1. Rend szerént jegyezzék egyebek versekben
Óriások dolgát az régi üdőkben,
Az istenek ellen esvén irigységben,
Minémű harcokat tartottak az égben.

2. Sokféle próbáit írják meg Jásonnak,
Veszedelmes útját, s csudáit Colchosnak,
Honnét, tanácsábúl Medea asszonnak,
Elnyerte az gyapját aranyas báránynak.

3. Az Ida hegyének híves erdejében
Pallás, Juno, Vénus Páris eleiben
Mint gyöttenek, s állott ő ítíletében:
Ki közöttök első ékes termetében?

4. Vénust egyebeknél szebbnek mint ítílte,
Azután Helenát magának mint nyerte,
Vitorlás gályákon Trójában mint vitte,
Szép hazáját s magát ezért mint vesztette.

5. Hercules az poklot miképpen feltörte,
S miként Proserpinát ottan is kereste,
Az ajtón ugató Cerberust megölte,
S egeket emelni Atlást segítette.

6. Egyéb nagy dolgokot ki mint cselekedett,
Dido Aeneással mint szerelmeskedett,
Mennyi balszerencsét Ulysses szenvedett,
Circe énekével miként tündérkedett.

7. Mások mindezekről, mint tetszik, írjonak,
Elméjekkel, azmint akarják, játsszonak,
Nem bánom, Daedalus szárnyain járjonak,
S bölcs találmányokért zöld laurust várjonak.

8. Más én hivatalom, azmelyet forgatok,
Kikrűl mások írtak, azokrúl hallgatok.
Erős Murány felé elmémvel hágtatok,
S annak dolgairúl verset koholgatok:

9. Miként Wesselénit Cupido sebhetvén,
Szécsi Máriával szerelemben esvén,
Titkos szerelmeket okosan követvén,
Megvették az Muránt, jó módját keresvén.

10. Múzsám, Parnassusbúl ki régen távoztál,
S Pegasus forrástúl messzére szakadtál,
Ha még valamit tudsz, azmit ott tanultál,
Láss azért munkádhoz, melyet felvállaltál.

11. Melyre adj, Apollo, kévánt segedelmet,
Énekelje Múzsám úgy ezt az szerelmet,
Hogy azkik ezáltal vettek győzödelmet,
Találjon azoknál jó kedvet s kegyelmet.

12. Azmint az gyors üdők számyakon repülnek,
Néha békességes napokkal derülnek,
Néha országrontó hadakkal zendülnek,
Hol egyre s hol másra változva kerülnek.

13. Ellenkező dolog háború s békesség,
Nem különben, mint az hideg és melegség.
Békességgel épül az termő mezőség,
Pusztul, prédáltatik, támadván ellenség.

14. Ez pedig születik egyik az másikbúl,
Az háború támad az csendes napokbúl,
Ered az békesség kóborló hadakbúl,
Mint napok az éjbűl, s az éj meg azokbúl.

15. Így magyar koronánk bécsiekre kelvén,
Római felség is azokra terjedvén,
S azt Ferdinánd néven harmadik viselvén,
Rákóczit az Erdély uralván s tisztelvén.

16. Midőn az esztendő ezer számon menne,
S ahhoz hatszáz után negyvenhatot tenne,
Biradalma alól az télnek kikélne,
S virágos tavasztúl megújulást venne,

17. Az békesség (minthogy talám régen nyugszik),
Íme, az Rákóczi Györgytűl terhben esik,
S tőle nem reménlett háború születik,
Ferdinándra s reánk hada készíttetik.

18. Lát hamar dolgához, fegyvert köszürültet,
Lobognak az zászlók, sok hadakot gyűltet,
Minden urat s nemest s szabadost felültet,
Számos hadaival Tisza felé léptet.

19. Azmely tágosság van az ég s az föld között,
Lakóhelt magának az hír ottan szerzött,
Füle előtt semmi úgy el nem rejtözött,
Azmelyet megtudni innét nem érkezött.

20. Kinyílt ablak s ajtó, háza épületi
Azkikkel világos minden rész szegleti,
Éjjel s nappal nyitva, bé sem rekeszteti,
Hol, mi dolgok esnek, onnét fülelgeti.

21. Szabad gyövés s menés van itt mindeneknek
Zsibongnak nyelvei sokféle népeknek,
Mint mikor rajzása indul az méheknek,
Vagy az könnyű szellők erdőkön sietnek.

22. Különb-különb újság s dolgok hirdettetnek,
Igaz hír hamissal egybenkevertetnek,
Ehhez többet adnak, attúl elvétetnek,
Falun s városonként sokfelé vitetnek.

23. Honnét elmulandó öröm gyakran árad,
Néha haszontalan búban az szű fárad,
Mert nincs úgy az dolog, azmint az hír támad,
Azholott nedvest mond, ott gyakorta szárad.

24. Újsággal nő az hír, s azzal gyarapodik,
Valamelyre megyen, bővül s szaporodik,
Gyars szárnyon jár s siet, nem csak nyomakodik,
Kin sok örül s vigad, sok meg szomorkodik.

25. Alkalmatosságot azért most is lele,
Furcsasága szerént gyars szárnyat emele,
Erdélyi újsággal lévén szája tele,
Az hír sietséggel Tiszán általkele.

26. Kin felzendül az föld, s pártütések esnek,
Az újság falati édes mézül tetsznek,
Királyához marad hűsége kevesnek,
Rákóczi György mellé szaporán sietnek.

