Az akkor még szlovákok lakta Kiskőrös helyett a színtiszta magyar Kiskunfélegyházát választva nyilvánvalóan a maga hovatartozását hangsúlyozta.

Petőfi iskolai pályafutását Kiskőrösön kezdte el, majd Félegyházán, Kecskeméten, Szabadszálláson és Sárszentlőrincen folytatta. 1833–34-ben előbb a pesti evangélikus, majd a pesti piarista gimnázium növendéke. Innen Aszódra került, s három éven át (a leghosszabb ideig) az ottani evangélikus gimnáziumba járt.

A csaknem másfél éves szolgálat életének talán leggyötrelmesebb időszaka: szenvedéseit csak tetézte, hogy társai és felettesei nem nézték jó szemmel az irodalom iránti érdeklődését; sőt ekkor már maga is írogatott. A gyönge testalkatú közlegény megbetegedett, egy jóindulatú katonaorvos szolgálatképtelennek minősítette, és 1841 februárjában elbocsátották a hadseregből.

A névhasználatban egy ideig még ingadozott; népdalait a népiesen hangzó Pönögei Kis Pál néven jelentette meg. A Petőfi név írása is sokáig bizonytalan: a sajtóban az y-os változat gyakoribb, ő maga pontos i-vel írja.

Kecskeméten látta viszont Jókait, aki igen nagyra tartotta Petőfi előadó művészetét (amit, ahogy később visszaemlékezett rá, a kortársak éppen újszerűsége, pátosznélkülisége miatt értékeltek kevesebbre). Újabb hányattatások következtek. Pozsonyban az országgyűlési iratok másolásából tartotta fenn magát. 1843 júliusában jutott el ismét Pestre, ekkor került közelebbi ismeretségbe a radikális szellemű fiatal értelmiséggel. Naponta megfordult híres találkozási helyükön, a Pillwax kávéházban.

Életének e keserves időszakát később versben is (Egy telem Debrecenben, 1844), prózában is (Úti levelek III., 1847) megörökítette. A város szélén, „az akasztófa közelében” lakott, sivár szobáját már fűteni se tudta: „S az volt derék, / Ha verselék, / Ujjam megdermedt a hidegben, / És ekkor mire vetemedtem? / Hát mit tehettem egyebet? / Égő pipám / Szorítgatám, / Míg a fagy végre engedett.”

Még ki sem került a nyomdából kötete, a Versek 1842–1844, s már megírta és megjelentette A helység kalapácsa című komikus eposzát (1844 augusztusában, illetve októberében). Novemberben – ha hinni lehet Vahotnak, néhány nap alatt – elkészült a János vitézzel, amely 1845 márciusában jelent meg.

Olyan képet igyekezett a közönséggel elhitetni, hogy Petőfi teljesen műveletlen, borissza cimbora, s mindenekfölött tetőtől talpig magyar ember – ennek érdekében Petőfit állandóan magyaros öltözékben járatta. Jellemző, hogy Kemény Zsigmond (mint naplójában feljegyezte) még 1846 augusztusában is, amikor Petőfivel megismerkedik, meglepődik azon, hogy „Petőfi mindig vizet ivott, csinos öltözetben jelent meg, és az angol, francia, német irodalommal ösmeretes, s beszélni is gyakran szokott franciául”.

Vahot elképzelésének megvolt a jó oldala is. Az országos siker rendkívüli módon kiszélesítette Petőfi olvasóinak körét. Ugyanakkor az irodalmi életünkben addig ismeretlen „hírverő” fogások – így például Petőfi mértéktelen dicsőítése a lapban – természetszerűleg váltották ki a rivális újságok ellenszenvét és féltékenységét. A hírlapi csatározásoknak pedig Vahot egyenesen örült.

Előbb, 1844 végén barátjának, Vachott Sándornak sógornőjét, a tizenötéves Csapó Etelkét hitte szíve választottjának, s a lány korai halála ihlette a Cipruslombok Etelke sirjáról című ciklusát. Petőfi gyásza nem nélkülözte a teatralitást: odaköltözött Vachottékhoz, s az elhunyt lány szobájában írta költeményeit. Majd l845 júliusában (csaknem egyidejűleg a Cipruslombok megjelenésével) megismerkedett Medgyánszky Bertával, a gazdag gödöllői jószágigazgató lányával, s úgy érezte, hogy ő az igazi. Szeptemberben megkérte a kezét, de kosarat kapott. Csalódásának emlékét örökítette meg a Szerelem gyöngyei című ciklusban (amely október végén jelent meg).

Egressy Gábor jutalomjátékára megírta a Zöld Marci című drámáját, amelyet a színházi választmány – feltehetően személyes elfogultságból – nem fogadott el bemutatásra; ez annyira feldühítette Petőfit, hogy első haragjában megsemmisítette a kéziratot. Következő drámai művével, a Tigris és hiénával sem volt sokkal több szerencséje: a Nemzeti Színházhoz 1846 elején benyújtott darabot elfogadták ugyan, de mivel nem akarták bérletszünetben előadni, Petőfi sértetten visszavette.

A korábbi csalódások (sokszor csupán a felvett szerepből fakadó) didaktikus és szenvelgő előadása után itt szokatlanul érzékletes erővel fejeződik ki a válságba került lélek meghasonlottsága és tanácstalansága.

Tagja volt Petőfi mellett Jókai Mór, Tompa Mihály, Degré Alajos, Obernyik Károly, Pálffy Albert, Bérczy Károly, Pákh Albert, Lisznyai Kálmán és Kerényi Frigyes. Elhatározták, majd nyilvánosan bejelentették, hogy együttesen védekeznek a szerkesztők és a kiadók önkénye ellen, s július 1-től nem publikálnak sehol, kizárólag a Pesti Füzetek címmel megjelenő saját lapjukban. A cenzúra azonban nem engedélyezte az új lap alapítását. Vahot pedig nevetségessé tette őket: a Pesti Divatlap júliusi számában a Tízek közül ötnek közölte olyan írását, amelyet még korábban adtak át neki. A felháborodott Petőfi párbajra hívta ki Vahotot. Hónapokig tartó sikertelen próbálkozások után végül úgy rendeződik a Tízek helyzete, hogy az Életképek szerkesztője, Frankenburg Adolf együtt hívja meg őket munkatársnak a laphoz, a társaság pedig kimondja feloszlását. Később az Életképek irányítása teljesen a fiatalok kezébe került: 1847 júliusától Jókai a szerkesztője, a forradalom alatt pedig Petőfi és Jókai.

A Tízek tagjai a radikális eszmékért lelkesedtek. „Valamennyien franciák voltunk! – emlékezett vissza ifjúságára Jókai. – Nem olvastunk mást, mint Lamartine-t, Michelet-t, Louis Blancot, Sue-t, Hugo Victort, Bérangert, s ha egy angol vagy német költő kegyelmet nyert előttünk, úgy az Shelley volt és Heine, magok is nemzeteik kitagadottjai, s csak nyelvükre nézve angol és német, de szellemökben franciák. Petőfinél valódi kultusszá fejlődött ki a franciaimádás. Szobája tele volt aggatva nagybecsű kőmetszvényekkel, miket Párizsból hozatott, s azok a 89-iki forradalom férfiai voltak. Danton, Robespierre, Saint-Just, Marat...”

A

Már az első találkozás szerelemre lobbantja Petőfit, és szerét ejti, hogy Erdődön meglátogassa Júliát. A helyzet hasonló a Berta szerelemhez, de Júlia romantikus érzékenysége, művészetszeretete és nem utolsósorban elvágyódása a sivár szellemi környezetből más befejezéshez segíti kapcsolatukat. Petőfi verseiből és a lány naplójából szenvedélyes – félreértésekben és fordulatokban gazdag – szerelem története tárul elénk. Júlia tavaszra halasztotta a végleges döntést, s a várakozó költő kétség és remény között hányódott. A távolság is bonyodalmak forrása: előbb Petőfi kap hírt arról, hogy Júlia máshoz készül férjhez menni, és első indulatában megkéri egy szép, tehetséges debreceni színésznő kezét (majd néhány nappal később visszakozik), utóbb viszont Júlia értesül a történtekről, és ez elég ahhoz, hogy heteken át mindketten szenvedjenek.

Egyedül Petőfi volt az, akit nem ért váratlanul a „népek tavasza”, a forradalmi hullám Európában és magyar földön. Méltán hivatkozott 1848. március 17-én kelt naplójegyzetében arra, hogy a bekövetkező fejleményeket ő már előre látta: „Évek óta csaknem kirekesztőleges olvasmányom, reggeli és esteli imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalmak története, a világnak ez uj evangyelioma, melyben az emberiség második megváltója, a szabadság hirdeti igéit... A tűzokádó hegy közepébe kellene tollamat mártanom, hogy napjaimat, napjaim gyötrelmeit leírhassam! Igy vártam a jövendőt, vártam azt a pillanatot, melyben szabadsági eszméim és érzelmeim... elhagyhatják a börtönt, kinszenvedésök helyét... vártam e pillanatot; nemcsak reméltem, de bizton hittem, hogy el fog jőni. Tanubizonyságaim erre a költemények, melyeket több mint egy év óta írtam. Nem okoskodás után, de azon profétai ihletből – vagy ha ugy tetszik, nevezzük állati ösztönnek – mely a költőben van, világosan láttam, hogy Európa naponként közeledik egy nagyszerű, erőszakos megrázkodáshoz. Ezt többször leírtam, még többeknek elmondtam. Senki sem hitte jövendölésemet, sokan kinevettek érte, átaljában ábrándos golyhónak neveztek, de azért folyvást élt bennem ama hit, s ugy voltam, mint az állatok a földindulás vagy napfogyatkozás előtt.”

A világot megváltó vérözön közeli eljövetelét először a Várady Antalhoz 1846. május 22-ikén írt költői levélben jövendölte meg. Utána több versében is visszatért rá, annyira, hogy költészetében a forradalmi látomás-versek önálló vonulatot alkotnak. Azt, hogy társaságban is ebben az időben vetette fel először jóslatát, igen valószínűvé teszi, hogy ekkor figyelt fel rá a bécsi titkosrendőrség is. Sedlnitzky belügyminiszter levélben hívta fel Szekrényesy András pesti főkapitány figyelmét (a levél kelte 1846. július 3-ika): „Amint értesülök, Pesten most egy bizonyos Petőfi Sándor, az ott megjelenő Divatlap munkatársa, azzal tűnt föl, hogy politikai verseket és cikkeket ír és hogy ezekben, valamint bizalmas körökben tett szóbeli nyilatkozataival, exaltált gyűlöletet árul el az osztrák államigazgatás ellen; a legközelebbi jövőre pedig a fennálló teljes felfordulását és a véres katasztrófát jósolja.”

Arany László emlékezése szerint 1847-ben a Pesti Hírlap szerkesztőségében, ahol Petőfi gyakran megfordult, egy ízben ezt mondta Csengery Antalnak: „Önök nem hiszik, hogy meglesz [ti. a forradalom], de én érzem; érzem előre, mint a kutya a földindulást!” Arany Jánosnak pedig ezt írta 1848. január 29-én: „Bujj el Jankó, mert háboru lesz, már itt van a szomszédban, Olaszországban...” Petőfi szemében a forradalom tovaterjedése magától értetődő volt. Számára a forradalom személyes életcélt jelentett – nemcsak nézeteinek, de pályájának igazolását is. S éppen a prófétai szerep következtében várta kortársaihoz képest felkészülten a forradalmat.

Petőfi röplapon terjesztett királyellenes verse (A királyokhoz, 1848. március 28.) országos felháborodást keltett. Nem tett jót hírnevének az sem, hogy a Batthyány-kormánnyal szembeni elégedetlenségének ingerült szavakkal adott hangot a május 12-i népgyűlésen: „én e minisztériumra nem a hazát, sőt a kutyámat sem bíznám”.

Az a kérlehetetlen őszinteség, amelyre Petőfi törekedett, aligha növelte megválasztásának esélyeit. A kis-kunokhoz intézett nyilatkozata vádbeszéd inkább, mint választási felhívás: „Hanem azt korán se várjátok, hogy én titeket magasztaljalak, mert akkor szemtelenül hazudnám. Becsületemre mondom, hogy ti nem vagytok remek emberek, vagy eddig legalább nem voltatok. Március 15-éig az egész Magyarország nagyon szolgalelkü, kutyaalázatosságu ország volt és ti ebben a virtusban közelebb álltatok az elsőkhöz, mint az utósókhoz.”

„Felszabadultunk a Metternich-kompánia alól, s kaptuk a Battyáni-ministeriumot – írja augusztus 11-i cikkében –. Erre ugyan elmondhatni, hogy »eben gubát«. [...] Szomorú, szomorú. És pedig igy lesz, ha a nemzet minélelőbb föl nem serken, s ki nem ragadja kormánya és képviselői kezéből azon hatalmat, melyet nekik jó hiszemben átadott, s mellyel azok részint nem tudnak élni, részint rútul visszaélnek.” Augusztus 16-án pedig ezt írja Aranynak: „A haza cudarul van, vagy jön egy mindent felforgató, de mindent megmentő forradalom, vagy elveszünk, de oly gyalázatosan, mint még nemzet nem veszett el.”

