- József Attila -
1934 végén jelent meg József Attila válogatott verseinek gyűjteménye, melynek eredetileg tervezett címét (Tiszta szívvel) utóbb Medvetáncra változtatta. Korábbi köteteinek anyagát erősen megrostálta, ellenben hozzávette a Külvárosi éj című kötet megjelenése óta írt verseit, köztük olyanokat, mint a Téli éjszaka (1932), a Reménytelenül (1933), az Elégia (1933), az Óda (1933), az Eszmélet (1934) és a Mama (1934). Ez az első és utolsó verseskönyve, mellyel életében átütő sikert aratott. Már a kortársak között akadt, aki érzékelte, hogy e kötetével József Attila a magyar költészet élvonalába emelkedett.
A Medvetánc újabb szemléleti fordulatot képvisel József Attila pályáján. Ha most az 1933-as év lírai termésének egy-két darabját is ide soroljuk, nem járunk el önkényesen, mert ezek hangulatukban és felfogásukban közel állnak a Medvetánc-kötetet jellemző életérzéshez, létértelmezéshez. Példaképpen a Reménytelenül című vers (1933) önállóan is megálló első részére hivatkozunk (címe: Lassan, tünődve), melyet számos értelmezője az egzisztencializmussal rokonít.
A korszak két kiemelkedő, az életműben is egyedülálló alkotása az Óda (1933) és az Eszmélet (1934), jelentőségükkel maga a költő is tisztában volt. A harmadik fontos mű, amely már József Attila következő korszakára nyit ablakot, a Mama című verse (1934).
69. Itt ugyanis a lírai én könyörtelenül leszámol céltalannak, fölöslegesnek érzett életével s megoldásként vet számot a halállal: Én is így próbálok csalás / nélkül szétnézni könnyedén. / Ezüstös fejszesuhanás / játszik a nyárfa levelén. Figyelemre méltó, hogy a halált tárgyiasítva, azaz eltávolítva és egyúttal átesztétizálva, megszépítve jeleníti meg. A vers legdöbbenetesebb képe a harmadik szakaszban található: A semmi ágán ül szivem, / kis teste hangtalan vacog, / köréje gyűlnek szeliden / s nézik, nézik a csillagok. A semmi ága szókapcsolat már Csokonai egyik versében is előfordult (Dr. Földiről egy töredék), föltehetően József Attila is ismerte. Az ágon vacogó kis test a riadt, védtelen madár képét asszociálhatja. A köréje gyűlő csillagok azt jelképezik, hogy (a Téli éjszaka című vers alaphelyzetével ellentétben) a világmindenség szolidáris a reménytelen, szorongó, halálra szánt emberrel. Az életről lemondó gesztus nem kevés önsajnálattal keveredik.