27. Híre után hamar érkezik maga is,
Várják az vármegyék s Kassa városa is,
Végtére országunk maradt kis rongya is
Tékozlatik, s lobban sok helyen lánga is.

28. Veszni tért kis hazánk, forgasz mely sok kockán,
Hányfelé vetett már az szerencse sarkán!
Hol egy ellenségnek, hol másnak vagy markán,
Régi szép épséged mely miatt áll csonkán.

29. Óh, az régiektűl elfajzott nemzetség,
Híredben s nevedben korcsosult nemesség!
Miolta köztetek nincs az egyenlőség,
Ily rútul azolta prédál az ellenség.

30. Azmeddig egy szíwel fogtál, magyar, fegyvert.
Volt-e oly nemzetség, mely tégedet megvert?
Kardod minden ellen diadalmason nyert,
Sok préda s nyereség lábad előtt hevert.

31. Hol az az szép hír s név, sok adó s nyereség,
Kit elődben rakott sok holdult nemzetség,
Vagy harcokon adott az győzött ellenség?
Mind elprédálta azt az egyenetlenség.

32. Tedd félre, nemzetem, ezt az délcegséget,
Mint régen, kövessed az egyenlőséget.
Ne fogyasd magadot, találsz ellenséget,
Ki majd ránt nyakadban siralmas ínséget.

33. Hiában: megrögzött az vad erkölcs benned,
Az újságok nélkül nehez már ellenned,
Noha hasznosb volna ezt is félretenned,
Mert végre is ezért kell veszélyre menned.

34. Az egyenetlenség ártalmas mindenben,
Gyükeret szakasztott sok győzedelmekben,
Sokak, míg egyesek voltak idejekben,
Gazdag szerencséjek épült mindenekben.

35. De délceg erkölcsök mihelt félrerúgott,
Ez eggyel tartotta, amaz máshoz súgott,
Az egyenetlenség forralt olyan lúgot,
Kitűl végre soknak füle jajra zúgott.

36. Régen Rómát hítták világ asszonyának,
Holdult is sok nemzet nagy birodalmának,
Vad Scythiáig nyúlt széle hatalmának,
Ki tudhatja számát sok diadalmának?

37. Egyes erkölcsében esvén végre vadság,
Mihelt sokfelé vont az akaratosság,
Oly változásokat fajzott az sok újság,
Hogy majd pad alá hullt az régi méltóság.

38. Nem nevel semmi jót az újság-követés,
Szűmaró s félelmes gonosz az pártütés,
Mégis oly vágyott s moh ehhez az ügetés,
Mintha volna minden jó termő ültetés.

39. Az állhatatlanság nagy szűvhez nem illik,
Gyenge épület az, mely hirtelen omlik,
Lásd az erős töllfát, elébb öszveromlik,
Ostromló szelekre hogysemmint meghajlik.

40. Nem nemes elme az, mely mindjárt változik,
Akarmi szélre is nádként ingadozik,
Ott tisztul az arany, hol az tűz lángozik,
Az rózsa is tövis között virágozik.

41. Az nagy szűv, ki előtt az böcsület forog,
Inkább halált kéván, s belőle vér csorog,
Hogysem tántorítsa valami oly dolog,
Ki becsületivel ellenkezik s morog.

42. Szűk most ez az jóság, s vagyon csak kevésben,
Félrerúgó erkölcs szorult fúrt fejekben,
Az egyenetlenség vert fészket szívekben,
Mint hold fotta s tölte, változik mindenben.

43. Nemes királyunknak alig volt más híve,
Az egy Wesseléni tökéletes szíve,
sága pzki meg nem bomlott, mint cséppel az kíve,
Hanem ura mellett nagy terheket vive.

44. Füleki fő tisztet ez akkor visele,
Holott vitézsége szép szárnyat nevele,
Ki dicsíretes hírt felőle emele,
Jó híre s nevével egész ország tele.

45. Vala felesége Bosnyák nemzetségbűl,
De élte fonala legjobb idejébűl
Szakadván az irigy Párkáknak kezébűl,
Másvilágra kele lelke az testébűl.

46. Özvegy életben van, de otthon nem henyél,
Hanem mezőt kéván, s szokott próbákra kél,
Katonakenyérrel, mint régen, most is él,
Mint éh ráró prédát, ellenséget szemlél.

47. Mintha maga volna Bellona dajkája,
Úgy megtanította Mársnak oskolája.
Valamelyre fordul, haragos szablyája
Úgy forog kezében, mint mennykő szikrája.

48. Nem szánja életét, fárad hazájáért,
Második Curtius, megmaradásáért,
Egeket érdemel gyakor próbájáért,
Mint régen Hercules sok viselt dolgáért.

49. Madaraknak sólyom gyars elverésében,
Azmint az karoly is fürjek ölésében,
Vidám az keselyű napra nézésében,
Ily az ellenségnek Ferenc győzésében.

50. Az lova Pegasus, maga Hector rajta,
Mint sas az darvakot, sok pogánt úgy hajta,
Földhöz veré, töré, kit el nem szalajta,
Sok kötött ellenség kezében ohajta.

51. Vállaiban Atlás, Hercules szívében,
Nyelvében Ulysses, Antenor eszében,
Szerelmében Páris, Titán személyében,
Házánál Pylades, Achilles mezőben.

52. Értéke kővárak, úri rend nemzete,
Ideje legjobb kor, vitézség élete.
Erkölcse jó példa, deliség termete,
Dolgai gyorsaság, s ráró tekintete.

