Második könyv
Kilencedik rész

Első könyv  

 

  1. Az aranynak a tűz, terh a pálmaágnak,
    Ütés a tűzkőben titkon lakó lángnak,
    Hab a tengereket járó bátorságnak:
    A szükség próbája igaz barátságnak.

  2. Igen ritka madár az igaz barátság,
    Melyet el ne űzzön a boldogtalanság;
    Ennek nem utolsó próbája a rabság,
    Megválasztja köve, ki szín, ki valóság.

  3. Megszorult Keménynek kívánná szüksége,
    Ha mely barátságnak volna oly hűsége,
    Melytűl felvétetnék sarca kezessége,
    S azáltal lehetne rabságának vége.

  4. Ne tartana bár az olyan csalárdságtúl,
    Amely míveltetett Barcsai Andrástúl,
    Közös társainak állhatlanságátúl,
    Mert az igaz hátra nem ugrik szavátúl.

  5. Tekélletes Kemény: nincs görbe szavában,
    Egyenes beszéde, s igaz mondásában,
    Nem csalatik senki úgy fogadásában,
    Mint ő, amazoknak hitet adásában.

  6. Mihne vajda vala ösmeretségében,
    Ki parancsolt akkor Havasalföldében,
    Volt igaz barátság s kegyesség szívében,
    Ez száná meg azért ily nagy szükségében.

  7. A tatárnak kezes ez léve érette,
    Másképpen is dolgát sokban segítette,
    Azért vasát a chám róla levétette,
    Tovább tartóztatván, nem is késleltette.

  8. Hanem késérőket melléje rendelvén,
    Azok lovas száma másfél százra telvén,
    A chám hasznadárja azokat viselvén,
    Megindítja Keményt, véle útra kelvén.

  9. Sok rab van Keménnyel, kikkel együtt megyen,
    Oly szándékkal viszi, hogy vélek jól tegyen,
    Megszabadulások azoknak is legyen,
    Kit kezességére, kit másként kivegyen.

  10. Minthogy a vajdának van kezességében,
    Mennek azért véle Havasalföldében,
    Erősül reménye Keménynek szívében,
    Bízván, hogy már nem hull vissza veszélyében.

  11. De a nyavalyáknak bokros az örvénye,
    Ha egy felszabadít, veszt más tekervénye,
    Semlyékes útjának ritka oly ösvénye,
    Kin nincsen a lábnak újabb eseménye.

  12. Nem késik a veszély, serény a jövésre,
    Köszvényes a lába, s rest az elmenésre,
    Vészi jövő útját szapora lépésre,
    Elmenvén lel okot sokféle késésre.

  13. Kemény inához is gyorsan ragaszkodék,
    De távozásában van késő haladék,
    Már tengere mélyén általverekedék,
    Lesi a partnál is veszélyes akadék.

  14. lMert lakóhelyében jutván a vajdának,
    Bátorságos helyen vélik, hogy volnának,
    Azonban akiről nem is gondolának,
    Újabb praktikához ellenek fogának.

  15. Ok nélkül is okot talál az hamisság,
    Azt végezi azért rólok a tatárság,
    Hogy visszávitessék megént a magyarság,
    Sanyargassa őket az elébbi rabság.

  16. De viselvén Kemény érzéken füleket,
    Száz szemű Argusnál vigyázóbb szemeket,
    Fegyelme megtudja igyekezeteket,
    Nagy cselekedete elűzi ezeket.

  17. Mond: “Új veszély forog, társaim, körülünk,
    Szabad világunknak hijában örülünk,
    Feljött hajnalocskánk elhalad előlünk,
    Borul ránk helyette elébbi éjfelünk.

  18. Hogyha nem vigyázunk szemesen magunkra,
    Azt végezték újabb nyomorúságunkra,
    Hogy visszávigyenek megént rabságunkra,
    A levetett igát adják a nyakunkra.

  19. Azok kezét velem együtt ismeritek,
    Újabb kénokra fog, ha el nem veritek,
    Egy eltökélletség kell itt, ha meritek,
    Talám szabadságtok azáltal nyeritek.

  20. Kétes tétovázás s bujkáló félelem
    Nem segít ezekben, sem síró kérelem,
    A vakmerőségé ott a győzedelem,
    Azholott környülvett már a veszedelem.