Ez késztette arra is, hogy versben támadja meg egykori pártfogóját, Vörösmartyt; ennek következményeként veszítette el a versétől magát elhatároló Jókai barátságát is. (Ugyanakkor jóviszonya Vörösmartyval helyreállt: gyűjteményes kötetének kéziratából törölte a Vörösmartyhoz című verset, s amikor Bem táborába indult, családját Vörösmartyékra bízta.)

golyhónak:

együgyűnek.

exaltált:

szélsőséges.

Szótárában gyakoriak az ilyen szavak, mint „bájgyermek”, „zengemény”, „kellemgazdag” stb. Az 1843-ban összeállított, kéziratban maradt, másfélszáz év után megtalált és 1996-ban kiadott korai kötete, az Ibolyák még inkább megerősíteni látszik azt, hogy az induló Petőfi költészetében s még inkább prózájában (az Ibolyák című kötet hat vers mellett két elbeszélést is tartalmaz) meghatározó a szentimentális nyelv és életérzés, ugyanakkor – ha eleinte alárendelt pozícióban is, de – kezdettől fogva jelen van a népies hangvétel is (a kötet hat verséből háromról mondható el ez).

A népdalforma közvetlenségének és egyszerűségének igen nagy a jelentősége az érzelmes almanachlíra meghaladásában. Ám idővel éppen a többletet érezte Petőfi kevésnek, nem elégedett meg a meglevő konvenció átalakításával, megtisztításával, hanem új konvenció kialakítására törekedett. Ezzel párhuzamosan fogalmazódtak meg elvi fenntartásai is, amelyek oda vezettek, hogy átértelmezte az irodalmi népiességet, és radikális politikai programhoz kapcsolta. Amikor 1845–46-ban gondolatibb költészetet próbált művelni, érzékelnie kellett a népdalforma korlátait és ismét visszakanyarodott a szentimentális gyökerekhez. S nem lehet eléggé becsülni a szentimentalizmus újító szerepét irodalmunkban, ha arra gondolunk, hogy olyan nagyságrendű művek reprezentálják, mint Katona József Bánk bánja, Eötvös József A karthausi című regénye és magának Petőfinek komor atmoszférájú elbeszélő költeménye, Az apostol.

„Lírában egészen szokatlan – írta Szerb Antal –, hogy a külső világnak milyen széles horizontját tudja versbe foglalni. Legvirtuózabb költeményei a leírásai (...) A költői leírások általában olvashatatlanok: vagy költői sémák, vagy költőietlen részletmegfigyelések. Petőfi leírásai belső, életrajzszerű életet élnek; éppoly közvetlenek, mintha önmagáról beszélne. Egy egész költőileg megváltatlan országrészt avatott költőivé, az Alföldet, melyen Vörösmarty az út sarán kívül egyebet még nem látott – nemcsak a magyar alföldet, hanem egy egész tájjelleget is, a síkságot, amelytől irtózott még a romantika.”

Például egy időben közel érezte magához az iskolából kicsapott, a bort és mulatságot kedvelő, s a vaskos diákhumornak is szívesen hódoló Csokonait, ugyanakkor költészete nem gyakorolt rá számottevő hatást. Másik példa lehet, hogy verseiben ritkán mutatható ki szövegszerűen Heine hatása (prózájában már sokkal inkább), holott kortársai egyenesen „magyar Heiné”-nek kiáltották ki Petőfit. Bár mindkét költő számára meghatározó volt a népdalhoz fordulás, a heinei költészet szembetűnő többlete, illetve sajátossága csak ott és akkor merül fel (Petőfinél is), amikor – mindenekelőtt a vers végi gúnyos poentírozással – distanciát teremt a népdalszerű helyzettel szemben, mintegy kilépve abból figyelmeztet saját autonóm, attól eltérő beszédhelyzetére, s az általánosságban személyeset ily módon egyedíti. Mint a Szobámban című Petőfi-versben, ahol a sors megpróbáltatásaiban helyt állni segítő költészetről szóló, magasröptű meditáció után ha nem is egészen előkészítetlenül, de mégis szinte szentségtörően következik a zárlat: „Leend-e haszna verseimnek? /

Túlélik-e majd apjokat? / Ragyognak-e holdként fölöttem, / Ha sírom éje befogad?... / De már derűl! szivárvány támad / Amott a rákosi mezőn, /

Sétára hát!... csak el ne csipjen / Valamelyik hitelezőm.”

„A költészet nem társalgó-terem – írja A költészet című versében (1847) –, / Hová fecsegni jár a cifra nép, / A társaság szemenszedett paréja; / Több a költészet! olyan épület, / Mely nyitva van boldog-boldogtalannak, / Mindenkinek, ki imádkozni vágy, / Szóval: szentegyház, ahová belépni / Bocskorban sőt mezítláb is szabad.” Nem alaptalanul kötötte össze saját felemelkedését is a népiesség-program elfogadásával: „A múzsák nem conservativ kisasszonyok – írta VII. Úti levelében (1847) –, ők haladnak a korral, s minthogy a század jelszava: »éljen a nép!« a múzsák is leszállottak az aristocraticus Helikonról, s a kunyhókban telepedtek meg. Boldog én, hogy szinte kunyhóban születtem.”

Horváth János részletesen elemezte a Magyar vagyok második szakaszát: „Magyar vagyok. Természetem komoly, / Mint hegedűink első hangjai; / Ajkamra fel-felröppen a mosoly, / De nevetésem ritkán hallani. / Ha az öröm legjobban festi képem: / Magas kedvemben sírva fakadok; / De arcom víg a bánat idejében, / Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.” Méltán állapítja meg, hogy Petőfinek sikerült egyedítenie s ezzel komolyan vehetővé avatnia a magyar sírva vigadás unalomig emlegetett toposzát: „A nagyság, a hírnév, a szerepjátszás Európa szinpadán: állandó ingere Petőfi hazafias lyrájának; ugyanaz a nemes becsvágy ez, mely őt a cselekvő érvényesülés felé hajtja egyéni pályafutásán, s melyet nemzetében is szeretne látni. Övé a sértékeny, a szégyent elviselni nem tudó önérzet is: politikai költészetének is egyik főrugója. (...) »Magyar vagyok«: azt jelenti, hogy Petőfi vagyok.”

„A családi élet melege, a gyermek szeretete szülei iránt, a férj szeretete felesége iránt, ez a jellegzetes Petőfi-tematika. (...) Az ő világa a minden ember érzelemvilága, és népszerűségének a titka, hogy azt fejezte ki, ami mindenkiben hallgat és várja a költőt, aki el tudja mondani. (...) A feleségéhez írt versek annál csodálatosabbak, mert a legritkább eset, hogy valaki jó verset írjon a saját feleségéhez... A szerelmes vers a vágy feszültségéből származik, és az ember nem szokott az után vágyódni, aki mellette van”. Szerb Antal figyelmét nem kerüli el az sem, hogy a Júlia-dalok konvencializmusa paradox módon Petőfi osztályhelyzetéből is következett: „A szegénylegény Petőfi, aki minden más téren daccal tépte össze a nemesi osztályköltészet formai és tartalmi hagyományait, ezen az egy területen konvenciózusabb volt a nemesi költőknél. (...) Szerelmi lírájában alkalmazkodott a szeretett leányhoz és annak osztálykonvencióihoz. Meg akarta mutatni, hogy a szerelemben ő is úriember.”

Még március mámoros napjaiban írta A szabadsághoz című himnuszát. A vers szemlélete és képanyaga megegyezik a látomásköltészetével. A szabadság a legfőbb érték, melynek megvalósítása igazol minden áldozatot, s az ügy végső diadala nem lehet kétséges. Képei elsősorban a Bibliából valók, s ami Petőfi költészetében fölöttébb ritka, a megszemélyesített szabadságot királyként magasztalja. A csattanónak szánt tematikus zárlat azt is érzékelteti, hogy a költő a szabadságot megszerzett, de korántsem végleges állapotnak tekinti.

A helyzet kiéleződése és a fegyveres harc vállalása ismét reményt keltett Petőfiben. Újra időszerűnek érezte köztársasági álláspontját, s a korábban írt és elutasított cikkét, melyben a köztársaságot üdvözölte, verssé fogalmazza át – így születik a Respublika című költeménye 1848 augusztusában. Nemcsak ódai hangneme, hanem szerkezete is emlékeztet A szabadsághoz című versére. A középpontba állított értéket megszemélyesíti: fenséges nőalakként jelenik meg, hozzá intézi lelkesült szavait. A két mű születése között eltelt hónapok kudarcai, keserves tapasztalatai is éreztetik hatásukat. A szabadság ellentmondások nélküli érték, míg a köztársaság szelíd szemű, de szilaj kezű nőalak; a szeretet istennője, de kardot is villogtat. A szabadságnak megszűnt hosszú bujdosása, míg a köztársaság még a távolban bujdosik. A Respublikát köszöntő vers beszélője egyes szám első személyben szól, a korábbi vers többes szám első személyben – ez a különbség is arról tanúskodik, hogy Petőfi már kevésbé bízott abban, hogy eszméi rövid időn belül közösséget teremtenek.

„Hőse, Szilveszter, a költő szócsöveírta Horváth János –; király- és pap-gyűlöletét könyvben írja meg; emiatt börtönbe kerül, majd hosszú fogság után kiszabadulván, a királyra lő, miért vérpadra kerül. A költeménynek e Shelley-ízű magva Dickens-i burokba van foglalva.”

Illyés Gyula „a költő eszméinek szótárát” látta Az apostolban: „Hogy mit jelentenek műveiben ezek a szavak: boldogság, szabadság, isten, pap, lázadás, zsarnokság, király, arra ez a modern hősköltemény felel, amelyben az irodalomtörténet oly készségesen emelte ki, sőt túlozta a hibákat. Szilvesztert, ezt a dunai-tiszai Twist Olivért a társadalmi nyomor érleli forradalmárrá. A külváros sikátorainak szennye, aztán a lakájkodás egy gazdag úrnál, ez világítja meg a társadalom szerkezetét. Szilveszter a nemzetért és a hazáért küzd, de a kastély ura és a falusi pap, a szabadság minden született és szakmai ellensége igen helyesen társadalmi forradalmárt lát benne. A hős így a királyban nem egy üres szólamot: az elnyomáson alapuló rendszer fejét, minden visszaélés szentesítőjét veszi célba.”

Méltán állapítja meg Szegedy-Maszák Mihály, hogy Az apostol Petőfi legnagyobb igényű költői vállalkozása, „a lélektani elidegenedés költeménye”: „Benne a költő öniróniával tekint azokra a korábbi pillanataira, amikor nem vette elég komolyan az eszményi világ létrejöttét megelőző történelmi szakasz hosszúságát és démonikusságát. A történelmet sokkal bonyolultabb, nehezebben megfejthető könyvként ábrázolja. A hős, Szilveszter, magányos forradalmár, Krisztus tudatosan deformált tükörképe. Sorsán keresztül Petőfi azt a létállapotot fejezi ki költőileg, melyet művészi prózájában Rousseau jelenített meg (...) Petőfi önéletrajzi hőse azonban sokkal egyértelműbben a tragikus irónia közegében mozog... Szilveszter feláldozza magát a világért, de hiába: az egyre mélyebbre süllyed. A hős nem ismeri s egyre kevésbé érti azt az Istent, akitől megbízatását kapta. Amikor válaszúthoz ér, mindig két rossz lehetőség között kell döntenie. Prófétának mondja magát, ám szeme mind homályosabban lát. Áldozata egyre értelmetlenebbnek tűnik. Teljes magánya önmeghasonlásba kergeti: megtagadja az Istent, és ha tehetné, kiirtaná az emberiséget.”

Érdemes összevetni a másik két említett verssel: az Ez a világ amilyen nagy... és a Fa leszek, ha... című népdalokkal. Azokat az udvarlás gesztusa vezérli, címzettjük az áhított kedves, míg itt a magányosság panasza szólal meg s a címzett meghatározatlan (a többi ember, akárki). A tematikus különbség magyarázhatja azt is, hogy miért hiányzik innen a természeti kép vagy a virághasonlat (míg a Temetésre szól az ének... egyáltalán nem él metaforával, a második dal is alig, addig a Fa leszek, ha... címűt éppen a képek laza füzére szervezi egésszé.

Ugyanakkor találunk egyező elemeket is – mindhárom dalban fontos szerkezeti szerepet kap az ismétlés, a párhuzamosság: „Temetésre szól az ének, / Temetőbe kit kisérnek”, „Elégeti a lelkemet... / Égjen el hát árva lelkem”, „Ha, leányka, te vagy a mennyország..., / Ha, leányka, te vagy a pokol” stb. Különösen gazdag párhuzamokban és ellentétekben az Ez a világ amilyen nagy... kezdetű vers (lásd a mellékelt ábrát ).

Jó példa lehet arra, hogy még az egyszerűnek tűnő szöveg is milyen bonyolult logikai-retorikai szempontból.