53. Hűsége állandó s igaz királyához:
Van az egész Felföld Rákóczi pártjához,
Nincs más, azki látna királya dolgához,
Az egész terh szálla csak az ő vállához.

54. Mert minden erejét Rákóczi hadának,
Mint Atlás nagy terhét az egek súlyának,
Egyedül tartotta, s úgy szolgált urának,
Azmég az több hadak Fülekhez jutának.

55. Esterházi Miklós, amaz hazánk fénye,
Sok elesett szűvnek ébresztő reménye,
Kinek hazájával sok jótéteménye
Égig ér, mint igaz áldozat temjénye.

56. Vezette ezeket tanult értségével,
Akarván jól tenni kis nemzetségével;
Követi Ferenc is serény készségével,
S táborban száll véle szép vitézségével.

57. Minthogy úgy érdemli megpróbált virtusa,
Mezei hadaknak lesz generálisa,
Gyakran próbál, s vérrel izzad az pallosa,
Az vitézi névhez vagyon igaz jussa.

58. Végre, hogy az hadak visszanyomulnának,
S hegyes Liptó felé lassan hágtatnának,
Különb-különbféle rendeket szabának,
Ily ordinántiát Ferencnek adának:

59. Azmi szép s jó, ahhoz könnyen nem juthatni,
Méh dongása nélkül mézet nem szophatni,
Az rózsát is tövis által szakaszthatni,
Savanyú íz nélkül édest nem tudhatni.

60. Próbált dolog nálad mind az só, mind az méz,
Viselt dolgaidra világ nagy része néz,
Tudják, mit vitt végben az Wesseléni-kéz,
Kiknél híred s neved finum arany, nem réz.

61. Az böcsület lévén tárgya fegyverednek,
Nem futottad súlyát hidegnek s melegnek.
Csak szárnyat nevelhess jó híred s nevednek,
Tetszett java s sava egyaránt kedvednek.

62. Az felső országok tudják vitézséged,
Miként futamtattad gyakran ellenséged.
Tudja honnyodban is s látta nemzetséged
Török ellenségtűl vett sok nyereséged.

63. Érzi Eger, Hatvan, Szolnok, Vác és Heves,
Fegyvered élétűl hány török test eves,
Élet nélkül maradt miattad nem keves,
Kiknek nem kell többé az reggeli leves.

64. Ezek noha neved máris fönt repítik,
S jó emlékezettel mindenütt szépítik:
De az grádicst mennél magosban építik,
Az egekhez annál inkább közelítik.

65. Tégy te is még többet viselt dolgaidhoz,
S szögezz sebesb sugárt eddig nőtt szárnyadhoz,
Minthogy véred is von nagy állapotokhoz,
Kezdened kell megént új fáradságokhoz.

66. Eddig tett dolgaid véld aranygyűrőnek,
Az következőköt szép adamáskőnek,
Ki, tetején ülvén kis kerekségének,
Kedvesb ragyagást ád gyűrő szépségének.

67. Térj vissza Fülekre azért táborunktúl!
Az egész tartománt Kassáig Palánktúl
Reád bízzuk, véddszed ellenség karjátúl,
Erre légyen gondod legnagyobb azontúl:

68. Miként Murány várát megvegyed azoktúl,
Azkik elpártolván koronás uroktúl,
Rákóczi György mellé állottak várostul,
Melynek nagy jutalmát várjad királyodtúl.

69. Ez lész koronája több lett dolgaidnak,
Mint napkeleti kő zománcos aranynak,
Ebbűl olyan szárnyat építesz magadnak,
Dicsíretes néwel kik égig ragadnak.

70. Engedelmességgel hallgatá ezeket,
Az készség nem kéván sok ingerléseket,
Hányat nemsokára lovakra nyergeket,
S elkészíttet minden úti eszközöket.

71. Megindulván, útját Breznóra rendelé,
S onnét az hegyeket mikor általkelé,
Szabott rendi szerént mégyen Fülek felé,
Murány miatt szívét nem kevés gond telé.

72. Erős hely az Murány, s nagyhírű mindennél,
Nemcsak itthon, hanem kinn is, sok nemzetnél,
Azok is, kik jártak napnyugat s keletnél,
Nem sokat szemléltek erősebbet ennél.

73. Ezen az természet többet erősített,
Hogysem az kőmíves munkája készített,
Körülötte olyan kősziklát keritett,
Melynek nézése is fejeket szédített.

74. Nem fél, hogy ellenség víja s törettesse,
S az nagy kősziklákot golyóbis sérthesse,
Vagy alája ásott por rontsa s vettesse.
Nincs, azki erejét fegyverrel győzesse.

75. Ezt régenten hol egy, hol pedig más bírta,
Bástyáit s falait ez s az is rakatta,
Végtére urait addig változtatta,
Hogy Szécsi György maga kezébe juttatta.

76. Ennek születése vala grófi ágybúl,
Bővült is értéke szerzett szép jószágbúl.
Híre s neve terjedt sok viselt dolgábúl,
Második Hector volt vitézi voltábúl.

77. Marad holta után ennek négy leánya,
Éva az legkisebb, örögbik Mária,
Kata az harmadik, s második Borbála,
Melyeket mind úri szerencse talála.

78. Gróf Bethlehem István férje Máriának,
Illyésházi Gábor pedig az Évának,
Thurzó Ádám veszi Borbálát magának,
Listius János lén ura az Katának.