  21. Nincs erősebb erő, mint kit ád a szükség,
    Kicsúszott markunkbúl minden más reménség,
    Ha magunk nem lészünk magunknak segítség,
    Reánk omol megént amaz nehéz ínség.

  22. Hogysem velünk kezdjék újabb vásárokat,
    Visszákergessenek megént, mint barmokat,
    Vessenek fejünkre nehezebb sarcokat,
    S odavesszünk, meg nem adhatván azokat:

  23. Jobb egy eltekéllést bátor szívvel vennünk,
    A veszedelemmel szemtűl szembe lennünk,
    Avagy azt meggyőzvén rajta általmennünk,
    Szép emlékezetet vagy másképpen tennünk.

  24. Ha ugyan vesznünk kell,vesszünk jó hír- s névvel,
    Emlékezetünknek örökös éltével;
    De csak fogjuk szívünk megegyezésével,
    Meglátjátok, dolgunk lesz kellő végével.

  25. Ha szaporábbak is nálunknál számokbúl,
    Tétovázó szívet ne vegyünk azokbúl,
    Eltekélletségünk ereje nagyobbul,
    Ők penig rémülnek a nem várt dologbúl.

  26. Az hirtelen csapás ha véletlen borít,
    A nagy szívekben is elveszést szaporít,
    Nagyobb erőt is győz, s félelemre szorít,
    Apró pulya öreg óriást tántorít.

  27. Nem tudnak ők errűl gondolkodni s vélni,
    Annyival is inkább rá vigyázni s félni,
    Lerakták a fegyvert, úgy kezdtek henyélni,
    Mi veszedelmünkre egymással beszélni.

  28. Egy-egy jó dorongot azért készítsetek,
    Azzal fegyverkezvén engem kövessetek.
    Adandó jelemre jól fegyelmezzetek,
    Ha fog kévántatni, férfiak legyetek.”

  29. Készen volt már akkor fustélya Keménynek,
    Amikor ajaki ily szókra kelének,
    Zendült társai is nem sokat késének,
    Hanem véle együtt felfegyverkezének.

  30. Azért ki-ki fogja készített tölgyszálát,
    Indul vélek Kemény, mozgatja az állát,
    Az bajuszát törli, vonítja szakállát,
    Készíti karjait, s erősíti vállát.

  31. Hercules lehetett ily buzogányjával,
    Amikor Cacusnak buzdult lopásával,
    Sietett ellene forró haragjával,
    Aminémű Kemény, felvett dorongjával.

  32. A több rabok gyalog, maga lovon mégyen,
    Inti, most is ki-ki teljes szívvel légyen,
    Ha szükség úgy hozza, emberséget tégyen,
    Hogy azzal magának szabadulást végyen.

  33. A ló is serényen lát iramlásához,
    Ad a gyalogság is gyors lépést inához,
    Kik a tatároknak jutván szállásához,
    Bélépnek azoknak parancsolójához.

  34. Mérgesítvén szívét bosszúságos oka,
    Haragos Keménynek tekereg a nyaka,
    Lángban áll orcája, izzad az homloka,
    Ilyen szókra fakad azonban ajaka:

  35. “Tehát újabb veszélyt forraltok ellenünk?
    Ugyan visszá kell-é a rabságra mennünk?
    Avagy nem lehet-é itt már arról tennünk?
    Bosszúadástokért bosszúsággal lennünk?”

  36. Felemelte vele nehéz terhű fáját,
    Kin az ijedt tatár apasztá pofáját,
    Elejté (dohányos vala) a pipáját,
    Felugrik, s mentséghez készíti a száját.

  37. Minden jó végzésre ajánlja készségét,
    Ígéri dolgának kévánatos végét,
    Csendesítse Kemény csak hirtelenségét,
    Adjon helyt szavának, s értse meg mentségét.

  38. Benne is az első indulatnak heve
    Buzgó forrójával lágy meleggé leve,
    Enyhődik mérge is, kit hirtelen veve,
    Győzött haragjában mértékelést teve,

  39. Gondolván: szándékát hogyha megmíveli,
    Minthogy kezességét a vajda viseli,
    Azt miatta sok kár s más galiba leli,
    Torkára gyűlt mérgét azért alább nyeli.

  40. Leeresztik azért ők is dorongokat,
    Úgy a tatárok is felvött szándékokat,
    Jó alkura vészik egymással dolgokat,
    A nagy szívű Kemény adván erre okat.

