- Petőfi Sándor -

Szakirodalom

Erdélyi János: Népköltészetről

Poór Jenő: Könyvismertetés

Óriási léptekkel halad irodalmunk a mivelődési pályán, s mi néhány év előtt lehetetlennek látszott a haladás ügyében, az napról-napra valósulni látszik. Azonban korunk jelszavát a – „haladunk”-ban – sokan eltévesztik, midőn e nemzeti vágytól fölhevülve, haladni kivánnak ugyan, de mintegy kórtól meglepve, haladásunknak ferde irányt adnak, a célhoz vezető utról egészen távozván. Hasonlók ezek ama gondtalan tengerhajó-kormányoshoz, ki félrevetvén iránytűjét, a szélre bizza magát és szerencséjét. Sokan föllépnek jelen időben az irodalmi pályára eszökbe sem vevén az irodalom célját, s iró kötelességeit; haladnak, de korántsem a célszerű ösvényen: elvégre oda jutnak, hova talán maguk sem szándékoztak; vagy, ha kérdeztetnének céljok felől, alkalmasint hallgatva felelnének. Ilyféle munkálatot kivánt biráló a t. c. közönséggel megismertetni. – E napokban jelent meg egy poétai munkálat ily cím alatt: A helység kalapácsa. Hősköltemény négy énekben. Mi jót remélhet a nyájas olvasó e munkábol, már a cím furcsa öszhangzata mutatja. Egyebet mellőzvén lássuk elébb az egész hősköltemény tartalmát: „Fejenagy – igy neveztetik a primaria persona, már ez is mily nagyra mutat! – templomban elszenderedvén, a kántor, s az egyházfitól bezáratik. Innen ő kiszabadulni akarván, a toronyba megy, s a harangkötelen leereszkedvén, haza jut, hol a házánál megkapott kántort, és harangozót jól elpáholja; odaérkezik eközben a helység öregbirája, s a csodahős kalodára itéltetik”. Megadta neki költész úr. Ha más primaria personát, s különb tárgyat agyában nem kalapácsolhatván össze, jelen költeményével elhallgat, véleményem szerint jobb költészetnek tartatik. Mennyire le van ezen irat által a költészeti irodalom alacsonyitva, itélje meg az értelmes olvasó. A hősköltemény nevezetét ily mesefajra bitorlani, több mint képtelenség. Ha a diribdarab munkálatban figyelembe nem venném a hőskölteménynek észrevehető részeit, joggal mondhatnám, hogy e szó gunykint használtatott. Talán igényelhetné költész úr kevéssé a mentegetést, ha csak a kisebb, nem egyszersmind a nagyobb hőskölteménynek lényeges részeit torzitja el érdektelen hősének éneklésére. Van e munkálatban kezdet (exordium), van tartalom (propositio), előadás (narratio), befejezés (peroratio), sőt még segélyesdés (invocatio) is van! ámbár mind idomtalan. Ugyan, ha szabad kérdezni, melyik muzsa ihlette meg ily mennyeileg a költész urat? Azonban, ha már a hősköltemény nevezet oly annyira megtetszett költész úrnak, szemelőtt kellett volna tartani annak kellékes külalakját, és a hősköltemény vitéz bajnokát hős versekben, nem pedig ily átabota zagyvalékban írni. – Ami a munkálat egyéb szerkezetét illeti, jól leendett meggondolni, hogy poézis maga nemében fönségesb, semhogy azt alacsony hasonlatosságok, idomtalan, s nevetséges áttételek (tropi) által elferdithetnők. Elég leend, ha a nevezetesb áttételek közül csak néhányat emelek ki az egész munkálat megismertetésére. Ilyen: a pokolbeli kinok bicskája, a harag cintmasinája, a kétségbeesés bunkós botja, a hűtlenségnek fekete posztója, az ártatlanságnak patyolatlepedője, a sziv hordajának csapraütője, a hűség acéllánca, az ököl buzogánya, a feledés sötét zsákja, a fölhevülés gyors talyigája stb. ezek, s ilyfélék a virágok, melyekkel egy hősköltemény diszeskedik! s ezeket költész úr saját személyében adja elő! Kiteszi költeményét a világ szinhelyére, hogy abból, mint Pandora szelencéjéből a ferde áttételek elmagozván, azok a magyar irodalom egét homályositsák! De ezek megtűrhetők a közönséges beszédben, midőn másokat mulatni akarunk, – holott az is már utolsó, midőn az ember egyéb mulatságot nem talál ilynemű kifejezéseknél – hanem hősköltemény nevezet alatt ilyesmit árulni, helyben nem hagyható. Az elésorolt áttételek csak nevetségesek, de a hasonlatosságok néhol kellemetlen méltatlanságot is foglalnak magukban, melyeknek helytelen említése csak megvetést gerjeszthetne a t. c. olvasóban. Csak azt óhajtanám tudni, mi célja lehet költész úrnak, midőn hőskölteményét, (mint a 10. lapon olvasható) feje bográcsában főzni kezdte? Kár, hogy nem említi, melyik nemnek, vagy kornak, vagy különösen kiknek készittetett e divinum opus? Tudós férfiaknak talán? azok véleményem szerint komolyabb és célirányosb tárgyra függesztik figyelmöket, semhogy egy garasos comoediával bibelődnének; ifjuság számára talán? procul ad Gramantas! ezt a tárgy se kül, se belalakja meg nem engedheti; vagy, mivel a köznép költeményeiből van meritve, talán a köznépnek szánta költész úr? hanem mi okbul? merem kérdeni, hogy tanuljon belőle? de mit? talán azt mikép kell egymást gyalázni, gunynevekkel illetni, az ököljogot gyakorlani? (mint a 94. stb. lapon a pörlekedők kelleténél élénkebben rajzoltatnak) ilyesmi őszintén megvallom, hogy a korosbakban nem, de még a kisdedekben sem helyeselhető. Azonban, mint a 3. ének elejéből (33. lap) kiveszem, e munka leginkább honunk hölgyeinek van szánva: risum teneatis amici! No, de ha már ezt tette költész úr, ugyan miért keresztelte munkálatát ily dicső nevezettel? Hisz tudhatná, hogy hölgyeink a valódi hőskölteményt a hosszasb elmefeszültség és férfias érzés hiánya miatt nem igen olvasgatandják, s igy költész úr költői lángeszének föllengős müve minden cifrasága mellett is a padon békével maradand, s hősileg közöttük soha nem harcoland. Ami egyébiránt költész úrnak hőskölteményét, mennyiben az a t. c. közönség érdekében fekszik, illeti: azokat sajnálom főleg, kik talán a valódi hősköltemény olvasgatásában némi gyönyört élvezvén, vagy abban előmenetelt tenni óhajtván, illető könyvárusaiktól hőskölteményt kérendenek, ha majd Horváth Endre Árpád-ja, Vörösmarty Zalán futása helyett a Helység kalapácsá-val elégittetendnek ki. Mindazáltal azoknak ajánlható, kik az ironiát magukévá tenni, az áttételeket és hasonlatosságokat ferde oldalróli ismerni akarják; egyébiránt azt tartom, hogyha költész úr Virgil példájakint halála előtt végrendeletül költelmének megégettetését hagyná, aligha állna elő valaki Caesar ama szavaival: „Frangatur potius legum veneranda potestas, quam tot congestos diesque labores hauserit una dies.”

