmit; naponta uj hirek jőnek, mellyek szerint nemes emberek, egyenesen a’ magyar alkotmány’ ellenére – e’ szerint verni csak nem nemeseket szabad, – megdöngettettek. Lehet-e helyzetet gondolni, mellyben a’ rend’ feltartásának szüksége mindenki által inkább éreztetnék, melly által mindenki annyira meg volna győződve, hogy a’ tisztviselők’ munkássága csak az egésznek javára szolgál? ’S lehet-e az egészre valami üdvösebb, mint ezen meggyőződés? Lehet-e valami kivánatosabb, mint ezen állapot, mellyben a’ főtisztviselő, midőn hivatalába lép, való messiásként fogadtatik? Ez egyik fő ’s a’ mennyire tudom, sehol föl nem található tulajdona választó rendszerünknek, melly a’ legtökéletesebb, egyenesen a’ szigoru logica’ azon elvén alapulván: hogy mielőtt embert valaminek, azaz itt a’ választásnak tételére birni akarunk, előbb annak szükségét éreztessük vele. Alkotmányunk azonban ennél még nem áll meg. A’ választott egyedekben fekszik minden választás’ főtökélye, ’s ez az, miben rendszerünk páratlannak mondható. Nálunk nem számszerinti többség határoz; a’ nagy szám csalódik, reá bizni a’ nemzet’ ’s mi több, egy megye’ sorsát nem lehet; a’ közbizodalom nem ollyan valami, mit levonás vagy összeadás által kiszámithatni. Nálunk nem a’ szám, hanem az választ, mi egyenesen kebelből jő, nem anyagi többség, melly bármit mondjunk, csak állati erő, hanem ép’ az mi az embert az állatvilágban megkülönbözteti: a’ szó. Pectus est quod movet, mondhatá a’ római, nálunk a’ kebel nemcsak megindit, hanem alispánokat ’s szolgabirókat csinál, valósággal uralkodik. ’S valjon illy tisztikar, melly egyenesen választóinak belsejéből jött, miként nem felelne meg bizodalmoknak? De még is a’ világ olly gonosz! Annyi szomoru tapasztalásokat teszünk naponként! jó, ha a’ tisztviselő, még mielőtt hivatalába lép, azon tulajdonokban megerősitetik, mellyeket hivatalos eljárásában tőle leginkább kivánunk; e’ czél’ elérésére tisztújitásainknál jobb módot nem ismerek. Nem akarjuk, hogy tisztviselőink büszkék legyenek ’s önemelkedésök után vágyódjanak; de van-e erre czélirányosabb eszköz, minthogy őket a’ többiek’ feje fölött órákig körülhurczolva, az emelkedés’ veszélyei ’s kellemetlenségeivel megismertetjük? Akarjuk, hogy helyeiken szilárdan megállva, ne ingadozzanak; mit tehetünk czélirányosabbat, mint hogy őket karjainkon körültánczoltatva, bennök valóságos undorodást gerjesszünk minden ingadozás ellen, hogy már választásuk alatt azon forró kivánatot gerjeszszük kebleikben, miszerint önlábaikon állva körül ne hányassanak többé.
De hagyjuk ezt, regényt ’s nem politicai értekezést irok; ámbár nálunk, hol a’ politicai irodalom a’ költészet’ birodalmát elfoglalá, ’s a’ nemzeti gazdaságról értekezők száraz szalma helyett csupa friss virágokat nyujtanak: talán a’ költőnek nem lehet rosz neven venni, ha a’ politica’ száraz sivatagjain tévelyeg. Nem fogunk visszaélni e’ jogunkkal, ’s csak arról tudósitjuk olvasóinkat, hogy e’ nap’ Porváron a’ zöld bódé- ’s asztaltól kezdve, mindazt, mit udvaron tartott tisztújitásoknál más megyékben láttak, feltalálhaták, ’s hogy e’ szerint minden hosszasabb leirás haszontalan. Volt valami az egészben, min egy két öreg táblabiró fejét csóválá: hogy az udvar’ közepén a’ két párt között egy század katonaság állittatott föl; de miután e’ világon minden halad, az ifjabbak, kik korukat megérték, annál kevesbbé bámulák e’ tüneményt, minthogy a’ tisztújitások a’ szomszéd megyékben is ugy történtek, ’s Taksony a’ többieknél roszabb nem lehetett; ugy is minden látványos darabnál a’ katonaság nélkülözhetlen!