  41. Anna és Felvinczi gondviselésével,
    A fiainak is serénkedésével,
    Fáradságos, gondos törekedésével
    Elkészült volt sarca már nagyobb részével,

  42. Mellyel a vajdánál ohajtva váratott,
    Hová fogságábúl mikoron hozatott,
    Mihelyt rezzenések lecsillapíttatott,
    Negyvenezer tallér mindjárt megadatott.

  43. Az hátralévő részt amíg letehette,
    Újonnan a vajda lén kezes érette,
    Melynek barátsága sokban segítette,
    Hogy szabadult, egynek, ennek köszönhette.

  44. Kihozott magával amely szám rabokat,
    Azoknak is maga fizette sarcokat,
    Kornisért ötezer kettős aranyokat
    Adott, másokért is nem kevés százokat,

  45. Kik közül sok a jót gonosszal fizette,
    Háláadás helyett bosszúval illette;
    Ugyanis az világ már erkölcsül vette,
    Ha kitűl jót vészen, gonoszt ád érette.

  46. Az híre magánál jut elébb Annához,
    Mivel sok bús gondot vett volt az magához,
    Mint amikor a nap ér virradásához,
    Előtte az homály kezd eloszlásához:

  47. Úgy azok oszlani szaporán kezdenek,
    Mihelyt jövésérűl bizonyost értenek,
    A régen várt órák majd-majd feltetszenek,
    Hajnalló egei máris fejérlenek.

  48. Feljött Phosphorusa, s a' szépen fénlik már,
    Érkezvén hajnala, napja sem messze jár,
    Azmelyet örömmel s tapsoló szívvel vár,
    Ideje is, telét hogy váltsa egyszer nyár.

  49. Alig tér vígsága szívének öblében,
    Mint az újult mező tavasz melegében,
    Oly éledést vészen vidult személyében,
    Mely az hideg búknak hervadt volt derében.

  50. Elszakadván láncok kezdett örömeknek,
    Kit a gyűrűváltás ígért volt szíveknek,
    Örülnek, hogy azok már öszveköttetnek,
    Helyekben sok bú s gond gyűlt volt azmelyeknek.

  51. De mennek már azok, mégyen az árvaság,
    Mégyen a siralom, gond, gyámoltalanság,
    Kétség, magaúnás, bánat, szomorúság,
    Ohajtás, panaszlás, kedvetlenség, mordság.

  52. Szállonak helyében víg élet, kedvesség,
    Öröm, nyájas beszéd, oltalom, segétség,
    Vidámság, mosolygás, jó kedv, jó reménség,
    Nyugodalom, vígság, sok más gyönyörűség.

  53. Hullatja orcája őszi sárgaságát,
    Tavaszi rózsáknak veszi fel virágát,
    Hagyja ajaka is viasz halványságát,
    Ragasztja helyében kláris pirosságát.

  54. Nem állják már könyvek megtörült szemeit,
    Indusi gyémántnak látnád ott köveit,
    Kedves ragyogzással játszani fényeit,
    Mosolygások lakják a sírás helyeit.

  55. Panaszábúl nyelvét víg szókra emeli,
    Elébb csüggő nyakát magosan viseli,
    Járása sem lassú, hanem serény s deli,
    Vajúdt személyét is hízott pofa teli.

  56. Nem sír, nem kesereg most Alcyonével,
    A kedves Ceyxnek tengerben vesztével,
    Hanem vígan remél hű Penelopével,
    Hogy majd kezet foghat várt Ulyssesével,

  57. Amely általkölt már a nehéz réveken,
    Azoknak tengerén lévő veszélyeken,
    Hogy már elfakadjon, nem fél, több helyeken,
    Amaz álmabeli lékes semlyékeken.

  58. Felszabadul ő is szíve fogságábúl,
    Árvaság tömlöce nyomorúságábúl,
    Ereszt az Istenhez sok áldást szájábúl,
    Hogy kivezette már ezek balsorsábúl.

  59. Minden más habjai szűntek elméjének,
    Az egy várás hogy ád még gondot szívének,
    Kevés órácska is tetszik sok üdőnek,
    Egy-két nap holnapnak, s holnap esztendőnek.

  60. De közelít Kemény már Hadad várához,
    Majd jut a várás is ohajtott céljához,
    Amelyrűl újabb hír érkezvén Annához,
    Vészen annál bővebb vígságot magához.