(1844)

Nádaskay Lajos: Versek 1842-1844. A helység kalapácsa. Írta Petőfi Sándor
Eötvös József: Petőfi költeményeiről
Erdélyi János: Petőfi
Erdélyi János: Petőfi
Erdélyi János: A legújabb magyar líra (részletek)
Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk
Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk
Babits Mihály: Petőfi és Arany
Babits Mihály: Petőfi és Arany
Horváth János: Petőfi Sándor
Szerb Antal: Petőfi Sándor
Illyés Gyula: Petőfi
Pándi Pál: Petőfi
Szegedy-Maszák Mihály: Világkép és stílus Petőfi költészetében
Karinthy Frigyes stílusparódiája

Életrajz
Pályakép
Értelmezések
Hatástörténet

Szöveggyűjtemény

Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyv

Jegyzetek

335.t. c.:tisztelt címzetes.(Vissza)

336.primaria persona:főszereplő (szó szerint: első személy).(Vissza)

337.segélyesdés:(A múzsák) segítségül hívása. (A szövegben szereplő terminus a nyelvújítás leleménye, később kikopott.)(Vissza)

338.idomtalan:formátlan.(Vissza)

107.átabotába:hebehurgyán (népnyelv).(Vissza)

340.tropi:költői szóképek (trópusok).(Vissza)

341.Pandora szelencéjéből:bajok és szerencsétlenségek forrása (a görög mitológiában szereplő nő nevéről, akit arra csábított kíváncsisága, hogy a bajokat rejtő szelencét felnyissa).(Vissza)

342.divinum opus:isteni alkotás.(Vissza)

343.comoediával:komédiával.(Vissza)

344.procul ad Gramantas!:az egész földkerekséghez. (Szó szerint: a messze távolban levő garamasokhoz; a garamasok: sivatagi nép Afrikában, Tripolistól délre – az ókori Rómában a világ legvégén lakó népnek számított, akár az indusok, vö. Vergilius: Aeneis, VI. 794–5. és 8. ecloga, 44. sor.) [Az utalás megfejtését Pajorin Klárának köszönhetjük.](Vissza)

345.risum teneatis amici:megállnátok-e nevetés nélkül, barátaim.(Vissza)

346.Horváth Endre Árpád-ja:Pázmándi Horvát Endre (1778–1839) plébános, költő, az MTA tagja; honfoglaláskori eposzával, az Árpád-dal elnyerte az Akadémia 1831. évi nagydíját.(Vissza)

347.Zalán futása:a Zalán futása című (1825), ugyancsak a honfoglalásról szóló eposzról van szó.(Vissza)

348.Virgil:Vergilius Maro (i. e. 70–19) ókori római költő, az Aeneis szerzője.(Vissza)

349.Caesar:Julius Caesar (i. e. 100–44) ókori római államférfi, hadvezér, író.(Vissza)

350.„Frangatur potius... una dies.”:Inkább omoljon össze a törvények tisztelni való hatalma, mintsem hogy annyi (sok) összegyűjtött munkát és időt (napot) egyetlen nap semmivé tegyen. [Pajorin Klára fordítása](Vissza)