árnyéklatokban:

árnyalatokban.

deformált:

eltorzított.

Az egyik ilyen, Lisznyai Kálmán tollából fakadt s a Pesti Divatlapban publikált terjengős poémát joggal teszi szóvá az Életképek kritikusa (a lap 1845. júliusi számában), aki iróniával szól a nemzedéki felbuzdulásról is: „legalább van egy dolog, miben a fiatalabb irói nemzedék valóban követésre méltó példát mutat (...) ők egyre-másra küldözgetik egymásnak a magasztaló leveleket”. (A bírálók azután nem mindig vették észre a fától az erdőt. Például a Honderű csak a kölcsönös dicsőítést látta Petőfi Aranyhoz írt költeményében és Arany válaszában – figyelmen kívül hagyta a közös elvek tisztázásának szándékát –, s közzétette a versek paródiáját: az Óda Ökörszemhez és a Viszonóda Sármánykához című zengelményeket.)

Bizonyság erre, hogy még évekkel később is, amikor Szalontán nyilvánosan fel akarták olvastatni a Toldit, Arany nem engedte, mert – mint azt Szilágyihoz írt leveléből tudjuk – tartott az ottani kritikától, „ahol János vitézre elmondják: az is bolond, aki az ilyet kinyomja”.

Szókimondásával valóban sokkolhatta az irodalmi körökben használatos „negédes” (mesterkélten finomkodó) és „dagályos” stílus híveit. Például a Honderű szerkesztője a következő szavakkal ajánlotta a lap újévi számát, „a fakadozó bimbót” az olvasó honleányok „bársonypuha, hófehér” kezeibe: „Ápoljátok tündéries íróasztalotok örökzöld repkényei között, s ha kedves lesz a bimbó, engedjétek bájvirággá fakadozni gyönyörű szemeitek édes sugarában s honszerelmes leheletek drága kéjlegében.”.

Az „aljasság” vádjával szemben (ami az Összegyűjtött költemények előszavának tanúsága szerint igen érzékenyen érintette a költőt) az Irodalmi Őr 1846. márciusi számában így védi meg: „Miért volna aljas Petőfi? mert borról énekel s pórias kalandokról? – de miért volna tehát a lelkesítő bor nemtelenebb tárgy, mint egy ludmájszívű, regénypuhított leány álérzelmek által kisajtolt könyűi? miért a juhásznak s falu kalapácsának kalandja kevésbbé költői tárgy, mint a sima salonok bünei? – aljas csak az, ami szolgai.”.

A Szépirodalmi Szemlében publikált terjedelmes kritikájában Pulszky dicséri Petőfi népiességét, de elveti forradalmi hangütését; az Egy gondolat bánt engemet... című vers alapgondolatát egyenesen „dagályos”-nak nevezi, mert „a világszabadságért meg akarni halni, ez magában oly képtelenség, mely csak abból magyarázható, hogy a költő (...) lehető legnagyobb erejét és hatását túlbecsülte, vagy megfelejtkezett arról, mily nagy a világ, mily végtelen az emberiség”. Pulszky vélekedése előrevetítette Petőfi politikai költészetének későbbi alábecsülését.

A Honderű 1846. novemberi számában Zerffi Gusztáv kifejezetten Petőfi és „pártja” ellen szónokolt: „Vannak írók, kik egy párt által lángésznek kiáltva – írnak és írnak, egyik könyvet a másik után küldik sajtó alá, magukat pajtásaiktól megleveleztetik, énekeltetik és áldomásoztatják – de emellett mégis csak középszerűt, néha épen rosszat hoznak napvilágra. Pajtásság senkit sem tesz költővé...” Zerffi Gusztáv részletesen kifejti, hogy minő veszedelmekkel jár a „pártkodás”, amely elvakít, elfogulttá és egyoldalúvá tesz, s ezzel megbontja a köznyugalmat. A kitűnő szerző egész cikksorozatot szentelt annak, hogy Petőfit támadja, ami később csöppet sem feszélyezte abban, hogy lefordítsa németre a Nemzeti dalt – igaz, 1848-ban hirtelen forradalmárrá vált, a forradalom bukása után pedig a bécsi udvar titkos ügynökeként dolgozott a magyar emigráció ellen.

Németh László még 1934-ben is azt állapítja meg Jelszó: Petőfi című cikkében, hogy „A magyar irodalomnak Petőfi a legnagyobb fénye. Bizonyíték rá, hogy egész irodalmunkat az ő világításában látjuk. Nemcsak utódai állnak az ő fényében, árnyában (szerepét folytatva, mint Vajda, Ady, a fiatalabbak közül Illyés, Erdélyi, vagy szerepe ellen küzdve, mint Arany, Babits), de visszaeső fénye elődeit is meghamisítja. Csokonaiból, ebből a botanikus lelkű költőből, akinél a tizennyolcadik századnak kevés nyájasabb bennszülöttje élt, egy elő-Petőfit csinált, s a tizenhatodik század nyers borújában, Balassi előtt ráemlékezünk. Petőfi olyan nagy emléke a magyar szellemnek, hogy nem tudunk szabadulni tőle. A hű asszony esküvője napjához méri leány- és asszonykorát. A magyar szellemnek Petőfi költészete volt az esküvője.”

Lisznyainak egy időre sikerül a palóc tájszólást divatossá tenni; a palócságból ősmagyar mitológiát vélt meríteni, s nem akarta elhinni, amire pedig már Erdélyi János figyelmeztette, hogy az ő „ősmagyar” mítoszai nem egyebek, mint szlovák babonák. 1850-60 között Lisznyai a legünnepeltebb magyar költő, népszerűsége még Petőfiét is felülmúlta: festményeket készítenek róla, ő a Pillwax Kávéház hőse, verseket írnak hozzá, idegen nyelvekre fordítják, megzenésítik. Iskola is támad körülötte: „a provincializmus, a nagyotmondás és hasonlathajhászás iskolája” – mint azt Komlós Aladár írja. Csakhamar Lisznyai nyomába léptek Szelestey László, Tóth Kálmán és mások.

Arany, aki a nagykőrösi gimnáziumban Petőfit tanította, irodalomtörténeti vázlatában pedig leszögezte, hogy „Petőfi nemcsak a magyar nemzet, de az egész világ legjelentékenyebb költői közé tartozik”, most – Petőfi árnyékát látja rávetülni a magyar irodalomra, amely képtelen elszakadni a zseniális előd örökségétől s így túllépni azon.

„Petőfi olyan költő, akihez csak Burns és Béranger hasonlítható (...) annyira egészséges és primitív, egy beteges és reflexív allűrökkel teli társadalom kellős közepén, hogy Németországban senkit sem állíthatnék melléje; nekem magamnak is csak néhány ilyen természetes hangom van; ezzel szemben az a benyomásom, hogy szelleme nem túlságosan mély, s hiányzik belőle minden hamleti vonás, a maga és népe szerencséjére.”

Ilyféle költeményei – írta Erdélyi János –, az eszme és lelkesedés nevében, a lehetetlenséget vívják, s kevés hia, hogy ájulássá nem nőnek túl az akaraton, eszméleten, mint az elkeseredés magánkívüli zaklatódásai. Mélységes szubjektivitás, hajótörést szenvedve a tárgyias világ szirtein; melynek zajából ami kihallik, egy szó, egy felkiáltás: »Harcban állok a nagy mindenséggel!« Hová jutott volna Petőfi ez ösvényen, be nem látható. Ő győzte volna-e le fájdalmait, vagy ezek őt: talány, ha csak a gigászok harcaiból nem veszünk példás hasonlatot kimenetelére. Annyi bizonyos, hogy Petőfi vakmerő játékot kezde velök. Költőisége volt kockán, keblének örök szétdúlatásával. Az ő nagy érdemei csakugyan más földből díszlettek föl. Ott van a szenvedély a szerelmi és hazafiúi dalokban. Vesszük egészséges humorát néha egy kis heinei kenettel és szeszéllyel az úgynevezhető genreképekben; páratlanok dévajgásai a borral; leírásai, föstései a természetiekben; különösen az alföldi rónák költészete, hasonlít a hollandi művészek vásznaihoz, melyek a tenger alól mentették meg a kertország szépségeit.”

Gyulai Pál pedig így vélekedett: Nálunk a legnagyobb, a legépebb tehetségre is, még a legkedvezőbb körülmények közt is egy lidércnyomásnak kell nehezülnie. Egy fájdalom fogja sírjáig kísérni, mely zavarólag hat fejlődésére. Ez viszonyaink átka. De Petőfi még ifjabb is vala, mintsem egy kiforrott kedély kincseit tárja elénk. Nagyobb elbeszélő költeményeiben mindenütt érezni fogjuk ezt (...) Midőn vizsgálja a mindenség végcélját, az örökkévalóság titkát, a hír és dicsőség mibenlétét, az emberi szív örvényeit, s visszapillant a múltra, vagy a jelen izgalmai közé veti magát, s a politikai s társadalmi viszonyok fájdalmától lelkesül, nem tesz reánk oly élénk hatást, mint midőn szilaj lelke a pusztákra szabadul, az alföldi róna végtelenjén ringatózik, hogy a legszebb tájképeket tükrözze elénk, dalt mond a falu leányainak, benéz a kunyhókba, mereng a csárda romjain, vigad bor mellett, cigányzenével, fölkeresi szüleit, megemlékszik gyermekkori napjaira, utazik széles e hazában, melyen kívül számára nem létezik semmi, s erős fajszeretete egész szenvedélyével öleli a magyar népet, s mintha a népszellem géniuszává válnék, ott zeng dalaiban minden, mi a magyar nép kedélyében, életében költői. Itt ő nagy, ezért ő a magyar líra legkitűnőbb képviselője.”

Egy évvel később, Szépirodalmi szemléjében Gyulai a következőképpen próbálta magyarázni-menteni a szerinte mentendőt: „Volt a Petőfi lírájában valami átkozódó harag, bosszús meghasonlás, evődő reflexió. (...) Egyik kritikus ezt világfájdalomnak nevezte, míg ő maga költeményeiben csak világgyűlöletnek, melynek aztán ugyanitt búcsút is mondott. De Petőfi költészetében tulajdonképp se világfájdalom, se világgyűlölet nincs. Ama lázas költemények, melyekben az embereket megveti és utálja, ama sötét epigrammok, melyekben könnyet és vért, angyalt és ördögöt egyszerre veszünk, nem annyira a kétely és kétségbeesés, mint az önámítás és szeszély szüleményei. (...) Honnan hát mégis átkozódó haragja, bosszús meghasonlása, evődő reflexiói? Mert olvasta Byront, Shelleyt, Lenaut, Heinet; mert ámította magát; mert legveszettebb kedvében is írt, mikor jobb lett volna kisétálnia vagy kialudnia magát, amit pedig megírt, mindig kiadta: mivel mohón olvasták, s neki költeményeiből kellett élnie. Szellemének e nyilatkozása kevés becsű. Nagyrészt kölcsönzés és önámítás s éppen azért nem foly azon közvetlen bensőségből, mi őt annyira jellemzi. Ilyenkor nála az eszme különc ötlet, az érzés szeszélyes roham és éppen nem a kétkedő elme elmélyedése, a vigasztalhatatlan szív önkénytelensége. Hangulata majd mindig erőszakos, s bár képzelete sohasem hagyja el, gyakran beleesik azon üres pátosz- és dagályba, mi másnemű költeményeiben oly ritkán mutatkozik.”

Péterfy egy 1883-as, Berlinben kiadott könyvében, ahol német olvasók számára próbálta meg összefoglalni a legújabb magyar irodalom eredményeit, a Petőfi költészetét méltató fejezetben „tévedés”-nek, „egy lázas álom szüleményé”-nek, a francia forradalom idejéből való pamfletnek nevezte Az apostolt, melyben Petőfi „egy rongyokban született, a zsarnokság és királyság ellen dühöngő gamint állít oda a nép képviselőjéül”. (Ismeretes az az anekdotikus történet is, hogy amikor egyik tanítványa Az apostolért lelkesedett, Péterfy leintette, s azt mondta: „nem az az igazi költemény, hanem például Az Alföld”.)

Riedl Frigyes 1923-ban posztumusz kiadott Petőfi-könyvében is amit Az apostolról mond, abban több az ellenérzés, mint a megértés: „A költemény izzó, lázas képzelet és szenvedélyesen elkeseredett hangulat eredménye. A fájdalom paroxismusa és felháborodása dühöng benne. (...) A világmegváltó szándék és az elért (sőt elérhető) eredmény közt olyan óriási ellentét van, hogy a mű itt feltűnő szellemi deficitet mutat fel. (...) Petőfi a maga exaltatióját az eposzban a képzelt legszörnyűbb motivumok közé helyezte, hogy tulajdon lelki izgalmait máson, az apostolon szemléltesse... ebben a művében mintegy önmagát túlozta.” Nem könnyű megvonni a határt, hogy meddig terjednek az esztétikai természetű fenntartások és hol kezdődnek a politikaiak. Hogy az utóbbiak is jelen vannak, nem kétséges. „Szilveszter köztársaságot akar – olvashatjuk Riedl szövegében –, de nem gondolva, hogy – úgy amint Petőfi rajzolja – köztársaságban, például a mai Párisban vajjon jobban boldogulna-e: ő ott is végletesen ellenzéki, szenvedélyes koldus maradna.”