79. Máriát Bethlehem emelé Erdélyben,
Évát Illyésházi Trencsén vármegyében,
Viszi Borbáláját Thurzó Szepességben,
Listius az Katát Dunán túl Köpcsénben.

80. Idein elvála Borbála éltétűl,
Bethlehem lelke is költözik testétűl,
Metszetvén fonala Párkáknak kezétűl,
S marad az Mária özvegyen férjétűl.

81. Anyjok, ki eredett Homonnai ágbúl,
S Mária nevet vett keresztvíz-mosásbúl,
Ura holta után, özvegyi voltábúl,
Két tíz esztendeig parancsolt Muránbúl.

82. Azonban ollóját Lachesis fordítja,
Atropost, élete fonóját szólítja,
Végső szakadásra munkáját szoritja,
S halál árnékával világát borítja.

83. Öltöznek leányi anyjok után gyászban,
Köztök Mária is van Magyarországban,
S lész egyenlő osztály az sok gazdagságban,
Részesül mindhárom az erős Muránban.

84. Nem megvető dolga lévén Máriának,
Megént Erdély felé vész utat magának,
Úgy, hogy véget vetvén ott való dolgának,
Viszont visszágyőjön várában Muránnak.

85. Az mondott háború azonközben felkél,
Teli az utakot mindenütt sok veszél,
Gyön s megy az kóborló, mint az csavargó szé
Útra ereszkedni Mária retteg s fél.

86. De kénszeríttetvén szorgos szükségektűl,
Noha retteg szíve úti félelmektűl,
Salvus passust vévén az fejedelmektűl,
Készül mindazáltal, búcsúzik Erdélytűl.

87. Azmint meg is indul rakott szekerekkel,
Teljesek az utak sűrő veszélyekkel,
Rémül gyakran szíve új-új félelmekkel,
S irtja akadt útját pátens-levelekkel,

88. Kik Rákóczi Györgynek költenek nevével,
S hitelesek lettek rátett pecsétével,
Ha rátalálóknak retten félelmével,
Bátorítja magát ezek erejével.

89. Háború az üdő, jár s kél az katona,
Azki, látván módját, örömest fosztana,
Esik szekérinél gyakor zenebona,
Maga verseng vélek, nincs más, ki szólana.

90. Kiveszi levelét s adja elejekben,
Mellyel szúró szálkát ereszt az szemekben,
Nem mer kedvek telni várt nyereségekben,
Bántatlan elhadni sajnálják szívekben.

91. Továbbmenvén, akad gyakran hasonlókra,
Kiknek is oly szándék forr akaratokra,
Hogy reáüssenek az rakott hintókra,
Lesz ott is az levél szabadulásokra.

92. Az sok kóborlók közt csak Isten vezére,
Hogy mindene nem kél azoknak kezére.
Ült volt sok veszéllyel zajdult szerencsére,
Míg verekedhetett Muránban végtére.

93. Híve volt még akkor Murány az királynak,
S minthogy félelmétűl hadaknak tartának,
Az atyafiak is mind ottan lakának,
Híres erejéhez mert ennek bízának.

94. Hanem Illyésházi elméje azonban
Császára hűvségén nem járván egy nyomban,
Az fejedelemmel traktál alattomban,
Nem tudván az többi semmit e dologban.

95. Minthogy legtöbb népe néki volt Muránban,
Bízván azért azok nem kevés számában,
Az több rész sem lévén kellő vigyázásban,
Muránt Rákóczinak adja hatalmában.

96. Budaházi neve vár kapitányának,
Melynek István nevet az papok adának;
Ki viseli tisztét porkolábságának,
Etre, s vette ehhez nevét Boldizsárnak.

97. Illyésházi mellé ezek is állának,
S Rákóczi pártjára királytúl hajlának,
S ahhoz nagy hűvséget mindaddig tartának,
Okos Máriátúl míg nem csalatának.

98. Hogy ezt visszávegye, bízzák Wesselénre,
Kiért (azmint mondám) gond szállott szívére.
Éjjel sem jön álom, búsulván, szemére,
Ilyen gondolatok forrnak elméjére:

99. Erős Murány várát? kit ez világ csudál,
Mely meggyőzhetetlen meredekségen áll,
Hova az madár is szárnya-fáradva száll,
S ez világon hozzá hasonló kevés vál.

100. Azki oly magahitt magos erejében,
Akarmely nagy tábort szállíts ellenében,
Kérkedik, hogy fegyvert sem vészen kezében,
Meglátja, miképpen férkezel keblében.

101. Ezt szálljam-é én meg? s ez ellen forduljak?
Ezt vegyem meg? s ebben tegyek zsákmánt s dúljak?
Ah, gondatlan szándék! azért ha induljak,
Hogy hamar veszélyre hanyatt-homlok hulljak?

102. Mit ártok, ha ennek falait lövetem?
Az nagy kősziklákot meg nem törethetem,
Mi lesz, ha másféle praktikáját vetem?
Vigyáznak mindenütt, meg nem kerülhetem.

103. Hogysem gyalázatos kudarcát vallanom,
Jobb elmémvel mindjárt innét elszállanom,
Más olyan dolgokra hasznosan hajlanom,
Kikrűl örvendetes hírt lehet hallanom.

104. Mikor ezt forgatja gondos elméjében,
S Murány dolga felől habzona kétségben,
Ihol az nemes vér felpozsdul testében,
Mint lobbantó olajt ha dőltenél tűzben.