A’ tisztújitásról szinte nincs, mit emlékezetre méltót mondhatnék. Miután a’ főispán, mi illy alkalmaknál közönséges, mint látszék, inkább hogy annyi érzeménytől feszült keblén könnyitsen, mint hogy valaki által hallassék, beszédét nem szűnő Réty, Bántornyi, Éljen, Voks! kiáltozások közt bevégzé: Réty hasonló sükerrel az egész tisztikar’ nevében bucsút vett; a’ tisztújitás alatt netalán előadható esetek’ fékezésére törvényszék neveztetett ki, ’s a’ kijelelés után a’ két küldöttség, egyike báro Sóskuty, másika egy más zöld, kék és vörösbe öltözött mágnás’ elnöklete alatt titkos szavazat’ szedésre eltávozott; a’ pártok, fölkapva Rétyt ’s Bántornyit, nem minden összeütközés nélkül a’ megyeház’ kapuján kitolongtak; ’s az udvar, hol a’ főispánon kivül csak nehány pap, két királyi tanácsos ’s egy sánta táblabiró maradt, aránylag csöndessé vált. Maga a’ gyöngéd asszonyi nem, melly tisztikarok’ születésénél, mint általánosan minden születésnél, nem hiányozhatik, ’s tanácskozásainkban, legalább ha élénk vitát várunk, mindig jelen van: vissza voná szép fürtü ’s főkötős fejét, ’s a’ megyeház’ másik oldaláról néze ki a’ csatára, melly most a’ szavazatszedő küldöttségek’ körében kezdődött.
Porvár’ megyeházának közép kapuján kivül, a’ négyszög épület’ két oldalán, még két bejárása van. Kényelem ’s főkép azok iránti gyöngéd tekintetekből, kik köszvényben szenvedve az igen esős napot szabad ég alatt nem töltheték, a’ küldöttségek e’ két bejárás alá állittattak föl vagy inkább ültettek le. A’ nemesség a’ főkapun egytől utósóig kibocsáttatván, ezen bejárás elzáratott, ’s mindenki csak egyenkint ’s miután szavazott, eresztetett be ismét a’ mellékkapunál, valamint az egyik, vagy másik járáshoz tartozott, ’s e’ szerint történt osztályozásnál fogva a’ jobb vagy a’ bal küldöttséghez utasitatott.
E’ parliamentalis tactica – engedelmet, ha ez, annyi ellenzésre talált szóval élek; tisztújitásainknál, hol e’ tudományt magából Bentham’ hires munkájából eléggé megtanulni nem lehet, ’s hol czélszerü, ha az, ki magát e’ részben kimivelni akarja, Montecuculi’ haditudományát is végig olvassa, miből a’ különböző helyzetek’ fontosságáról ’s az egyes seregek mikénti elhelyezéséről magának ismereteket szerezhet, e’ szó bizonyosan alkalmatosabb bármelly kifejezésnél; – e’ parliamentalis tactica tehát, mint mondám, minden nagyobbszerü rendetlenséget, vagy, mert azt, mi rendesen történik, rendetlenségnek nevezni nem lehet, hogy magamat tökéletesebben kifejezzem, minden nagyobb verekedést majdnem lehetlenné tett; ’s ha mindezen intézkedések mellett a’ szabadság annyira nem akadályoztatott is meg, hogy a’ különböző pártok’ emberei egymással találkozva, a’ hivatalok’ betöltésére nézve önnön nézeteiket politicai elleneiknek fejökbe verni néha ne iparkodnának, mégis illy harczias episodok is rövidebb ideig tartottak, ’s Taksony megye’ nemessége között sokkal több erős fő vala, minthogy ennek bármi káros következései lehetnének. Nagyobb nehézség támadt magokra a’ küldöttségekre nézve. Taksony megyének csak öt járása ’s mi még szomoritóbb, a’ megyeháznak csak egy jobb oldala volt; mellyik legyen a’ két küldöttség vagy inkább a’ két elnök között az, kire három járás bizatik ’s ki azon egyetlen egy jobb oldalt elfoglalja, melly mint mindenikünk tudja, a’ diszhely? Sóskuty a’ megye’ egyik főtáblabirája, fertályszázados kamarás ’s azonkivül Réty’ pártjának egyik fő embere; a’ másik nem olly régi kamarás, de báró helyett gróf, ’s idegen. Ki megyei életünkben járatos, képzelheti a’ nehézségeket, mellyekbe a’ főispán a’ dolgok’ ez állásában helyheztetett, képzelheti az aggodalmat, mellyel Sóskuty’ ’s egész küldöttségének elégedetlenségét észrevevé, mert reá csak két járás jutott, ’s mellyel elnöki székéről látá, hogy mind a’ két küldöttség ládáival együtt a’ jobb kapu felé veszi utját. Nem is tudom, e’ bonyolódás hová vezethetett volna, ha Krivér, Sóskutynak nem sugja, hogy ámbár reá csak két járás bizatott, ez a’ nemességnek két harmadát foglalja magában, ’s azért a’ tárgy’ fontossága végett másra mint báró Sóskutyra nem is bizathatik; a’ mi pedig a’ jobb oldalt illeti, igen csalódnék, ki azt ott keresné, hová a’ szomszéd megyei gróf ép’ most küldöttségével siet: a’ megyeháznál, csak a’ megyeház ’s nem a’ főispán levén a’ fődolog, a’ jobb oldal a’ középkapu szerint számitandó, ’s igy ép’ azon kapu alatt fekszik, hol ő nagysága küldöttségének hely készitetett. Mire Sóskuty mosolyogva megjegyezvén, hogy illy kicsiségekkel gondolni nem szokott, minden részek’ teljes megelégedésére csakugyan kapuja alá ült, ’s nem kevés beszéd között hozzá fogott nagy föladatához.
