- Petőfi Sándor -

Értelmezések

Befordúltam a konyhára... (1843)
Megy a juhász szamáron... (1844)

Temetésre szól az ének... (1844)

A nyitó képből akár életkép is kikerekedhetne, de Petőfi rövidre zárja: a külső esemény csupán alkalom, illetve vonatkozási pont a belső lélekállapot jellemzésére. Egyetlen, a szituációból kibontott ellentét uralja a kétszakaszos verset: a megnyilatkozó magányát teszi hangsúlyossá a halottat gyászoló sokaság. „Nem kezdő természeti kép, nem virághasonlat, nem jellegzetes indulatszavak, nem parasztos kifejezések, de ami ennél több: tömörség, egyszerűség, kerekség s gyöngéd hangulat vallanak itt a népdal-ösztönzésre”állapította meg Pándi Pál a versről. Korántsem véletlen, hogy negatívumok felől kénytelen közelíteni hozzá, a Temetésre szól az ének... ugyanis sok tekintetben elüt a népdalok átlagától.

Az ismétlések és ellentétek játéka révén az a benyomás támad az olvasóban, hogy a vers mintegy szeme előtt formálódik meg, a meghatározó gondolatot fokozatosan, kialakulásának folyamatában állítja elő. Igen fontos sajátossága ez a népdalköltészetnek, hiszen a megjelenített helyzet és lélekállapot nemcsak általános érvényű, hanem egyszersmind jelen idejű és folyamatszerű is. A sokat hangoztatott elevenségét és frissességét mindenekelőtt ez magyarázza.

Az alföld (1844)
A helység kalapácsa (1844)
János vitéz (1844)
A természet vadvirága (1844)
Dalaim (1846)
Felhők (1846)
Egy gondolat bánt engemet... (1846)
A XIX. század költői (1847)
Szeptember végén (1847)
A puszta, télen (1848)
Nemzeti dal (1848)
Az apostol (1848)

Életrajz
Pályakép
Értelmezések
Hatástörténet

Szöveggyűjtemény

Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyv

Jegyzetek

32. Érdemes összevetni a másik két említett verssel: az Ez a világ amilyen nagy... és a Fa leszek, ha... című népdalokkal. Azokat az udvarlás gesztusa vezérli, címzettjük az áhított kedves, míg itt a magányosság panasza szólal meg s a címzett meghatározatlan (a többi ember, akárki). A tematikus különbség magyarázhatja azt is, hogy miért hiányzik innen a természeti kép vagy a virághasonlat (míg a Temetésre szól az ének... egyáltalán nem él metaforával, a második dal is alig, addig a Fa leszek, ha... címűt éppen a képek laza füzére szervezi egésszé.

Ugyanakkor találunk egyező elemeket is – mindhárom dalban fontos szerkezeti szerepet kap az ismétlés, a párhuzamosság: „Temetésre szól az ének, / Temetőbe kit kisérnek”, „Elégeti a lelkemet... / Égjen el hát árva lelkem”, „Ha, leányka, te vagy a mennyország..., / Ha, leányka, te vagy a pokol” stb. Különösen gazdag párhuzamokban és ellentétekben az Ez a világ amilyen nagy... kezdetű vers (lásd a mellékelt ábrát ).

Jó példa lehet arra, hogy még az egyszerűnek tűnő szöveg is milyen bonyolult logikai-retorikai szempontból.(Vissza)