Megszívlelhették volna Arany László intelmét, aki a magyar politikai költészetről tartott akadémiai székfoglalójában 1873-ban a következőket mondta: „Akik Petőfit mint politikai költőt kárhoztatják, elfeledik azt, hogy a politikai költőt más szemmel kell nézni, mint a közügyek valódi intézőit. A számítgatás, tények mérlegelése, érdekek kiegyeztetése, alku, türelem nem kivánható a költőtől. A költészet nem az exigenciák tudománya. A leghelyesebb politika verses dicsőítése nem tesz valakit költővé, de a legrosszabb politikának is lehet kitűnő politikai költője. Meglehet, hogy megróvjuk, kivált mai utólagos bölcseséggel, azt a túlzó politikát, melyhez Petőfi csatlakozott, de nem tagadhatjuk el, hogy azok az érzelmek, amiket ő hangoztat, a nemzetnek egy jelentékeny részét egykor áthatották, hogy ő maga is érezte azokat, s őszintén és igazán mondta el saját érzelmeit.”

A Szent István Társulat 1916. évi naptára pedig a Föl a szent háborúra! című Petőfi-vers négy sorát („Szent a csata, nem harcolunk / Királyért:/ Király ellen szabadságunk / Istenünk és hazánkért!”) a következő jelentéktelen módosításokkal közölte: „Szent a csata, mert harcolunk / Királyért, / Királyunkért, Istenünkért / És te érted: Hazánkért!”

1922. december 22-én Klebelsberg Kunó törvényjavaslatot terjesztett a nemzetgyűlés elé a költő emlékének törvénybe iktatásáról. Az ünnepi eseményt váratlan incidens zavarta meg: az egyik képviselő, Cserti József azt kiáltotta a bevezető szónoklatot követően, hogy „Éljen Petőfi szelleme! Éljen a magyar népköztársaság!”, ami a jelenlévőkben az 1918-as őszirózsás forradalom, illetve a kommün rémét idézte fel. Így azután a képviselők – hogy felháborodásukat kifejezzék – a magyar királyság hosszan tartó éljenzésével zárták a Petőfi emlékére összehívott ülést.

„A Petőfi Társaságok soha nem foglalkoznak a Petőfi eszméinek terjesztésével, mert sokkal könnyebb a Petőfi-házban őrizni az ágyat, amiben Petőfi született, mint Az apostol gondolataival kiállni a tömeg elé.”.

„Az a lekicsinyelt ifjú ember – mondja Ady–, az a Petőfi Sándor, az a zenebonás népköltő, tízmillió embernél tisztábban látott, jobban látott. Persze, hogy az ember századok számára lehessen bölcs, okos, ahhoz nagyon ugrifülesnek, csacsinak, rajongónak, szeleburdinak, megbízhatatlannak kell lennie.” Még Petőfinek a magánéletben mutatott gyanútlansága is (hogy „lépre ment” Szendrey Júliának) Ady szemében annak bizonyítéka: a magasabb célokra tekintésnek is megvan a maga ára, mindenért meg kell fizetni.

Babits valójában Hartmann János Petőfi-tanulmányok című, frissen megjelent könyvének megállapításait visszhangozza, amelyek persze kapóra jönnek neki: mintegy igazolják az ő idegenkedését Petőfi harsányságától és gondolati szegénységétől. Ám ezt kockázatos lett volna megírni, tehát Petőfi „nyárspolgár”-sága a célpont, amit nehéz kivédeni, ha pl. szerelmi költészetének bidermeier vonásaira gondolunk. Sokan Ady-ellenes élt föltételeztek Babits Petőfi-értékelése mögött, valójában Babitsot nem Petőfi, hanem Arany érdekelte elsősorban.

1913-ban, a Magyar irodalom című munkájában Babits újabb kísérletet tesz Petőfi és Arany életművének elhelyezésére, méghozzá világirodalmi horizontba állítva. Lényegében hasonlókat mond, mint Kosztolányi Dezső 1906-os cikke (Petőfi, a szocialista): Petőfi fordítható és világirodalmi érték, míg Arany fordíthatatlan és nemzeti érték.

Részben e korlátozott (s korlátozó) célkitűzéssel magyarázható, hogy az életmű egyes darabjaira – így A helység kalapácsára és a János vitézre – kevesebb figyelmet fordít (s mindkettőt – rövidre zárva – Petőfi „lírai szerepjátszásának” epikus változataként intézi el). Az apostol viszont, melyet Horváth „a lírai személyesség” második – 1848 márciusától a költő haláláig tartó – szakaszának reprezentatív műveként emel ki, alapos elemzést kap. A megközelítés említett „korlátozottsága” természetesen idézőjelek között értendő.

Irodalomtörténeti alapvetésével Horváth János mindenekelőtt a népnemzeti irányzat hagyományával szembeforduló Nyugat-nemzedék kritikájára próbált tudományos igényű választ adni, nem kevés keserűséggel konstatálva, hogy a magyar irodalom Petőfi és Arany János nevével fémjelezhető „nemzeti klasszicizmusának” teljesítményét nem sikerült kielégítően fölmérnie sem a kritikának, sem az irodalomtörténet-írásnak. Petőfi-könyvét is e tisztázó munka némiképp megkésett, de sajnálatosan időszerű pótlásának szánta.

Pándi Pál 1961-es könyvének ez az egyik vezérfonala, holott ez könnyen belátható egy olyan költő esetében, aki sűrűn írt helyzetdalokat és életképeket. E fiktív szerepekkel közös nevezőre pedig Horváth nem hozta Petőfi nagyonis valóságos forradalmi szerepvállalását, sőt.

Erkölcsi bénaságban szenved – írja Szilveszterről – mindazt illetőleg, ami az embernek legközelebbi emberi kötelessége. E holdkóros, sőt dühös rajongónak szemeláttára hal éhen gyermeke; hogy eltemethesse, jegygyűrűjét adja el, de árát az utolsó garasig a temetésre költi, átallván belőle csak egy falat kenyeret is venni magának. (Hát másik éhező gyermeke?)” Horváth János „a költemény fő gyöngéjé”-nek tartja e különös és szerinte semmivel sem menthető viselkedést.

S valóban, nem „holdkóros”-e Szilveszter viselkedése? Menthető-e, amit családja ellen vét? Akár jogosaknak ismerhetnénk el Horváth János ellenvetéseit, ha nem lenne az irodalomtörténész illetékességének szintje más. Mert ha Az apostolt költeménynek tekintjük és nem életténynek, s ha irodalomtörténeti távlatból kívánjuk megítélni és nem morális nézőpontból, akkor nem az a kérdés, hogy Szilveszter „erkölcsi bénaságban szenved”-e vagy sem, hanem az, hogy milyen művészi célszerűséget képvisel: milyen költői életérzés (illetve világkép) mozgatja. Horváth János szemlátomást nem talált rá a kulcsra, mely ezt a zárat nyitja: a szentimentális hős problémájára.

A harmincas évek klasszicizáló hullámában nagy hatást tett a nála jelentősebb nemzedéktársaira is, köztük Illyés Gyulára és József Attilára (az utóbbi „szegényember”-versei sokat köszönhetnek Erdélyi költészetének).

Végül azzal vágja ki magát, hogy bár Petőfi asszimiláns, de példát adott az olyan „ólmos magyar természetek”-nek, mint Arany, Vajda és Ady. „S ha Petőfit nem is éreztük olyannak, akitől magyarságot lehet tanulni – mondja Németh László –, emberségünknek találhattunk-e nagyobb iskolát?” Nem túl biztató védelem az, amely azt szuggerálja, hogy magyarság és emberség: két külön dolog. Aziránt pedig Németh nem hagy kétséget, hogy Petőfi nem ért le a „mély-magyarság”-ig: „Magyar nyelv és ritmus keserves szülőfájásait sosem érezte. (...) Hiába volt népköltő, hasonlítsuk össze népiességét egy Bartókéval, Tamási Áronéval, Erdélyi Józsefével: ez azonnal kiderül.” Amire az utolsó mondat céloz, az a XIX. századi népiesség „művisége” – az, amit Magyar irodalomtörténetében Szerb Antal így ír le: Petőfi, amikor népköltő volt, erőszakot követett el magán. Lírai mondanivalóit kénytelen volt leegyszerűsíteni, elszínteleníteni... (...) A másik... hogy a népköltő végeredményben mégsem a nép számára írt. Igaz, hogy Petőfi költeményeinek egy része csakugyan a »nép ajkára« került, különböző zeneszerzők érdeméből, igaz, hogy a magyar nép, amennyiben olvas verseket, legnagyobb gyönyörűségét az ő verseiben találja. De nagy általában a nép nem olvas verseket, más dolga van, akkor és most és mindörökre. A vers az úri osztály luxusa. A két önellentmondást így lehetne egy paradoxonba sűríteni: a Petőfi-népdal olyan vers, amelyet egy nem-népi valaki írt a nem-nép számára.”

Szerb Antal persze természetesnek tartja, hogy „a nép nem olvas verseket” – míg a népi írók éppen ezen akarnak változtatni. De ez már nem irodalmi, hanem irodalmon túli kérdés; ahogy a „népi” kijátszása a „népies” ellen is különböző illetékességek egybemosása, vagy legalábbis egy merőben más karakterű irodalom-felfogás alapján való ítélkezés.

1942. március 15-én a budapesti Petőfi-szobornál került sor a legnagyobb németellenes, antifasiszta, a független Magyarországot éltető tüntetésre.

„Szavak helyett tettekkel jelentjük Petőfinek – mondta Horváth, mintha Petőfi a tábornoka lett volna -: a német zsarnok szétzúzva a földön hever. A szabadság tízmillió magyar elidegeníthetetlen tulajdona lett. A kunyhó győzedelmeskedett a paloták felett. Nincsen többé »szeretett király«, trón és korona (...) Saját népe tiporta el a cárt, aki megfojtotta a magyar forradalmat. S a zsarnokaitól megszabadult orosz nép pusztította el és zavarta világgá a mi elnyomóinkat is és osztotta meg népünkkel vérrel kiküzdött legdrágább kincsét, a szabadságot. A világszabadság vörös zászlaja diadalt aratott Európában és Ázsiában...”

A kitűnő szónok sem mulasztotta el, hogy a „renitens” írókat megfenyegesse: „Az a mai magyar író, akinek irodalmi értelemben nem Petőfi a lobogója – eltávolodik, vagy szembekerül a néppel. (...) Vannak, akik a politikától, a pártigényektől, az agitációtól féltik személyiségük és művük integritását és színvonalát. Igazi egyéniségek ezek, akik hajlandók még mintaképnek és magasrendű művészetnek elfogadni azt, hogy megy a juhász szamáron. De ha ez a juhász, mondjuk, honvédnek megy, harcol és harcra hív, ha nem szerelmi bánat epeszti, hanem osztályának gondja – akkor ez már szerintük versbe kevert politika, agitáció, merénylet a művészet ellen. (...) a művészi szabadság jelszavának hazugsággal mérgezett nyilaival ostromolják a tömegek politikai aktivitását...”

1952-ben, az önkényuralom tetőződésének idején, Révai József világosan megmondta: „Zavarná fejlődésünket, ha nem viszonyulnánk kritikusan a magyar kultúra olyan óriásaihoz, mint Bartók Béla, Ady Endre, Derkovits Gyula – és ide kell bizonyos fokig sorolni még József Attila művének egy részét is. Hatalmas mű az ő művük, örök kincse a magyar kultúrának. De nem véletlen, hogy például a magyar költészet nem Ady és nem is József Attila útját folytatja, hanem – az alkotási módszer, a stílus demokratizmusában – visszakanyarodik Petőfi Sándorhoz. Ezeknek a nagy lázadóknak kivétel nélkül az volt a gyengéjük, hogy bár gyűlölték a régi világot és kívánták az újat, többé vagy kevésbé el voltak szigetelve koruk forradalmi népmozgalmától, vagy nem voltak vele eléggé összeforrva.” Révai itt nagyvonalúan „eltekintett” Az apostolt ihlető követválasztási kudarctól, attól, hogy 1848-ban Petőfi mennyire elszigetelődött szélsőséges republikánus, királyellenes nézeteivel.

apoteózisát:

megistenülését.

hia:

híja.

genreképekben:

életképekben.

Ez viszonyaink átka:

itt alighanem a Bécstől való függőségünkre céloz Gyulai.

ugyanitt:

Gyulai itt a Levél Várady Antalhoz című versre céloz.

gamint:

suhancot.

paroxismusa:

őrjöngése.

exaltatióját:

elragadtatottságát.

exigenciák:

elvárások.

komédia:

itt: színészkedés.

Kárpátoknak:

eredetileg „Karpatoknak” állt.

jégre nem viszik:

nem csapják be.