Taksony megyében az utósó gyűlés alatt a’ titkos szavazat’ elve fogadtatott el. A’ dolog, mint mondják, csak ezért hozatott szőnyegre, hogy kihirdessék: Réty’ vagy Bántornyi’ pártja bir-e többséggel, tudva levén, hogy az elsőnek, mint valóságos alispánnak emberei a’ nyilvánosságot, a’ másiknak pártja a’ titkos szavazást kivánják. De bár mint legyen ez, a’ titkos szavazás győzött, ’s Tengelyi, ki ezen rendszabály által minden vesztegetésnek elejét véve, ki hazánk’ minden bajait orvosolva látá, mondhatlan örömmel hordozá körül a’ megye’ határozatát felolvasva, megmagyarázva azt mindennek kivel csak találkozott. Ha most a’ kapu alá lép, hol Sóskuty küldöttségével helyet foglalt, ’s mi is, mint kik történetünkkel a’ tiszaréti járásban telepedtünk le, megjelenünk, a’ jegyzőnek örömében talán könyekbe lábadtak volna szemei, midőn a’ módot látja, mellyel eszméi életbe léptettek.
A’ kis asztal, melly mellett a’ bárón kivül az öreg Kislaky, teins Slacsanek, ’s hogy Bántornyi’ pártja is képviselve legyen, a’ kijelelt alispán’ testvére James ur még nehány táblabiróval telepedett le, mindjárt a’ bejárás’ egyik oldalán a’ kapu mellett állt. Valamivel tovább az udvar felé két spanyol fal közé az asztal állitatott, mellyre a’ szavazati láda tétetett. A’ kapu mellett vitéz Karvay Ágoston ’s két hajdu, közel az asztalhoz Nyuzó ’s esküttje, kik járásuk’ nemességét legjobban ismerék, mellettök a’ megye’ volt, ’s ugy hisszük, jövendőbeli főügyésze fogtak helyet, mig Macskaházy ur, ki majd az udvaron a’ főispán körül, majd fönn a’ nagyságos asszonynál forgolódott, időről időre a’ szavazásnál megjelent ’s kérdezősködött.
A’ táblabirák rágyujtottak, a’ kapu’ kisebb ajtaja megnyilt, ’s bejöttek titkos szavazásra az egyes választók, kiknek mindegyike, mihelyt a’ küldöttséget meglátá, szivrázó hangon: éljen Réty, éljen Bántornyi-t kiáltott, mire közönségesen minden künlevők ép’ olly hangon feleltek; ’s melly nemzeti kötelességteljesités után az egyes választó a’ spanyol fal mögé titkos szavazásra vonult vissza.
„Nincs a’ titkos szavazásnál szebb dolog a’ világon – szólt James ur, midőn szivarját szájából kivéve, egy kortesnek, ki ép’ az asztal előtt: éljen Bántornyi-t kiálta, kezét rázá, – ha az angol alkotmányba ezt lehetne behozni, nem volna tökéletesebb a’ földkerekségen, the ballot, the ballot for ever igy kiáltunk mi radicalok; it makes man feel so independent, az az: csak ez adja meg az embernek való függetlenségét.”
„Igen, csak ne orditanának ugy; – sóhajtott az öreg Kislaky, – öcsém! – szólt egy korteshez fordulva, ki ép’ Réty alispánt élteté – ne ordits ugy, hisz titkosan szavaztok.”
„Persze titkosan, – szólt emez – éljen Réty alispánunk!” ’S ezzel a’ spanyolfal mögé vonult.
„Kérem alásan – szólt Kislaky felugorva székéről – ez nem mehet igy, ez valóságos komédia.”
„Igen, de ki parancsolhat kedves nemes társaink’ érzelmeinek? – vágott közbe Sóskuty – az ember illy pillanatokban magának sem parancsolhat, az érzelem erővel kitör, és – – –”
„Hát törjön ki, isten neki! De miért e’ falak? – szólt Kislaky – ugy is háromszor feldöntötték, csak idővesztés.”
„Tekintetes uram – jegyzé meg Sáskay – a’ nemes megye’ világos parancsolatja – –”
„De mikor a’ teins megye látja, hogy lehetetlenséget parancsolt – szólt mindig melegebben Kislaky; hisz ezek az emberek, mióta egyenkint kiáltanak, még inkább orditanak, mintha mindenik különkülön meg akarná mutatni a’ küldöttségnek, hogy ő tud legjobban kiáltozni; estig sem leszünk készen, ’s itt olly légvonal van, hogy valamennyien megbetegszünk.”
