- József Attila -
József Attila korábban is, később is írt szocialista szellemű verseket (tehát a húszas években is, a harmincas évek derekán is). Mégis indokoltnak tűnik önálló pályaszakaszaként megkülönböztetni az 1930-tól 1933 végéig terjedő időszak költői termését. A húszas évek vége egyszersmind egy politikai korszaknak is végét hozta Magyarországon. Sokan egy második proletárforradalom lehetőségében bíztak, 1930. szeptember 1-én megmozdult a pesti utca s 1919 óta nem látott méretű és hevességű tömegmegmozdulásra került sor.
A huszonöt éves költő együtt menetel a tömeggel (ennek élményét rögzíti a még aznap megírt Tömeg című verse), s 1930 végén bekapcsolódik az illegális kommunista párt munkájába. 1931 márciusában jelent meg a Döntsd a tőkét, ne siránkozz című vékony füzet, amely ellen az ügyészség májusban „osztály elleni izgatás bűntette” címén vádat emelt és az elérhető példányokat a rendőrség haladéktalanul elkobozta.
Fejtő Ferencnek igaza van abban, hogy verseit „átigazítva” a költő némelykor rontott a szövegen, de van példa az ellenkezőjére is, például a Nyár vagy a Favágó újabb változata sikerültebb a réginél. A Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötet kompozíciója is feszesebb, mint a korábbi köteteké, ami kétségtelen előrelépés.
Szocialista korszakának másik kötete, a Külvárosi éj (1932), jóllehet néhány igen nagy verset tartalmaz, kevésbé tűnik megkomponáltnak. A kötet egyik újdonsága, hogy fölfedezi a maga és a magyar költészet számára a külvárosi tájat, a másik pedig, hogy a szocializmus mellett agitáló versek (Munkások, 1931, Mondd, mit érlel..., 1932) szakítanak a költő korábbi agitprop stílusával.
A költő egy hamarosan bekövetkező nagy történelmi átalakulás részesének tudta magát, hitt abban, hogy a világforradalom hamarosan megszabadítja az emberiséget minden szenvedéstől. 1933 elején Hitler győzelme merőben új helyzetet teremtett: a vele szemben alulmaradt és szinte azonnal törvényen kívül helyezett német kommunista párt taglétszámát tekintve (a szovjet állampárt után) a második legnagyobb volt Európában. Ezzel egy időben, 1933 tavaszán írta József Attila legnagyobb hatású szocialista költeményét, A város peremént, amelyben még nincs nyoma annak a mély politikai-eszmei válságnak, amit a német események nem sokkal később tudatosítottak benne.
63. Különösen sérelmesnek találtattak a Szocialisták című vers (1931) alábbi sorai:
Le a kapitalizmussal! Hatalmat, húst a dolgozóknak!...
A tőke szennyében gázolunk, kedves fegyverünk böködi tomporunkat -
Böködj, böködj csak szüntelenül, kedves fegyverünk,
hadd tudjuk meg újra és újra, hogy véletlenül, tusa nélkül csatát nem nyerünk.
(...)
Vers, eredj, légy osztályharcos! a tömeggel együtt majd felszállsz!...
A költő gyors politikai irányváltása készületlenül érte a maga mögött hagyott társakat, akiket fölháborított e „pálfordulás”. Utóbb, a kommunista mozgalomtól való eltávolodása után, a későbbi fejlemények felől visszatekintve, a Szép Szó köre átmeneti kisiklásnak látta és bagatellizálni próbálta József Attila proletárköltő-korszakát. „Megható igyekezettel, naivnak ható s később maga megmosolyogta sikertelenséggel rontott az »eszme« nevében néhány igen szép költeményén. - írta Fejtő Ferenc. - Ő, a született »szegény ember« költő lehetőleg minden versébe, ha másképp nem ment, erőszakkal begyömöszölt valami »proletárit«. (...) Mintha Van Gogh egy margarétás mezejének sarkába számológépet festett volna!” 1948 után viszont, a kommunista párt hatalomra kerülését követően mértéktelenül eltúlozták e korszakának jelentőségét, egész pályájának csúcsaként értékelték.
64. A kötet nyitányaként az Anyám (1931) című vers áll, amely példázatosságával személyes dimenziót ad a társadalmi méretű küzdelemnek. A kötetet záró Végül (amely ugyancsak jobb, mint az 1926-os változat) hasonlóképp személyes vallomás, a költő sorsának tanulságait foglalja össze, ami általános érvényű konklúzióként hat a kötet végén. A Tömeg és a Szocialisták agitprop szólamai, felkiáltójeles indulatkitörései a Nem én kiáltok hangját idézik vissza, egyúttal a kor szavaló- és mozgáskórusainak technikáját. A munkásmozgalmi témájú versek kisebbségben vannak a paraszt témájúakhoz (pl. Tiszazug, Betlehemi királyok, mindkettő 1929-es) képest, s - mint azt a kötetről írt kritikájában Dsida Jenő megfigyelte - József Attila „a proletárságot paraszt-nyelven beszélteti”. A függelékként közreadott Villon-fordítások a távoli múlt szegényei felé tágítják (mintegy „történelmiesítik”) a kötet horizontját.
65. Pl. a Munkások első szakaszában a kiinduló tételt (tehát azt, hogy az imperializmus korában a tőkés rendszer kiterjeszti pusztító befolyását az egész világra) a költő egyrészt ijesztően monumentális képpé növelve érzékelteti (a „tőkés birodalmak” méreteihez képest még a kontinensek és a tenger is jelentéktelenek, a „kis falu” pedig liliputivá zsugorodik); másrészt a képanyagot a ragadozó nagyvadak zsákmányszerzése szolgáltatja: csattogó fogak, a zsákmány szétmarcangolása, tátott száj jelzi a tőke feneketlen étvágyát. A metaforika az emésztés fiziológiájának József Attilára jellemző, szinte naturalista, de egyben hiperbolikusan torzító megidézésében csúcsosodik ki: „Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, - / kis, búvó országokra rálehel / a tátott tőke sárga szája. Párás / büdösség-felhő lep bennünket el”.
81.agitprop: nyíltan, közvetlenül agitáló, propagandista.