A nagyszerű kezdet után szükségszerű volt az időleges visszaesés: az 1845-ös év az útkeresés, a kísérletezés időszaka. Jóllehet egyik legtökéletesebb népdalát (Fa leszek, ha...) és legszebb románcos életképét (A négyökrös szekér) írta ekkor, műveinek többségében – az inkább zsengéire jellemző – szentimentális-biedermeier hang válik uralkodóvá. Ebben meghatározó szerepet játszott csaknem programszerűen megélt, eltökélt szerelemvágya is.
Írói kudarcok is érték ekkoriban. E korszakának legjellemzőbb és legszínvonalasabb költői teljesítménye az a hatvanhat, többnyire rövid, négy-nyolcsoros versből álló Felhők című ciklus, amely 1845 ősze és 1846 márciusa között keletkezett és önálló kötetként 1846 áprilisában jelent meg. A Felhők nemcsak költészetét újítja meg, hanem öngyógyítási módnak is elsőrangú: az 1848 májusában írt episztola, a Levél Várady Antalhoz már jelzi szerzője eltökélt szándékát, hogy leszámoljon kétségbeesésével. Úgy látja, tekintetét magasabb célra kell emelnie: a rabságukat levetni akaró népek ügyét kell szolgálnia.
10. Egressy Gábor jutalomjátékára megírta a Zöld Marci című drámáját, amelyet a színházi választmány – feltehetően személyes elfogultságból – nem fogadott el bemutatásra; ez annyira feldühítette Petőfit, hogy első haragjában megsemmisítette a kéziratot. Következő drámai művével, a Tigris és hiénával sem volt sokkal több szerencséje: a Nemzeti Színházhoz 1846 elején benyújtott darabot elfogadták ugyan, de mivel nem akarták bérletszünetben előadni, Petőfi sértetten visszavette.
11. A korábbi csalódások (sokszor csupán a felvett szerepből fakadó) didaktikus és szenvelgő előadása után itt szokatlanul érzékletes erővel fejeződik ki a válságba került lélek meghasonlottsága és tanácstalansága.