Sóskuty, ki az egész vitatkozás alatt, melly azonban a’ szavazást félbe nem szakasztá, hasztalan’ iparkodott szóhoz jőni, most, kivéve szájából pipáját, midőn méltóságosan körültekintett, azzal vete véget ezen zajos, ’s mint mondá, valóban botrányos vitatkozásnak, hogy a’ küldöttséget, ’s ebből Kislaky barátját sem véve ki, figyelmezteté: miként elnöknek ő neveztetvén, kötelességénél fogva a’ nemes megye’ parancsolatait legkisebb részletekben teljesitendi, habár azok még olly lehetetlenek volnának is. Mire, Kislakyt kivéve, az egész küldöttség’ helybenhagyásával a’ szavazás előbbi módon tovább folyt.
„De mondjon nagysád akármit – szólt Kislaky, ki még folyvást fejét csóválva elégedetlenséget mutata – tökéletesen lehetetlen, hogy igy folytassuk.
„De kérem – válaszolt megnyugtatólag James – árt-e az valamit, hogy ezek az emberek itt valamelly kijelöltet kiáltanak, ott a’ spanyol fal mögött nem szavazhatnak-e még is titkosan? Quite independent.”
„Igen, de” – kiáltott a’ jámbor Kislaky.
„I say – szakitá félbe James – ki látja, kire szavaznak ott benn, bár mit kiáltsanak is itt előttünk?”
„De kérem – szólt Kislaky legnagyobb türelmetlenséggel – a’ szekrényen minden fiók fölött az egyes kijelöltek’ nevei föl vannak irva, már ki olvasni nem tud, hogy szavaz? Tizet láttam bemenni, kiről tudom, hogy egy betüt nem ismer. Ép’ most jő ki egyik a’ ketreczből. Hejh Pista – mondá Kislaky, az egyik kortest, ki ép’ a’ szavazás után az udvarba akara menni, föltartva – tud-e kend olvasni?”
„Olvasni? – válaszolt a’ megszólitott – nem olvasok én a’ Herkó paternek sem.”
„De tud kend olvasni mégis? – szólt Sóskuty közbevágva – csak hogy nem akar, de tud?”
„Dehogy tudok teins uram, nem vagyok én tót diák, öreg apám sem tanult soha.”
„Mit mondtam – szólt Kislaky diadalörömmel arczain – ’s hát mellyik lyukba tette kend golyóját?”
„Hát az elsőbe – felelt a’ kortes, bundáját igazitva – mint szolgabiró ur mondta. Éljen Bántornyi!” ’S ezzel a’ kortes az egész küldöttség’ nem kis zavarodására kiment.
„Ez az ember Bántornyi mellett jött szavazni, ’s Réty’ fiókjába tette szavazatát – szólt Kislaky megelégedéssel – már kérdem, mehet-e ez tovább igy?”
„It is very extraordinary!” – sohajtott James ur, mig Slacsanek, haját simitva megjegyzé: hogy rendkivüli esetek minden választási rendszer mellett jöhetnek elő.
„Rendkívüli esetek? Nézzük tehát – szólt a’ lelkesült Kislaky, ki mindig a’ titkos szavazás legnagyobb ellenségei közé számitatott – Tud-e kend olvasni?” – kérdé az elsőt.
„Nem.”
„És kend?”
„Én sem.”
„És kend?”
„Mint gyerek tanultam ugyan…”
„És kend?”
„Igen.”
Mire Sáskay megjegyzé: hogy a’ mint a’ teins ur maga láthatja, az olvasni nem tudók csakugyan parányi kisebbségben vannak; ’s James ur a’ kapuhoz ment, hogy mindenkit golyójának a’ második fiókba vetésére felszólitson.
Kislaky boszankodott. Sóskuty, ki e’ napon rendkivüli elnöki tehetségeket mutatott valamennyinek kielégitésére, ’s hogy a’ megye’ határozatát mégis egész szigorúságában feltartsa, a’ spanyol fal mögé két táblabirót állitott, kik a’ két ellenkező párthoz tartozván, minden egyes szavazónak a’ fiókok’ felirásait megmagyarázzák. Mellyek után a’ Réty-járás’ szavazása ismét minden további zavar nélkül tovább folyt.
