Második könyv
Ötödik rész

Első könyv  

 

  1. Jut azonban Kemény levele Annához,
    Melyet vévén, elébb emel ajakához,
    Azután kezd annak felszakasztásához,
    Sok szíves óhajtást ád olvasásához.

  2. Olvasása után teszi kebelében,
    Veszi megint onnét, s forgatja kezében,
    Olvassa újonnan, s olyan személyében,
    Mint a változó nap borongó fényében.

  3. Ad különb-különb színt sokféle érzése,
    Hajnallik orcája, ha van örülése,
    Esti homályt mutat szíve kesergése,
    S ezeknek gyakorta van egyveledése.

  4. Örülést, bánkódást kever színe egyben,
    Mosolygást, könyvezést látnál itt egy szemben,
    Víg is, s kedvetlen is, derül s borul ködben,
    Gyön s megy a fák között, mert vala a kertben.

  5. Tökéletessége igaz hűségének
    Rabságát fájlalva érzi kedvesének,
    Hogy reményét írja menekedésének,
    Ad azzal újulást s örülést szívének.

  6. Bánatot amazon, ezen kedvet vészen,
    Az viaszt, ez rózsát orcájára tészen,
    Minden értékével van sarcához készen,
    S tőle ilyen választ a rab Kemény vészen:

  7. “Mint hervadt tulipán gyöngyét harmatoknak,
    A szomjúhozott föld árját záporoknak,
    Vizét epedt szarvas híves forrásoknak,
    Éh rárók idejét szokott praedájoknak:

  8. Úgy vártam, s annál is nagyobb buzgósággal
    Írásodat, s vettem alázatossággal.
    Értem rabságodnak dolgát valósággal,
    Melyen vagyon szívem nagy szomorúsággal.

  9. Kétszer esett földre leveled kezembűl,
    Amikor olvastam, kin gondom öregbűl;
    Fohászkodom, s gördül könyvem is szemembűl,
    Hogy elesem tűled, jövendölvén ebbűl.

  10. Volt már kebelemben, onnét is kihulla,
    Fúj vala sebes szél, azután indula,
    Az egek között jár, kin elmém búsula,
    De mint játszó madár, megint megfordula.

  11. Utána futosván kétszer megkerüle,
    Harmad fordulásban ölemben röpüle,
    Honnét eloszlott volt, megint odagyűle,
    Melynek állapotján a szívem elhűle.

  12. De akármint értsem, ez ugyan csak hívság,
    Bizonyosb, mint ezer remény, egy valóság,
    Nő reménnyel, nem fogy a nyughatatlanság,
    Ha csalatik, annál több a nyomorúság.

  13. Mindazáltal könnyebb, ha ember remélhet,
    A keseredett szű mással nem is élhet,
    Addig teng nyavalyás, míg várt jókat vélhet,
    Ha a remény elfogy, a kedv sem épülhet.

  14. Az éltet engem is, tűled elmaradván,
    A tatár tőrében véletlen akadván;
    De csak Isten tudja, ha hazaszakadván
    Élhetek-é többször teveled vigadván.

  15. lÉrtvén rabságodnak azonban miségét,
    Úgy érzem sorsodat, mint magam ínségét.
    Írod : mértékeljem szívem epedtségét;
    Meglészen, ha látom rabságodnak végét.

  16. Biztatsz, hogy félelmim már távul járjanak,
    szoljon az homály, fények virradjanak;
    Rab vagy: ne rettegjek, hogy már elfogjanak.
    Elmentél: nem mégy el, sőt haza várjanak.

  17. Nem féltlek rabságtól, hanem rabságodban;
    Elmentél, úgy vagyon: de enyves utadban
    Odaragadt lábod, nincs szabadságodban,
    Hogy megjőj; mi haszna, ha várlak azonban?

  18. lEngemet reméltetsz: magad vagy kétségben,
    Nékem hajnalt hirdetsz: ülsz magad éjfélben,
    Írod, egészséged tűrhető épségben,
    De mint lehessen az a rabi ínségben?

  19. A fejedelemség akárkié legyen,
    Nem irigylem dolgát, akire az megyen,
    Téged a fogságbúl csak Isten kivegyen,
    Sok várásom után énelőmben tegyen:

  20. Mind elfelejthetni szenvedett károdat;
    Pedig hogy az Isten megtartott magadat,
    Csak felhozza megént szabad világodat,
    Többet ád, s megtölti ürült tárházadat.

