- József Attila -
(...)
A Nyár ennek a tájköltészetnek, de József Attila egész életművének is egyik legérettebb, legfeszültebben egyensúlyozott darabja, egy egész költői nemzedék fontos vallomása. Sok, különböző módszerű elemzésnek lehetett «MDUL»tárgya.
(...)
A Nyár voltaképpen három-egy vers: háromfajta befejezése ismert és mind a három más-más irodalomtörténeti környezetbe helyezi. Az első változat 1930 első felében jelent meg, először A Tollban, február 7-én, majd a Makói Friss Újságban, végül Dsida Jenő lapjában, az Erdélyi Pásztortűzben, június 29-én. Ez a „nemzedéki” változat.
Hadd jegyezzük meg: bár 1930 eleji a legelső megjelenés, tárgyi élményalapja, sőt hangja alapján keletkezhetett már 1929 késő nyarán is, erre azonban nincs filológiai bizonyítékunk. A második változat a „forradalmi”, a Döntsd a tőkét, ne siránkozz szövege, 1930 szeptembere és 1931 eleje között keletkezhetett, míg a harmadik, az „ontológiai” változat a Medvetáncba került.
A Nyár mindhárom formájában a feszültség verse, egész szerkezetében és részleteiben is. A békés idilltől, a nyugalomból a pusztító viharig, térben pedig a lapálytól az égig feszül a vers íve. Időben kettős a mozgás: a mozdulatlan kezdettől a vihar lassú készülődésén át a kitörésig, illetőleg a nyártól a valódi vagy kozmikus télig. Igaz: már kezdetben baljóslatú az idill, mert bár a könnyed, suhanó mozgás jellemző rá, az „áramló” jelző már utal az idill aláaknázott voltára. Megjelenik a baljóslatú víz, nedvesség képzete. És megjelenik a mozgás első jele is, a „szellőcske”. A fokozatosság, a lassan kibomló változás, a fenyegetés, az apró mozzanatok egymásra halmozásából előálló változás gyakori témája, nyugtalanító képzete irodalomnak és zenének, minden műnek, mely időbeni előrehaladást képes ábrázolni. Az őskép talán a Bibliáé: a lassú esőből özönvíz lesz, a csendes szélből vihar. A romantikus zenében és irodalomban is számtalan változata jelenik meg az ősélménynek.
A Nyárban József Attila ezt a nagyon általános és örök témát konkrét helyhez köti, két tárgyi elemmel (a „gólyahír”-rel és a „nyír”-rel) a magyar környezetet idézi fel. A vers arany és ezüst színezésére már többen felfigyeltek. (Régebben magam figyelmeztettem Derkovits Gyula ezüstszíneivel való párhuzamra is.)
(...)
Az utolsó versszak ezután teljesen személyesre vált, nemzedéki, társadalmi összképig jut el. A negyedik versszak első sora a maga lezárt véglegességével, tömör pontosságával és a sokat jelentő birtokos személyjellel („nyaram”) egyike a költő életet-sorsot-világot összefogó nagy mondatainak.
A versépítés felől nézve pedig a feszültség előkészítése, a visszafojtott szenvedély érzékeltetése után a negyedik szakasz kicsattan: egy megint „kiszóló”, szubjektív sor lassítja, fogja vissza az eseményeket a crescendo előtt, majd szél, dörgés, villámlás és a tisztító vihar kitörésével tetőzik a vers.
A 14. sornak is több megoldása volt:
ördögszekéren jár a szél -
majd a Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötetben:
bogáncsfejeken jár a szél -
Mindkét esetben erős, plasztikus viharkép, Petőfi tájképeinek modorában. A Medvetánc szövege:
Ördögszekéren hord a szél -
azonban többféleképpen értelmezhető. A „hord” az engemet foglalja magában, így groteszk, furcsa, mesei elem keveredik a versbe, hiszen az „ördögszekér” „merevszárú, szúrós gyomnövény, melynek száraz kóróját az őszi szél a földből kitépve tovagörgeti.” Vagy egyszerűen a szél sodorja az ördögszekeret, s az igealak szokatlan használata azt sugallja, hogy „sok mindent”, „szemetet, piszkot”. Vagy éppen a kettős értelem lehetősége vonzotta a költőt?