Mig a’ kapu alatt a’ szavazatszedő küldöttségnél ezek történtek, addig Tengelyink, künn a’ kortesek között, homloka’ izzadtságában küzdött Bántornyi mellett, ki versenytársától nem messze, mióta a’ szavazás kezdődött, majdnem szünetlenül a’ levegőben tánczoltatott, ’s barátait, atyjafiait százszor átkozá, kiknek hiúsága által jelen kellemetlen helyzetébe hozatott. Bántornyi, ki egész életét nyugott falusi lakában tölté, nem szokta meg a’ népszerüség’ meleg öleléseit, ő Réty-ként nyájasan mosolygani, hordozóinak lankadó erejét biztató szavakkal vagy egy-egy jeles mondattal mellyek, mint Napoleon’ mondásai egész serege által ismételtettek, föleleveniteni nem tudá; ’s e’ magyar triumphus, melly a’ régi rómaiakhoz legalább abban hasonlit, hogy a’ diadalmaskodó körül az ócsárlók’ serege soha sem hiányzik, talán egész életének egyik legkellemetlenebb pillanata volt. De pártok, mint ezt mindenki, ki életében hasonló helyzetben volt, igen jól tudja, nem emberekért támadnak, hanem ezek csak azért kapatnak föl, hogy a’ pártnak zászlója legyenek; mi szinte a magyar választások’ czélszerüségét bizonyitja, ’s ha a’ zászló széttépetik, vagy egyszerübben szólva, ha a’ körülhurczolt kijelöltnek mentéje rongyokra szakad, ugy hogy, mint a magyar t. társaság’ választmánya, a Jerney által föltalált kúnszobrokról mondá, abból, mi ennyi viszontagság után megmaradt, bizonyossággal senki sem mondhatja, csakugyan mentét lát-e maga előtt? – a’ győzelmes párt, büszkén mutatva rongyos harczjelét rivalgani fog örömében, mint a’ hajósereg, ha nyájas szelek helyett vihar által hajtatott kikötőjébe, zajos örömmel köszönti a’ partokat, bár a’ szegény hajó tüsténti javitásra szorulna is. ’S Bántornyi’ kérései, rimánkodásai, sőt rugdalózása, mellyel leeresztéseért küszködött, csak oda vezettek, hogy erősebben tartassék.
Tengelyi az utósó időben, miután James ur „public dinner”ét, mellyben nyolczszáz kortes részt vett, meghallá, nem kis mértékben neheztelt Bántornyiékra, kik, mint mondá, adott szavokat megszegve, midőn az ellenpárt’ nemtelen eszközeihez nyultak, magokat minden magasabb gondolkozásunak’ rokonszenvére érdemetlenné tevék; ’s erősen föltevé magában, hogy a’ választásban illy viszonyok alatt részt venni nem fog. De ki tehet róla! A’ törvényt, mellyet Solon athenei polgárainak adott, hogy pártok’ összeütközésénél senkinek sem szabad közönyösen maradni, azt isten adá minden becsületes embernek; ’s midőn a’ jegyző, a’ választáshelyen megjelenve, a’ Réty’ párt’ rivalgásait hallá, midőn Macskaházy, kezeit dörzsölve mondá neki, hogy az actiák jól állnak, ’s Nyuzó hat sz. vilmosi által ép’ mellette vitetett el: becsületes Jónásunk nem tuda ellentállani, ’s a’ nemesség között szónokolva találjuk őt a’ megyeház előtt, több lelkesedéssel mint bár kit Bántornyi’ hivei, vagy helyesebben mondva, Réty’ ellenei között; mert a’ jegyzőt ez alkalommal, mint sok más, politikával foglalkozó becsületes embert, csak ellenzés, mit meggyőződés ’s szenvedély lelkének szükségessége tőn, birt arra, hogy ismét a’ párthoz szegődjék, mellyet többé magáénak nem nevezhetett. Hogy a’ jegyző, ki athletai vagy gymnasticai műtételekkel, mellyek tisztújitásoknál, mint tudva van, a’ fő szerepet játszák, magát ki nem tüntetheté, Rétynek olly veszélyes ellene nem lehetett, mint azok, kik őt már harmadszor hordozóival együtt földre ránták, önként értetik. De Tengelyi ismeré e’ megyei igazgatás’ minden hibáit, könyv nélkül tudta a’ jelen tisztikar’ vétkeit, ’s midőn közülök azokat számolá el, hol Réty által nemeseken követtettek el igaztalanságok, nem csak lelkészek, jegyzők, uradalmi tisztek, ’s egyáltalában azon miveltebb középrendü nemesség közt, mellyre mindig hatással birt, hanem még a’ korteseknél is némi hatást gyakorolt, noha szónoklatának nem csekély része veszett el a’ lárma között, ’s mit ismét sok becsületes ember, ki tömegekhez szól, fájdalmasan tapasztal, ép’ azon okok, mellyeket legerősebbeknek tarta, hatottak legkevesebbé, ’s Réty’ minden hivei örömmel láták az alkalmatlan szónokot végre szavazás végett a’ kapun belépni, melly által hallgatóitól elválasztatott.
De ki írhatná le a’ bámulást, mellyel Tengelyi, most a’ kapu alá lépve, azon intézkedéseket látá, mellyek Sóskuty’ tanácsára a’ titkos szavazás’ életbeléptetésére elfogadtattak. „Kérem alássan méltóságodat – szólt Sóskutyhoz fordulva, miután a’ két táblabirót észrevevé, ki a’ szavazati láda mellett minden egyes választónak utasitást ada – hogy engedheti e’ visszaélést, melly egyenesen a’ megye’ határozatával ellenkezik?”