105. Elesett kedvével egybenháborodik,
Vállán lévő terhtűl amaz iszonyodik,
Ez, mivel mindenkor nagyra gondolkodik,
Végbenvitelére szorgalmatoskodik.

106. Mond: Nem tud az munka lehetetlenséget,
Nem nyúthat semmi út olyan rögösséget,
Akarat munkával vetvén szövetséget,
Azmelyen nem vehet győzedelmességet.

107. Kit az nemes erkölcs szárnyain emelget,
Alacson dolgokot megvét s nem emleget,
Hanem magosra vágy, s olyakhoz közelget,
Kik, mint az láng, célul függesztik az eget.

108. Melyek hírét s nevét embernek nevelik,
Mint repülő szárnyok, magosan viselik,
Az koporsóbúl is életre emelik,
S emlékezetivel sokak szája telik.

109. Nehéz ugyan s rögös az böcsület útja,
Sok fáradság s munka szélit s hosszát futja.
De akkor ezeknek nincs neheze s rútja,
Ha pályája után tárgyát jól kaphatja.

110. Ilyekkel gerjedez az nemes vér benne,
Minden terhes munkát örömest felvenne.
Nagy Atlással akár eget is emelne,
Murány megvétében csak ím, módot lelne.

111. Mikor vad Boreas szeleit mustrálja,
S erejét, Eurussal küszködvén, próbálja:
Azmint ezek között tengeren az gálya,
Haboktúl csapatván, helyét nem találja,

112. Vagy, mint jádzóhelyen, labda felüttetvén,
Míg leereszkedik, mindenütt lesetvén,
Ha kézre kél, egyrűl másikra veretvén,
Ide s tova ugrik, nyugtát nem lelhetvén:

113. Így búsult elméje nagy háborúiban,
Hol egyre, hol másra tér gondolatiban.
Éjjel sincsen része kedves álmaiban,
Fárad s töri magát Murány dolgaiban.

114. Felejtsd el! Mi haszna, ha módját nem leled,
Hogy ily vetrengéssel magadat terheled,
Hasznosb, ha ezekből elméd kiemeled,
S más, könnyebb dolgokra kedvedet neveled.

115. Nem lehet; sőt inkább, mint koh előtt az szén,
Mely közé az kovács szikrázó fúvót tén,
Egy fuvallásra is hirtelen lángot vén,
Végre vassal is bír, oly gyúladása lén:

116. Úgy ezt elméjébűl nemhogy kirekeszti,
Sőt gyarapodásra szikráját ereszti,
Nagyobb-nagyobb gondját óránként gerjeszti,
S minden gondolatit Muránra függeszti.

117. Az márványkövekre azmely címert metsznek,
Annak az béllegi hamarébb elvesznek.
Igazán az szűnek azmelyek megtetsznek,
Bévett elméjébűl, mint azok, kiesnek.

118. Végre, hogy így fárad gondos elméjében,
Szíves ohajtása felhat az nagy égben,
Hogy megsegétenék igyekezetiben,
Az egekbéliek kelnek ily beszédben:

119. Csillagos székébűl az magos egeknek
Szívét s gondolatit látjuk mindeneknek,
Minthogy fáradságos útja az mennyeknek,
Elméje függesztve van ide kevesnek.

120. Ki-ki gondolatit csak földszint futtatja,
Saskeselyű módon fönt kevés jártatja,
Alacson dolgokra vagyon indulatja,
S olyan, mint Káinnak megcsünt áldozatja.

121. Annak hogy az szíve alatt nem nyughatik,
Igaz nemes erkölcs azkiben adatik;
Hanem, miként az láng, fennyen ragadtatik,
Nagy állapotokra ez is úgy vonatik.

122. Kikre Wesselén is szemét villogatja,
Amaz köz dolgokot láb alá hányatja.
Kikből dücsőség gyön, azokot óhajtja,
S ezekért munkáját rózsás útnak tartja.

123. Nem nyugszik az eddig végbenvitt dolgokkal,
Szép hírét akarja fűzni több tollakkal,
Hogy annyival feljebb repüllön azokkal,
S gerjeszti elméjét ily gondolatokkal:

124. Minemű eszközit és módját lelhesse,
Az nagy kősziklákot miképpen győzhesse,
Hogy amaz nagy hírű Muránt megvehesse,
Ki európabéli váraknak erősse.

125. Nyughatatlankodik benne az nemes vér,
De magos az dolog, hozzá könnyen nem fér.
Sok törődésében majd betegséget ér,
Mint azelőtt, most is segédet tőlünk kér.

126. S minthogy azkik nékünk igazán szolgálnak,
El nem vész érdeme soha jutalmának,
Lássuk azért módját óhajtott dolgának,
S nyissuk jó folyamját nemes szándékának.

127. Melyben ki egy módot, ki pedig javall mást,
Némely mondja: Küldjük alá Mársot s Pallást,
Tegyenek Ferenccel Murányon ostromlást,
Megholdul, magára nem vár végső romlást.

128. Némely Vulcanusra, tüzek istenére
Voxol, hogy ő menjen Murány vételére.
Ha nem holdulna is Mársnak fegyverére,
Fejet hajt az fene tüzek erejére.

129. S mikor ezen ilyen különb szók mennének,
S kitűl-kitűl tetszést rendre kérdenének,
Végre egy közülök, hogy reá érének,
Felálla, s ajaki ily szókra kelének:

130. Igaz: Pallás s Márs is végben sokat vittek,
Tűznek is nagy erők s várasok engedtek,
Mint híres Tróján is végső romlást tettek,
S görögök prédái az benn valók lettek.