  21. A gyűrő értelme ha valóság lenne,
    Hogy szakadt örömünk még együve menne,
    Régi reményünkben kévánt véget tenne,
    Méltó, hogy örökös tiszteletet venne.

  22. Ariadna s Thisbe keserves orcája,
    Melyet visel azon gyűrő karikája,
    Méltán lehet árva Annádnak példája,
    Kinek nálad nélkül nincsen víg órája.

  23. Szép példákat számlálsz, biztatsz amelyekkel,
    Gyenge rózsát nemző hegyes tövisekkel,
    Pálmafaágokat nevelő terhekkel,
    Adja Isten, teljen reményünk ezekkel.

  24. Nincsen semmi szünet az imádkozásban,
    S egeket ostromló szíves ohajtásban,
    Vagy az egyébféle szorgalmaskodásban,
    Mely eszköz lehetne a szabadulásban.

  25. Amely vadnak sebét dictamnus gyógyítja,
    Maga orvoslását az elébb tágítja,
    Hogysem gondját elmém rólad elfordítja,
    Fejedet az Isten míg nem szabadítja.

  26. Úgy elveszett kölykét tigris sem sürgeti,
    Mint annak eszközit én gondom kergeti,
    Éjjel sem nyughatik, csak azt emlegeti,
    Annak útja gyepét szegi s feszegeti.

  27. Legyen mindenemnek harácsló vására,
    Ócsó böcsre keljen a szép Meggyes vára,
    Csak kiváltásodnak készülhessen ára,
    Hidd el, nem szomorít mindezeknek kára.

  28. Készb vagyok éretted mindenemet adnom,
    Egy köz condorában rongyosan maradnom,
    Mint tégedet nehéz fogságodban hadnom,
    S azzal örökképpen tűled elszakadnom.

  29. Vagyok én is addig, amíg te, fogságban,
    Hogy ne serénkedném a szabadulásban?
    Együtt sínlem veled a tömlöcös házban,
    Ha nem egyébképpen, szűbéli rabságban.

  30. Ha lábamon nincsen, vagyon vas szívemen,
    Erős békó csörög láncolt örömemen,
    Amennyi ínséget tudok Keményemen,
    Annyi bút s nyavalyát higgy lenni fejemen.

  31. Az egy kulccsal nyílik: vasad lakatjával,
    Egy ajtón szabadul: fejed fogságával,
    Egy időben múlik: szíved bánatjával,
    Annak egy hajnalban virrad is napjával.

  32. Feljövő sugárit melynek, ha nézhetem,
    A napot köszöntő pacsirtát követem,
    Üdvözleni kedves személyed sietem,
    Mindezekrűl hitem csak az Úrban vetem.

  33. Bővebben üzentem szóval Boros Páltúl,
    Ez levelem-vivő hiteles szolgámtúl,
    Kívánom ezekkel a szent Jehovátúl,
    Fogjuk egymás kezét kevés napokon túl.”

  34. Így írván levelét, adja szolgájának,
    Jutalmát ígíri fáradozásának,
    Ha jól végzi rendit rábízott dolgának,
    Megadván írását Keménynek magának,

  35. Kinek már a rabság hosszú s nagy igája
    S azalatt szenvedett ezer nyavalyája
    Elrongyolta testét, s változott orcája,
    Piros szépségének fordult rút sárgája.

  36. Megeresztett haja borította vállát,
    Régen nem irtotta borotva szakállát,
    Rendetlen csemeték nőtték körül állát,
    Ezüst szín festette ezek arany szálát.

  37. Bágyadtak karjai, szárai töröttek,
    Mert a nehéz vastúl igen elverődtek,
    Elfogyott ereje, garasi elkölttek,
    Bomlott egészsége, ruhái is nyőttek.

  38. A nagy szívet s elmét benne nem bírhatta
    A rabságnak terhe, azt nem is bántotta,
    Minden egyéb dolgát rútúl változtatta,
    Szokatlan gondokra s kínokra juttatta,

  39. Melyen keseredvén bánatos szívében,
    Régi állapotja fordulván eszében,
    A világ hívsága változó kedvében,
    Arrúl ilyen panaszt indít elméjében:

  40. “Változik az idő, minket is változtat,
    A kedves napoktúl véletlen megfosztat,
    Kedvetlen órákra s bús gondokra osztat,
    Végtére azokhoz halált is ragasztat.