Elveszte mindent, amit keresett:

az 1830-as évek derekán már vagyonosnak számító Petrovics István az évtized végére tönkrement - egyfelől az 1838-as árvízkára következtében, másfelől hogy volt üzlettársa becsapta őt, egy rokona pedig - akinek jelentős kölcsönt adott - fizetésképtelenné vált és őt is magával rántotta..

bakancsos-köpönyeg:

utalás Petőfi katonáskodására.

naponti:

naponkénti.

Ármánykodó gazemberek:

Petőfi másutt is panaszolta, hogy a kecskeméti társulatban mennyi gáncsoskodást kellett elviselnie színésztársai részéről.

S mellyet tőlem minden kántor irígyel:

a falusi kántor ugyanis annál nagyobb tekintélynek örvend, minél erősebb a hangja.

a kiknek szíve [...] A test alsó részébe hanyatlik:

ti. a lábukba, azaz elfutnak a veszély elől (hasonló, mint az "inába száll a bátorsága")

egyház (alább többször: szentegyház):

templom. Mivel a pap itt tiszteletes [vö. 45., 323., 345. stb.] és oltár is van [44.]: evangélikus templomról van szó.

reverenda:

papi öltözék, alul szoknyaszerű felsőruha.

sejtése pogány:

[mivel a "pogány" jelentése itt: kegyetlen, cudar (népnyelv), tehát] igen rosszat sejt.

puskagolyóbics:

a puskagolyóbis tájnyelvi alakja.

hahogy:

még ha, ha történetesen.

Lelkem hüvelyét:

ti. testemet (tréfás körűlírás).

kólyika (kólika):

bélgörcs, hascsikarás (tájnyelv).

kohával:

kohakővel (tájnyelv).

átila-dolmány:

testhez simuló, csípőig érő zsinórozott (magyaros) férfikabát.

bakter:

(itt) csősz.

kisbíró:

községi elöljáróságon altiszti jellegű alkalmazott.

Két szárnyú seregélyekkel:

a fölösleges "két szárnyú" jelző az öncélú eposzi jelzők használatát gúnyolja ki.

kántor:

a szertartásokat énekszóval vezető egyházi alkalmazott.

Mint a vér rozsdája emészti... Egymást simogatjuk:

gúnyos célzás a megyei (és községi) önkormányzatok választását kísérő erőszakoskodásra.

Bagarja:

(beszélőnév) csizmakészítésre való bőr.

egyházfi:

a templomot rendben tartó, harangozó egyházközségi alkalmazott.

mikoronta:

amikor (régies).

mély titku alakkal:

[az "alak" jelentése: magatartás, viselkedés – tehát:] titokzatoskodva. (De az is lehet, hogy sajtóhibáról van szó, s a szövegben eredetileg itt az állt: ajakkal.)

Mind ivadéki... Göndör hajára:

a cigányok (ti. a hagyomány szerint Nagyida várát 1557-ben ezer cigány védte Puchheim osztrák tábornok ostromló seregével szemben).

Nem fontolva haladván:

gúnyos célzás; a Világ c. lap köré tömörült ún. "ifjú konzervatívok" (Dessewffy Aurél és Emil köre) jelszava volt az óvatos reformokkal eszközlendő "fontolva haladás".

Kukucsáltak:

a kukucskáltak tájnyelvi alakja.

nadragulya:

mérgező hatású növény.

Holott:

ahol (régies).

átabotába:

hebehurgyán (népnyelv).

Most vagy sohasem:

a sor rövidebb formában a Nemzeti dalban tér vissza („Most vagy soha”). A Nemzeti dal első szava is („Talpra, magyar”) előfordul itt: Csak talpra, de gyorsan – mondja Bagarja a szundikáló bírónak [vö. 1055.].

a győri csatában:

gúnyos célzás arra, hogy a magyar nemesi felkelő sereg 1809. június 14-én csúfosan megfutamodott Napóleon csapatai elől.

merényért:

merénylet (régies).

amazon:

harcias, férfias nő (az ógörög mitológiában harcias nőkből álló állam tagja).

lajbli:

fémgombos férfi mellény (népnyelv).

figyelmeteket... csigázom:

[sűrítés] figyelmeteket felcsigázom és valamire irányítom.

földöntúli izék / Földöntúli izékbe avattak:

az eposzi sejtetések és jóslatok kigúnyolása.

messzely:

kb. három deci (régies).

árendás:

bérlő (régies).

kontó:

(itt) tartozás.

átaljában:

(itt) egyáltalán.

cintmasinája:

gyújtószerszáma.

koppantó:

gyertya eloltására szolgáló ollószerű eszköz.

Bájdúzs:

bájdús (tájnyelv).

holottan:

ahol (régies).

S én balga szavát fogadám!:

(értsd:) S én, balga, szavát fogadám!

gölődin:

gombóc (tájnyelv).

süldisznó:

süldő vagy sündisznó – a kettő közül bármelyik lehet.

eleblábolt:

megszökött, elkotródott.

i'kább:

inkább (tájnyelv), de az is lehet, hogy tréfás szótagrövidítés (verselési okból).

Test-épületének / Élő oszlopain:

lábain.

könnyü inakkal:

ti. lábakkal (vö. elinal).

kaloda:

két cölöpre erősített, három lyukkal ellátott, deszkából készített szégyenfa. Az egyik lyukon az elítélt fejét, a másik kettőn a karjait dugták át és szorították le.

egy betüig:

betű szerint, szóról szóra.

Oh Hamlet!... Mikoron megláttad atyád lelkét:

utalás Shakespeare Hamlet című tragédiájára, melyben a címszereplő királyfi előtt megjelenik elhunyt apjának szelleme.

mindenha:

mindenkor (régies).

Magasan függendnek azok, / Mint Zöld Marci:

a 19. század elején hírhedett betyárvezért 1816 decemberében elfogták és felakasztották. (Róla szól Petőfi 1845-ös Pusztai kaland és 1847-es Zöld Marci c. verse is, valamint az ugyancsak Zöld Marci címmel írt drámája, melynek szövege nem maradt fenn.)

Megyeri:

Megyeri Károly (1798-1842) a reformkor egyik legkiválóbb színésze, a Nemzeti Színház első komikusa, a realista szerepegyénítés úttörője a magyar színpadon.

Szentpéteri:

Szentpétery Zsigmond (1798-1858) ugyancsak híres komikus színész a reformkorban, a Nemzeti Színház alapító tagja.

kend sem volt jobb a deákné vásznánál:

szólásmód, jelentése: maga sem volt jobb, mint a többiek.

rosz a csillagzatja:

rossz csillagzat alatt született.

petrencés rudat:

kisebb rakás szálas takarmány v. széna (petrence) hordására szolgáló rúd.

pitvar:

a parasztház udvarról, tornácról nyíló helyisége.

katonapajtási:

katona pajtásai.

úti levelet:

itt: menlevelet.

Taljánországban:

Olaszországban.

Dárius kincsével:

a mérhetetlen sok kincs jelképes elnevezése, I. Dareiosz perzsa király nyomán, akit az ókor leggazdagabb uralkodójának tartottak.

hétlófarkú basa:

a lófarkok növekvő száma (a rúdon levő arany félholdra függesztve) a török pasák növekvő rangját jelölte (illetve jelvénye volt).

Ötakós:

űrmérték; egy akó kb. fél hektoliter.

szinte:

szintén.

jó’karatját:

jóakaratát, jószándékát.

zabolán:

féken.

széltére:

széltében.

végtére:

végül.

társid:

társaid.

figyelmezett:

figyelt.

dejsz:

de hiszen.

Találos:

találékony.

Nem sok híja volt, hogy ő is ment utána...:

kis híján öngyilkosságot követett el.

Dardanus-féle kritikusaimhoz:

Dardanus álnéven durva támadás jelent meg az Életképek című lapban, mely „botrányos”-nak nevezte Petőfi kifejezésmódját, a költőt magát pedig „verébfi”-nek címezte.

mén:

megy.

kóficok:

haszontalan, hitvány alakok.

Üdvezelve:

üdvözülten.

lényink:

lényeink.

regényes:

romantikus.

nem adózok:

a nemesség 1848-ig adómentességet élvezett.

vágyink:

vágyaink.

Ida:

Ruffy Ida, Várady Antal menyasszonya.

Kétségbeesni!... milyen gyávaság!...:

jelzi Petőfi eltökélt szándékát, hogy leszámoljon saját Felhők-válságával is.

falusi lég:

utalás az episztola megírásának színhelyére, Dömsödre.

Demosthenesnél:

Démoszthenész (i.e. 384-322) athéni szónok és államférfi, a szónoklás kiemelkedő klasszikusa.

győri vitézségtek:

a nádor felhívására megalakult magyar nemesi fölkelő sereg 1809. június 14-én a győri csatában megsemmisítő vereséget szenvedett a Napóleon egyik alvezére alatt álló francia hadaktól.

paréja:

gyomja.

imakönyvem:

Petőfi kedvenc olvasmánya a nagy francia forradalom története; feltehetően Lamartine A girondiak története című könyvéről van szó.

ó:

régi.

Ausztr(ál)iának:

a zárójelet utóbb tette bele a költő, hogy még egyértelműbbé tegye az utalást.

... már Kína is kezd / Mendegélni csendesen:

Kínát akkor az elmaradottság országaként tartották számon.

kalendáriomot:

célzás arra, hogy egyedül a kalendárium műfaja volt népszerű a korabeli Magyarországon.

A bagarja s a kutyabőr:

kátrányszagú puha marhabőr, illetve (kutyabőrre írt) nemesi oklevél.

haris:

sötét tollazatú, harsogó hangú költöző madár.

rudat:

kocsirudat.

Kain:

Káin és Ábel bibliai testvérpár, Ádám és Éva fiai. Az Úr csak Ábel áldozatát fogadta el, ezért Káin megölte testvérét. Az Úr az első gyilkosságra emlékeztető jellel jelölte meg Káin homlokát.

miljom:

millió.

Áll még Munkács, áll az akasztófa:

Petőfi régi, szorongató élményéről van szó. A Kerényi Frigyesnek címzett Úti levelek XIII. darabjában számol be (1847. július 12-i keltezéssel) a munkácsi várban szerzett baljós benyomásairól: „... siettem ki a statusbörtönné alakult várat megtekinteni, melly a várostól egy jó negyedórányira fekszik a róna közepén egy magas kerek dombon. A domb oldalán szőlőt termesztenek... nem szeretnék borából inni... azt gondolnám, hogy a rabok könnyét iszom. Fölmentem a várba, az udvarokat s egy pár szobát bejártam, de a börtönöket nem mutatták meg, talán mert egyedűl és egészen ismeretlen voltam, vagy senkit sem eresztenek a föld alá? nem tudom. Egy teremben többek között ott van Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona arcképe is. Más helyen órákig elnéztem volna e dicső képeket, de itt csak futólag szemléltem őket, mert siettem kifelé. Tudj’ isten, e falak közt ugy összeszorúlt keblem, hogy alig bírtam lélekzetet venni. Érzéseimet leírtam egy versben. Azok kínos érzések voltak. Az egész idő alatt, mig itt voltam, fülembe valami szellem szomorú dolgokat suttogott. Szavait nem is értettem, olly halkan beszélt, csak suttogást hallám, és ennek olly bús hangja volt. Azt sem tudom, ki volt e suttogó szellem? az emlékezet-e vagy a sejtés?... 1800-ban és 1801-ben az itteni foglyok egyike volt Kazinczy Ferenc. Szegény Kazinczy! szegény haza!” Az említett vers, A munkácsi várban is a költő szorongásairól ad számot: „Itt tüzé föl piros zászlaját a / Szabadságnak Zrinyi Ilona? / A szabadság hősinek tanyája / Ime íme most rabok hona. / Semmi más, mint dönthetetlen kőfal, / Semmi más, mint lánccsörömpölések – / Bátran tudnék a vérpadra lépni, / Oh de ez a börtön... ettül félek.”

Sámson-erejével:

Sámson az Ószövetség rendkívüli erejű hőse, a filiszteusok ádáz ellenfele. (A Bírák könyvének leghosszabb elbeszélése szól róla.)