„Visszaélést? – szólt Sóskuty, bámultában föltárva száját – milly visszaélést, ha szabad kérdenem?”
Tengelyi, kivel együtt Kislaky Kálmán, a’ sz. vilmosi jegyző, egy tiszteletes ’s még nehány nemes lépett a’ kapu alá, a’ társasághoz fordulva kérdé: „Vajon, hát nem titkos szavazat határoztatott-e az utósó gyülésen?”
„És mert az határoztatott – felelé Sóskuty – azért teljesitjük e’ parancsolatot. Vagy azt hiszi kegyelmed; ha nem volna az, ide ültünk volna a’ kapu alá, ide állitottuk volna e’ spanyol falat, vagy nem végeztük volna már rég munkánkat? Titkos szavazás! De hát mi ez egyéb, mint titkos szavazás – szólt mindinkább neki melegedve a’ báró – nincs-e már reumatismusom? És még azt merik mondani, hogy a’ megye’ parancsolatát nem teljesitjük.”
„Ez nem maradhat igy – szólt Tengelyi folyvást növekedő indulattal, midőn látá hogy ez ellenmondás között a’ szavazás régi módon tovább foly – elmegyek a’ főispánhoz ’s jelentést teszek, az egész választásnak ujra kell kezdődni.”
„Kövesse meg magát – kiáltott mérgesen Slacsanek – notarius uram! ’S ne higyje hogy itt kupak tanácsa előtt áll; ha ugy tetszik szavazzon, leczkéket nem fogadunk el senkitől, főkép’, tevé hozzá megvető tekintettel, illy falusi jegyzőtől nem.”
„Akár fogadnak el, akár nem – szólt Kálmán, ki Tengelyit mindig szerette, ’s Slacsanek’ durvasága miatt türelmét veszté – Tengelyi urnak igaza van, két tanú előtt nincs titkos szavazás.”
„Magam is azt hivém – vágott közbe az öreg Bálint, kiben midőn pártolókra talált, kételyei ujra föltámadtak – de a’ bölcs többség.”
„Kérem alássan.”
„Rogo humillime.”
„Hadd szóljak én.”
„Mindjárt megmagyarázom” – kiáltának Slacsanek, Sóskuty és még egy táblabiró egyszerre, mig az elnök mindent átható hangjával a’ többieket legyőzheté.
„Kérem édes öcsémuram, mint édes atyja igen bölcsen megjegyzé, az egész szavazási módot a’ küldöttség’ bölcs többsége határozá el ’s igy valamelly hiba’ elkövetéséről szó sem lehet. De ha nem volna is igy, valjon hát nem kell-e Magyarországban mindenhez testimonium legale, két birói személy, hogy a’ történtekről tanuságot adhasson? no lássa barátom az a’ két teins ur ott benn a’ szekrény mellett tanuságot fog tenni, hogy a’ nemesség titkosan szavazott, absque ira et studio, egészen függetlenül.”
Kálmán nevetett, Tengelyi a’nélkül, hogy magát a’ zaj között érthetővé tehetné, a’ határozatok’ szentségéről szólt, ’s a’ szavazás félbehagyatott, mig végre Nyuzó, kivel ép’ Macskaházy nehány szót váltott, haragos arczczal előlépve, azon méltósággal, mellyet a’nélkül, hogy egyet köpne, senki elérni nem tud, Tengelyit menteprémjénél fogva e’ szavakkal: „takarodjék kend haza, nemtelennek itt szava nincs” kapu felé tolá.
Soha a’ világ’ legnagyobb szónokának beszéde illy hatást nem tőn még, mint Nyuzó ez egyszerű szavai. Midőn egy év előtt a’ nagy rablás után, melly a’ porvári vásáron elkövetteték, kisült, hogy az csupa nemesek által vitetett végbe, sőt az orgazdák közt két tekintetes ur találtatik: az egész megye csudálkozott; a’ táblabiró sereget bámulás lepte meg az utósó törvényszéknél is, midőn egy földes ur’ harmincz éves perében halálos itéletet akarván mondani, a’ főügyész panaszkodva jelenté, hogy az alperes taval meghalt: de igy Porváron nem csudálkoztak még akkor sem, midőn Karvay a’ győri ütközet’ hirét negyven mértföldnyiről másodnap meghozá. Sóskuty összecsapta kezeit, Sáskay sohajtva ég felé tekintett, Slacsanek megvető tekintetet vete az egész társaságra, maga az öreg Kislaky, ki Tengelyit egyébiránt leginkább sajnálá, csak „ki hitte volna ezt!” sóhajtá magában.
Tengelyi, haragtól lángoló arczokkal állt a’ többiek közt, megindulása nem engedé, hogy csak egy szót szóljon.