  41. Amint az nap fénlik, felderülvén reggel,
    Kél azonban szélvész háborodott éggel,
    Követvén rút zápor mezőt rontó jéggel,
    Reggeli jó kedve lesz szomorú véggel.

  42. A tavaszi ég is újit víg szelekkel,
    Ékesül a mező a sok szép füvekkel,
    Rút megavulást ér viszontag ezekkel,
    Mihelt az ősz süti fonnyasztó derekkel.

  43. Az emberi élet hasonlatosképpen
    Az üdők folytával változik sokképpen,
    Mint a kinyílt rózsa, ideig tart szépen,
    Megavul azután, s kóróvá lész éppen.

  44. A napot folytató kedves mulatságok,
    Szűörvendeztető, vidám nyájasságok,
    Víg napokat űző, meghitt barátságok
    Elmúlnak, s követik mord szomorúságok.

  45. A gőgös öltözet szennyes gyászra fordul,
    A mosolygó szembűl keserves könyv csordul,
    A vidám tekéntet szomorodik s mordul,
    Az örvendetes szó siralommal jajdul.

  46. A gyors lovaglásnak restül serénysége,
    Bágyad az harcoló karnak erőssége,
    A sugár termetnek lankad delisége,
    Sok édes örömnek lész keserű vége.

  47. Amaz cédrusforma derekak görbülnek,
    A sima kezeken rút görcsök épülnek,
    A vérfolyós erek dagadnak s kékülnek,
    A szép ábrázatok hervadt ráncban gyűlnek.

  48. A kedves orcárúl örömmel szedett csók
    S azzal egyveledett szerelemnemző szók,
    Más egymással közlött sok örvendetes jók
    Kevés öröm után bánatra hanyatlók.

  49. Úgy a kérkedékeny, nyalka negédesség,
    Újabb-újabb kedvet vadászó kényesség,
    Magahitt dagállya fuvalkodt kevélység
    Aláztatik, meghűl a bízott reménység.

  50. Egyenlő mivolta nem marad semminek,
    Üdő folyásával változnak mindenek,
    Boldog állapotban akik most fénlenek,
    Kedvek múlván ezer kénokban sínlenek.

  51. l. Amely óra adja világra létünket,
    A' kezdi rongyolni mindjárt életünket,
    Úgy láttatik ugyan, hogy nevel bennünket,
    De az mind közelébb mozdítja végünket.

  52. Amely üdő elfogy egyszer, a' meg nem tér,
    Halálunkhoz pedig az mind közelebb vér,
    Attúl szabadulást, hidd el, senki nem nyér,
    Vagy eléb, vagy utóbb, oda minden elér.

  53. Múlnak az esztendők, múlnak a dolgok is,
    Kik most sírban vannak, éltenek azok is,
    Így elmúlunk mi is, elmúlnak mások is,
    Amint a szegények, úgy a gazdagok is.

  54. Az én napjaim is, ím, mint változának,
    Uraság, egészség, szabadság múlának,
    Szegénység, betegség és rabság jutának,
    A halál révéhez közel szorítának.

  55. Villog is már Cháron talám kormányjával,
    Parthoz jövén, hogy ott várjon hajójával,
    Csakhogy a Lachesis késik ollójával,
    Félholt máskint éltem sok nyavalyájával.

  56. Nem reméltem volna a boldog üdőben,
    Hogy borulna fényem ilyen rút felyhőben.
    Nem tudja, mire jut, senki, jövendőben;
    Ki vélte, merüljek én is ez förtőben,

  57. Nehéz kifejtőznöm melynek hínárábúl,
    Ezer semlyékekkel teljes posványábúl.
    Jaj! mely Ariádna igazgatásábúl
    Szabadulok ennek labirintusábúl?”

Ugrás az elejére
Első rész
Második rész
Harmadik rész
Negyedik rész
Ötödik rész
Második könyv
Első rész
Második rész
Harmadik rész
Negyedik rész
Ötödik rész
Hatodik rész
Hetedik rész
Nyolcadik rész
Kilencedik rész
Harmadik könyv
Első rész
Második rész
Harmadik rész
Negyedik rész
Ötödik rész
Hatodik rész
 
Syrena főlap