... szeretett király!:

A röpiratként megjelentetett vers ellen hamarosan a sajtóban (részben ugyancsak röpiratként kinyomva) megindult a harc. Elsőnek Mező Dániel hajduböszörményi nemzetőr és társai Honfi szózata jelent meg a Debrecen-Nagyváradi Értesítő április 23-iki számában: „Szólunk, mint szabad Magyarhoz illik, / Honfitársak! nyilt, őszinte szót; / Nemzet-éltünk e dicső szakában / Leplezetlen adjuk a valót. - / A magyar nép szivében király s trón / Hű szerelme rendületlen áll; / S bár mit mond az éretlen Petőfi, / Él fölöttünk szeretett király.” stb. Április végén adták ki Kassán F******** Király Petőfi Sándorhoz címmel azt a verses röplapot, amely így kezdődik: „Im azt adok, mit ollyan ritkán adnak / őszinte szódért nyilt köszönetet, / Hogy én irántam gyülölséget hirdetsz, / Midőn szivedben nincsen szeretet. / De azt ne várd, hogy majd a gyülölségre / Gyülölséggel feleljen a király, / Mert nemzetem királyi kebelemben / Szeretetnél egyébre nem talál.” Sajnos az uralkodó, Ferdinánd király és császár nem ismerte kellőképpen a nevében megfogalmazott türelmes álláspontot, s így Petőfi – Bécs időhúzó taktikáját, majd nyílt szembefordulását tapasztalva – igazolva látta a maga republikánus álláspontját, és egész sor királyellenes vers követte az elsőt (pl. A király és a hóhér, 1848. április, A király esküje, május, Ausztria, június, Vérmező, augusztus, Itt a nyilam, mibe lőjjem?, december, Akasszátok föl a királyokat!, ugyancsak december).

polgár:

a szó politikai – citoyen (= állampolgár) – értelmében.

Ez a város születésem helye:

Kiskunfélegyházát nevezi Petőfi szülővárosának, holott valójában Kiskőrösön született, csak később költözött a család Félegyházára. Az akkor még szlovákok lakta Kiskőrös helyett a színtiszta magyar Kiskunfélegyházát választva a maga hovatartozását hangsúlyozta.

Nagyvárosi élet örökös zajában:

Pesten írta versét Petőfi.

gőböly:

hízlalt ökör.

Cserény:

vesszőből font kerítésű pásztortanya.

bíbic:

bibic: hegyes bóbitájú, élesen sikoltozó hangú költöző madár.

nézesz:

nézel.

hieroglif:

itt: olvashatatlan írás.

... babért:

Petőfi versére Vörösmarty cikkben válaszolt a Kossuth Hírlapja 1848. szeptember 6-i számában. Itt részletesen megírja a nemzetgyűlési szavazás történetét, majd visszautasítja Petőfi vádaskodását, külön hangsúlyozva, hogy ebben az esetben nem elvekről, hanem azok kiviteléről döntöttek. „Petőfi ezen verse által mindenesetre kitette magát a higadtabb emberek ítéletének” – fűzi hozzá Vörösmarty. „Bal idők szerencsétlensége, hogy kelleténél ingerültebbek vagyunk s igazságtalanok a legjobb hazafiak s legjobb barátunk iránt is. – S ebben nemcsak Petőfi vétkes, hanem gyakran mi magunk is, kiket fiatalság nem ment. (...) Ha a legjobb magyarok egymásban nem bíznak, ki lesz akkor, ki bizodalmunkat megérdemli? (...) ... ha költőnek tartatom is, de az élet dolgaiban nem szeretek ábrándozó lenni, s csak ezen feltét alatt tartom szabadnak, hogy költő a gyakorlati kérdések megoldásában részt vegyen. Egyébiránt nem gondolom, hogy ezen kis tollharcz a jó viszonyt közöttünk felborítsa. A sajtó azért van, hogy írjunk. Petőfi elmondta rólam véleményét, én most mondom el. Ő engem vétkes politicusnak tart, én őt igen gyarlónak és könnyelműnek.” Cikke végén Vörösmarty sem állja meg, hogy egy kis epigrammával kedveskedjen támadójának: "Légy buzgó, de szerény, birónak még te kicsin vagy. / Élj, küzdj és munkálj s várd el itéletedet.” Vörösmarty cikkére Petőfi rövid választ adott a Kossuth Hírlapja 1848. szeptember 8-i számában. Általában tiltakozik Vörösmarty lenéző hangja ellen, a „birónak még te kicsin vagy” kitételre pedig ekképp reagál: „Nincs mit szólnom ellene, elismerem teljesen, ha azon érdemes táblabirói hiszemben él Vörösmarty is, hogy mindaddig kicsin az ember birónak, mig nagy hasa nincs”. Ő is azt gondolja, hogy a „tollharcz” nem veszélyezteti emberi kapcsolatukat, végül hitet tesz amellett, hogy inkább legyen kérlelhetetlenül kimondott meggyőződésének mártírja, mintsem gyávasággal kelljen vádolnia magát: „Én magammal akarok békében élni, nem a világgal”.

Erőködöm:

erőlködöm.

Feccsent:

freccsent.

nem táplálhatom / Saját véremmel, mint a pelikán:

kicsinyeit saját vérével tápláló képzeletbeli madár (az anyai áldozatkészség jelképe).

Pillantatával:

pillantásával.

Olyan tolvaj lesz, mint a Krisztus:

a legkiválóbb tolvaj (a tolvajok királya).

mester:

hóhér.

jelenést:

jelenetet.

mesterfölfogásán:

mesteri alakításán.

gazdög:

gaz dög (talán az indulat kifejeződése az egybeírás, de az is lehet, hogy Petőfi figyelmetlensége).

puruttya:

rút, szennyes, gyalázatos (tájnyelv).

mazna:

vézna (tájnyelv).

Spartacus:

trák származású gladiátor, az ókori Róma legnagyobb rabszolgafelkelésének (Kr. e. 73–71.) vezére.

mint aki ostorhegyet fut:

mint akit ostorral hajtanak.

érzemény:

érzelem.

rivalma:

hangzása.

ifiú:

ifjú.

hahogy:

hogyha.

e pályát:

jogi tanulmányait.

faluház:

a falu közös ügyeinek megvitatására szolgáló épület.

gabnát:

gabonát.

Rousseau:

Jean-Jacques Rousseau (1712–1778) genfi származású francia író, filozófus, a felvilágosodás kiemelkedő alakja.

teremtőjéhezi:

teremtőjéhez való.

megkezd:

megkezdi (vagy: megkezdd).

háborítom föl:

(itt) háborgatom, zavarom.

virány:

üde, virágos táj (régies).

hír:

hírnév.

Ábrahám keblébe jutott:

elpusztult (Ábrahám bibliai személy, a zsidó nép legendás ősapja).

szabályozás:

1845. június 8-án nyújtotta be Vásárhelyi Pál mérnök a Tisza szabályozásáról kidolgozott tervét, amelynek alapján a munkálatok Széchenyi István gróf irányításával hamarosan megkezdődtek, de a hatalmas vállalkozás csak 1875-ben fejeződött be.

filiszterré:

nyárspolgárrá.

Józsa Gyuri:

pankotai Józsa György (1789–1847) különckedéseiről hírhedt tiszafüredi földesúr, akinek csínytevéseit számos adoma örökítette meg. Jókai két regényébe (Egy magyar nábob, És mégis mozog a föld) is beleszőtte Józsa Gyuri alakját.

schweizi:

svájci.

bibic:

hegyes bóbitájú, élesen sikoltozó hangú költöző madár.

dülőföldnyi:

egy dűlőföld (a határnak két mezsgye közti része) hosszúságú.

tót:

szlovák.

III. Richard:

angol király Shakespeare azonos című színművében.

Shakespeare:

William Shakespeare (1564–1616) a legnagyobb angol drámaíró.

Shelley:

Percy Bysshe Shelley (1792–1822) angol romantikus költő, a radikális szabadságeszmény híve, Byron és Keats barátja.

Byron:

Noel George Byron, Lord (1788–1824) angol romantikus költő, főúr, szabadsághős, a romantikus kor legkörülrajongottabb embere.

Béranger:

Pierre Jean de Béranger (1780–1857) francia költő, a restauráció elszánt bírálója, az 1820-as és 1830-as évek egyik legnépszerűbb költője.

júliusi revolutio:

1830. július 28-án Párizsban kitört a forradalom, amely X. Károly francia király bukásához vezetett.

conservativ:

konzervatív, maradi.

aristocraticus Helikonról:

szó szerint: az előkelő Helikonról (Helikon hegye az ókori görög mitológia szerint a múzsák és Apolló isten lakhelye); Petőfi itt (is) a klasszicizmus emelkedett stíluseszményével fordul szembe.

Frigyesem:

Petőfi Kerényi Frigyesnek címezte Úti leveleit. Kerényi Frigyes (1822–1853) német származású költő, Petőfi és Tompa Mihály barátja.

Tompa Mihály:

Tompa Mihály (1817–1868) költő, lelkész, rövid ideig Petőfivel és Arannyal költői triumvirátust alkottak. Költészete az önkényuralom éveiben vált jelentőssé, Arany János baráti körébe tartozott.

legdisputaxabb:

legvitatkozóbb.

miserabilis:

itt: semmirekellő.

omnibuson:

lófogatú társas bérkocsin.

Gőthe:

Johann Wolfgang von Goethe (1749–1832) német költő, dráma- és regényíró, államférfi, írófejedelem, a német klasszika legjelentősebb alakja.

Faustja:

Goethe (főművének számító) kétrészes drámai költeménye (1. rész 1808, 2. rész 1832).

Wertherjét:

Goethe szentimentális regénye (1774).

Ad vocem:

jut eszembe.

Pálffy Albert:

Pálffy Albert (1820–1897) regényíró, publicista, lapszerkesztő, Petőfi barátja, tagja a Tízek Társaságának, a radikális republikánus Márczius Tizenötödike alapító szerkesztője.

Carteaux, Etoile-sombre, Trois-Rivičres s Rivuli-Dominarum írója:

Pálffy Albert francia környezetben játszódó elbeszéléseinek színhelyei.

O-Mear:

Pálffy Albert novellahőse.

Emődy Dániel:

Emődy Dániel (1819–1891) ügyvéd, publicista, lapszerkesztő. Néhány verse jelent meg az Életképek 1845-ös évfolyamában.

enfin:

végre valahára.

ember-menageria:

ember-sereglet.

golyhó:

itt: bohó.

lotteriában:

államilag engedélyezett sorsjátékban.

gouvernante:

nevelőnő.

phrasisban:

közhelyben.

amíce:

barátocskám.

filister primae classis:

elsőrendű nyárspolgár.

phlegmaticus:

flegma.

Pegazusom:

a Pegazus az ókori görögöknél a múzsák szárnyas lova, a költői tehetség és ihlet jelképe.

classicai becsű:

klasszikus értékű.

ójon:

óvjon.

Apollóban atyámfia:

a költészetben rokonom (Kerényi Frigyesről van szó). Apollón napisten a görög mitológiában minden magasabb szellemi tevékenységnek (így a művészeteknek is) védnöke.

lyricus:

költő.

George Sand:

George Sand (1804–1876) francia regényírónő.

Boz:

Charles Dickens (1812–1870) angol regényíró első művét Boz vázlatai címen publikálta (1836).

Dumastól:

idősebb Alexandre Dumas (1802–1870) francia regény- és drámaíróról van szó, akit történelmi kalandregényei (A három testőr, Monte-Christo grófja) tettek világhírűvé.

Adieu, génie!:

Isten veled, zsenialitás!

hipokrita:

álszent.

anatémái:

kiközösítése.

Titánok:

az ókori görög mitológiában apjuk, Uranusz (az Ég) ellen fellázadt gigászok (óriások).

Ossát és Peliont:

görögországi hegyek; az ókori hagyomány szerint Ossát, Peliont és Olimposzt a gigászok egymásra tornyosították, hogy Zeuszt megostromolhassák.

Jupiternek:

az ókori római mitológia főistene (a görög Zeusz megfelelője).

Olymp:

Olimposz (illetve Olümposz); Görögország legmagasabb hegye, a görög mitológiában az istenek lakóhelye.

Jupiterculusok:

Jupiteralfelek.

kadenciát:

zenei zárlatot.

Nagy Ignác:

Nagy Ignác (1810–1854) regény- és drámaíró, szerkesztő.

Quo jure:

milyen jogon.

organum:

folyóirat.

Krähwinklben:

Mucsában.

Vahotnál:

Vahot Imre (1820–1879) a Pesti Divatlap szerkesztője, aki mellett volt Petőfi segédszerkesztő. Ekkor már elváltak útjaik és Petőfi haragban állt vele.

decoratorok:

dekoratőrök; díszlettervezők.

Lajos Fülöpöt:

Lajos Fülöp az 1830-as párizsi ún. júliusi forradalmat követően került trónra, ahonnan az 1848. februári újabb párizsi forradalom kergette el.

Vive le république!:

éljen a köztársaság!

petitióképpen:

kérésként.

Pontiustól Pilátushoz:

eredménytelenül küldözgetve egyik helyről a másikra.

Jókai:

Jókai Mór (1825–1904) regényíró, szerkesztő, a forradalom előestéjén és az első napokban Petőfi legközelebbi barátja, a nevezetes 12 pont egyik szerzője.

Vasvári Pállal:

Vasvári Pál (1826–1849) író, történész, politikus, a 12 pont másik szerzője. 1849 júliusában szabadcsapatával együtt felkoncolták a román felkelők.

Bulyovszky Gyulát:

Bulyovszky Gyula (1827–1883) újságíró, ügyvéd.

proclamatiót:

kiáltványt.

seminariumba:

itt: jogi képzettséget adó magániskola.

pathossal:

pátosszal.

Vidacs:

Vidats János (1826–1873) jogász, mezőgazdasági gépgyáros, képviselő.

refrainban:

refrénben.

censorhoz:

cenzor; a nyomtatásra szánt irodalmi műveket politikai szempontból felülvizsgáló hivatalnok.