Nyuzó, ez egész jelenet alatt diadalérzettel tekinte körül, ’s a’ büszke jegyző’ megaláztatását talán még inkább élvezé Macskaházynál, ki sopánkodásaival alig titkolhatá szive’ megelégedését.
„Igen – szólt a’ főbiró, a’ küldöttséghez fordulva – bár mint bámulják a’ teins urak, ez az ember nem nemes, ’s midőn azt kötelességem szerint bejelentem, egyszersmind kérem az egész nemesség’ nevében, hogy szavazástól tiltassék el.”
Az udvarból, hol mindazok, kik szavazatukat már beadták összegyültek, a’ lármára mindig többen sereglettek a’ küldöttség körül. A’ bejárás fulladásig tömve volt.
Tengelyi lassanként visszanyeré nyugalmát. „És ki fogja nekem bebizonyitani, hogy nemtelen vagyok?” szólt méltósággal.
„Onus probandi semper privato incumbit” – válaszolt kis szürke szemeivel pislogva a’ főügyész, ki vastag hasával alig juthatott az asztalhoz.
„Igazság! – kiáltott Sóskuty – incumbit privato, azaz, uraságodé megmutatni nemességét. A’ nemességet meglehet mutatni:” – itt elakadván, a’ főügyész által váltatott föl.
„Van-e az urnak királyi adománylevele, armalisa, vannak-e authenticus transumtumai, vagy csak statutoriai „cum nos” záradékkal, vagy legalább, mint azt Werbőczy’ I. rész 6. czimében kivánja, a’ quartalitium’ fízetésérőli bizonyitványai?”
„Kérem önt – szólt Tengelyi türelmetlenül ennyi kérdésre, melly, mint sok kérdés a’ világon, nem azért tétetett, hogy reá felelet adassék – senki Magyarországban jobban nem tudná nemességét bebizonyitni, de – – –”
„Hát csak tessék – szakitá félbe a’ főügyész – talán majd hatvan éves usust fogjuk bebizonyitni; de ne feledje el uraságod, hogy ehhez is irományok szükségesek. A’ geneologia bizonyittatik authentikus osztályokkal, keresztlevelekkel, hitelesitett tanubizonyságokkal, csak tessék Tengelyi uramnak.”
„Irományaim házamnál vannak.”
„Méltóztassék elhozni. Ugy-e méltóságos báró ur, mihelyt Tengelyi ur irományait elhozza, mindjárt szavazhat?” ’S erre a’ főügyész nevetett.
„Igen, csak az irományokat méltóztassék elhozni” – kiáltott Sóskuty biztatva.
„De hisz’ mindig nemesi kiváltságokkal éltem, nemesi pénztárakba fizettem.”
„Fraus et dolus nemini opitulator – vágott közbe Sáskay – miért nem hirdettette ki, Tengelyi uram, nemességét a’ megyében?”
„De mikor nemességemen nem kételkedett senki – vága közbe haragjában reszketve a’ jegyző – mikor szolgabirónak jeleltettem, esküttnek neveztettem ki.”
„A’ nemesség’ publicátiója mindig jó – szólt oktatva a’ főügyész, hihetőkép’ tudva, mi hasznos, ha illy esetekben az ügyészi hivataltól vélemény kivántatik – lássa ön, ha azt teszi, most nincs baja. Egyébiránt, hogy candidáltatott, sőt nemesi hivatalra kineveztetett, mit sem bizonyit; hány hasonló eset van ott hol a’ főügyészek nem vigyáznak, hogy a’ nemesség illy törvényelleni módon az adózók’ terhére szaporittatik.”
James nem nyomhatá el az érzelmeket, mellyeket ez utósó szavak szivében gerjesztének. „Ejh be nemes teremtés a’ tekintetes ur! ha az adózónak mindig illy védője találkoznék!”
„De időnket nem veszthetjük – szólt Sóskuty türelmetlenül, – folytassuk a’ szavazást ’s Tengelyi uram menjen haza irományaiért.
„Én szavazni akarok – szólt Tengelyi nyugott méltósággal – nemes embert paszta [sic] előadásra nem lehet jogától megfosztani, ’s nemességi pernél mig a’ per tart, mindenki előbbi állapotában marad.”
„Tengelyi urnak igaza van – szóla közbe egy fiatal ügyvéd, azon kevesek’ egyike, kik az egész jelenet alatt a’ jegyzőnek pártját fogták –, a’ királyi resolutio –”
„De 21. Julii 1785.” – szólt a’ főügyész, fejét hajtogatva.
„Azt parancsolja, – folytatá a’ másik – hogy mindenki mig nemesitő pere lefolyt, előbbi állapotában marad.”
„Azaz, paraszt állapotában, mint jegyző uram, mig irományait elő nem hozza” – válaszolt Slacsanek.