131. De azmeddig ezek mentek kévánt végben,
Sok vér omlott, sok holt, sok akadott kézben.
Ha másképpen lehet, ne förtözzünk vérben,
Vagyon könnyebb mód is ennek meglétében.

132. Tudjátok mindnyájan Wesselény sorsát,
Köz akaratunkbúl minap édes társát,
Kinek sokak között kell keresni mását,
Elvévén, közöttünk rendeltük lakását.

133. Özvegy kenyérrel él, s árvaság élete,
Hideg ágyban ohajt, nincs tüze mellette,
Árva kisgyermeki vannak körülötte,
Oda van, ki ezek gondjakot viselte.

134. Gróf Szécsi Mária hasonlatosképpen
Él Murány várában, árva özvegyképpen.
Az várnak harmada ezé pedig éppen,
Azmint hárman bírják ezt egyenlőképpen.

135. Innét kell találni alkalmatosságot.
Győzött az szerelem sok várat s országot,
Ezekben is Vénus gyújthat olyan lángot,
Mely tehet Murányon nemsoká csúfságot.

136. Melynek erős tüze valakit körülvett,
Bár mint adamáskő, szíve oly kemény lett,
De hajló viaszként, abbúl szelídet tett,
Sok idegenséget ösmeretségre vett.

137. Csak egy látására Anchises fiának,
Úgy győzé ez szívét Dido királnénak,
Hogy mindenben kedvet tett akaratjának,
S övé nagy ereje Carthago várának.

138. Demophóon szállást kér vala Phyllisnél,
Noha Phyllis többször nem ösmerte ennél,
Oly kellemetessé lén mégis kedvénél,
Hogy följebb böcsülte őtet mindenénél.

139. Nemcsak várát, hanem magát mindenével,
Ősi gyűtöménes gazdag értékével,
Szép biradalmának hosszával s szélével,
Vendégének adá igaz szerelmével.

140. Hogy nagyobbat mondjak: mikor Colchos felé
Hadaival Jáson útját elrendelé,
Az aranygyapjúért tengert általkelé,
Az elvitelének módját miként lelé?

141. Eztet retténetes állatok őrizték,
Minden szögletrészit oly bikák feküdték,
Kik lélegzeteket lánggal eresztették,
Az gyapjúkeresőt rútul emésztették.

142. A' mellett iszonyú sárkány lesekedett,
Aranygyapjú felé ha ki verekedett,
Nagy üvöltésével reáereszkedett,
Szikrázó szájátúl kevés menekedett.

143. Gyütt vala Jásonnal sok vitéz görögség,
De az őrzők miatt volt dolgok ijedség.
El is veszett volna tőlök az nyereség,
Ha nem lészen vala Vénus az segétség.

144. De gyúlasztá szívét hamar Medeának,
Megszereté Jásont, s kedvelé magának.
Ki által jó vége leve szándékának,
Elemelé gyapját az aranybáránnak.

145. Bízzuk Muránnak is erre erősségét,
Nem töri álgyúkkal fala keménségét,
Találja ő ennek könnyebb mesterségét,
S meghágja rövidnap nagy meredekségét.

146. Ad ő Cupidónak két nyilat kezében,
Bő szerelmet ereszt azkiknek végében,
Elbocsátja őtet illendő üdőben,
Az elsőt Ferencnek löveti szívében.

147. Kinek lángja benne mikor erőt vészen,
Fordul az Cupido, lévén nyila készen,
Mária szívén is gyarsan sebet tészen,
Egyenlő szerelme mindkettőnek lészen.

148. Óhajtani fogja egyik az másikot,
Egymás nélkül élnek szomorú napokot,
Éjjel s nappal főzik titkos szándékokot,
Együtt nyugtathassák miképpen magokot.

149. S mikor már ez az tűz benn lészen Muránban,
Talál az szeretet módot egy órában:
Miként Wesselénit, segítvén dolgában,
Benn lévő tüzéhez vezesse az várban.

150. Ennek az elméje tetszik mindeneknek,
Ad vitézlő Márs is s Pallás is helt ennek.
Ugyanis mestere az Vénus mindennek,
Ezer találmánya van az szerelemnek.

151. De mivel más párt is van Murány várában,
Azki Máriával nem lészen egy lángban,
S lehet másképpen is fortély az dologban,
Róka most az világ, s bölcs az praktikában.

152. Tovább is forgatván azért az dolgokot,
Így állították meg végre tanácsokot:
Hogy a Vénus mellé, ki visel lángokot,
Márs is köszörüljön villogó kardokot.

153. Úgy, hogy gyútogatván Vénus az szíveket,
Azmikor benn hordoz ő titkos tüzeket,
Ideki viseljen Márs akkor leseket,
Vigyázzon, s elűzze az veszedelmeket.

154. Ne is álljonak el mindaddig egymástúl,
Se szerelmes Vénus hadakozó Márstúl,
Se hadakozó Márs szerelmes Vénustúl,
Nyertesen míg vissza nem térnek dolgoktúl,

155. Azmelyre magokot hittel kötölezik.
Nosza, Murány vára! majd gondod érkezik,
Vénus Márssal együtt reád igyekezik,
Nem volt még oly dolgod, mint most következilc

156. Bár megént ily magos hegyekre költözzél,
S megannyi kősziklák öblében férkezzél,
Az magos egek közt fölyhőkben öltezzél,
Ezek előtt ott is nincs, hova röjtözzél.