És végül a pointe, a szó szoros értelmében csattanó vég. Az első változatban, amely 1930-ban A Tollban, a Makói Friss Újságban és az erdélyi Pásztortűzben jelent meg, még nem szerepelt a villám képe:
egy pillanat és odavan,
amit egy nemzedék remél.
A 13. sorral együtt ez a felnőtté válás élményét és kínját, de a fiatal intellektuelek - a barthások éppúgy mint liberálisok - reményeinek meghiúsulását is jelenti. Az 1929-30-as versek egy része, az Ákácokhoz, a Favágó ennek a gárdának reményeit és törekvéseit hordozza.
1931-ben a Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötetben egyértelműbb, szinte kihívóan mozgalmi, „marxizáló” ez a befejezés:
elvtársaim: a kaszaél
Egyébként az „elvtársaim”, e birtokos személyjeles formában, ettől az évtől sok szövegében szerepel így, mintegy jelzéseként az én mozgalmi odatartozásának. A változtatást 1930 vége, 1931 eleje közt hajtotta végre, amikor a Döntsd a tőkét kötete számára átírta korábbi verseit.
1934 nyarán, amikor a Medvetánc kötetet kezdte összeállítani, „enyhítette” a sort, de még benne hagyta a „kaszaél”-t, s megjelenik a villám és mennydörgés:
csattan a menny és megvillan
- dől a zápor - a kaszaél.
Itt még a társadalmi és természeti képsorozat együttesen jelez feszültség-kicsattanást, a „kaszaél”-lel még egyértelműleg utalva paraszti forradalomra.
Végül: kétségtelenül a legszebb, ugyanakkor a legfélelmetesebb és legreménytelenebb változat:
... megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél
Félelmetes, reménytelen - nemcsak azért, mert ekkor, 1934-ben a tél számára már a Téli éjszaka kozmikus tele is, hanem azért is, mert a vers időíve így szinte az irreálisig feszült: a vérbő nyártól a tünde télig, és a tél konnotációja itt a „kék, tünde” jelzőkkel együtt a túlvilág, a halál. Mint ahogy a Téli éjszakában „Szép embertelenség”-ről beszélt.
(...)
Összességében tehát: a Nyár mind a három formájában a tájba transzponált feszültség és a feszültség feloldásának verse, a feloldás itt elsősorban robbanás és ütközés. A táj és lét egységének verse is. A második jelentésréteg egy nemzedék sorsa, a forradalom érlelődése és várása, illetőleg az egyéni lét és elmúlás. A táj itt elválaszthatatlanul több funkciójú: egyszerre objektív, önmagának való, egyszerre hordoz társadalmi, történeti jelentést, és egyszerre válik lelki tájjá. (A problémáról l. Angyalosi Gergely A költői szubjektum változatai József Attila lírájában című tanulmányát: Literatura, 1985. De szerinte „az ilyen jellegű szövegrészekben a lírai szubjektum és a természeti viszonya tisztázatlan... önálló, az én-től független létezőként van jelen (a táj)”.) A feszültséget ellentétek sorával, síkváltó képekkel fokozza, teljes hangulati és poétikai egységet teremtő feszes szerkezetbe és formába zárva az indulatot. Ennek a versnek valóban minden egyes szava arkhimédészi pont, az ezüst-vörös-kék színezés, a nyár és vihar jelentésteli megterhelése, hangutánzás, hangulatfestés, szóritmus, versmondatok feszes egysége teszi egyedülállóan tömörré mind a három változatot. A Nyár ezért is vált modellé költőgenerációk számára. A József Attila-műben pedig a Holt vidék a folytatása - a „lapály” szó is összeköti a két verset.
(1992)
120.átírta korábbi verseit: Illyés Gyula naplójegyzeteiben 1930. nov. 23-a előtt írja: „József át fogja írni eddigi verseit forradalmiakká, és kiadja Üsd! a tőkét ne siránkozz címmel (Illyés Gyula: Naplójegyzetek, 1986. 26.). Az adatra Péter László figyelmeztetett.