„Mindig nemesnek tartattam. Szóljon ön, – mondá Macskaházyhoz fordulva, ki az alatt szinte az asztalhoz közelitett – majdnem harmincz éve ismerjük egymást.”
„Csak annyit mondhatok – válaszolt a’ megszólitott, kezeit dörzsölve – hogy a’ tekintetes alispán ur, jegyző urral mindig mint nemes emberrel bánt; egyébiránt a’ teins ur, mint tudva van, igen is kegyes uri ember, kinek jóságát bizony sokan hálátlansággal fizetik. Tengelyi ur’ irományait soha sem láttam, csak azt tudom, hogy nemessége a’ megyében kihirdetve nincs, másunnan jött, ’s vannak esetek –”
„Üssétek le! Ki a’ paraszttal!” orditott a’ tömeg, ’s Karvay, kinek szava a’ többiek közül kihangzott, előre tolulva, Tengelyi’ ruhájához kapott. „Ide a’ ki életét szereti – kiáltott most Kálmán, ki az egész jelenet alatt egyiktől a’ másikhoz fordulva Tengelyinek pártolókat keresett – Tengelyi ur barátom; ki egy ujjal nyul hozzá, halál’ fia, ha tizenhat élettel teremtette is az isten.”
Karvay ijedten visszavonult, az öreg Kislaky, fia mellé sietve, a’ Rétyekhezi viszonyára emlékezteté. Báró Sóskuty nagy méltósággal inté, milly helyen van, ’s a’ főügyész, torkát köszörülve, actiókról beszélt.
De Kálmán nem tartozott azon egyediségek közé, kiket ha vérök fölforrt, ildomos tanácsokkal vezetni lehetne, vig, sőt könnyelmü a’ mindennapi életben, ez ifju’ keblében volt valami, mi őt a’ mindennapi emberek’ sorából kiemelé; ’s ki őt e’ pillanatban látá a’ mint lángoló arczokkal annyi ellenség között az öreg jegyzőt védelmezé, ki, szavának meghatástól rezgő hangjait hallá: érzé, hogy azon emberek’ egyike előtt áll, kik mint némelly aranyaknák, annál gazdagabbak, minél mélyebben juthatunk belsejökbe. Maga az öreg Kislaky nem tudta volna megmondani, nem öröm facsarta-e a’ könyeket, mellyek szemeibe tolultak, midőn fiát ekkép’ hallá beszélni: „Mit nekem viszonyok! bánom is én; ha méltatlanságot látok, minő ez, csak egy viszonyt ismerek, melly minden becsületes emberek közt létezik, ’s nekik kötelességül teszi, nem engedni, hogy egy közülök gaz fondorkodások által elnyomassék.”
„De domine spectabilis, kérem alásan a’ megyeháznál vagyunk” – szólt szemeit ég felé emelve Sáskay.
„Isten engem, az ember elfeledhetné, hogy ott van – szólt növekedő haraggal Kálmán – e’ ház a’ közcsend ’s bátorság’ feltartására épült, ’s becsületes ember leütéssel fenyegettetik benne; itt minden polgár igazságot vár, ’s nem talál mást, mint melly a’ közmondás szerint a’ borban találtatik; itt birákat keresünk ’s fütykösöket találunk; bizony latrok’ barlangjában gondolhatná magát az ember, ha itt körültekint.”
„Micsoda! a’ fütykösök ellen szól? – riada föl egy nemeshadnagy – szidja a’ nemességét. Actio!” Az egész tömeg actiót orditott, mig Tengelyi, ki soha életében magát inkább meghatva talán nem érzé még, mint Kálmán váratlan viselete által, félni kezde, miszerint nemes indulatától elragadtatva, magának árthat, ’s azon kérést intézé hozzá, hogy őt a’ megyeházból kivezetve, valami alkalmatosságot szerezzen, mellyen irásaiért Tiszarétre mehessen.
„Actiot? Jól van, nemes uraimék – szólt Kálmán gúnyosan, a’ nemességhez fordulva – csak actiozzanak meg, hogy a’ perbeli irományokból legalább bizonyitva mutathassuk, miként Taksony megyében elég, ha illy ember, minő ez – ’s itt mondhatlan megvetés’ kifejezésével Nyuzóra mutatott, becsületes emberről valamit mond, hogy az azonnal minden jogaitól megfosztassék.” ’S ujjáról lerántva pecsétgyürüjét, az asztalra veté, és Tengelyit kezénél fogva kivezeté.
„Menjünk barátom, lovaim két óra alatt Tiszarétre kapnak, magam hajtok, estig az irásokkal itt leszünk.”
A’ jelenvolt nemesek zúgtak, ’s Slacsanek, Kálmán’ apjához fordulva, félig halkan mondá: „ha Kálmán urfi szolgabiró nem lesz, minket a’ teins ur nem okozhat.” Mire az öreg nagyot sohajtott, ’s a’ titkos szavazás, noha a’ spanyolfalak rég felforgattattak, tovább folytattatott.