157. Az szerelem előtt nincs, ki elbújhasson,
S ennek erejével s tüzével bírhasson,
Ellene bár erős bástyákot állasson,
Nincs oly erő, azkin ez bé ne hághasson.

158. Hatalmas mindenen, s holdul néki sok nép,
Azt ostromlja pedig inkább, ki erős s szép,
Roppant várasokat s várakot öszvetép,
Ennek hatalmátúl volt-é valaki ép?

159. Szárnya, tüze, nyila van az szerelemnek,
Gyors, erős s haragos, nem enged senkinek,
Széles e világon nagy hatalma ennek,
Nem állhat ellene senki erejének.

160. Ha szaladsz előtte, elér szárnyaival,
Ha ellene állasz, meggyőz nyilaival,
Mint az prédáló tűz, úgy jár lángaival,
Az egek sem bírnak ennek hatalmival.

161. Jupitert az égbűl hánszor le nem vonta,
Földön járva, szívét mire nem hajtotta,
Itt bikává, amott sassá változtatta,
Holott pásztor-, holott kos-képben jártatta.

162. Phxbussal s Plutóval bánt hasonlóképpen,
Ezek személyét is formálta sokképpen.
Ki számlálhatná meg azokat mind éppen,
Az szerelem kiket hordozott miképpen.

163. Sok erősségeket, kiket egybenrontott,
Sok szép asszonyokat, melyeket meghajtott,
Ifjakot s szüzeket, kiket föllobbantott;
Előbb lemegy az nap, mint írjam számokot.

164. Meggyőzi falait azért Muránnak is,
Megholdítja szívét az Máriának is,
Bár Marpesus-hegyi ércek volnának is,
Enged keménségek ennek azoknak is.

165. S máris készül Vénus rábízott dolgához,
Cyprusbúl felkelvén, járul az fiához,
Nyilakot válogat annak gyors íjához,
S hasznos foganattal láttat munkájához.

166. Azmint Cupidónak lakása mondatik,
Annak házatája két rendre osztatik.
Az elsőben minden kévánt jó adatik,
S különb-különbféle muzsika hallatik.

167. Hervadatlan szép fák ágakat terjesztik,
S kedves zöldségeket árnyékkal eresztik,
Kik közt az madarak szíveket gerjesztik,
S gyenge ajakokat zengésre eresztik.

168. Virággal tölt utak néhányfelé válnak,
Az híves árnyékok, mint sátorok, állnak,
Hol békesség, öröm, szabadság sétálnak,
Semmi háborító eszközt nem találnak.

169. Trágyált ágyak vannak egyvelült rózsákkal,
Kiket kedves árnyék borít zöld ágokkal:
Itt az nyugadalom választott álmokkal,
Fáradsága után nyugszik víg napokkal.

170. Mindenfelől vannak szép mulatóhelyek,
Kiken gyönnek s mennek az Zephyrus szelek,
S gyengén ingadoznak az zöld falevelek,
Nem hervasztnak itten soha az mord telek.

171. Hol az vigasságnak kezén muzsika peng,
Kedves énekszókkal jókedv ajaka zeng,
Vidámság táncátúl az gyenge pázsit reng,
Megemésztő búval senki szíve nem teng.

172. Hallatik mindenütt nyájas beszélgetés,
Mosolyog egymásra kedves tekéngetés,
Esik nyakok körül gyenge ölelgetés,
Orcának s ajaknak csók itt az fizetés.

173. Mindenfelől ez helt lakja gyönyörűség,
Az fák öltözete itt mindenkor zöldség.
Itt az nyugodt szívet nem csigázza kétség,
Boldog az állapot, s nincsen semmi ínség.

174. Azok szoktak pedig mulatni ezekben,
Kik, egymáshoz lévén igaz szeretetben,
Semmi szűvajúdást nem láttak éltekben,
Hanem kedvek szerént élnek mindenekben.

175. Az másik szomorú s tövissel rakott kert,
Sok bojtorványos gazt hol az tél öszvevert,
Ezerféle gondot s búkat egybekevert,
S minden zöldségeket az ágakrúl levert.

176. Ezt minden szögletin setét homály fogta,
Nyár kegyességétűl az tél megfosztotta,
Hideg fergetegre s záporra osztotta,
Száraz faágakkal kerítését fonta.

177. Hol az fekete gyász condorlott rongyával,
Vállát érdegelvén öszvefűlt hajával,
Kedvetlenül ballag bánatos orcával,
S fölyhőköt szaporít fohászkodásával.

178. Kedvetlenség szemét mordul öszveszedte,
Grádicsos ráncokban az homlokát vette,
Nem is akar szólni: az száját bétette,
S gondolkodó fejét alácsüggesztette.

179. Dőlt az szomorúság egy tövisbokorhoz,
Minthogy állapatja hasonló is ahhoz,
Búban forrott fejét eresztvén vállához,
Szíve zokog, s szemét készíti síráshoz.

180. A kétségbenesés gondolkodik s hallgat,
Magán jár az fák közt, s köteleket forgat,
Hol megáll, hol sétál, semmi jót nem faggat,
Felakasztván magát, majd pokolban jajgat.

181. Rágja az ajakát az harag mérgében,
Dúl-fúl, s kivont fegyvert forgat az kezében,
Mellyét verve kiált, s szitkot hány az égben,
Fogát csikorgatja, s reszket az testében.