Egresi Gábor:

Egressy Gábor (1808–1866) drámai színész, a Nemzeti Színház alapító tagja, Petőfi barátja.

Degré:

Degré Alajos (1819–1896) író, publicista, tagja a Tízek Társaságának, 1848-ban a pesti Közcsendi Bizottmány jegyzője, később belügyminiszteri titkár, majd tisztként vesz részt a fegyveres harcban.

Nyári Pál:

Nyáry Pál (1806–1871) a liberális nemesség egyik vezetője, 1848-ban Pest megye képviselője a nemzetgyűlésben és a Szabadelvű Párt egyik vezére. Kezdetben a radikális szárny tagja, a Honvédelmi Bizottmány alelnöke, Debrecenben a békepárthoz csatlakozott.

Klauzál:

Klauzál Gábor (1804–1866) politikus, ügyvéd, miniszter, a reformkori országgyűléseken a reformellenzék tagja, Deák Ferenc híve, 1848-ban a Batthyány-kormány földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztere, a mérséklő, egyezkedő politika képviselője, a szeptemberi válság után visszavonul.

Stancsics:

Táncsics Mihály (1799–1884) jobbágyszármazású író, publicista, politikus, kispolgári szocialista, a szegényparasztság és a munkásság érdekeinek képviselője. 1847 márciusában elfogták és sajtóvétségért bűnvádi eljárást indítottak ellene. Börtönéből 1848. március 15-én szabadította ki a pesti nép. 1848-ban Siklós országgyűlési képviselője lett, Munkások Újsága címen indított hetilapot, amit később betiltottak.

Irányi Dániel:

Irányi Dániel (1822–1892) ügyvéd, politikus, jelentős szerepet töltött be a Pesti, utóbb az Ellenzéki Kör, majd az 1848. márciusi pesti mozgalmak szervezésében. 1848-ban Pest képviselője, részt vesz a Jelačič elleni küzdelemben. 1849-ben a békepárt ellenfele, majd pesti kormánybiztos.

Irinyi József:

Irinyi József (1822–1859) újságíró, műfordító, politikus. A forradalom előtt a Pesti Hírlap munkatársa, a márciusi ifjak egyik vezetője, részt vett a 12 pont megszövegezésében. 1848-ban országgyűlési képviselő.

Kacskovics Lajos:

Kacskovics Lajos (1806–1891) ügyvéd, bíró, publicista, politikus, 1843-tól Pest város főjegyzője.

Molnár György:

Molnár György (1830–1891) színész, rendező és színiigazgató, a budai Népszínház megteremtője.

Lafayettek:

Marie-Joseph de Motier La Fayette márki (1757–1834) francia politikus, tábornok. Harcolt az amerikai függetlenségi háborúban. A nagy francia forradalom első (alkotmányos monarchista) szakaszának (1789–91) vezető személyisége, a Nemzeti Gárda főparancsnoka, az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának egyik megfogalmazója. A királyság bukásakor emigrált, az osztrákok bebörtönözték. Az 1830-as párizsi forradalom idején nagy szerepe volt Lajos Fülöp trónra segítésében.

Wesselényinek:

Wesselényi Miklós báró (1796–1850) politikai író, a magyar reformellenzék egyik vezetője, az erdélyi ellenzék vezére. A bécsi udvar pereket indított ellene, börtönbüntetéséből súlyosbodó szembaja miatt szabadult. Balítéletekről című műve (1833) a reformkor egyik legnagyobb hatású könyve. Korának egyik legnépszerűbb személyisége, az 1838-as pesti árvíz idején a mentés hőse.

Eötvös Józsefnak:

Eötvös József báró (1813–1871) író, költő, reformpolitikus, államférfi. A reformkor idején írt regényei (A karthausi, A falu jegyzője, Magyarország 1514-ben) a korszak magyar regényirodalmának csúcsteljesítményei. A centralista ellenzék vezetője, a Batthyány-kormány vallás- és nevelésügyi minisztere. 1848 őszén emigrált. 1867-ben ismét vallás- és közoktatásügyi miniszter lett.

Batthyányi:

Batthyány Lajos gróf (1806–1849) liberális nagybirtokos, reformpolitikus, 1847-ben az ellenzéki párt elnöke. 1848. március 17-én V. Ferdinánd kinevezte az első független magyar minisztérium elnökének. A szeptemberi válság idején lemondott, ettől fogva az uralkodóházzal való megegyezés szószólója. 1849 januárjában Pesten maradt, az osztrákok elfogták és bebörtönözték. Haynau 1849. október 6-án kivégeztette.

nádor:

István főherceg (1817–1867) 1847-től Magyarország helytartója, nádor. Jelačič támadását követően Bécsbe szökött és lemondott nádori méltóságáról.

Dávid Góliátot:

Dávid az ókori Izrael második királya (i.e. 1013–973), ő tette székhelyévé Jeruzsálemet. A Biblia számos legendát őrzött meg róla, ezek egyike szól arról, hogy miképp győzte le parittyájával az apró Dávid a filiszteusok hatalmas és félelmetes vezérét, Góliátot.

választási kiáltványa:

Petőfi június 8-ig tartózkodott választókerületében, s itt személyesen osztotta szét röplapként kinyomtatott kiáltványát. Föltehetően 1848 júniusának első napjaiban írta.

Kis-Kunságban születtem:

napjainkig folyik a vita a szülőhelyet illetően; az egyetlen hiteles tény a kiskőrösi evangélikus egyházi anyakönyv bejegyzése. Valószínűnek látszik, hogy Petőfi az akkor még szlovákok lakta Kiskőrös helyett a színtiszta magyar Kiskunfélegyházát tudatosan vallotta születése helyéül.

apám:

Petrovics (eredetileg Petrovitz) István jómódú mészárszék-, korcsma- és földbérlő volt, amíg az 1838-as dunai árvíz és egy rokon anyagi csődje, kiért kezességet vállalt, anyagi romlásba nem döntötte.

elszakadtam közületek:

Petőfit apja – anyagi lehetőségeitől függően – igyekezett minél színvonalasabb iskolába járatni, s így korán elkerült hazulról.

követeket:

országgyűlési képviselőket.

hasonremek:

egyaránt remek.

Szluha kapitányra:

Szluha Imre jászkun kerületi főkapitányra már csak azért is haragudhatott Petőfi, mert 1841-ben Szluha volt az elnöke annak a bizottságnak, amely elutasította Petőfi apjának fizetési kérelmét, s ez tette teljessé a család anyagi csődjét.

Eljött...:

a választás napján írt Nyilatkozatot először a Marczius Tizenötödike hozta le (s ez a változat az egyetlen, amely az eredeti szöveget tartalmazza). Petőfi levélben több lapnak is megküldte, a következő kísérő szavakkal: „Kérem minden becsületes elvű szerkesztőtársamat, hogy e cikket lapjában közölni sziveskedjék.” Utóbb Petőfi – föltehetően azért, hogy nagyobb sajtóteret biztosítson számára – enyhített a Nyilatkozat szövegén. Az enyhített változatot először a maga lapjában, az Életképekben jelentette meg. A választás eredménye és a Nyilatkozat élénk sajtóvisszhangot váltott ki.

nem-kaputos:

a kaputos („kabátot viselő”), módosabb réteg Petőfi családját azok közé számította, akik nem szerezték meg a beleszólási jogukat a vidék dolgainak intézésébe; Petőfi választási kudarcának ez volt az egyik fő oka.

...kaputosok:

a Marczius Tizenötödike 1848. június 20-iki számának híradása szerint „a kiskunsági kaputosok azzal agitáltak Petőfi ellen, hogy ő republicanus és – tót királyt akar”.

birói parancs:

ugyanis a választásra felügyelő kúnszentmiklósi bíró, Virágh Dénes, aki maga is a kaputosokhoz húzott, megtiltotta Petőfinek, hogy választási beszédében kitérjen az őt ért vádakra.

Metternich:

Klemens Lothar Wenzel Metternich herceg (1773–1859), osztrák kancellár és külügyminiszter, a Szent Szövetség létrehozója, akit az első 1848-as bécsi forradalom buktatott meg. A leggyűlöltebb emberek egyike volt ekkor.

A pap, kinek fia; Nagy Károly:

a református pap fia, a később követnek megválasztott Nagy Károly.

... levele:

röplap, melyet Petőfi a szabadszállási kudarc után osztatott szét választókerületében. Június végén írta; bizakodó hangja alapján valószínű, hogy a szabadszállási választók küldöttségének Deák Ferenc igazságügy-miniszternél való személyes tiltakozása után.

Jellacsics:

Josip Jelačič báró (1801-1859) császári ezredes, 1848. márciusától horváth bán, aki a bécsi udvar titkos parancsának engedelmeskedve „fellázadt” a magyar kormány ellen, s csapataival Pest-Buda ellen vonult, amíg a pákozdi ütközetben meg nem állította a magyar hadsereg. Fegyverszünetet kért, s a harci tevékenység szüneteltetését arra használta fel, hogy Bécsbe meneküljön.

óják:

óvják.

Lamberg:

Lamberg Ferenc gróf (1791-1848) altábornagy, 1848. szeptember 25-én a király a törvényeket megkerülve kinevezte a magyarországi haderők főparancsnokává, szeptember 28-án a Lánchídon fölismerték és a pesti nép végzett vele.

Latour:

Baillet von Latour gróf (1780-1848) császári táborszernagy, 1848. áprilisától osztrák hadügyminiszter, akit október 6-án - a második bécsi forradalom kitörésének napján - a felkelők lámpavasra húztak fel.

Kaszálhatd:

kaszálhatod.

Vizakna s Déva közt:

Petőfi 1849. január 25-én érkezett meg az erdélyi magyar hadsereghez, éppen jókor ahhoz, hogy részese legyen Bem leghevesebb ütközeteinek. Bem szakadatlan védekező harcok közben vonult vissza a túlerő elől, hogy azután elinduljon fényes diadalútján. Petőfi prózában is beszámolt a február 1-e és 4-e közötti vizaknai csatáról, melynek során Bem előbb megverte az osztrákokat, majd kénytelen volt meghátrálni, hogy azután február 9-én újabb győzelmet arasson. Petőfi Bem segédtisztjeként vett részt a harcokban.

Bem:

Józef Bem (1795-1850) lengyel, majd magyar tábornok. Napóleon tüzérhadnagyaként vett részt az orosz hadjáratban. Az 1831-i lengyel szabadságharc legendás tüzérségi főparancsnoka. A bukás után Párizsba emigrált. 1848 októberében Bécsbe sietett, hogy segítsen a felkelőknek. November 1-én érkezett Magyarországra, s Kossuth Erdélybe, a legreménytelenebbnek tartott hadszíntérre küldte őt. Az erdélyi magyar hadsereg főparancsnokaként március végére kiűzte Erdélyből az osztrák csapatokat és az orosz segédcsapatokat, majd a Bánátot tisztította meg az ellenségtől. Altábornaggyá nevezték ki és a legmagasabb érdemrendet kapta meg. Hősiesen küzdött a cári intervenció ellen, az utolsó pillanatban nevezték ki a magyar hadak főparancsnokának, Temesvárnál döntő csatát vesztett. A bukás után Törökországba menekült.

Osztrolenka véres csillaga:

az 1831-i lengyel szabadságharc egyik legnevezetesebb ütközete volt Osztrolenkánál: Bem tíz ágyújával feltartóztatta az egész cári hadsereget, amíg a lengyel had újra rendeződött. E tettéért nevezték ki tábornoknak.

koronás haramja:

a frissen trónra emelt Ferenc Józsefről van szó.

döghalál:

kolerajárvány.

senatus populusque romanust:

a római szenátust és népet.

organizmusa:

szervezete.

graecismus, gallicisme:

sajátosan görög, illetve francia szólásmód.

t. c.:

tisztelt címzetes.

primaria persona:

főszereplő (szó szerint: első személy).

segélyesdés:

(A múzsák) segítségül hívása. (A szövegben szereplő terminus a nyelvújítás leleménye, később kikopott.)

idomtalan:

formátlan.

átabota:

felületes.

tropi:

költői szóképek (trópusok).

Pandora szelencéjéből:

bajok és szerencsétlenségek forrása (a görög mitológiában szereplő nő nevéről, akit arra csábított kíváncsisága, hogy a bajokat rejtő szelencét felnyissa).

divinum opus:

isteni alkotás.

comoediával:

komédiával.

procul ad Gramantas!:

az egész földkerekséghez. (Szó szerint: a messze távolban levő garamasokhoz; a garamasok: sivatagi nép Afrikában, Tripolistól délre – az ókori Rómában a világ legvégén lakó népnek számított, akár az indusok, vö. Vergilius: Aeneis, VI. 794–5. és 8. ecloga, 44. sor.) [Az utalás megfejtését Pajorin Klárának köszönhetjük.]

risum teneatis amici:

megállnátok-e nevetés nélkül, barátaim.