  61. Nem élt tanácsával régen tükörének,
    De mostan oktatást az ád személyének,
    A' rendeli csínyját öltöző kezének,
    Kévánván tetszeni jövő kedvesének,

  62. Kit noha elrongyolt másképpen a rabság
    S annak kenyeresi, az kén s nyomorúság,
    De a szívebéli hű állhatatosság,
    Mint annakelőtte, mostan is oly nagyság.

  63. Mostoha sorsábúl a balszerencsének
    Nem tudván egyebet hozni édesének,
    Igaz szeretetit hozta meg szívének,
    Kit semmi veszélyek el nem vihetének.

  64. Talál Annában is hasonló hűséget,
    Mely a szerencsével nem tart szövetséget
    S annak forgásával járó tündérséget,
    De állandóképpen tűr minden ínséget.

  65. Nem vált el Keménytűl ez a rabságban is,
    Nemcsak a jó időn, de az homályban is,
    Egyenlőséggel volt jobb sorsban s balban is,
    Nem ösmért változást erős próbákban is.

  66. Meglátja azonban Keményt ablakárúl,
    Szapora lépéssel lejön grádicsárúl,
    Kévánt személyének eleiben járul,
    Kezét fogván ily szók kelnek ajakárúl:

  67. “Megjutál valaha hosszú várásomra,
    Megjutál, Keményem, vigasztalásomra,
    Most virrad kedves fény béborult napomra,
    Most támad új élet megholt világomra.

  68. Láthatom már régen kévánt személyedet,
    Hallhatom ohajtott kedves beszédedet,
    Azmiólta értem érkező híredet,
    Mint lelkem angyalát, úgy várlak tégedet.

  69. Számláltam az üdőt s minden pontját annak,
    Ohajtott óráim immár jelen vannak,
    Amelyek tégedet énnékem megadnak,
    Azzal minden gondok s bánatok elhadnak.

  70. Vala beteg szívem nem könnyű sebekben,
    Rettegett elmém is ezer félelmekben,
    Tudván, forgott élted mely veszedelmekben.
    Áldott az Úr, aki megtartott ezekben.

  71. De öröm már a bú, a kén is egészség,
    Vigasság a bánat, napfény a setétség,
    Ki azokban táplált, bétölt a reménység,
    Azok említése lész már gyönyörűség.

  72. Mennyünk bé.” – Megindul véle azonközben,
    A szállásra vivén, beszélnek bővebben,
    Mint két árva madár jutván egy fészekben,
    Örülnek egymásnak egyenlő örömben.

  73. Beszélgeti Kemény rabsága ínségét,
    Anna azon való nagy keserűségét,
    Egyik a másiknak köszöni hűségét,
    Vigadnak, dolgoknak érvén kévánt végét.

  74. Lesz már teljessége félben múlt kedveknek,
    Noha súlya után sokféle terheknek,
    De mennél nehezebb volt útja ezeknek,
    Annál örvendetesb lészen ez szíveknek,

  75. Amaz kévánt zálog jut Kemény kezéhez,
    Melynek színével nyúlt dolga kezdéséhez,
    Béiktatván magát már mint örökéhez,
    Saját jussa lészen ennek mindenéhez.

  76. Gátolta volt útját sok veszély ezeknek,
    A böcsös jók végben könnyen nem mehetnek,
    Sértő tövisek közt a rózsák szedetnek,
    Azmelyek azután kedven viseltetnek.

  77. Felejtik ezek is nyomorúságokat,
    Mint a parthoz jutó az hányó habokat,
    Hogy segedelmébűl meggyőzték azokat,
    Tésznek az Istennek háláadásokat.

  78. Készül az Hymennek azonban oltára,
    Melynek áldozatja haladt volt sokára,
    De nem múlik tovább, rendeltetik mára,
    Akit Kemény János ohajtással vára.

  79. Ezzel hosszú pompát azért nem csinálnak,
    Jelen vagyon a pap, ők is elöl állnak.
    Felvett hitek után víg lakásra válnak,
    Amely nap érkezett, azon nap elhálnak.

Ugrás az elejére
Első rész
Második rész
Harmadik rész
Negyedik rész
Ötödik rész
Második könyv
Első rész
Második rész
Harmadik rész
Negyedik rész
Ötödik rész
Hatodik rész
Hetedik rész
Nyolcadik rész
Kilencedik rész
Harmadik könyv
Első rész
Második rész
Harmadik rész
Negyedik rész
Ötödik rész
Hatodik rész
 
Syrena főlap