182. Az nyughatatlanság éjjel s nappal lót s fut,
Újabb-újabb gondot szívében maga gyút,
Egyet ha elfelejt, eszében kettő jut,
Gyön s megy, meg nem tartja semmi darabos út.

183. Ez hely mindenfelől gyűlölt iszonyúság,
Könyveköt árasztó s jajt kiáltó fogság,
Kétségbeneséssel rettentő pusztaság
S szíveket prédáló s kénzó nyomorúság.

184. Itt azok sínlenek, azkik szerelmekben
Csalatván, forgonak sok veszedelemben.
Mint Ariadna is esett volt kétségben,
Hogy az Theseusnak csalaték hitében.

185. Ezek egymás mellett mind kétfelé válnak,
Szép felserdült halmok közepettek állnak,
Mely választott helye minden mulatságnak,
Cupidónak itt van lakása magának.

186. Gyenge lángszín kárpit házát kerítette,
Ragyagó falára tegzét függesztette,
Melleje íjastul idegét is tette,
Szokott fegyverével felékesítette.

187. Kétféle nyilakot tart pedig ezekben,
Különb-különb erő vagyon mindenikben:
Szerelem-gerjesztést öntött az egyikben,
Idegenséget hoz másik az szívekben.

188. Az első zománcos arannyal fénesült,
S hatható hegyétűl sok szíve sebesült.
Ostobább az másik, s ólommal terhesült,
Kinek az hegye is tompa s nem élesült.

189. Azkiben szerelmet akar gerjeszteni,
Az aranyast szokta abban ereszteni,
Azkit akar pedig idegeníteni,
Az ónos nyilakkal szokta rémíteni.

190. Az aranyosokbúl Vénus egyet kivén,
Gyenge rajzolással melyre ily nevet tén:
Gróf Szécsi Mária; ugyanez a nyíl lén,
Cupidótúl Ferenc azmellyel sebet vén.

191. Fiát azért Vénus innét fölkészítvén
S szokott fegyverével szépen ékesítvén,
Röpülő szárnyait szeleknek eresztvén,
Fülekre érkezik Cupido sietvén.

192. Az nap szállott vala nagy Oceanumra,
Nyugosznak az ökrök holnapi járomra.
Vigyázása után szem hajlott álomra,
Az nappali munka dőlt nyugodalomra.

193. Terhek alatt nem zúg barmok lehelések,
Lassú kérődéssel vagyon lélegzések,
Madaraknak sem zeng erdőn éneklések,
Útonjáróknak is megszűnt az menések.

194. Az egész fóld táját nagy csendesség tartja,
Ki-ki fáradságát holnapra halasztja,
Az egy Wesselény hogy magát fárasztja,
Éjjel sem nyughatik, csak Muránt forgatja.

195. Azonban hogy ezért búját így árasztja,
Ihol az Cupido szárnyát csattogatja,
Bécsinált ablakit házának álthatja,
S nyilát máris fölvont idegében tartja.

196. Minthogy ez magával égő tüzet hozott,
Az egész háztája majd mintegy lángozott,
Kin rettenvén Ferenc, színében változott,
Nem tudván, ez újság honnét találkozott.

197. Felteként, s szemeit té-tova forgatja,
Elijed, Cupidót hogy fejénél látja,
Amaz is nem késik, idegét megrántja,
S az választott nyilát szívében bocsátja.

198. Mond: Ne félj, halálos ez sebed nem lészen
Kévánt dolgaidban sőt jó véget tészen,
Gróf Szécsi Mária szerelmében vészen,
Általa lész minden dolgod kévánt részen.

199. Van az isteneknek ez akaratjábúl,
S bocsáttattam hozzád azok tanácsábúl:
Kedves öröm virrad az mostani gyászbúl,
Mint az felderült nap elébbi homálybúl.

200. Háborodott tenger az te bús életed,
Hányatott hajónak magadot vélheted,
Hab az sok gondolat, mellyel ezt vereted,
Szécsi Mária lesz az kormán melletted.

201. Partra vezettetel általa ezekbűl,
Felszabadul hajód az forgószelekbűl,
Kedves tavaszra hoz mostani teledbűl,
Vigasság érkezik az gondos életbűl.

202. Azért véle közöld bízvást szándékodot,
Nyertesen végezed általa dolgodot,
S reméljed nemsoká oly kedves napodot,
Azmelyen Muránban nyugtatod magadot.

203. Eltűne ezekkel. Hozott jó újságot,
Melyen az kétes szű véve vidámságot,
S örüli az nem várt alkalmatosságot,
Kap azonban tüze nagyobb-nagyobb lángot.

204. Terjednek hatalmi az belélőtt nyílnak,
Mint száraz kévékhez mikor tüzet fúnak,
Kis szikrával kezdi, végre nagyon gyúlnak:
Az szerént ezek is óránként nagyulnak.

205. Nyílra metszett neve Szécsi Máriának,
Melyet Vénus maga választott fiának,
Úgy meghatta szívét s foglalta magának,
Hogy kívüle módja nincs nyugadalmának.

206. Volt azelőtt tüze, van most ezerannyi,
Kész minden próbára ezért magát adni,
Nem tetszik nehéznek érte meg is halni,
S akármi keserűt édes gyalánt falni.

207. Ferenc dolgainak így kezdetett útja,
Melyen az szerelem tovább mint futtatja,
Több rész históriám azt is megmutatja,
Itt kevessé Múzsám magát megnyugtatja.