Horváth Endre Árpád-ja:

Pázmándi Horvát Endre (1778–1839) plébános, költő, az MTA tagja; honfoglaláskori eposzával, az Árpád-dal elnyerte az Akadémia 1831. évi nagydíját.

Zalán futása:

a Zalán futása című (1825), ugyancsak a honfoglalásról szóló eposzról van szó.

Virgil:

Vergilius Maro (i. e. 70–19) ókori római költő, az Aeneis szerzője.

Caesar:

Julius Caesar (i. e. 100–44) ókori római államférfi, hadvezér, író.

„Frangatur potius... una dies.”:

Inkább omoljon össze a törvények tisztelni való hatalma, mintsem hogy annyi (sok) összegyűjtött munkát és időt (napot) egyetlen nap semmivé tegyen. [Pajorin Klára fordítása]

journalisticánk:

hírlapirodalmunk.

motivatiójául:

indítékaként.

alant:

alantas.

kivánatokat:

kívánalmakat.

classicitásu:

minőségű.

ügyekvendik:

igyekszik.

kontramars vagy Contramarsch:

mindenféle étel összevegyítve, lencse, káposzta stb. együtt.

... ami nem az is:

Vidékünkön, jól-e vagy nem jól, egy hangszerzemény jár isteni csárdás név alatt. (Erdélyi János saját jegyzete)

... egyike:

Hartmann János: Petőfi tanulmányok.

... másika:

Arany János magyar irodalomtörténete. Közreadja: Pap Károly.

faculté maîtresse:

fő tulajdonság, sajátosság.

arisztokrata vonás:

Az arisztokratizmusra nézve vesd össze Arany származását, a Toldi szerelme enumerációját, a nemes stílt és történeti érzéket, a levelet, melyben Petőfi le akarja beszélni Aranyt, hogy a Murány ostromá-t Wesselényinek ajánlja s azt, amit Riedl mond Aranynak a cigányokkal szemben való ítéletéről. (Babits Mihály saját jegyzete)

naturalista költészet megjelenése:

V. ö. a Bolond Istók I. énekét és Thewrewk Árpád könyvét A nagyidai cigányok-ról. (Babits Mihály saját jegyzete)

... tudományt csinált magának:

Ebben is ellentéte Petőfinek, aki csak a divatos írókat szerette. (Babits Mihály saját jegyzete)

... alkalmazva...:

„A szenteskedő kéjsóvár olasz” szembeállítása a magyar hadvezérrel olynemű dolog, mint Musset és Tennyson szembeállítása az angol irodalom történetében. Arany még pontosabb a dokumentálásban. (Babits Mihály saját jegyzete)

... veszi át:

Maga – szerényen – Toldy extraktusának nevezi jegyzeteit. (Babits Mihály saját jegyzete)

védelmezve őt a vádak ellen:

Nagyon érdekes – és tárgyunkkal szorosan összefüggő – lélektani tanulmány lenne is kutatni, milyen szemekkel olvashatta Arany – Petőfit? (Babits Mihály saját jegyzete)

1843-ban kellett megtörténnie:

1841: Erdő szélén; Fürge méh. – 1842: Mi haszna, hogy a csoroszlya, Járnak, kelnek sokan zöld erdőben; Hortobágyi korcsmárosné. - 1843: Távolból. (Csak Bajzához 1843. jún. 1-én írt levelében minősíti népdalnak, de az Athenaeum-ban, hol 1843. I. 522. l. jelent meg, elhagyta a „népdal”-minősítést, s a Versek-ben sem osztotta be a népdalok közé); Érik a gabona, Ki vagyok én? nem mondom meg; Lánggal égő teremtette; Befordúltam a konyhára; A szerelem, a szerelem; A virágnak megtiltani nem lehet; Kis furulyám szomorúfűz ága; Hejh nekem hát vigasztalást mi sem ad; Nem megyek én innen sehova; Sikos a hó, szalad a szán; Keresztúton állok (a 43-i ciklusba sorozta, de Miskolcról keltezi; ott azonban 44 februárjában járt); Temetésre szól az ének; Jön az ősz, megy a gólya már; Kakasszóra hajnal ébred (ez utóbbi kettő kéziratban maradt); Matildhoz (ő maga nem minősíti népdalnak, de népdalszerű). – 1844: Álmodom-e; Boldogtalan voltam; Gyönge vagyok; Mi foly ott a mezőn; Mi nagyobb a nagy Szentgellérthegynél; Elvennélek én, csak adnának; Pusztán születtem; Nem nézek én, minek néznék? az égre; A faluban utcahosszat; Nem ver meg engem az isten; Árvalányhaj a süvegem bokrétája; Az én torkom álló malom, Hírös város az aafődön Kecskemét; Te szivemnek szép gyönyőrűsége, De már nem tudom, mit csináljak; Mondom, ne ingerkedjetek velem; Meredek a pincegádor; Hajh Büngözsdi Bandi; Kis menyecske, szép kis menyecske: Ezrivel terem a fán a meggy; Ez a világ amilyen nagy; Katona vagyok én; Nem tesz föl a lyány magában egyebet; Fényes csillag; Gyere lovam; Boldog éjjel; Szerelem, szerelem; Esik, esik, esik; A hegyoldalt venyigesor takarja; Virít a kikirics (e két utóbbit kihagyta gyüjteményeiből); – a három „néprománc”: Fürdik a holdvilág az ég tengerében; A csaplárné a betyárt szerette; Megy a juhász szamáron; - nem népdal (ő sem minősíti annak), de határozottan népies ihlet szülötte: Szerelem vándorai. (Horváth János saját jegyzete)

olly népdalgyüjteményt tervezett...:

A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. V. 25–26. l.

... szédületesen gyors:

Ethnographia. XXV. 193–4. l.

... kiadásban:

Oeuvres complčtes de Béranger. Nouvelle édition illustrée par J. J. Grandville. Paris. H. Fournier ainé, éditeur. MDCCCXXXIX. I–III. kötet.

... tanulmányában:

ItK 1937. – A tanulmányt Riedl a Beöthy-emlékkönyv (1908) részére készítette, de életében kiadatlan maradt. Az ItK-ban Kozocsa Sándor tette közzé. (Pándi Pál saját jegyzete)

„Népköltészetben nálunk...:

Erdélyi János Útinaplója és úti levelei. 59. o. (Sajtó alá rendezte: T. Erdélyi Ilona. 1951) Erdélyi ekkor még a megtévesztésig hűen utánzott népdalt tekinti eszményének. Naplójegyzete így folytatódik: „Az igazi népköltészet, mely testesebb, mint a bölcseleti axiómák, tapasztaltabb, mint a szentimentális érzések, mely az volna a népnek, mi Byron, Schiller, Béranger a művelteknek, talán csak Horváth Ádámban lelte s veszté el mesterét.” (Pándi Pál saját jegyzete)

Fel akarván emelni...:

Arany János: Népiességünk a költészetben. (A. J. Összes Prózai Művei 428. o.)

Petőfi, mikép többször...:

Arany János: A magyar népdal az irodalomban. I. m. f. 407. o.

cadentiát:

rímet.

appellálnak:

hivatkoznak.

simplex:

egyszerű.

piedesztálon:

magaslaton.

complex:

összetett.

statusbörtönné:

állami börtönné.

Bal:

rossz.

feltét:

feltétel.

Nem Pesten történt...:

egy borjádi kirándulás emléke (Petőfi barátai, Sass Istvánék társaságában).

Várady Antal:

(1819-1885) ügyvéd, Petőfi barátja és támogatója. A Nemzeti Kör jegyzőjeként szerepet játszott Petőfi első verseskötetének kiadásában.

Szabadság, szerelem!:

e versét Petőfi az 1847-ben megjelent összes költeményei elé írta mottónak.

TOLDI irójához...:

Arany János újévre küldte el Toldiját a Kisfaludy Társaság pályázatára, a műnek hamar híre kelt, s Petőfi elkérte Erdélyi Jánostól a kéziratot. Üdvözlő versét az Aranyhoz írt 1847. február 4-i levelében küldte el.

Laci:

Arany János hároméves kisfiának írta Petőfi, Szalontára látogatva 1847 júniusában.

Azt adok...:

Petőfi első, nyomtatásban is megjelent királyellenes verse. Megírására a Bécsből érkező nyugtalanító hírek késztették. 1848. március 27-én terjedt el Pesten, hogy az uralkodó az első leiratban adott vívmányokat egy másodikban visszavonni készül. Még aznap délután ötkor népgyűlést tartottak a Nemzeti Múzeum előtt, melyen Petőfi beszélt. Másnap azután a hír igaznak bizonyult: Bécsben megjelent az új királyi leirat, s március 29-én (mihelyt értesült róla) a frissen kinevezett magyar miniszterelnök, Batthyány gróf lemondott. 30-án már újabb forradalom kitörése fenyegetett Pesten. Este tízkor, amikor a leirat megérkezett Pestre, Petőfi és a márciusi ifjak fegyverkezésre szólították fel a népet. E napokban írta meg a Föltámadott a tenger és A királyokhoz című verseit. Az utóbbit röplapon is kinyomatta, de mire az megjelent, az uralkodó már visszakozott, s így a vers inkább a szerzője ellen hangolta a közvéleményt.

Miért kisérsz...:

nem tudjuk, hogy mikor keletkezett pontosan, csupán annyit, hogy 1848 májusában. Bár elsősorban az állandó politikai harcokban belefáradt ember hangja szólal meg benne, megírására késztethette Petőfit a május 12-i népgyűlésen mondott beszédének rossz visszhangja is. (Ezt valószínűsíti a maga korábbi érdemeire történő utalás is.) Petőfit mélyen felháborította, hogy amikor május 10-én este a márciusi fiatalok macskazenét adtak Buda katonai parancsnoka, a Béccsel való összejátszással (méltán) gyanúsított Léderer báró ellen (azzal a céllal, hogy a kormány váltsa le), akciójukat fegyverrel akadályozták meg. Ezt tette szóvá Petőfi az említett népgyűlésen, ekkor mondta hírhedtté vált szavait, hogy „én e minisztériumra nem a hazát, sőt a kutyámat sem bíznám”. Május 13-án már kihagyták Petőfit abból a Léderer-ügyet kivizsgáló bizottságból, melynek felállítását éppen ő javasolta. Május 16-án törölték nevét a „Rendre ügyelő választmány” tagjainak sorából is. E kudarcok is szerepet játszhattak megfáradásában és e vers megírásában (ami tehát május második felére tehető).

Miért zárjátok el...:

a költő képviselőválasztási kudarca utáni helyzetére utal.

Respublika:

köztársaság.

... a hadügyben a többséggel szavazott:

a vers előzménye, hogy Vörösmarty (akit Petőfivel ellentétben megválasztottak képviselőnek) a nemzetgyűlésben a többséggel együtt Kossuth kompromisszumos javaslata mellett szavazott a nemzeti hadsereg ügyében. Tehát a már meglévő csapatok esetében elfogadta a német nyelvű regulát, az újonnan felállítandó hadsereg esetében viszont ragaszkodott a magyar nyelvhez. E kompromisszum mögött az a szándék állt, hogy lehetőleg elkerüljék a szakítást a dinasztiával. Petőfi viszont meg volt győződve a szakítás elkerülhetetlenségéről (ebben őt igazolták az események) és árulásnak fogta fel ezt a megoldást (amiben nem volt igaza). Versének szövegét előbb megküldte Vörösmartynak, majd az Életképek 1848. augusztus 27-i számában leközölte a következő jegyzet kíséretében: „Én, ha verset írok, nem írom a magam mulatságára, hanem írom azért, hogy kiadjam, hogy mások gyönyörködjenek benne, vagy okuljanak rajta. (Elérem-e célomat vagy nem? az nem tartozik ide.) Sokan voltak, kik e költeményem kiadását ellenezték. Nem tehetek róla. Én érzem a legnagyobb fájdalmat, hogy erre kényszerülve vagyok, mert én szerettem, én tiszteltem legjobban Vörösmartit [így!] mindazok között, kik őt valaha szerették és tisztelték, de elveimet még sokkal jobban szeretem és tisztelem, mint őt. Szívem sajog és vérzik, de kérlelhetetlen maradnék, ha elvérzeném is bele. Brutus talán sírva szúrta le jótevőjét, apját, Caesart, de leszúrta. Hogy Vörösmartit elítélem, nagy áldozat, melyet szívem tett elveimért, de bármily nagy ez áldozat, kész vagyok és mindenkor kész leszek sokkal nagyobbakat is tenni értetek, szentséges elveim!” Petőfi versének első áldozata Jókaival való barátsága lett, mivel Jókai - aki szerkesztőtársa volt Petőfinek és aki csak utólag értesült a vers publikálásáról közös folyóiratukban - külön nyilatkozatban határolta el magát Petőfitől.

Akasszátok föl a királyokat!:

a vers megírására föltehetően Ferenc József egyoldalúan bejelentett 1848. december 2-i trónralépése adott ösztönzést.

Európa csendes...:

1849-re valamennyi forradalmat sikerült leverni, az egyetlen magyart kivéve.